Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-10 / 82. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. ÁPRILIS 10., KEDD Enyhül az idő, újra felbukkanhatnak a kullancsok Nem viselte meg a tél a vérszívókat A jó idő beköszöntével nőtt a kullancsveszély, érdemes beoltatni a gyerekeket Fotó: Makovics K. HÍREK Közel hárommillió foglalkoztatásra TOLNA A munkaügyi központ 6,26 millió forintban határoz­ta meg a tolnai önkormány­zat idei közfoglalkoztatási ke­retét. A hetven százalékos tá­mogatáshoz az önkormány­zat mintegy 2,7 millió forin­tot tesz hozzá. Az összesen közel kilencmilliós összegből legalább huszonöt ember két­szer két hónapos, napi nyolc órás foglalkoztatását terve­zik. A szakképzetlen közfog­lalkoztatási minimálbér ösz­­szege 81.530 forint. S. K. Fontos tudni a tiltólistáról TOLNA MEGYE Itt a tavasz, vé­dekezni kell a gomba- és ro­varkártevők ellen. Aki ag­­rár-környezetgazdálkodás­­ra nyert el öt évre szóló tá­mogatást, annak célszerű át­tanulmányoznia a tiltott sze­rek módosított listáját, mely nemrégiben jelent meg. Né­hány új hatóanyag- és nö­vényvédő szer is felkerült a listára, szántóra és ültetvény­re bontva. A tiltás gyomirtók, gomba- és rovarölő szereket érintenek. Meggyesben, szil­vásban és barackosban csak növényvédő szakmérnök fel­ügyeletével használhatók, évente egy alkalommal. M. I. Bűnmegelőzés az iskolában SZEKSZARD Bűnmegelőzé­si sátorral képviseltette ma­gát a rendőrség a Csapó Dá­niel mezőgazdasági szakkö­zépiskola napján. A rendez­vény részeként vetélkedőn vettek részt a diákok, amely­nek egyik állomása volt a bűnmegelőzési kérdőív kitöl­tése. A feladatokat helyesen teljesítő iskolások hűtőmág­nest, írószert és más ajándé­kot kaptak a szakemberek­től. A bűnmegelőzési sátornál közel kétszáz diák vett részt a játékban, tájékoztatott a me­gyei rendőr-főkapitányság. 1.1. Nem volt dermesztő hideg az idei téli szezonban, így a szakemberek véleménye szerint a kullancsok bizton­ságban átteleltek. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Hazánkban kul­lancsfertőzött területnek az számít, ahol minden ezredik kullancs hordozza az agyve­­lőgyulladás vírusát. Magyar­­országon magas rizikójú terü­let Zala, Somogy, Vas és Veszp­rém, a keleti országrészben pedig elsősorban Nógrád me­gye, illetve az Északi-közép­hegység. A szakemberek úgy látják, évről évre egyre korábban ébrednek a kullancsok, sőt, egyes fajokkal akár a téli hóna­pokban is találkozhatunk, rá­adásul hatékony irtószer sincs forgalomban ellenük.- A kullancsok az idei télen nem voltak különösebb meg­próbáltatásnak kitéve, mert igen enyhe volt az időjárás, ami kedvezett minden sza­badban élő állat túlélési esé­lyeinek - mondta ifj. Száraz Zoltán, a bonyhádi Völgységi Nimród Vadásztársaság elnö­ke. - A kullancsok általában az avarban, fák kérgei alatt és a gyökérzet környékén te­lelnek, mert ott „melegebb” van. A februárban beköszön­tött mínuszok jelentősen nem tizedelték meg a létszámukat, tekintettel arra, hogy nem tartott sokáig a hideg, csak egy-két éjszaka csökkent mí­nusz 10 Celsius-fok alá a hő­mérséklet. Ahhoz, hogy a hi­deg elpusztítsa őket, a fagyott földben is közel mínusz 20 fok közeli hőmérsékletre lett vol­na szükség napokig. Ma már szinte bárhol előfor­dulhatnak a kullancsok, a pa­raziták az első napsütéssel éb­redezni kezdenek. Az erdős te­rületeken kívül a városi par­kokban és kertekben is jól ér­zik magukat.- Kullanccsal bárhol talál­kozhatunk, nem feltétlen csak a szabadban - közölte a szek­szárdi Kornél, aki mivel nagy természetfotós és természet­­járó, sok időt tölt a szabadban bullterrier kutyájával. - Ge­­mencbe ugyan tilos, és bár­milyen más erdős területre is ajánlott pórázon kutyát vin­ni, de aki kedvencével indul a szabadba, a nap végén ne fe­lejtse átvizsgálni, mert rájuk is veszélyt jelentenek. Célra­vezető tehát a megelőzés. Meg­felelő minőségű nyakörvek­kel, spraykészítményekkel va-Aki még most megkezdi a kul­lancs elleni oltássorozatot, ki­lencvenöt százalék feletti vé­dettséggel várhatja a kullancs­szezont. A Lytne-kór ellen csak külsőleg lehet védekez­ni. A kullancsok által terjesz­tett agyvelő-, agyhártya- és ge­rincvelő gyulladás ellen viszont van védőoltás. Az alapimmuni­zálás három oltásból áll. Ha az első oltást beadatjuk március­ban, akkor rá egy hónapra jö­lamint úgynevezett spot-on cseppek alkalmazásával haté­konyan védekezhetünk. A spe­ciális, bőrön keresztül felszí­vódó szerek távol tartják a kul­lancsokat, sőt, bolhák és szú­nyogok ellen is védelmet biz­tosítanak. Bár sajnos egyik ké­szítmény sem nyújt százszáza­lékos védettséget.-■ Az idei évben intenzívebb „támadásokra” lehet számí­tani, főleg tavasszal, de őszig bármikor találkozhatunk ve­lük. Érdemes odafigyelni a megelőzésre megfelelő ruhá­zattal, a legjobb védekezés hét a következő. Az oltássoro­zat harmadik része kilenc-ti­­zenkét hónappal a második után szükséges. Ezt követő­en már csak ötévente egy em­lékeztető oltásra van szükség a védettséghez. Az oltóanyag egyéves kortól adható, termé­szetesen felső korhatár nincs, de tudni kell, nagyobb gyerek­nek (életkor és súlyfüggő a do­log) már a felnőtteknek való ol­tóanyagot kell beadni. azonban a védőoltás. Ez három injekcióból áll, tizennyolcezer forint az ára, háziorvos írja fel. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben néhány órán be­lül eltávolítjuk a kullancsot csipesszel vagy cérnával úgy, hogy nem nyomjuk össze a tes­tét, minimális a fertőzés esé­lye - tette hozzá Száraz Zoltán. A kullancsok által okozott agyvelő és agyhártyagyul­ladás évente körülbelül het­­ven-nyolcvan magyart érint. A számok azért csalókák, mert a valós esetszám ennél jóval magasabb, hiszen orvos­hoz általában csak azok ke­rülnek, akiknél kialakul a be­tegség központi idegrendsze­ri tünetekkel járó második fá­zisa is. Míg az első fázis nem specifikus tünetekkel, lázzal, izomfájdalommal járhat, a be­tegek egyharmadánál kiala­kuló második szakaszban sú­lyos tünetek jelentkeznek: tar­kómerevség, magas láz, koor­dinációs zavarok, heves fejfá­jás, hányás, szédülés, eszmé­letvesztés. A Lyme-kórt ha­zánkban évente körülbelül ezernyolcszáz embernél diag­nosztizálják. Fegyverek ropogásától volt hangos a lőtér NAGYMÁNYOK A helyi lőegylet gyorspont lövészversenyt ren­dezett. Az ilyen típusú minősí­tő viadalokon háromszor öt lö­vést kell leadni álló helyzetből 3x25 másodperc lőidőben a ti­zenöt-huszonöt méterre elhe­lyezett papír lőlapokra. A verseny eredménye a kö­vetkező. Nagy kaliberű pus­ka, nyílt irányzék: 1. Krum Zsolt 164 köregység, 2. Bo­ris Zoltán 157, 3. Erős Ro­land 157. Kis kaliberű pus­ka, optikai irányzék: 1. Fü­­löp Attila 184, 2. dr. Eördögh Attila 182, 3. Domokos Csen­ge 181. Kis kaliberű puska, nyílt irányzék: 1. Madura Ist­ván 169, 2. Fülöp Attila 169, 3. Krum Zsolt 168. Kis kalibe­rű pisztoly, nyílt irányzék: 1. Boris Zoltán 174, 2. Eördögh Attila 174, 3. Krum Zsolt 171. Kis kaliberű pisztoly, optikai irányzék: 1. Eördögh Attila 172, 2. Erős Roland 149. Nagy kaliberű pisztoly, nyílt irány­zék: 1. Fülöp Attila 182, 2. Eördögh Attila 177, 3. dr. Ku­tas Gergely 159. A következő versenyt május 5-én rendezik a völgységi városban. B. L. Pályázatokat küldhetnek a bizottsághoz SZEKSZÁRD A szekszárdi ön­­kormányzat humán bizottsá­ga pályázatot hirdet szekszár­di székhelyű sportegyesüle­teknek és civil szervezeteknek sportprogramok, sportrendez­vények szervezésére és lebo­nyolítására. A cél, hogy a vá­rosban a helyi igényekre ala­pozva olyan kezdeményezések valósuljanak meg, amelyek elősegítik, hogy minél széle­sebb körben sportoljon Szek­­szárd város lakossága. 2018 a családok éve, ennek megfele­lően a bizottság kiemelt figyel­met fordít a családok számá­ra szervezett sportprogramok­ra. A rendelkezésre álló keret­összeg két és félmillió forint, a minimum támogatási összeg ötvenezer, a maximum három­­százezer forint. A benyújtás határideje 2018. április 27. dé­li tizenkét óra. B. K. Védettség a teljes oltási sorral Figyelmetlenségből a mozdony oldalának ütközött teherautójával a vasúti átjáróban a férfi A vádlott és utasa sé SZEKSZÁRD Bűnösnek mondott ki egy hetvennyolc éves férfit a vasúti közlekedés biztonsá­ga ellen gondatlanságból elkö­vetett vétségben a Szekszárdi Járásbíróság. Ezért a vádlottat százhúsz napi pénzbüntetésre ítélte, és négy hónapra eltiltot­ta a B kategóriába tartozó jár­művek vezetésétől. A pénzbüntetés napi össze­gét ezer forintban állapítot­ta meg a bíróság. Ha a férfi nem fizetné meg az összeget, azt napi tételenként egy-egy nap fogházbüntetésre kell át­változtatni. Ezenfelül a vád­lott tartozik megfizetni több mint százötvenötezer forint bűnügyi költséget. A vádlot­tat régebben is elítélte már a bíróság ittas vezetés miatt. A második esetben másfél év­re a vezetéstől is eltiltották. Két éven belül kétszer kapott helyszíni, illetve pénzbírságot a közlekedési szabályok meg­sértése miatt. A férfi 2016. szeptember 13- án délután, jó látási viszonyok között száraz aszfaltúton ve­zette a tulajdonában lévő te­herautót és a hozzá kapcsolt pótkocsit Bátaszék felől Vár­domb irányába. A főút és a vasút kereszteződéséhez érve a fénysorompó tilos jelzése el­lenére behajtott a félsorompó-Nem az első eset volt (képünk illusztráció) Fotó: Shutterstock balesetben val is biztosított vasúti átjáró­ba, letörve a sorompó jobb ol­dali csapórúdját. Az átjáróban összeütközött a neki balról érező vonat motorkocsijának az oldalával. A motorkocsi az ütközés következtében meg­billent és részlegesen leemel­kedett a sínről. A balesetben, a biztonsági övét használó vádlott nyolc na­pon túl gyógyuló súlyos, míg a biztonsági övét szintén be­kapcsoló utasa könnyebb sé­rüléseket szenvedett. A mo­torvonatban, a teherautóban és a pótkocsiban is kár kelet­kezett. A mozdonyvezetőn és a kalauzon kívül a vonaton tar­tózkodott egy személyszállítá­si szakértő, valamint néhány utas. A baleset miatt az ő éle­tük, testi épségük is közvetlen veszélybe került, de szerencsé­re közülük senki sem sérült meg. A baleset elkerülhető lett volna, ha a vádlott figyelmes vezetéssel időben észreveszi a jelzéseket és megáll. A bünte­tés kiszabásánál a bíróság sú­lyosító körülményként értékel­te a vádlott előző büntetéseit és hogy több embert veszélyezte­tett. Egyebek közt enyhítő kö­rülményként vette figyelembe a vádlott idős korát, családi kö­rülményeit és megbánó maga­tartását. Az ítélet jogerős. 1.1. » /

Next

/
Thumbnails
Contents