Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-03 / 53. szám

jrrnntL helyőrség 3 HIRES NŐI SORSOK Farkas Adrienne A nők előtt tisztelgő lapszámunkban olyan magyar asszonyok portréit mutatjuk be, akiknek sorsa inspiráló lehet ma is. Fon­tos emlékezni és emlékeztetni arra, hogy számos olyan híres és kevésbé ismert nő élt, akik bátorságuk, kitartásuk és emberi tartásuk miatt példaképeink lehetnek. Most csak négyet ne­vezünk meg közülük, pedig sokak története volna méltó arra, hogy újra és újra elmeséljük. Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (Kolozsvár, 1876 - Kolozsvár, 1948) Forrás: kronika.ro Semmi kétség: a legizgalmasabb erdélyi nagyasszony, egyszersmind az utolsó is. Erdélyi földbirtokos családból származott, és már kis­lány korában más volt, mint a többi úrilány: csak okos és izgalmas ba­rátnői voltak, akikkel színműveket adott elő, de olyan élethűen, hogy a parasztgyermekek elsírták magu­kat. Tizenhét éves volt, amikor talál­kozott Bánffy Miklóssal, aki akkor nemcsak Erdély leggazdagabb és leghatalmasabb földbirtokosa volt, hanem minden bizonnyal a legte­hetségesebb is. Első látásra belesze­retett Karolába, és az Erdély-triló­­gia főhősnőjévé tette: ő a regényben Milóth Adrienne, a fékezhetetlen, vad és ellenállhatatlan. Olyan szerelem volt kettejük kö­zött, melyet talán nem is akartak beteljesíteni, de egy életen át tar­tott. Frigyüket Bánffy apja aka­dályozta meg, túlságosan „felhaj­tásosnak” találta a lányt. Karola ezért hozzáment báró Bornemissza Elemérhez, akivel nem volt túl bol­dog, viszont szabad lehetett, és ezt ki is használta. Nem volt az az otthon unatkozó háziasszonyfajta. Ő volt az első ma­gyar nő, aki repült, mikor Blériot, a repülés egyik úttörője 1912-ben Budapesten járt. Készített egy film­­szkeccset Az apacsnő szerelme címen, amelyben az erdélyi arisz­tokraták játszották a főszerepet. Valóságos intézmény volt ő Kolozs­váron, nélküle a fű sem nőtt - írták a kortársak. Nemcsak anyagilag támogatta a művészeket, hanem az első olva­sójuk, szemrevételezőjük is volt, s ők egytől egyig fülig szerelmesek voltak belé. A kisfia halála után elköltözött a férjétől, és megszer­vezte a Trianon utáni talajvesz­­tettségben az erdélyi művészeti újjászületést Kemény Jánossal, a marosvécsi kastély urával és fele­ségével, Auguszta Patonnal együtt. A marosvécsi Helikon-találkozók a grófok és népi írók, bohémek és halálosan komoly nemzetmentők csodálatos, művészeti és emberi együttműködésévé nőtte ki magát, ennek köszönhetjük a transzszilva­­nizmust, vagyis az Erdélyt önálló kulturális közegként tekintő gon­dolkodást. Karola közel hetvenéve­sen még csecsemőket mentett ki az égő Nagyszebenből, házvezetőjévé fogadott egy postásgyilkos által te­herbe ejtett és elhagyott asszonyt, aggmenhelyet alapított, majd min­denét a református egyházra hagy­ta, közte a receptfüzetét, melyben bár csak ételleírások vannak, még­sem csak szakácskönyv: mese az elveszett Tündérkertről. Mikor 1948-ban meghalt, Bánffy Miklós - aki addigra már mindenét elvesztette - az utolsó pénzét vörös rózsákra költötte, teleszórta velük a sírját, a zuhogó esó'ben így bú­csúzott a nőtől, akit egész életében szeretett. Sass Flóra (Nagyenyed, 1841 - Sandford Orleight Devon, 1916) Forrás: Wikipédia Sass Flóra történetéből előbb­­utóbb biztosan készül majd holly­woodi film, mert ez maga a kaland, az isteni gondviselés és az okosság meséje. Volt egyszer egy szőke, nemesi származású kislány, aki Erdély déli részén élt a családjával, egészen hétéves koráig, amikor is az 1848- as szabadságharc során fellázított románok rájuk törtek. Minden­kit megöltek, ő csak azért maradt életben, mert egy román cseléd azt mondta, hogy a kicsi lány az ő gyer­meke. Ezután egy örmény család ne­velte, akikkel Törökországba uta­zott, ott elkeveredett, és eladták rabszolgának. 1859-ben a balkáni vasútépítéseken dolgozó, előkelő, angol úr, Sámuel Baker a Dunán a jég fogságába került, ezért kényte­len volt Vidin városában kiszállni. A város illegális rabszolgapiacán meglátta Flórát, akit azonnal kivál­tott, és magával vitte. Arra gondolt, hogy mielőtt bemutatná a lányt a családjának, Afrikába utaznak - hadd legyen ideje Flórának rende­sen elsajátítani az angol nyelvet -, az angol Királyi Földrajzi Társaság expedíciói nyomán elindult megke­resni a Nílus forrását, melyet eddig számos honfitársa eredménytele­nül keresett. Bár az útjukon láza­dással, csüggedéssel, mindenféle nehézséggel kellett megküzdeniük, az életük veszélyben volt, de Flóra rábeszélőképessége és talpraesett­sége megmentette az expedíciót. Végül célhoz értek: 1864-ben fel­fedezték a Nílus egyik forrásául szolgáló Albert-tavat és a Murchi­­son-vízesést. A férjét lovaggá ütötték, ám az addigra már Lady Baker nevet vi­selő Sass Flórát nem fogadta Viktó­ria királynő, csak mert egy darabig vadházasságban élt a férjével. 1889-ben ismét útnak indultak, ezúttal Szudán volt a cél, a Szue­­zi-csatorna megnyitása után Ang­lia a csatornától délre fekvő terü­leteket szerette volna meghódítani, és megszüntetni a nílusi rabszol­ga-kereskedelmet. Akárcsak az előző útjukról, ezút­tal is Lady Baker, vagyis Sass Fló­ra vezetett naplót. Ezek a füzetek ma az angol földrajzi felfedezések legbecsesebb dokumentumai közé tartoznak, de aki olvassa őket, azt biztosan meghatja Flóra szeretet­teljes hangja, amelyen a férjéről beszél. A füzetekben feljegyzett történetek a tudományos tényeken túl tele vannak vad lázadókkal, lelketlen rabszolgahajcsárokkal, ismeretlen bennszülöttek szoká­saival. A bennszülöttek a szép, szőke magyar asszonyt Myaduének, azaz Hajnalcsillagnak nevezték el, Sass Flóra szépsége és - ma már úgy mondanánk - páratlan kommuni­kációs képessége nemegyszer men­tette meg az expedíció tagjainak az életét. A terület felfedezése megtörtént, a rabszolgaság felszámolása nem, de Sass Flóra békességben élte le élete hátralévő éveit Devonshire­­ben, ahol ma emlékháza van a há­zaspárnak. Sass Flóra munkássá­gát nemrég vaskos monográfiában dolgozta fel egy amerikai kutató, Anne Baker könyve Egy magyar nő felfedezők és rabszolgák között 1870-1873 címmel jelent meg. Az 1987-ben kiadott könyvben olvas­hatunk részleteket Sass Flóra nap­lójából. Dr. Hugonnai Vilma (Nagytétény, 1847- Budapest, 1922) Az első magyar diplomás nő, aki­nek egész élete harc volt azért, hogy a nők tanulhassanak. Ma Magyar­­országon a diplomások közel het­ven százaléka nő, és ezt neki is kö­szönhetjük. Bár grófi családba született, és iga­zán gondos nevelést kapott, tizen­nyolc évesen - ahogy az akkoriban szokás volt - féijhez ment Szilassy György földbirtokoshoz, és szült há­rom gyereket. 1872-ben a félje felolvasott neki egy újságcikket, melyben azt írták, hogy a zürichi egyetemre nők is be­iratkozhatnak. Másnap csomagolt, bár sem a férjétől, sem az apjától nem kapott ehhez anyagi támoga­tást, és a gyermekeit is itthon kellett hagynia. Keményen dolgozott az egyetem mellett, végül 1879-ben orvossá Forrás: Wikipédia avatták. Hazatérte után Trefort Ágoston kultuszminiszter meg­tagadta a diplomája honosítását, azzal az indokkal, hogy nincs érettségije, majd miután a grófnő letette az érettségit (Magyaror­szágon a második nőként), azzal utasította el, hogy ha engedné, hogy a nők megjelenjenek a tudo­mányos pályákon, felforgatnák az államot. Hugonnai Vilma nem csüggedt, elvégezte a bábaképzőt, és ettől fogva szülésznőként dolgozott, egyedül tartotta el magát és a fiát. Házassága ugyanis felbomlott, ám második férje, Wartha Vince - a Zsolnay kerámiák eozinfestéké­­nek feltalálója - nagy szeretettel támogatta a törekvéseit és a nők egyenjogúsításáért folytatott har­cát. Amikor aztán 1895-ben a ma­gyar kormány is lehetővé tette, hogy a nők beiratkozzanak az egyetemre, azonnal benyújtotta ismét a honosítási kérelmét, me­lyet két évtizeddel a diplomája megszerzése után - három szi­gorlat letételéhez kötve - végre megkapott. így aztán ötvenévesen kiírhatta a rendelőjére: Hugonnai Vilma orvos. Számos publikációja jelent meg a nők és a kisgyermekek gyógyí­tásával kapcsolatban, leghíresebb könyve a Nő mint háziorvos címet viseli. Hatvanhét évesen, látva, mekkora szükség van a fronton or­vosokra, átképezte magát katona­orvossá. Egész életét a nők tanulásáért való harcnak szentelte, nézeteit a Nőmozgalom Magyarországon című könyvben írta meg. Amikor a feminista szót szitokszóként használjuk, gondoljunk Hugonnai Vilma doktornőre, aki évtizede­ken át gyógyította a legelesetteb­beket, segített a szüléseknél, és utat nyitott a lányok felemelkedé­sének. Bányai Júlia (Vízakna, 1824 - Kairó, 1883) Ha előbb azt írtam, hogy Sass Fló­ra története filmfeldolgozás után kiált, akkor Bányai Júlia élete egy egész sorozatot megérne. Adva van egy szépséges erdélyi leányka, egy sóbányász lánya, aki műlovarnőnek szegődik Bécsben. Megismerkedik egy Sárossy Gyu­la nevű ügyvéddel, hozzá is megy, csak a férj korán meghal. A lány továbbra is a cirkuszban dolgozik, de ekkor már 1848 tava­szán járunk, és Európán átzúgnak forradalmai. Az édes kis lovarnő Erdélybe utazik, hogy csatlakoz­hasson hazája fegyveres védelme­zőihez. Nincs egyedül, Kolozsváron már egy valóságos női hadsereg gyülekezik, a honleányok önkéntes felderítő zászlóaljat kívántak létre­hozni, ám Csány László kormány­­biztos rendeleti úton feloszlatta őket. De ezeket a fehérnépeket nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hazaoldalogjanak. Fogták magu­kat, és férfiruhában csatlakoztak a honvédekhez. Álljon itt néhányuk neve: Nyári Mária, Szentpáli Jan­ka, Jagelló Apollónia, Csizmáro­­vits Mária, Pfiffner Paulina vagy a később operettfőhősként ismertté vált Mária főhadnagy, azaz Lebs­­tück Mária. Forrás: delmagyar.hu A mi Júliánk nagy estéje az volt, amikor a bevonuló oroszok előtt francia műlovarnőként fellépett, elbűvölte az urakat, akik pezsgőt ittak a cipőjéből, majd a „francia hölgy” immár Sárossy Gyula had­nagyként jelentette Bemnek az orosz csapatok állását, de ez már csak a történet vége. Előbb elfogott tizenkét élelmiszerrel teli osztrák szekeret Zalatnánál, lefülelt egy osztrák kémet, és sebesülést szer­zett egy összecsapásban. Mindezt az elhunyt férje nevén, de olyan si­keresen, hogy a századosságig vitte. A fegyverletétel után a többi e­­migránssal Törökországba mene­kült, bár még többször visszaszö­kött Magyarországra röplapokat osztogatni. Ismét férjhez ment - hiszen még csak a húszas éveiben járt - Matta Edéhez, aki szintén a szabadság­­harc századosa volt. Kairóban ven­déglőt nyitottak A Fáraóhoz névvel, a kiegyezés után rendszeresen ha­zalátogattak. Minden idők legbát­rabb műlovarnőjét Egyiptomban temették el. 2018. március IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Next

/
Thumbnails
Contents