Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-12 / 84. szám
2018. ÁPRILIS 12., CSÜTÖRTÖK A kárt a héten lehet bejelenteni elektronikus úton A barackot leszedte a március eleji fagy Alaposan fel kell mérni a kárt a bejelentés előtt. Képünk illusztráció Fotó: Mártonfai Dénes Az idén jól jár az, akinek a sárgabarackját nem vitte el a március eleji fagy. De vajon van-e egyáltalán ilyen a megyében? Kisvejke környékén hetven-nyolcvan százalékos a kár, Bátaszék környékén hetven, Bonyhád határában száz százalékban károsult ültetvények is vannak. Már most elmondható, az idén méregdrága lesz a boltokban a barack, kevesebben fognak finom lekvárt főzni belőle. Mauthner ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A gyümölcsösök közül a kajszibarackot károsította a legnagyobb mértékben a tavaszi fagy. A becslések szerint idén viszonylag kevés, tíz-húszezer tonna közötti termésre lehet számítani a jelentős rügykárok miatt. Az őszibaracknál valamivel pozitívabb a helyzet, de ott is lehet számítani terméskiesésre. E hét végéig, április 15-ig lehet bejelenteni a kárt. így a héten minden érintett alaposan végigjárta a területét. A megye egyik legnagyobb kajszis ültetvénye kisvejkei termelők tulajdonában van: Fazekas Márton agrármérnök, mint érintett termelő elmondta, jelentős a káruk, de fajtánként vannak eltérések. A később virágzóknál, mint például a bergeron, kisebb a kár, de összességében így is a tavalyi termés hetven, nyolcvan százaléka eltűnt. A most virágzó fák látványa lehangoló, ugyanis alig van rajtuk rügy és virág. Kérdés az is, hogy a beporzás hogyan sikerül, illetve a tisztulás után, amikor levirágzott már a fa, mennyi kis barack marad fenn az ágakon, tette hozzá Fazekas Márton. Bátaszék környékén is sokan foglalkoznak barackkal, köztük Dömse Tibor is, aki hetvenszázalékosnak ítélte meg a gyümölcsösét ért kárt. Ő már be is jelentette ezt az elektronikus felületen. Mint mondta, hiába lesz kevés bevételük, a növényvédelmet úgy kell végezni, mintha minden rendben lenne. Ráadásul a monília elleni védekezést nagyon komolyan kell venni, mert az idén ez nagy gondot okozhat a gyümölcsösökben. Ha megspórolnák a védekezést, akkor a fák tönkremennének. Kerekes Lászlónak Bonyhád határában van tizenöt hektárnyi barackosa, de az idén még egy kilót sem fog tudni erről a nagy területről összeszedni. Mint mondta, százszázalékos a kára. Se rügy, se bimbó nincs a fákon, így azok úgy néznek ki, mint amiket leforráztak. Március elsején itt mínusz 21 fokot mértek, ugyanakkor egy hónappal korábban plusz 15 fokot. A nedvkeringés megindult a gyümölcsfákban, várható volt, ha nagyon visszahűl az idő nagy baj lesz, mondta Kerekes László. Tizenöt fajtája van, de egyik sem élte túl a nagy hideget. Természetesen bejelentette már a kárt, de nagy kompenzációt nem remél, annak ellenére, hogy van külön mezőgazdasági biztosítása is - igaz nem fagykárra -, de az eljárás nagyon hosszadalmas, és nem sok pénzt kap a végén a termelő. De mivel árbevétele nem lesz, így mindenképpen kell az igazolás arról, hogy a termést elvitte a fagy. Egyelőre még megpróbálja megemészteni ezt a példa nélküli helyzetet, tette hozzá Kerekes László. Szászi Luca Bátaszék határában két hektárnyi kajszist művel a férjével. Mint mondta, reménykedik abban, hogy lesz barackjuk, ha nem is annyi mint egy átlagos évben. Jó fekvésű a terület, szinte mindig jár itt a levegő, így a hideg nem tudott megülni rajta. Ez lehet az oka, hogy talán nem akkora a kár, mint máshol. Teljes virágzásban van az ültetvény, a méhek is látogatják, most próbálják a monília ellen megvédeni. Munka mellett gazdálkodnak, és arra számítanak, ha lesz barack, akkor annak az idén jobb lesz az ára, mint az elmúlt években volt. A déli megyékben lett nagyobb mértékű a fagykár A korábbi években a negyvenezer tonnát is elérte a kajszibaracktermés Magyarországon. Az idei március elejei lehűlés miatt azonban csak tíz-húszezer tonna közötti termésre lehet számítani. Ugyanakkor a Budapest-Hódmezővásárhely vonaltól északra és keletre - a jelenlegi állapot szerint - a termés nem szenvedett érdemi kárt. Pontosabb becslésre azonban csak a virágzás, illetve a fagyveszélyes időszak lezárulta után, május közepén lesz lehetőség. Jelenleg ugyanis kiszámíthatatlan a kinyíló virágok életképessége és a későbbi tisztuló gyümölcshullás mértéke, mondta Apáti Ferenc, a FruitVeB Terméktanács alelnöke. Az őszibaracknál is hasonló a helyzet, de valamivel jobbak a kilátások. Ugyanakkor a meggy, a cseresznye és a szilva korai fajtáinál 10-40 százalék közötti rügykárt mértek, de a virágrügyek maradék 60-90 százaléka még elegendő lehet egy teljes terméshez is, ha a következő hetekben kedvezően alakul az időjárás. Bogyiszlói kisdiákok utaztak a németországi Schlitzbe Megnézték a DDR Múzeumot BOGYISZLÓ Több mint húszéves a partnerkapcsolat Bogyiszló és a németországi település, Schlitz között. Ennek köszönhetően tanulócsoportok is utaznak ide és oda. Tavaly a németek jöttek, most a bogyiszlói iskola hetedikesei és nyolcadikosai közül vettek részt tizenheten, a szám szerint huszonegyedik diáktalálkozón. Kísérőtanáruk, Gaálné Feledi Mariann számolt be a háromnapos programról. Családoknál voltak elszállásolva, így betekintést nyerhettek a német polgárok mindennapi életébe. A schlitzi iskolában részt vettek néhány tan-A bogyiszlói diákok a Brandenburgi kapunál Beküldött kép órán, természettudományos kísérleteket végezhettek, és közös tornaórát tartottak a német gyerekekkel. Szabadidős programokról is gondoskodtak a vendéglátók, melyek közül a bowlingozás lelkesítette legjobban a bogyiszlóiakat. Az utazás részét képezte a főváros, Berlin megtekintése is. Ott a nevezetességekkel ismerkedtek, a bunkerektől a parlament kupolájáig mindenhova elmentek, lementek és felmentek. Tetszett nekik a DDR Múzeum is, ahol olyan dolgokat láthattak, amelyeket ők már csak történelemkönyvekből ismerhetnek. W. G. MEGYEI KORKÉP Léten túli lét Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu iV-' V & ** Korosodó kortársakkal készítve interjúkat, azt tapasztalom, hogy egyre többen foglalkoznak a túlvilági léttel. Ahogy közeledik az elmúlás, érdekelni kezdi őket a folytatás lehetősége. Az újrakezdés. Aminek kapcsán a teremtés titkait is fürkészik, hisz mindkét létvég - a születés és a halál - különös, ködbe burkolódzó, s gyaníthatóan, nemcsak a földi utunkkal összekapcsolt csoda. Van kapcsolat köztük a láthatatlan tartományban is. A világmindenség korát, fennállásának időtartamát sokan megjósolták már, Jehova tanúitól a majákig. Kepler annakidején úgy számolt, hogy Kr. e. 4977. április 27-én történt a teremtés. Sokat tévedett, mert jelen Jelen ismereteink szerint közel tizennégymilliárd éves az univerzum ismereteink szerint 13,8 milliárd éves az univerzum. (Bár az április 27 lehet, hogy stimmel.) Mostanában én is olvastam néhány teremtéstörténetet, melyek egyben elmúlástörténetek is. A fáraó áthajózik a léten túli létbe. A gonosz mindig támad. És ez szükséges is ahhoz, hogy a jó diadalmaskodhasson. Egy indiai teremtéstörténet szerint: „... a létezésben szükség van az ellenállás feszültségére és az összeütközés erőkifejtésére is, hogy a tevékenység ne lankadjon el, s az ellenszegülő erők szakadatlanul tettre ösztönözzék a Nagy Törvényt szolgálók igyekezetét.” Az afrikai teremtéstörténet ennél prózaibban fogalmaz. Náluk a létezést szabályzó legfőbb parancsolatok így hangzanak: „Ne lopj a saját törzsedben!, Ne ölj meg senkit, aki nem ártott neked!, Ne egyél meg senkit éjszaka!”. Kártyával gyorsabb lett az ügymenet TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG A múlt héten elkezdődött az egységes támogatási kérelmek idei benyújtási időszaka. Tolna megyében több mint tízezer embert érint a kérelmek beadása. A Magyar Államkincstár április 3-án megnyitotta az egységes kérelmek beadására szolgáló felületet. Idén negyvennégy jogcímre lehet támogatási és kifizetési kérelmet benyújtani. A falugazdászok, mint tavaly is, ingyenes segítséget nyújtanak. Az agrárkamara felhívja a termelők figyelmét, hogy több jogcím esetében is változtak a vonatkozó előírások és kötelezettségek, ezért javasolt tanulmányozni a NAK portálján elérhető tájékoztatót. Az őstermelői vagy kamarai kártyával jelentősen csökkenthető az adminisztrációra fordított idő, ezáltal gyorsítható az egységes kérelem benyújtása, ezért kérik, hogy azt az ügyintézéshez vigyék magukkal. A közös őstermelői kártya esetében a kártyán szereplő őstermelők közül mindenki kizárólag a saját nevében járhat el az egységes kérelem benyújtása során. M. I. HIRDETÉS TAVASZI MOZAIiKKERE! Ó FŐDÍJ: EGY 3 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ BANKKÁRTYA GYŰJTSE ÖSSZE mind a 10 db mozaikképet, ragassza fel a korábban megkapott játékszelvényre és lezárt borítékban küldje be április 26-ig a következő címre: Mediaworks Hungary Zrt. Marketing osztály - tavaszi mozaikkereső 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Játékszabályzat a www barna huítavaszimozaikkereso. baon hu/tavaszimozaikkereso. beol.hu/tavaszimozaikkereso. heot.hu/tavaszimozaikkereso.kemma.liuítavaszimozaiKkereso.nool.liu/tavaszimozaikkereso. sontine.hu/tavaszimozaikkereso.szotjon.hu/tavaszimozaikkereso.teot hu/tavaszimozaikkereso oldalakon.