Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-21 / 67. szám
2018. MÁRCIUS 21., SZERDA SPORT 15 Novák Miklós szerkesztoseg@mediaworks.hu- Személyesen ismeri Georges Leekenst?- Nem, de az életútját ismerem.- S mit vár tőié?- Miért engem kérdez? Megvannak a felkent, úgynevezett szakírók, akik kinyilatkoztatják az igazságot. A szakmára ma már senki sem kíváncsi. S ez nem csak az én véleményem. Sir Alex Ferguson jó barátom, levelezünk, a minap ő írta, hogy az edzői szakma is a show felé kezd elmenni. Szokták mondani, ma az a profi edző, aki jól tudja kezelni a médiát. Amin mindig jót mosolygok, mert ha valakinek zsinórban többször kikap a csapata, azt úgyis kirúgják. Bár az kétségtelen, a jó sajtókapcsolatokkal rendelkező edző hamarabb kap új állást.- Hadd védjem meg Leekenst: eddigi szereplései alapján kimondottan jól kezeli a médiát. Sőt, mintha nem is kezelné, hanem őszintén beszélne arról, amit gondol.- Ha megengedi, én előbb megnéznék egy-két meccset, mielőtt véleményt alkotnék. Mezey György nem Georges Leekenstől várja a csodát Edzők vagy csókkirályok Mezey Györgytől Georges Leekens bemutatkozása apropóján kértünk interjút annak kapcsán, hogy a korábbi szövetségi kapitány milyen várakozásokkal tekint belga kollégája ténykedése elé. A beszélgetés alatt aztán persze elkalandoztunk; az immár 76 éves szakember már nem vágyik jelentős feladatra, azonban a mai napig foglalkoztatja, miként lehetne ismét felvirágoztatni a magyar labdarúgást. Azt azonban elárulhatom, engem is meglepett. Többször elolvastam, jól látom-e, s valóban templomba készül a játékosokkal. Remélem, a sajtóban nem cikizik ki emiatt.- Leekens is úgy gondolhatja, újítani csak lélektani, taktikai apróságokkal lehet, hiszen lényegében ugyanaz a keret, mint Szélesi Zoltán, illetve Bernd Storck alatt. Vagy ön örömmel látna másokat a válogatottban?- Minden attól függ, müyen rendszert akar meghonosítani. Kétségtelen, értelmetlen lenne lecserélni a fél keretet, inkább kis változtatásokkal lehet újítani. Hadd mondjak egy példát az én praxisomból. Kardos József egészen kiváló labdarúgó volt, ám a keringési rendszere nem tette alkalmassá arra, hogy a középpályán játsszon, mert egyszerűen nem bírta azt a terhelést. Hátrahoztam söprögetőnek, azon a poszton volt ideje kicsit pihenni, regenerálódni, de a játékintelligenciája ott is érvényesült. Edzői kvalitás kérdése, az adott keretből ki mit képes kihozni, reméljük, Leekens kihozza a legtöbbet a fiúkból.- S azt kijelenthetjük, hogy a mindenkori szövetségi kapitányoknak sajnos egyre könynyebb a dolguk a keret kijelölésekor, mert vészesen leszűkült a válogatottban figyelembe vehető játékosok köre?- A kiválasztásnak ez csak a következménye, nem a problémája. A gondok sokkal korábban jelentkeznek. Sajnos ezt nem tudtam megértetni a magyar labdarúgás döntéshozóival.- És a kis Izland? Amelynek a válogatottja Angliát legyőzve Mezey György szurkol az új kapitánynak Fotó: Havran Zoltán a nyolc közé jutott az Európabajnokságon.- Ismerem az ország labdarúgását, sőt úgy általában a sportéletét. Izlandon a mozgáskultúrát a nevelés kiemelt eszközévé tették meg, ott tényleg minden gyerek sportol. S a jó rendszer némi szerencsével ilyen váratlan sikereket is magával hoz.- Azt gondolom, Magyarországon sokan beérnék ennyivel.- Ez a fő gond! Én annak adnám a legmagasabb állami kitüntetést, aki meg tudná mondani, s még inkább megvalósítani, miként lehetne helyreállítani a jelenlegi társadalmi viszonyok mellett az egykor csodálatos magyar futballkultúrát. Mert azt sajnos elvesztettük. Megszakadt a generációk közötti láncolat, és senki nem tudja, hogyan lehetne öszszeforrasztani. S ma már nemcsak a digitális kütyükkel kell versengeni, hanem például a rövid pályás gyorskorcsolyával is, amely szintén elcsábítja a gyerekeket. Hadd mondjak ismét egy példát! Teófilo Cubillas, az egykori nagyszerű perui labdarúgó kiváló barátom. Ő mesélte, ugyanazt csinálja ma, amit ötven-hatvan évvel ezelőtt. Lemegy Limában a köves, homokos piactérre, és focizik. Csak ma már ő az idősek közé tartozik, akik beveszik maguk közé az ügyes gyerekeket, s akiknek játék közben megtanítják a futball csínját-bínját. Ez alapján engem nem lep meg, hogy Peru ismét kijutott a világbajnokságra. Nálunk ezzel szemben olyan állapotban van a futball kultúrája, hogy egy utánpótlásedző csókolózik a barátnőjével, miközben játszik a csapata. Láttam, megtörtént. S ami a legszörnyűbb: nem akad senki, aki örökre kitiltaná a futballpályák környékéről.- Messze jutottunk Georges Leekenstől és a magyar válogatottól. Mit vár a pénteki mérkőzéstől?- Gyökeres változásokra nem számítok. De ha annak a hitnek csak a nyomait felfedezem a játékban, amelyről a kapitány beszélt, akkor már nem leszek csalódott. A mai keretből csak hárman játszottak négy évvel ezelőtt a kazahok ellen Még nagyon csekély a közös múlt Varga Roland a megmaradt hírmondók egyike Fotó: MTI VÁLOGATOTT Sok tintát nem emésztene fel a magyarkazah mérkőzések krónikájának a megírása: a két ország válogatottja most pénteken este másodszor találkozik egymással. A közös múlt már csak azért sem nyúlhat sok évtizedre vissza, mivel Kazahsztán 1991. december 16-án nyerte le a függetlenségét, a labdarúgó-szövetségét bár már 1914-ben megalapították, az csak 1994-ben csatlakozott a FIFA-hoz, és csak azóta szerepel önálló válogatottal a nemzetközi porondon. Sőt, nyolc évig Ázsiához tartozott, 2002- ben lépett át az UEFA-ba, de sem vb-, sem Eb-selejtezőkön nem hozta össze a sors a magyar válogatottal. Ha nagyon megerőltetjük, azért találunk olyan szálakat a kazah futball rövid történetében, amelyek így vagy úgy kapcsolódnak magyarokhoz. Az első közvetett kapcsolat az előző szövetségi kapitányunk, Bernd Storck. Ő 2008-ban lett a Kajrat Almati vezetőedzője, még ugyanabban az évben megkapta az ország U21-es, majd felnőtt válogatottjának az irányítását. Utóbbi poszton két évet töltött, aztán a csapat gyengén szerepelt a 2012-es Eb selejtezőin, ezért 2010. október 16-án menesztették. Egyik utódja az a cseh Miroslav Bernnek volt, aki 2007-ben bajnokságot nyert itthon a Debrecennel, őt pedig az orosz Jurij Krasznozsan követte, aki korábban rövid ideig Dzsudzsák Balázs edzője volt az Anzsi Mahacskala együttesénél. Ezeknél közvetlenebb szál, hogy az országban két magyar kerettag is játszik: Kleinheisler László tavaly júniusban szerződött az Asztanához, amellyel bajnoki címet nyert az év végén, Elek Ákos néhány hónappal korábban, 2017. március 5-én lett a Kajrat Almati futballistája, bajnoki ezüstéremmel és a kazah kupa megnyerésével büszkélkedhet. Azt az eddigi egyetlen mérkőzést 2014. június 7-én játszotta egymás ellen a két válogatott. Az akkori szövetségi kapitány, Pintér Attila nem számíthatott az idegenlégiósokra, ezért ez volt a kezdőcsapat a Puskás Ferenc Stadionban: Rózsa - Heffler, Lang, Korcsmár, Korhűt - Zsidai, Vécsei, Nagy D., Gyurcsó - Priskin, Varga R. Csereként szóhoz jutott Kovács L, Simon K., Kalmár, Futács és Nikolics is, a magyar csapat 3-0-ra nyert Priskin (26. perc) és Varga Róbert (63.) találataival, valamint Konstantin öngóljával (91.). Közülük csak Lang Ádám, Varga Roland és Nikolics Nemanja tagja a mostani keretnek. JEGYZET Hatvannégy Bódi Csaba jegyzet@mediaworks.hu Hatvannégy évesen kipucolt futballcipőben gyepre futni nem nagy kunszt. Az előző 52 év is így telt. Igaz, fél évszázada nemhogy három, egy „normális” csukája is alig akadt a szenior csúcstartónak. Ma meg a táska aljában három minőségi lábbeli is lapul. Egyik sem arany, ezüst vagy bronz, mégis nagy becsnek örvend. Viselője érzést vitt a bőrbe, miként tette azt a fekete lakkcipővel. A táncolóval. A talpak mocorogtak is, midőn emberünk a parkettre lépett. Hiába no, akit a mozdony füstje megcsapott, akarom mondani a mozgás öröme ennyire a hatalmába kerített, annak ez játszi könnyedséggel megy. Élvezni a játékot, örülni a labda rúgásának, a társaknak, a közösségnek, annak, mennyi boldogsághormon szabadul fel, amikor újra gyerek lehet a felnőtt, mi több, a nagypapa korú futballista. Hatvannégy évesen meccsre készülni (láb)ujjgyakorlat. A régi beidegződések persze csak akkor működnek, ha az inger ismételten megerősítést kap. És miért ne kapna? Azért, mert egy-egy meccs után két napig a mozgás is nehéz? Vagy mert a nézők között mindig akad, aki nem hagyja szó nélkül a „nyugdíjas” sporttárs jelenlétét? Netán amiatt, mert a munkából adódóan az egész éjszakás ébrenlétet követő néhány óra alvás jelent csupán közvetlen ráhangolást a mérkőzésre? No nem, ezek egyike sem lehet kifogás. Mint ahogy nyafogás sincs. Hatvannégy évesen, gerincműtét és vastagbélrák után sok mindent másképp lát az ember. Mint ahogy másképp éli meg, ha lehetősége nyílik azt művelni, amiről az egész élete szólt és szól. Mert eltérő edzőként a partvonal mellől vezényelni, és különböző belülről, játékosként cselezni, kapura rúgni és biztatni a fiatalabb társakat. Akik azért partnerek, mert „emberünk” hiteles. Meccset eldöntő gólt szerez, gólpasszt ad, miközben úgy csinálja a biciklicselt, hogy a láncnak esélye sincs leesni. Hatvannégy évesen a bisztróba betérve a kortársak java része meglehetősen lepusztult állapotban mereng szokásos kisfröccse felett. A kávé lefőtt, a pálinka ütős hangszer, a sör csak a pocakot puffasztja. Marad a múltidézés, annak emlegetése, ki mekkora tehetség volt és mire vihette volna. Eközben 64 éves barátunk hétvégéről hétvégére a pályán kisuvickolt cipőben mutatja meg, mit jelent a sportág iránti alázat, a társakkal szembeni felelősség, az életbe vetett hit. A gyermekévek rég elmúltak, nincs visszaút, ám ahogy a játék öröme örök, úgy emberünk tisztelete is maradandó.
