Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-17 / 64. szám

if.fün:— folytatás az 1. oldalról B helyőrség « 3 a Seuso-kincs nvomában mi, «. ? me ■^“iZiiuuiuzí A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház Forrás: informmedia.hu Aki felfedezte már a Nyíregyhá­za kínálta lehetőségeket, biztosan egyetért azzal, hogy érdemes több napra a városba érkezni. Máriapócs - a könnyező Mária legendája Kevés község neve kapcsolódik annyira össze a katolikus keresz­tény vallással ma Magyarországon, mint Máriapócsé. A legenda szerint a XVII. század utolsó éveiben köny­­nyezni kezdett a Máriát ábrázoló kegykép a helyi Szent Mihály-temp­­lomban, és ez a csoda máig megha­tározza a település arculatát. Bú­csújáró hely lett belőle, amelynek egy pápai látogatás adott további rangot: 1991. augusztus 18-án, alig néhány évvel a rendszerváltást követően az azóta már boldoggá avatott II. János Pál pápa tette itt tiszteletét, komoly erőt és támaszt adva a környékbeli római katolikus és görögkatolikus gyülekezeteknek. Ma már a helyben megtekinthető egyházi látnivalók a hívek mellett a turistákat is várják. Nagyecsed és a Fekete szemek Közel fél évszázados múltra te­kint vissza azoknak a roma hagyo­mányőrzőknek a munkássága, akik Nagyecseden döntötték el, hogy a helyben élő roma közösség hagyo­mányait, kultúráját és folklórját megőrzik az utókor számára. Az au­tentikus cigányzene és cigánytán­cok egyik legfontosabb forrása lett időközben a település, ahová adat­gyűjtők, néprajzkutatók vagy egy­szerű érdeklődők ezrei tértek be az elmúlt évtizedek során. A település ugyanakkor izgalmas terepe annak is, hogyan próbál meg a helyben élő cigány és nem cigány közösség egymásba kapaszkodva közösen fejlődni, és a cigány hagyományok tisztelete mellett modernséget, új szemléletet is meghonosítani. Ven­dégház, közösségi tér, valamint az érkező idegent mindig barátsággal (esetenként akár bodaggal és töltött káposztával) fogadó helyiek várják azokat, akiknek erre visz az útjuk. Nyírbátor -és a Báthoriak Nyírbátor a kellemes meglepetések városa. Bár a település neve is erről árulkodik, talán mégis meglepheti az ide érkezőt, hogy a magyar történe­lem egyik legmeghatározóbb család­jának egyik ága innen származik. Az évszázados történelmi visszatekin­tésben a várkastély, a várostörténeti sétány és egy önálló panoptikum is segíti az ide érkezőt. A város mérete sétára csábít, átláthatósága, széles körű szolgáltatásai pedig segítenek, hogy az itt tartózkodás kellemes élmény legyen. Ár/érték arányban kiváló szálláshelyek várnak minden­kit, de aki Nyíregyházáról indulva esetleg csak egy napra érkezik, an­nak is megéri ellátogatnia ide. A határon is túl Érdemes az országhatárt is átlép­ni, és a romániai oldalon található Szatmárnémetit vagy Nagykárolyt is felkeresni, esetleg az ukrajnai ol­dalon Beregszászt. Azltt élő magya­rok büszkék a térségben született nagyjaikra. Hogy csak néhányat említsünk, a Vizsolyi Bibliát fordító Károli Gáspár Nagykárolyban szü­letett, mint ahogyan Kaffka Margit is. Szatmárnémeti egyik büszkesé­ge Dsida Jenő, a közelben található Sződemeteré pedig Kölcsey Ferenc. Az itt élők dicséretére válik, hogy a jelentős történelmi, irodalmi vagy művészeti nagyjaink mindenhol szobrot vagy emléktáblát kaptak, és egyfajta origót is jelentenek az itt élő magyar közösségeknek. A kárpátaljai térség az elmúlt évek során talán kevésbé volt vonzó, mint a Partium az uniós tagállammá váló Romániában, viszont csak bátoríta­ni tudok mindenkit - főleg azt, aki autóval utazik -, hogy látogasson el erre a vidékre is. Az alacsonyabb életszínvonal és a sok helyi nehéz­ség ellenére az itt élő magyar közös­ségek vendégszeretők. Személyes élményem az egyszer itt ajándékba kapott örmény konyak, melyet a he­lyi magyar ajkú cigány közösség egy üvegkardban (!) tett elém. Mór több mint százezren látták a Magyar Nem­zeti Múzeum Seuso-kincs vándorkiállítását. A tárlat 2017. október 29-én indult országos kör­útra: Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Kapos­vár, Kecskemét és Miskolc után március 27-én a nyíregyházi Jósa András Múzeumba érkezik, ahol április 15-ig lesz látogatható. Ezt követő­en a Seuso-kincs a Magyar Nemzeti Múzeum­ba kerül, és egy bővített kiállítás részeként csodálhatják meg az érdeklődők. A hatalmas érdeklődés a műtárgyegyüttes különleges eszmei és anyagi értékével, vala­mint a kalandos sorsú lakomakészlet történe­tével egyaránt összefügg. A tizennégy nagy méretű edény össztöme­­ge több mint 68 kilogramm, és a míves meg­munkálása okán is a késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsleletek között a legérté­kesebbnek számít. A IV-V. századból származó kincs nevét a Seuso-tál feliratán megnevezett tulajdono­sáról kapta, aki a Balaton környékén élt. A nagy értékű lakomakészletet feltehetően egy háborús konfliktus elől menekülve rejtették el: a nagy tálakat egy rézüstben helyezték el lefelé fordítva, egymásra pakolva, a kisebb edényeket pedig a tetejükre fektették. A kincs az 1970-es években került elő, de megtalálója gyilkosság áldozata lett, majd a lakomakész­letnek nyoma veszett és évek múlva a mú­­kincspiacon bukkant fel újra. A magyar állam sosem mondott le a tulaj­donjogáról, és a több éven át tartó sikeres tárgyalássorozat eredményeként 2014-ben és 2017-ben hazakerült a kincs jelenleg ismert összes darabja. Horváth László Imre Hogy az angolszászok egy ilyen „apró” részletre koncentráló műal­kotásban ünnepük a hősüket, nem csoda. Színház és performansz a po­litika, a kimondott gondolat fegyver, és egyes pülanatokban akár döntő fegyver is lehet - ezt a pillanatot ter­mészetes, hogy dramatizálják. Hogy mostanában mennyire szükség lenne a nyugati világ felrázására, vagy leg­alábbis mennyire ijesztően fásuknak tűnik a nyugati világ, az szintén átjön a filmből, bár szerencsére Hitler és Harmadik Birodalom szintű törté­nelmi szörnyeteg nem létezik, sóhajt­hatunk fel megkönnyebbülten. Talán mi is nyugatiasodunk, álbiztonságba burkolva, holott a szörnyek bizony ezen a tájon, két-három generáció­val mögöttünk tomboltak, ami a mi zsigereinkbe is beleivódott. Örökölt trauma. De az ember kényelmes lény, maradjunk a katarzisnál, melyet ez a történelmi drámajáték okoz (melyet ha Shakespeare ma élne, forgató­könyvíróként jegyezhetett volna, mint anno az V. Henriket). És váijuk a fil­met Bethlen Istvánról, Teleki Pálról, Bajcsy-Zsüinszky Endréről - a saját, kompromisszumképtelen, moráüs iránytűként működő, bár genius ló­éiként tragikus életművű hőseinkről. Áramlás II. / / [egyéni technika, vászon) CHURCHILL, A HŐS Itthon januárban mutatták be az új filmet Churchillről, korunk egyik legnagyobb színésze, Gary Oldman főszereplésével. Kamaradrámára számítsunk, amely a nagy ember és a még nagyobb eseményhalmaz (a második világháború) egy kiraga­dott részletét mutatja be. Ez a részlet valóban sötét, főleg az angolszász nyugati világ szemszö­géből - ekkor voltak a legközelebb ahhoz, hogy elveszítsék a háborút. Abban a pillanatban valóban egy ál­lamférfi kellett, egy drámai hős, aki felemeli a zászlót, és képes harcra mozgósítani a fáradt „civilizált vilá­got”. Hitler éppen leigázza Francia­­országot, a teljes pusztulás szélén az egész angol hadsereg (a dunkirki ki­menekítés előtti napokban vagyunk, amikor éppen egy csoda kellene a szimpla túléléshez). Churchill kor­mányra kerül, de egyre támogatot­­tabb a németekkel való kényszerű kiegyezés politikája, lassan már ő maga is hajlana rá. Ekkor azonban beszél az angol néppel a metrón, az­tán az alsóház tagjaival, később pe­dig elmondja beavatása utáni máso­dik nagy beszédét: „Harcolni fogunk a partokon, harcolni fogunk az utcá­kon, harcolni fogunk a dombokon [...] soha nem adjuk meg magun­kat.” Ez nehezen kikerülhető katar­zisélményt ad az amúgy kissé lapos film végén. Nem véletlen, hiszen Shakespeare leszármazottja vágja ki a rezet, aki a háború után memoár­jaira irodalmi Nobel-díjat kap majd, és nem pusztán a győztes jogán. Egy olyan művész, akinek a műfaja a retorikai beszéd - amiből ellenfele, Hitler démonikus vadhajtást csi­nál, míg ő pusztán a klasszikus mű­vész lehetőségeit járatja csúcsra -, Shakespeare mellett Plutarkhosztól és a régi görög-római hagyományból erőt merítve (el is hangzik Macaulay verse Horatiusról). Churchill „moz­gósította az angol nyelvet, és csatába küldte” - hángzik a film kulcsmon­data a nagy ember ellenfele, Lord Halifax szájából, aztán feliratokban értesülünk arról, hogy a háborút megnyerték a szövetségesek. Mi tudjuk, milyen beengedni a németeket. Ahogy akkoriban a mi Churchillünk, a félreállított Bethlen István gróf jegyezte fel, hogy nem­csak vereséget szenvedünk - amire sok példa volt a történelmünkben -, hanem szégyenben is maradunk: elveszítjük olyan saját erényeinket, mint a becsület, a lovagiasság. ✓ 2018. március IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents