Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-10 / 107. szám
14 SPORT 2018. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK Wayne Rooney-t akarja a DC United LABDARÚGÁS A Washington Post értesülései szerint a helyi MLS-csapat, a DC United előrehaladott tárgyalásokat folytat Wayne Rooneyval (képünkön), az Everton csatárával, aki nyáron Stieber Zoltán klubtársa lehet. Az új stadionját júliusban megnyitó klub az újság szerint megkereste András Iniestát, Carlos Tévezt, Javier Hernándezt és Mario Balotellit is, de egyedül Rooney vette komolyan az ajánlatot. „Meg kell erősítenünk a keretet. Klaszszist szeretnénk, és ezért teszünk is a piacon" - idézte az amerikai lap Ben Olsent, Stieberék edzőjét. R. G. Győrben döntőzik a KSC Szekszárd KOSÁRLABDA A győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokban kezdődik csütörtökön a serdülő leány országos bajnokság nyolcas döntője. A mezőnyben ott van az Atomerőmű KSC Szekszárd, amely a végső győzelemre a legnagyobb eséllyel pályázó Csata DSE-vel, a DVTK Akadémiával és a házigazda Széchenyi Kosárlabda Akadémiával került egy csoportba. „Már az is óriási bravúr, hogy a nyolc közé jutottunk. Sajnos kisváros vagyunk, nem ugyanolyan az esélyünk a kiválasztásra, minta budapesti kluboknak, így vannak lyukas korosztályaink” - mondta Harsányi Mária, a KSC edzője, aki szerint csapata az 5-8. helyért harcol majd. R. G. K-l-es címmeccseket és MMA-meccset is láthatnak a nézők Halász Gáborra húszéves bunyós vár a hazai gálán Halász Gábor (balról) a Szalai Viktor elleni 2016-os szekszárdi meccsén Fotó: Makovics Kornél Szabó Rolanddalbunyózik Halász Gábor a szombat esti, szekszárdi küzdősportgála nehézsúlyú felhozómeccsén. Érdemes időben kimenni a sportcsarnokba, mert nagy az érdeklődés, és a jó helyeket biztosan korán elfoglalják. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KÜZDŐSPORTGÁLA Az apja is lehetne Halász Gábor szombat esti ellenfelének. A 38 éves szekszárdi kedvenc egy 20 éves, ám közel sem zöldfülű riválissal vív felhozómeccset a kilencedik Harcosok Éjszakája elnevezésű küzdősportgálán. Halásznak ezúttal nem kellett fogyókúráznia, hiszen nehézsúlyban meccsel majd a profi pályafutását két éve kezdő ellenféllel. Akit nem túl veretes múltja miatt sem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, hiszen egyrészt meccsben van (április 28-án technikai K.O.-val verte Zsebeházi Attilát), másrészt pedig döntetlent játszott azzal a Séra Zoltánnal, aki Halászhoz hasonlóan rutinos bunyósnak számít (30 győzelme és 14 veresége van), s nagy valószínűséggel a fiatalember jobb lehetett, ha döntetlenre adták a partit a pontozók. „Gyors, dinamikus ellenfélre számítok, várhatóan folyamatos lesz az ütésváltás - jelezte előre Halász Gábor a várható történéseket. - Sok idő nem lesz arra, hogy feltérképezzem, hiszen a hat menet pillanatok alatt véget ér, az elejétől kezdve mennem kell majd előre. Jó erőben érzem magam, ráadásul ezúttal nem kell a fogyasztás miatt izgulnom, mint a korábbi nemzetközi mérkőzéseim előtt. Szeretnék egy jót bunyózni és kiszolgálni a közönséget” - zárta Halász, aki eddigi nyolc mérkőzését kivétel nélkül megnyerte a szekszárdi gálán. A sorozatot 2011-ben az albán Xhavit Visoka ellen kezdte építeni, majd Szalai Viktort (2011), Rostás Lázárt (2012), Béres Zoltánt (2013), Felly Manaziát (2013), Pintér Attilát (2014), Huszka Attilát (2015) és ismételten Szalai Viktort (2016) verte el. A másik két szekszárdi bunyósnak, Novák Györgynek és Orsós Istvánnak egyelőre nincs meg az ellenfele, de a menedzserek ígéretei szerint mindketten szlovák ellenféllel szállhatnak szembe a gá-Novák György újra a ringben HOSSZÚ KIHAGYÁS után lép ismét ringbe az Unió Box Team egyik nagy kedvence, Novák György, aki legutóbb 2016 januárjában, a szlovákiai Párkányban (Stúrovo) bunyózott, és nyert Kiss Zoltán ellen. Nováknak bőven pozitív a mérlege, 18 meccséből 12-t megnyert, 6-ot elveszített, döntetlenje nem volt. Utolsó szekszárdi gáláján technikai K.O.-val győzött a román Mihai Macovei ellen. Most egy felhozó meccset szerveznek neki a menedzserek, vélhetően egy szlovák bunyós ellen. Ián. Szerda estére ígértek pontos választ a szervezők, ahogy eldől, hogy kikkel bunyóznak, természetesen közöljük lapunkban. Ami a két fiatalember formáját illeti, gőzerővel készülnek és mindketten kitűnő erőnlétnek örvendenek. Bár nem szekszárdiak, de érdekes meccsre van kilátás a magyar ranglista negyedikje, Ajtai Szilveszter és másodikja, Tonte Jenő között, akik harmatsúlyban vívnak szintén hatmenetes felhozómeccset. A sportcsarnok kapui négy órakor nyitnak ki, érdemes mielőbb kilátogatni az eseményre, hiszen a helyeket érkezési sorrendben lehet majd elfoglalni és a ringközeli székek vélhetően most is gyorsan gazdára találnak. A helyszínen büfé várja a sportrajongókat. Balogh Bence érmei Mohácsról ASZTALITENISZ Egy ezüsttel és két bronzzal tért haza a Mohácson megrendezett országos újonc és serdülő ranglistaversenyről a tolnai Balogh Bence. A Fastron AC Tolna tehetsége a serdülők között mérette meg magát és egyesben bronzérmet nyert. A főtáblán előbb Wei Chen Yu-t, a Magyar-Kínai Asztalitenisz Club versenyzőjét verte meg 3:1-Balogh Bence Beküldött fotó re, a nyolc közé kerülésért pedig ugyanilyen arányban múlta felül Fehér Leót a Turris SE Sopron fiatalját. A négybe jutásért nagy meccset játszott korábbi tolnai csapattársával, a KSI-ben pingpongozó Straubinger Balázzsal, akit 3:2-re tudott legyőzni. A fináléba jutás nem jött össze, a pécsi Hőgye Dániel 3:l-gyel jobbnak bizonyult nála. Párosban a ceglédi Ócsai Máté Zsigmonddal állt rajthoz és meggyőző teljesítménnyel egészen a legjobb négyig menetelt, ahol a későbbi győztes kettős, a BVSC-s Krebs Levente, Fehér Balázs duó búcsúztatta el őket a küzdelmektől. Vegyes párosban sikerült feljebb lépnie Baloghnak, aki a tatai Adamik Csenge Virággal ezüstérmet szerzett. Érdekesség, hogy a fináléba kerülésért éppen párostársát, Ócsai Máté Zsigmondot és a nyíregyházi színeket képviselő Laskai íriszt verték. A döntőben Huzsvár Erik (KSI) és Tölgyes Dorottya (Nyírbátor) állította meg őket. R. G. Háromszor kikaptak, de a torna végére összeállt a játékuk Helytállt a magyar válogatott Horváth Katalin (pirosban) és lengyel riválisa Beküldött fotó FUTSAL Három vereséggel zárta a magyar női válogatott a Moszkvában kilencedik alkalommal megrendezett Győzelem Napja Tornát. A nemzeti együttes Spanyolország (0-8) és Oroszország (1-2) után tegnap Lengyelországtól is kikapott (4-5), így negyedik lett. Hosszú idő után alakult meg ismét a magyar női futsalválogatott, a szövetségi kapitány, Dombó János pedig négy Tolna megyei játékost is behívott a Moszkvába utazó keretbe (az Agenta Girls Szekszárd FC-t Hargas Annamária, Horváth Katalin és Megyes Ágnes, a Brandmission-Artifex Tolna-Mözst Varga Adél képviselte a viadalon). Az egyhetes oroszországi tartózkodása alatt először a regnáló világbajnokkal, egyben a mostani torna címvédőjével, Spanyolországgal mérkőzött meg a nemzeti csapat, az erőviszonyokat ismerve csak a gólkülönbség volt a kérdés. A házigazda orosz együttes sem ígérkezett könnyű ellenfélnek, hiszen a két évvel korábbi világbajnok várt a magyarokra. A nyitómeccshez képest nagyot javult Horváth Kattannék játéka, már az ellenfél térfelén letámadták az oroszokat, amivel szoros csatára kényszerítették a vendéglátókat. A szoros vereség biztató volt az utolsó összecsapás, a lengyelek elleni meccs előtt. Miután a papírformának megfelelően Lengyelország is kikapott a két esélyestől (a spanyoloktól 0-4, az oroszoktól 1-4), ezért a két nullapontos csapat között dőlt el a bronzérem sorsa. Az erős lengyel válogatottal ki-ki meccset játszott Dombó János együttese, amely kétgólos hátrányából kétszer is viszsza tudott kapaszkodni. A második félidő nagy részében mezőnyfölényben játszottak a magyarok, Varga Adél szólója után pedig a vezetést is átvették. A rutinosabb lengyelek hátrányban magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, fordítottak és megszerezték a harmadik helyet. Habár a magyar válogatott pont nélkül zárt, mérkőzésről mérkőzésre javult a formája, ami a jövőt nézve biztató jel. A nemzeti csapat következő tétmeccse az augusztusi elő-, illetve a szeptemberi Európa-bajnoki selejtező, az évet pedig a decemberi, prágai Visegrádi Négyek Tornán zárja az együttes. Berg S.