Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-10 / 107. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK Több helyszínen dolgoznak a pincehelyi utcákon a szakemberek a házi bekötéseken és a gerincvezetéken is Fotó: Makovics Kornél Pincehelyen 1064 házi bekötéssel készül a csatorna Összkomfortos lesz a Kapós-menti község HÍREK Kerámiát hagytak ránk az avarok SZEKSZÁRD Avar temető Szek­­szárdon, a Varga Peti-dűlőben. Ezt a címet viselte K. Tóth Gá­bor előadása, mely az Egyed Antal Honismereti Egyesü­let és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum közös szervezésében valósult meg tegnap délután az intézmény könyvtártermé­ben. A múzeum régész-muze­ológus munkatársa egyebek mellett elmondta, hogy a ne­vezett helyszínen eddig hu­szonegy embersírt és négy ló­sírt találtak a 650-750 közé tehető középső- és későavar­korból. A sírokban egyebek mellett sárga kerámia és öv­készlet is volt. Sz. Á. Lopni mentek, de megszólalt a riasztó DOMBÓVÁR Lopás kísérlete miatt indított eljárást a Dom­bóvári Rendőrkapitányság egy csibráki és egy dombó­vári lakos ellen. A 16 és a 18 éves fiatalember április 12- én délután lopási szándékkal ment be együtt egy dombó­vári telephelyre, majd az iro­daház ajtaját befeszítve beju­tottak az épületbe. Azonban amikor a riasztó megszólalt, elmenekültek. 1.1. A műveiből adományozott SZEKSZÁRD Darvas Ferenc költő 25 kötetét adomá­nyozta a dr. Kelemen József Idősek Otthona Mérey ut­cai épületében élő idősek­nek anyák napja alkalmából. A könyveket Rottenbacher Ádám, az intézmény igazga­tója vette át. 1.1. Támogatják a tehetségeket PAKS Meghirdette idei pályá­zatát a Tehetséges Paksi Fia­talokért Alapítvány, amelynek célja az anyanyelvi kultúra, a művészet, a tanulmányi mun­ka és a sport területén kima­gasló eredményt elérő diá­kok és a velük foglalkozó fel­nőttek elismerése, ösztönzé­se. Pályázni az általános isko­la 5. osztályától az első diplo­ma megszerzéséig tartó idő­szakban lehet. A pályázatokat szeptember 14-ig várják, az eredményeket a város hon­lapján teszik közzé, a sikeres pályázók pedig külön értesí­tést is kapnak majd. V.T. Szennyvízelvezetéssel és -kezeléssel kapcsolatos nagy fejlesztés zajlik Pince­helyen. A másfél milliárd fo­rintot is meghaladja az Eu­rópai Unió által finanszíro­zott beruházás összege. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu PINCEHELY - Tíz éve húzódik már a projekt - mondta Fe­kete Gábor polgármester. - A lakosság korábban már hoz­zájárulást is gyűjtött, mert szükséges lett volna a kivi­telezéshez. Akkor a pályáza­tunk nem részesült támoga­tásban. Azóta sokszor újra kellett tervezni: lejártak az engedélyek; más műszaki tar­talmat írt elő az irányító ha­tóság; az E.ON-nak is megvál­toztak az igényei - érzékeltet­te a megoldandó tervezési és adminisztrációs feladatok ösz­­szetettségét a településveze­tő. - Most ott tartunk, hogy a másfél milliárd forintot is meghaladja az összege az unió által finanszírozott be­ruházásnak, amelyet az NFP felügyel. Önerőként közel 80 millió forintot kellett volna biztosítanunk, de úgy tűnik, ezt is megkapjuk állami támo­gatás formájában. Százszáza­lékos finanszírozású tender­ről van szó, de a gyakorlatban azért így is súlyos milliókba kerül majd nekünk. Minden egyes intézményt be kell köt­ni, az utak helyreállításánál pedig csak nyomvonalas en­gedélyezett. A mellékútjaink állapotával eddig sem voltak megelégedve a lakosok, ez­után ez még inkább problé­mát fog okozni. Több mint 17 milliárd forintos csatornahálózat- és szennyvíz­­tisztító telep fejlesztési mun­kákról kötött szerződést a Nem­zeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. (NFP) még tavaly ősszel. Az európai uniós prog­ram keretében az észak- és kö­zép-dunántúli térségben meg­valósuló beruházások össze­sen 18 települést érintenek, a kivitelezést négy cég végzi el. Fekete Gábor azt is elmond­ta, természetesen örülnek a korszerűsítésnek, és úgy lát­ja, a lakosság is belátta, hogy a beruházás az ő érdeküket szolgálja.- A csatornadíjat beépítjük a vízdíjba, olcsóbban fognak kijönni az emberek, mint­ha szippantóskocsit rendel­nének - tette hozzá a polgár­­mester. - Többször mondtam nekik, ha elkészül a rendszer, tíz év távlatából már furcsán fognak visszagondolni a „csa­­tornátlan” régmúltra. Az ivó­vízminőség-javító beruházá-A projektet három részre osz­tották szét. Az első, 6,2 milli­árd forintból megvalósuló egy­séget a Colas Alterra Zrt. kivite­lezi 8 településen. A mélyépítő cég feladata összesen közel 40 kilométernyi szennyvízcsator­na-hálózat építése, Pincehelyen 1064 házi bekötéssel, gravitá­ciós gerincvezeték és nyomóve­zeték, továbbá szennyvíztisztító telep építésével. sunk kiviteli terv szintjén, engedélyezés alatt van. A víz minősége nem rossz, az am­monium tartalma kicsit ma­gasabb, mert a kezeletlen szennyvíz belekerül - rész­ben a elavult szikkasztóak­nák, részben gondatlanság miatt - az ivóvízbázisba. Ha megvalósul a belterületi in­gatlanokat érintő szennyvíz- és csatornahálózat-fejlesz­tés, az ivóvíz minősége ja­vulni fog. A munkák február­ban kezdődtek, jelenleg is 7-8 munkaterületen dolgoznak a szakemberek. A mellékut­cákban csinálják a bekötése­ket, a kisebb utcákban már a gerincvezetékeket teszik le. A Tolnanémedi felé vezető úton pedig már épül a szennyvíz­­tisztító telep. Fekete Gábor közölte, a fej­lesztés megvalósítását bonyo­lítja, hogy a település dombor­zati viszonyai miatt nyolc át­emelő szivattyú beépítésére is szükség lesz. A tervek szerint a beruházást 2020-ig kell a ki­vitelezőnek befejezni, a rend­szert várhatóan a DRV Zrt. üzemelteti majd. Itt lesz a teljes magyar légpuskás élmezőny SZEKSZÁRD Olimpiai körülmé­nyek között harmadik alka­lommal rendezik meg a me­gyeszékhelyen a Hungari­an Open nemzetközi légfegy­veres lövészversenyt. Az ese­mény tegnapi felvezető sajtótá­­jékozatóján Ács Rezső polgár­­mester elmondta, a viadal leg­fontosabb üzenete, hogy a vá­rost megismerjék az ide láto­gató versenyzők, vezetők, fon­tos, hogy milyen benyomást te­szünk rájuk, illetve a fiatalok számára szeretnék vonzóvá tenni a sportágat. Elhangzott, hogy a többi megyei jogú vá­roshoz hasonlóan Szekszárd is hamarosan megkaphatja a XXI. századi lőteret, így újra­éledhet a lövészsport a megye­­székhelyen. A Magyar Sportlövők Orszá­gos Szövetségének főtitkára, Sinka László hangsúlyozta, az open a szervezet legnagyobb versenye, 250-300 indulóban limitálják a létszámot, s egyik fő állomása az olimpiára törté­nő felkészülésnek. Eggyel nőtt a versenynapok száma, hiszen a NOB változtatott az olimpi­ai programon: 2020-ban Toki­óban pisztolyban és puskában „vegyes párosban” is rendez­nek viadalt. A versenyág bő­vülésének legnagyobb próbá­ja - nemzetközi összehason­lításban - Szekszárdon lesz. A november 23. és 25. között lebonyolítandó erőpróba 3. napján bonyolítják le a klassz­­szikus opent, amikor külön­böző kategóriákban szerepel­nek a versenyzők. A futócéllö­vők külön teremben mérettet­hetik meg magukat. A főtitkár közölte, 50 pályát alakítanak ki, 110 millió forint értékű be­rendezés lesz felépítve a váro­si sportcsarnokban. A teljes hazai élmezőny itt lesz, mellettük komoly lét­számmal indulhatnak a dél­szláv lövők, akik erősek. Az elitbe tartozó kínai, amerikai versenyzők részvétele még kérdéses. Komoly médiaérdek­lődés mellett zajlik majd az esemény, az interneten is lehet majd követni a számokat, illet­ve az M4 Sport 30 perces össze­foglalót készít. Szeptemberben Dél-Koreában (Changwon) vb-t rendeznek, akár kvótás lövőt is köszönthetünk majd a novem­beri viadalon. B. L. Negyven kilométernyi csatorna épül A tolnai gimnázium végzős diákjai a legteljesebb nyugalomban összpontosíthattak a kérdésekre TOLNA Az előírások szerint, a lehető legnagyobb rendben, nyugodt légkörben zajlott le az érettségi vizsga újabb állomá­sa a Tolnai Szent István Kato­likus Gimnáziumban. A végző­sök a rendelkezésükre álló há­rom óra időtartamban ez alka­lommal történelem tantárgy­ból bizonyíthatták tudásukat. Novothné Bán Erzsébet igaz­gató elmondta, hogy a matu­rálok mintegy 15-20 százaléka nem a középszintet, hanem az emeltszintet választotta: utób­bi diákok Szekszárdon álltak helyt. Ami a tantárgyi vizsgát ille­ti, Weisz Péter, történelem sza­kos tanár úgy látta: a nem túl erős tanulóknak előnyös, ked­vező volt, az erős tanulóknak már kevésbé.- Véleményem szerint a rész­letekbe menő megfogalmazás miatt nagyon oda kellett fi­gyelni a feladat értelmezésére - adta közre észrevételét We­isz Péter. - Éppen ezért a jó tu­dású, mindenre ügyelő diákok meg kellett, hogy küzdjenek a nyolcvan százalék fölötti ered­ményért. Viszont miután tág teret kapott a tippeléses, be-' karikázós módszer, ez jelentő­sen segítette azokat, akik meg­elégedtek a legalább elégséges vagy közepes osztályzattal. l’V M!$' Hf i i i í 5 ■ ■ . ff ' v I ^ $ Lakatos Borbála Ilona is tegnap írt történelemből Tolnán Fotó: M. K. Az esszé témakörök közül ki­váltképp figyelemre méltónak tartottam a nyilasuralmat, ez szervesen kapcsolódik a rész­letesen tárgyalt második vi­lágháborúhoz. Ugyancsak jó választásnak éreztem a hazai etnikai viszonyok változásával kapcsolatos kérdést, ez ugyan­csak gyakorta felmerül a 9-11. osztályokban. A 12. A. osztályos Rácz Dá­niel a vizsga után azt közölte, hogy a feladatlapok kézhez vé­telekor semmilyen kellemet­len meglepetés nem érte. Hi­szen csakis a történelemórá­kon tárgyalt témakörök és kér­dések kerültek elő.- Természetesen akadt olyan tétel, mely a vártnál jobban el­gondolkodtatott - folytatta Rácz Dániel. - Ilyenkor tuda­tosabb áttekintésre és értel­mezésre volt szükség, de ez együtt jár az ilyen vizsgákkal. A tizenkét pontból álló, fele­letválasztós feladatlap kitölté­se után esszével kellett folytat­nunk, jómagam a keleti blokk gazdaságával és a XVIII. száza­di, hazai etnikai változásokkal összefüggésben fejtettem ki gondolataimat. Ami engem il­let, teljes mértékben bizakodó vagyok, ettől kezdve sorsom a javító tanártól, illetve a javító­kulcstól függ. Sz. Á.

Next

/
Thumbnails
Contents