Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-10 / 82. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP_________________________________________________________________________________________________________________________________________2018. ÁPRILIS 10., KEDD Magabiztos győzelmet arattak a Fidesz-KDNP jelöltjei Tolna megyében is Támogatóikkal ünnepeltek Meggyőző fölénnyel nyerték a választást Tolna megyében a Fidesz-KDNP jelöltjei. Fejenként több, mint húszezer szavazatot kapott Horváth István, Potápi Árpád János és Süli János. B. K.-H. E.-M. I. szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA MEGYE Nagy előnnyel diadalmaskodtak Tolna megye mindhárom választókerületében a Fidesz-KDNP jelöltjei vasárnap. Horváth István, az egyes számú választókerület újraválasztott országgyűlési képviselője magabiztos győzelemről beszélt a TE0L.hu hírportálon, és megköszönte a szavazóknak a nagy arányú, hetven százalékos részvételt. Külön mondott köszönetét a Fidesz-KDNP választóknak és négyszáz aktivistájának. Kitért arra, hogy a négy évvel ezelőtti eredményt messze felülmúlták, hiszen négyezerrel több voksot kapott, mint a legutóbbi országgyűlési választáson. Elmondta azt is, hogy megválasztását nagy felelősségnek és szolgálatnak tekinti. - Nagyon nagy a tét, a következő két évben az unió olyan döntéseket hoz, amelyek évtizedekre meghatározzák Magyarország sorsát - fogalmazott. Potápi Árpád János, a kettes számú egyéni választókerület győztese éjszaka az őt váró bonyhádi kampánycsapatnak a kitartásról beszélt. A szintén régi-új képviselő szerint az utolsó órák és napok kulcsfontosságúak voltak, és köszönetét mondott mindenkinek, aki részese volt a sikernek. A Kossuth-nóta nemcsak Budapesten, de Bonyhádon is elhangzott, az ünneplők a Tolna megyei városban az utcán énekeltek. Süli János a választóknak, barátainak, családjának, az aktivistáknak és a térség polgármestereinek köszönte meg a támogatást. A hármas számú Tolna megyei választókerület Fidesz-KDNP-s nyertese szerint győzelme egyúttal felért egy kis népszavazással az atomerőmű bővítése mellett. A TEOL.hu-nak nyilatkozva kifejtette: fontos, hogy nyert, hiszen az atomerőmű a régió közös ügye. Mint arról már beszámoltunk, megyénkben mindenhol rendben, szabályosan zajlott a választás, és a 289 szavazókor mindegyike időben zárt. Minden bizonnyal sokan értesültek arról, hogy míg a győztes kormánypárt jelöltek támogatóikkal országszerte ünnepeltek, a vezető ellenzéki politikusok közül többen, miután beismerték vereségüket, bejelentették lemondásukat.- Valószínű, hogy most még lehetett volna nyerni, és ezt a választást nem a kormány nyerte meg, hanem az ellenzék vesztette el - mondta dr. Hadházy Ákos. Az LMP jelöltje úgy véli, egyenlőtlenek voltak a feltételek, s míg a kormány majdnem százmilliárd forintot költött az elmúlt években propagandára, addig az ellenzék ennek csak töredékét használhatta fel. - Könnyen lehet, hogy az ellenzék legnagyobb tévedése az volt, hogy ilyen feltételek mellett elindult a választáson - tette hozzá. Beszélt arról is, hogy a vasárnapi választásnak egyelőre beláthatatlan gazdasági és politikai következményei lehetnek. Szerinte az EU egészen gyorsan kirúghat bennünket, és ez azonnali gazdasági öszszeomláshoz fog vezetni.- A ma mélyen csalódott embereket arra kérem, hogy ne gyűlöljék azokat, akik a kormányra szavaztak: többségük megtévesztett ember - mondta. Dr. Hadházy Ákos szerint a politikájáért egy ellenzéki vezetőnek is felelősséget kell vállalnia, és vasárnap este bejelentette a lemondását az LMP társelnöki posztjáról. Szintén lemond az MSZP elnöksége, valamint Vona Gábor, a Jobbik vezetője. Szabó Balázs, utóbbi párt 1. számú választókerületben induló jelöltje ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy ők a második legnagyobb, így meghatározó erő a parlamentben. Saját szereplésével kapcsolatban elmondta, valamivel több, mint kilenc százalékos eredményével nem elégedett. - Hadházy Ákos LMP-s és Harangozó Tamás MSZP-s jelölt hatalmi harca összezavarta az ellenzék választóit. Hadházy Ákost egyébként egy pillanatig sem tartottam esélyesnek a győzelemre - mondta. Szabó Balázs úgy gondolja, hogy választói érdekeit annak ellenére is képviselnie kell, hogy nem szerzett mandátumot. Listáról bejutott, így képviselő lesz Hadházy Ákos. Nem lesz ott a parlamentben viszont a két MSZP-s, Harangozó Tamás és Heringes Anita, akiknek nem sikerült listáról bekerülniük az országgyűlésbe. Gyurkovics János önkormányzati képviselő (balról), Horváth István országgyűlési képviselő, Ács Rezső, Szekszárd polgármestere és dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott a győzelemre koccint Fotó: M. D. Potápi Árpád János (balról) is magabiztos győzelmét ünnepli a választóival Fotó: Melcher Alexa Süli János szavazásra vár a választás napján (Képgalériák és videók: TEOL.hu) Fotó: Vida Tünde- Láttuk a végeredményt, a Fidesz fölényes győzelmét. A nyerteseknek gratulálok - mondta Gecséné dr. Slárku Szilvia Zsuzsanna, a DK 2. számú választókerületben induló jelöltje. Hozzátette, még frissek az adatok, így nagy helyzetelemzés még nem volt. Az csak később dől el, hogy a jövőben mi lesz a feladat. Mint ismeretes, a szavazatok összesítése a külföldön leadott voksok miatt még nem fejeződött be. A vasárnap esti fél hetes adatok szerint a választópolgárok hatvannyolc százaléka járult az urnákhoz. Tolna megyében a jogosultak 65,43 százaléka, 118 710 szavazó adta le voksát vasárnap este fél hétig. A megyében a legmagasabb részvételi arányt Murga érte el, ahol a szavazópolgárok 82,35 százaléka élt a lehetőséggel. A legalacsonyabb a megjelentek aránya Dombóvár Szarvasdon volt, ahol a jogosultak mindössze 30,73 százaléka járult az urnához. Képviselői mandátumot szerzett a országos német önkormányzat listája, Ritter Imre, aki a következő négy évben független képviselőként dolgozik a magyarországi németekért az Országgyűlésben. A mandátumhoz 22 342 szavazatra volt szükség, ezt a küszöböt a német lista 25 660 vokssal magabiztosan átlépte, mondta Szeiberling Krisztina sajtószóvivő. A német nemzetiségi névjegyzékbe regisztráltak rendkívül magas arányban, csaknem 78 százalékban járultak az urnákhoz. Krémer György, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának regionális irodavezetője elmondta, nagyon örülnek az eredménynek, sokat dolgoztak érte Tolna megyében is, ahol közel háromezren regisztráltatták magukat a német nemzetiségi névjegyzékbe. Ezzel jelezték, hogy ezen a területen kívánnak élni választási jogukkal. Bíznak Ritter Imrében, aki szószólóként is nagyon aktív volt, de képviselőként sokkal több lehetősége lesz arra, hogy teljes joggal képviselje a német nemzetiség érdekeit. Ritter Imre, aki jelenleg az Országgyűlés német nemzetiségi szószólója, közölte: parlamenti munkájában a német oktatási-nevelési intézményhálózat és -rendszer bővítésére, minőségi javítására koncentrál majd, s egyúttal valamennyi kisebbséget képviseli. A TOLNA MEGYEI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYE A SZÁMOK TÜKRÉBEN TOLNA megve 1. számú egyéni választókerület (Szekszárd Dr. Hadházy Ákos 35,17% (LMP) 13965 Horváth István 52,43% (FIDESZ-KDNP) 20 815 Szabó Balázs 9,15% (JOBBIK) 3633 százalék alattiak 3,25% 1289 TOLNA megye 2. számú egyéni választókerület (Dombóvár IsMil Fenyvesi Csaba Zsolt 24,07% (JOBBIK) 9365 TOLNA megye 3. számú egyéni választókerület (Paks Potápi Árpád János 59,34% (FIDESZ-KDNP) 23085 Gecséné Dr. Slárku Szilvia 8,58% (DK) 3338 5 százalék alattiak 8,01% 3116 Bencze János 23,72% (JOBBIK) 9253 Süli János 58,51% (FIDESZ-KDNP) 22825 Heringes Anita 11,86% (MSZP-PÁRBESZÉD) 46281 FORRÁS: VALASZTAS.HU Összes többi 5,91% 2302 FORRÁS: VALASZTAS.HU » 4 á 1 i 4 *