Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-28 / 98. szám
12 TÖRTÉNELEM 2018. ÁPRILIS 28., SZOMBAT Nem az elfogadható életszínvonal fenntartása volt az oka az eladósodásnak A maffiahálózat kémjátszmái A legizgalmasabb kémregényekben nem találni olyan fordulatokat, mint amilyen módszerekkel szétlopták a magyar államot a Kádár-korszak külgazdasági vállalatai. A titkosszolgálati fedőszervek, cégek olyan maffiahálózatot alkottak, amit eddig elképzelni sem tudtak a kutatók. De vajon mi történt a pénzzel és a tolvajokkal? Erről is beszélt lapunknak Borvendég Zsuzsanna történész, aki a diktatúra pénzügyi visszaéléseit dolgozta fel könyvében, amelynek beszédes a címe: Az impexek kora. Pataki Tamás szerkesztoseg@mediaworks.hu- Mik voltak és hogyan működtek az impexek?- Külkereskedelmi mamutvállalatok voltak ezek, 1949 körül jöttek létre, amikor a külkereskedelmet államosították. A gyártóvállalatokat megfosztották a külkereskedelmi joguktól, helyettük a szakosított, monopollal rendelkező impexek végezték termékeik exportját és a termeléshez szükséges anyagok importját. Az impexek már-már hihetetlen hatalomhoz jutottak a 60- as években, és ez a szovjetizált külkereskedelem teremtette meg a lehetőséget a visszaélésekre, mert noha forgalmazták a termelővállalat termékeit, a nyereséget nem juttatták viszsza neki. Ráadásul a korrupciós pénzek döntöttek arról, hogy melyik külföldi vállalattal kötik meg az üzletet - ami mindkét fél irányába működött, mert hiszen a nyugatiak is megkenték őket. Még az 1968-as gazdasági reformot követően is ők bonyolították le a külkereskedelmi forgalom nagyjából 70 százalékát!- A közvetítésen kívül nem volt semmi észszerű funkciójuk?- Optimális esetben egy kereskedőcég igénybevétele előnyös lehet, de ez egy élősködő hálózat volt a magyar gazdaságon. Az iparvállalati lobbi megpróbálta rászorítani a külkereskedelmi cégeket, hogy legalább a gazdaságba forgassák vissza a nyereséget, sikertelenül. 1972-től vegyesvállalatokat alapíthattak, hogy a profitot kint tartsák. Profi kapitalisták voltak, a kizsákmányoló kapitalizmus minden árnyoldalát kipróbálták, a vadkapitalizmus minden csínját-bínját kitanulták. Azzal a rejtett tőkével bukkantak fel cégeik a rendszerváltás utáni Magyarországon, amelyet innen kiloptak. Behozhatatlan előnnyel indultak.- Kik irányították ezeket a cégeket? Hogyan talált rá erre a maffiaszerű hálózatra?- Az állambiztonság 1989 körüli működését tanulmányoztam. Ekkor találtam anyagot arról, hogy az állambiztonság hogyan próbálta felvásárolni az Újváry-Griffet, a legnagyobb magyar emigráns kiadót és miért pont akkor. Rájöttem, hogy nem a nagy íróinkat akarják megkörnyékezni, hanem komoly gazdasági összefüggések voltak a háttérben, összefonódva a Pallas Lapkiadó Vállalattal, amelynek vezetője Siklósi Norbert volt. Neki ’56-ban indult a karrierje, és kiderült, hogy a MÚOSZ-t egyre közelebb terelte a Nemzetközi Újságíró Szervezethez (NÚSZ), amely KGB-fedőszervként működött. A szovjetek a NÚSZ-on át elképesztő menynyiségű pénzeket juttattak el Nyugatra, a szervezetnek hatalmas gazdasági vállalatai voltak, a fegyverkereskedelmen át a drogcsempészetig mindennel foglalkoztak. Siklósi azt is elérte, hogy a NÚSZ mindenkori kincstárnoka magyar legyen.- Tehát pénzek eltüntetésére szemelték ki a kiadót. Az impexek is fedőszervezetek voltak?- Siklósi mögött a katonai titkosszolgálat állt. Mivel az iratait nem minősítették viszsza, még nem kutathatóak, de a belügyi szervek anyagaiból fény derül a tevékenységére. A két titkos szervezet rivalizált egymással, feltehetően a gazdasági pozíciók megszerzéséért is folyt a háttérben a harc. A belügy kémelhárító csoportfőnöksége a katonai felderítés belső ellenőrzését is végezte, betekinthetett a működési, gazdasági iratokba. Ezért ha visszaélésre utaló jelet találtak, nyomozást indíthattak. Csakhogy az impexek olyan szürkegaz- ^ dasági műveletekkel operáltak, amelyeket nem foglaltak írásba- a mögöttük álló hatalom nem írásban adta az utasításait. De a kapcsolatrendszereket mégis bizonyos szintig fel lehet tárni, meg lehet nevezni azokat az embereket, akik végrehajtották az akciókat. A legtöbben a katonai felderítés operatív, beszervezett embereiként kezdték tevékenységüket. Salusinszky István például, aki később a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöke lett, szintén a katonai titkosszolgálat hálózati embereként kezdte a karrierjét.- Hogyan működtek a lefizetések? Hogyan tüntették el a pénzt?- Egy nagyon jól kiépített szovjet rendszert vett át a magyar í külkereskedelem. A 20-as, 30-as években a Szovjetunióból ezzel a módszerrel finanszírozták az európai baloldali pártokát, mozgalma- S| kát. Ennek az volt a lényege, hogy a ijl nyugati kommunista pártok - élve az ottani vállal- ■ kozási szabadság- | gal - különféle vállalatokat alapítottak, amelyek a Szovjetunió ’ és a Nyugat közötti kizárólagos közvetítő kereskedelemmel foglalkoztak. Mivel csak rajtuk keresztül lehetett kereskedni, ezért jutalékot kaptak, de a kenőpénzeket sokszor feketén is eljuttatták hozzájuk. A magyar titkosszolgálati operációkhoz is fontos volt, hogy legyen olyan pénzforrás, ami nem követhető nyomon. A korrupciós pénzeket a Magyar Nemzeti Bank juttatta el a külkereskedelmi vállalatokhoz, amelyek megkötötték az üzletet, de mivel illegális pénzek voltak, csak sima papíron könyvelték el a tételeket - ezért nagyon könnyű volt ezeket manipulálni. A nyugati cégek által fizetett kenőpénzeket hivatalosan be kellett fizetni az MNB- be, ez valutaforrásnak számított, a forintellenértéket pedig megkapta az adott vállalat.- Hazajutott ez a pénz, vagy kézen-közön eltűnt?- Csak kisebb hányada jutott vissza az MNB-be, mert rendszeresen szembesültek azzal, hogy ezek a pénzek külföldi titkos bankszámlákon gyűltek össze. Eddig azt gondolták, hogy a hetvenes évek elejétől kezdve az új gazdasági mechanizmus által a külkereskedelmi vállalatok egyre önállóbbak lettek, ezért megpróbálták racionalizálni a működésüket, holott ezt a szovjet módszert lemásolták, és erős lobbizással - Salusinszky Istvánnak és Fekete Jánosnak kiemelkedő szerepe volt ebben - tudatosan próbálták rávenni a pártállamot arra, hogy az indirekt pártfinanszírozásra szánt pénzt ők zsebelhessék be. Az impexek kis cégeket, leányvállalatokat hoztak létre Nyugaton, amelyek itthon nem voltak bejegyezve. Ebben az offshore jellegű céghálózatban a kereskedelmi ügyletek eltűnhettek. 1972 után kezdték ezeket a cégeket létrehozni, egyik-másik nagyon jövedelmező vállalkozás lett. A Mineralimpex például az osztrák Mineralkontort alapítja meg, amely a harminc legnagyobb osztrák cég közé emelkedett! Ennek a cégnek a tevékenysége fokozottan érdekes, hiszen korabeli értéken számolva is milliárdokkal károsította meg hazánkat. Az iráni iszlamista forradalom után ugyanis az Egyesült Államok embargó alá helyezte az országot, de az olajra szükségük volt, Iránnak pedig tőkére volt szüksége. Amerika Magyarországon keresztül transzferálta az olajat, olyan konstrukcióval, amelynek következtében hazánk minden egyes dolláron tíz centet vesztett. Az állambiztonság 1981-től kezdve folyamatosan jelezte a pártvezetés és a kormány felé is, hogy jelentős visszaélések történnek, de senki sem reagált Ugyanakkor a nyomozást sem állították le. Persze valakik sokat nyertek ezen is: beszédes, hogy a Phi- Upp Brothers cégen keresztül zajlott le a transzfer, amely cég akkor lett gyanús a BM számára, amikor a hetvenes években az emigrációt választó Csillag Mátyás külkereskedelmi tanácsos ennél a cégnél kapott munkát, a belügy ugyanis feltételezte, hogy a katonai hírszerzés fedett akciója állt a háttérben.- A pártállam vezetői, a szovjetek nem tudtak minderről?- Tüdtak erről, és arra, hogy miért nem tettek semmit, egyetlen észszerű magyarázat van: ők is a haszonélvezői voltak. Meg hát így tudták az embargós technológiát behozni a keleti blokkba. Korábban a Stasi, a KGB vagy a Securitate volt a nyugati technológia legfőbb beszállítója, a 80-as évekre azonban a legnagyobb embargós beszállító Magyarország lett, a Videoton külkereskedelmi cége pedig ennek az élén járt. Természetesen az embargós szállítások lebonyolításához is szükség volt fedett pénzmozgásokra és valutakitermelésre. Éppen a Videoton és az egyik kooperációs partnere, a Waltham cég közötti sikkasztás a legjobb példa erre. A Videoton televíziókat a Waltham kínai piacokon értékesítette, de az árut bizományba vette át, vagyis nem fizetett a tévékért. Viszont a szerződés szerint a forgalom - és nem a nyereség - után 10 százalékos jutalékot kapott, tehát az ingyen leszállított termékek mellé még pénzt is kapott a Videotontól, viszont az értékesítés után sem fizette ki a tartozásait Mire a Pénzügyminisztérium felfigyelt a visszaélésekre, már százmillió forint tartozást halmozott fel a Waltham, és még ekkor is utalta a jutalékot a Videoton. A vizsgálat felelősségre vonás nélkül zárult, viszont egy új vezető került a Waltham élére, amely ekkor már a magyar vállalat tulajdonában állt: Hargitai György lett az igazgató, aki korábban a Videoton moszkvai kiküldöttje volt, vagyis az embargós szállítmányok felett exponált Ebben a pozícióban nem kerülhette el, hogy kapcsolatba kerüljön a szovjet titkosszolgálattal. A Waltham pénzeinek egy része nyüván az embargós termékek- elsősorban számítástechnikai vagy fegyvergyártáshoz szükséges alkatrészek - beszerzésére ment el. A felelősségre vonás nemcsak ebben az esetben maradt el, hanem szinte mindig. A Metalimpex vezetői ellen 1974-ben indítottak ugyan eljárást súlyos gazdasági visszaélések miatt, kettejüket el is ítélték, de valódi felelősségre vonás ebben az esetben sem történt. A nagykutyák fedésben maradtak.- Pedig úgy tudtuk, hogy a gazdasági vasfüggöny működött.- Az embargó csak megdrágította a termékeket, de nem akadályozta a kereskedelmet, Keleten hatalmas piacok voltak, a nyugati cégek arra is felhasználták ezt a lehetőséget, hogy leselejtezett vagy kifutó termékeiket jó pénzért árusítsák itt.- Tehát az ideológiai különbségeket legyűrték a gazdasági érdekek.- Cinikus együttműködés volt a Kelet és a Nyugat között, fontosabb volt fenntartani a két tömb közti egyensúlyt, mint legyőzni a másikat. Érdemes lenne kutatni azt, hogy a rendszerváltáshoz vezető út mennyire volt manipulált, mennyire függött ezektől a gazdasági kapcsolatoktól, mert könnyen elképzelhető, hogy azok az erők, amelyek ezt a pénzügyi-gazdasági hálózatot működtették, saját maguknak állították fel ezt a szabályrendszert, de az idő elteltével az általuk alkotott szabályrendszer túl szűkösnek bizonyult és tágítani kellett a korlátokat. Egyszerűen szükségük volt a szabad piacgazdaságra, hogy tovább tudjanak lépni. Megbecsülni sem lehet, menynyi pénzt, vándorolt ki az országból a 70-es évektől kezdve! Egy része minden bizonynyal visszajött, a kommunisták offshore cégeinek egy része ugyanis külföldi befektetőként jelent meg a 90-es évek elején, és adókedvezményeket kapott. A Mineralkontomak - a Mineralimpex leányvállalatának - az osztrák tulajdonosa a 2000-es évek elején cementgyárat vásárolt hazánkban. Úgy fogadták, mint aki megváltja a környéket a beruházásával és rehabüitálja a környezetet - mindezt a tőlünk kivitt pénzből.- A pénzügyi körök hogyan manipulálták a rendszerváltáshoz vezető utat?- A gazdaság területén nem történt meg az a cezúra, ami közjogi és politikai értelemben igen. Azok a nemzetközi pénzügyi körök, amelyeknek a hazai prominens képviselője Fekete János volt, nemcsak a gazdasági életben igyekeztek megfelelő pozíciókat szerezni, de a politikai átmenetet is befolyásolták már a nyolcvanas években azáltal, hogy - az állambiztonság szerint - a belső ellenzék általuk kiválasztott csoportjait anyagilag támogatták, vagyis a várhatóan bekövetkező rendszerváltás elitjét akarták kiválasztani. 1987-ben például arról jelentett a kémelhárítás, hogy az 1972 óta gombamód szaporodó vegyesvállalatok mintájára létrehozandó újabb cégek élére Soros György akar vezetőket képezni: „Információnk szerint Soros György, az MTA - Soros Alapítvány elnöke, jelentős tőzsdei vesztesége ellenére, további 1 millió dollárt kíván folyósítani egy olyan magyarországi intézmény létrehozására, melynek profilja a vezetőképzés lenne, később létrehozandó vegyesvállalatok számára.” Mi ez, ha nem készülődés az új elit pozícióinak biztosítására? A vegyesvállalatok, ahelyett, hogy profitot termeltek volna az itthoni gazdaságnak, lenyúlták a pénzt, és külkereskedelmi deficitet okoztak. Úgy tűnik, nem az elfogadható életszínvonal fenntartása volt az oka a Kádárkori eladósodásnak, hanem a rossz árfolyam-politika mellett, a kiszervezett külkereskedelmi ügyletek rontották a külkereskedelmi mérleget, az államadósság jelentős részét azok 'okozták.
