Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-03 / 76. szám
2018. ÁPRILIS 3., KEDD SPORT 13 Bartha László hetedik bajnoki gólját tizenhárom passz előzte meg Újra dobogón a Paksi FC! Van okuk az örömre Bertus Lajoséknak (középen). Az atomvárosiak közel két és fél év után ismét érmes helyen vannak Fotó: MTI Több mint két év után, 2015 decemberét követően lépett fel ismét a dobogóra a Paksi FC, miután sikerült elhoznia a három bajnoki pontot Mezőkövesdről. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS „Tudtuk, .hogy nehéz kilencven perc előtt állunk, és az is volt. A Mezőkövesd korábban mindig remekül futballozott ellenünk, ezúttal azonban az első félidőben nem engedtük, hogy kibontakozzon” - mondta a mérkőzés után Csertői Aurél, a paksiak vezetőedzője. Az óvatosság nem volt alaptalan, az utolsó két Mezőkövesd-Paks bajnokin a hazaiak örülhettek 3-2-es sikernek. Hogy ez most ne ismétlődjön meg, arról Hahn János és Bertus Lajos korai találatai tettek. A fiatal támadó gólja két rossz sorozatot is megszakított. Ő maga tavaly augusztus után talált be ismét bajnoki mérkőzésen, amivel egyben megtörte a zöld-fehérek 287 percig tartó idegenbeli gólcsendjét az NB I-ben (előtte Szabó János volt eredményes a novemberi, Haladás elleni 2-1-es siker alkalmával). „Kétgólos vezetésünk birtokában el lehetett volna dönteni a meccset, örülök, hogy a végén nálunk maradt a három pont” - tette hozzá a vezetőedző, utalva arra, hogy a csereként beállt Stefan Drazsics két találata akár egy pontot is érhetett volna, ha a második félidő elején Bartha László egy szemre is tetszetős támadás után nem talált volna be. A házi gólkirály találatát 13 (!) passz előzte meg. Az öt gól és a 3-2-es végeredmény ezúttal is megvolt Mezőkövesden, de paksi szempontból mennyivel jobb előjellel... Sikerükkel az atomvárosiaké a leghosszabb veretlenségi sorozat (három győzelem, két döntetlen), amelyet éppen a Mezőkövesdtől örököltek meg. OTP Bank liga, az állás 1 Ferencváros 24 15 6 3 52-22 51 2. Videoton 23 14 6 3 48-24 48 3. Paksi FC 24 9 8 7 35-34 35 4. Újpest 24 8 10 6 31-29 34 5. Debrecen 24 9 6 9 38-31 33 6. Bp. Honvéd 23 9 5 9 37-39 32 7. Diósgyőr 24 8 6 10 38-39 30 8. Vasas 24 7 5 12 29-45 26 9. Puskás Akad. 24 6 8 10 28-37 26 10. Mezőkövesd 24 6 8 10 30-44 26 11 Haladás 24 7 3 14 25-49 24 12. Balmazújváros 24 5 9 10 27-35 24 OTP BANK LIGA, A 24. FORDULÓBAN Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 2-3 (0-2). Mezőkövesd, városi stadion, 600 néző. Vezette: Andó-Szabó (Albert L, Becséri). Mezőkövesd: Dombó - Farkas D., Hudák, Katanic, Vadnai - Cseri, Mlinar (Novák Cs., 62.), Iszlai, Misák (Drazsics, 62.) - Koszta, Bognár I. Vezetőedző: Kuttor Attila. Paks: Verpecz - Vágj, Lenzsér, Gévay, Szabó J. - Simon Á. - Haraszti (Kulcsár D., 84.), Papp K., Bertus, Bartha (Koltai, 90.) - Hahn (Simon A., 76.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Gólszerzők: Drazsics (81., 94.), illetve Hahn (13.), Bertus (22), Bartha (68.). Pontot hullajtott a két élmenő, nem dőlt még el semmi Gól nélküli döntetlennel zárult az Újpest és a Ferencváros 223. bajnoki örökrangadója. A Fejér megyei derbin a Puskás Akadémia és a Videoton is megosztozott a pontokon. A FORDULÓ TOVÁBBI EREDÚjpest-Ferencváros 0-0. Szusza Ferenc-stadion, 9596 néző. V: Iványi. Puskás Akadémia-Videoton 0-0. Pancho Aréna, 1825 néző. V: Szabó Zs. Haladás-DVSC 1-1 (0- 1). Szombathely, 3133 néző. V: Kassai. Gól: Rabusic (60.), ill. Könyves (23.). DVTK-Bp. Honvéd 1-1 (1-0). Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1723 néző. V: Erdős. Gól: Joannidisz (30., 11-esből), ill. Éppel (47.). Balmazújváros-Vasas 1-1 (1- 0). Városi stadion, 1094 néző. V: Berke. Gól: Andrics (29.), ill. Vida M. (64.). Pontozással nyert Anthony Joshua Parker ellen PROFI BOKSZ A brit Anthony Joshua, a Bokszvilágszövetség (WBA) szupervilágbajnoka és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) világbajnoka egyhangú pontozással legyőzte a Bokszvilágszervezet (WBO) bajnokát, az új-zélandi Joseph Parkért nehézsúlyú címegyesítő mérkőzésen Cardiffban. Mindhárom pontozó a 28 éves Joshuát látta jobbnak az eddig veretlen két bunyós csatájában. A 80.000 néző előtt megvívott mérkőzés végén a brit bokszoló kijelentette: most leginkább Deontay Wilderte fáj a foga, de szívesen ringbe lépne Tyson Fury ellen is. R. G. Remekül sikerült Ibrahimovic bemutatkozása LABDARÚGÁSZlatan Ibrahimovic az első MLS-meccsén csereként pályára lépve döntötte el a városi derbit a Los Angeles Galaxy és a Los Angeles FC között (4-3). A 36 éves klasszis debütálásként az MLS előtt gólt szerzett annak idején a Premier League-ben, a Serie A-ban, a La Ligában, a Ligue 1-ban és a Bajnokok Ligájában is. Ezúttal pedig nem akármilyet: közel 35 méterről emelt a hálóba pazar helyzetfelismeréssel, miután a 71. percben beállt csereként - csapata ekkor még 3-1-es hátrányban volt... R. G. A Paks nem tudta feltörni a fegyelmezetten védekező Vecsés hátsó alakzatát A kiállítás megpecsételte a sorsukat Szakály Dénes (szemből) sem tudta győzelemre vezetni az atomvárosiakat Fotó: Molnár Gyula Győztek, de búcsúztak csapataink KÉZILABDA Legutóbb 2012-ben fordult elő, hogy nem volt magyar csapat a nyolc között a férfi Bajnokok Ligájában. Idén előbb a Telekom Veszprém búcsúzott, amely házigazdaként ugyan 34-29-re legyőzte a dán Skjern HB csapatát, de végül 61-59-es összesítéssel kiesett. Az első mérkőzést idegenben 32-25-re elveszítő Veszprém végig kitartóan küzdött, de amikor sikerült ellépnie három-négy góllal, a higgadtan játszó vendégeknek mindig volt válaszuk. A MOL-Pick Szeged szoros küzdelemben ugyan hazai pályán 28-27-re legyőzte a német THW Kielt, de összesítésben 56-50-re alulmaradt. A negyeddöntők párosításai: Vardar Szkopje (macedón)-Kiel (német), Paris SG (francia)-Kielce (lengyel), Montpellier (francia)-Flensburg (német), Skjern (dán)Nantes (francia). A párharcok első mérkőzéseire április 18-án kerül sor, a visszavágókat egy héttel később rendezik. B. L. LABDARÚGÁS A Paks döntetlent játszott, a Szekszárd kikapott az NB III Közép csoportjában. A forduló rangadóját Dunaújvárosban rendezték, a harmadikhoz a második Tiszakécske látogatott. A vendégek nem sok esélyt adtak a házigazdának, 3-0- ra is vezettek, a Dunaújváros csak szépíteni tudott a hajrában. A listavezető PMFC hozta a kötelezőt a Rákosmente ellen, Károly Bálint találata három pontot ért. NB III, KÖZÉP-CSOPORT, 21. FORDULÓ. Paksi FC ll.-Vecsési FC 0-0. Paks, v.: Bana (Perák, Nagy M.). Paks: Rácz G. - Györgye (Vlasies, 55.), Nagy Á., Bagó, Berdó - Báló, Bognár D. (Kesztyűs M. 55.), Zachán - Simon M., Szakály D., Nagy R. (Steinbach M., 70.). Vezetőedző: Osztermájer Gábor. Vecsés: Komora - Cseszlai, Balázs B., Radnai, Petric (Kemerle, 80,), Kiss K. (Bojtor, a szünetben), Csordás Sz., Szálai, Kaiser, Koziorowski (Molnár Z., 89.). Vezetőedző: Szász Ferenc. A szervezetten játszó sereghajtó Vecsés védelmét nem tudta feltörni a hazai csapat. Sőt, a vendégeknek kontratámadásokból lehetőségei is voltak. A végeredmény igazságosnak mondható. Osztermájer Gábor: - Ebben a felállásban lényegesen többre számítottam játékban és eredményben egyaránt. Száznyolcvan fokos fordulatra lenne szükségünk, hogy újra egyenesbe kerüljünk. FC Dabas-Szekszárdi UFC 2-0 (0-0). Dabas, v.: Káprály (Szvetnyik, Kovács B.). Dabas: Scheilinger - Földes, Makrai, Eördögh, Fritz, Fitos, Erős, Csepregi (Sándli, 75.), Kiss V. (Mundi, 31.), Szkunc (Takács K., 57.), Crvenjakov. Vezetőedző: Erős Károly. Szekszárd: Lékai - Márton E., Károly V, Kovács D., Preininger - Arena Á., Juhász M., Lékó (Nagyváradi, a szünetben), Hegedűs M. (Rácz F., 68.) - Csigi (Dallos, a szünetben), Fejes. Vezetőedző: Kvanduk János. A korai kiállítás után át kellett szervezni az UFC játékát. A hazaiak többet birtokolták a labdát, a vendégek az utolsó 20-25 percben beszorultak a kapujuk elé, hősiesen védekeztek, de jött Takács Kornél... Gól: Eördögh (76.), Takács K. (91.). Kiállítva: Kovács D. (19.). Kvanduk János: - Ha mindent beleadsz és közben megőrződ a méltóságod, akkor felemelt fejjel hagyod el a pályát. További eredmények: SZEOL SC-Szentlőrinc 1-3, Dunaújváros-Tiszakécske 1-3, Makó-Kozármisleny FC 0-0, Mórahalom VSE-Iváncsa 0-3, Pécs-Rákosmente 1-0, Bp. Honvéd MFA II-Hódmezővásárhely 3-0. B. L. 1. Pécsi MFC 21 15 3 3 52-17 48 2. Tiszakécske 20 14 4 2 49-22 46 3. Dunaújváros 20 13 2 5 36-25 41 4. Iváncsa 20 12 4 4 42-27 40 5. Dabas 19 11 3 5 37-23 36 6. SZEOL 20 11 2 7 23-20 35 7. Szentlőrinc 21 8 5 8 29-28 29 8. Paksi FC II 19 8 3 8 28-28 27 9. Rákosmente 21 7 4 10 23-29 25 10. Szekszárd 20 6 7 7 22-27 25 11. Bp. Honvéd II 19 7 2 10 27-25 23 12. Kozármisleny 21 5 4 12 18-33 19 13. Makó 21 4 6 11 20-43 18 11. Hm.vásárhely 20 4 5 11 22-38 17 12. Mórahalom 20 2 6 12 21-38 12 13. Vecsés 20 1 6 13 12-36 9