Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-14 / 62. szám
2018. MÁRCIUS 14., SZERDA SPORT .15 A Barca és a Chelsea már hagyományos ellenfelek JEGYZET A század slágere jön Messi most is szoros őrizetre számíthat a Chelsea ellen Fotó: MTI A Bayern München csak azért utazott el Isztambulba, mert muszáj lejátszani a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a második mécsesét is, a Chelsea viszont roppant éles mérkőzést játszhat Barcelonában. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@raediaworks.hu LABDARÚGÁS Komoly fejtörést okozhat a BL mai estéje a fogadóknak. A Be§ikta§-Bayern München visszavágót tekintve nem a továbbjutó kiléte a nagy kérdés, hiszen a bajorok Münchenben ezt már eldöntötték az 5-0-s győzelemmel, ám a visszavágó eredménye cseppet sem egyértelmű. Még az UEFA honlapja is azt találgatja az esélyeket latolgatva, hogy vajon mennyire lesz motivált a német csapat, menynyire készül inkább már a következő kihívásra összpontosítva. Mindenesetre a török együttes, különösen hazai környezetben, nagyon erős - Ryan Babel, Ricardo Quaresma, Pepe, Talisca, Álvaro Negredo vagy éppen Vágner Love pompásan csengő név a mai futballban. Az Inönü-stadionban a Bayern a legjobb összeállításával sem mehetne biztosra, így csak a párharc lefutott, a visszavágó egyáltalán nem az. Azt pedig szinte lehetetlen megjósolni, hogy a Barcelona és a Chelsea összecsapásából melyik jön ki győztesen. A londoni 1-1 után a katalánok várják kedvezőbb helyzetben a visszavágót, hiszen nekik a gól nélküli döntetlen is negyeddöntőt érne, ám nehéz elképzelni, hogy betolnák a buszt a kapujuk elé. A két együttes párharca a 21. század egyik slágerpárosítása a BL-ben, ugyanis 2000 óta 13-szor játszottak egymás ellen, s ötször kerültek szembe az egyenes kieséses szakaszban. A statisztika a spanyol bajnokság éllovasának kedvez, 2013 szeptembere óta nem kapott ki a Camp Nou Stadionban a BL-ben, ráadásul ezeken a meccseken 22 győzelmet ért el és mindössze két döntetlent játszott. Csakhogy a Chelsea is imponáló számokkal készülhet az összecsapásra, hiszen több mint tizenkét éve nem kapott ki Spanyolországban. A hazai csapatból Gerard Piqué szép jubileumhoz érkezett, a 100. BL-mérkőzésére készül, és erről így nyilatkozott: „Tényleg szép ez a szám, de örömre csak akkor lesz okom, ha nyerünk. Nem érdekes az első meccs eredménye, a Nou Campben nekünk muszáj győznünk, az a legbiztosabb a továbbjutáshoz. A Chelsea roppant kemény ellenfél volt Londonban, az lesz most is, nagyon oda kell figyelnünk rá, de elsősorban a saját játékunkra törekszünk, az eddig többnyire bevált.” Eltiltott labdarúgó egyik félnél sincs, a katalánoknál kérdéses André Iniesta játéka, Nelson Semedo és Denis Suárez sérült, az angoloknál pedig csak a térdét fájlaló David Luiz nem áll a csapat rendelkezésére. BL-nyolcaddöntő, visszavágók Be§ikta$-Bayem München 18.00 - Sportl (az első mérkőzés eredménye: 0-5) FC Barcelona-Chelsea 20.45 - m4 (az első meccsen: 1-1) Uccu neki! Ökrös Csaba jegyzet@mediaworks.hu A tavaszi időjárás a rügyfakadásnak, a madárdalnak és a hobbifutóknak egyaránt kedvez. Talán csak a január első napjaiban tapasztalt népmozgalomhoz fogható az a jelenség, amit - az egyszerűség kedvéért - nevezzünk megélénkülő futóéletnek. Az év elején a fogadalmak hatására indulnak kocogni a szokottnál többen, ezekben a napokban pedig a jó idő bátorítja a futókat. Két nagy csoport vág bele a sportba ilyenkor: a kezdők és az újrakezdők. Nehéz megmondani, hogy melyik tagjai szenvedik meg jobban az elhatározásuk következményeként rájuk váró megpróbáltatásokat. Az újrakezdő előnye és hátránya is egyben, hogy ismert nehézségekkel szembesül, viszont egy újoncnak minden egyes lihegés új kaland. Haszontalan információktól is terhelt világunkban egy kezdő futó már az első erősebb sétája előtt is érezheti úgy, hogy tapasztalatlanságát jelentős elméleti tudás ellensúlyozza. Aztán az első futással töltött fél óra során ez a világkép jelentős változáson megy keresztül. Miközben a futó az inkvizíció kényszerű ügyfelének érzi magát, ha szerencsés, akkor amolyan dacos Galileiként elrebegi, hogy mégis mozog. Érdekes, hogy ezek a pillanatok mennyire alkalmasak arra is, hogy az ember felfedezze, nem körülötte forog a világegyetem. A szédülés dacára sem. Minden megbecsülésünket megérdemlik azok, akik nem állnak saját elhatározásuk elébe, és hobbifutóvá küzdik magukat. Minden hobbista sportolóra áll ez, de jelen írás kizárólag a futókkal foglalkozik, tekintve, hogy ők jönnek szembe leggyakrabban velünk, járókelőkkel. Arcuk kész regény. Mimikájuk egyszerre árulkodik a mögöttük lévő távról, egyéniségükről és az elmúlt évben bevitt fölösleges kalóriákról. Néhányukról még azt is feltételezzük, hogy az oviban nem véletlenül alma volt a jelük: pirospozsgásak és gömbölydedek. Van, akin az látszik, hogy minden lépésért meg kell küzdenie, de valahogy mégis boldog a küzdelemtől. Van, aki olyan szigorúan néz maga elé, mintha élete összes baklövését akkor kezdte volna megbánni, amikor kocogni indult. Sokan igyekeznek észrevétlenek maradni, röstellik, hogy nem az olimpián látott atléták testalkatával léptek ki az utcára. Mások saját nagyszerűségük tudatában haladnak előre, minden edzésüket követendő példának tekintik. Szerintük ajándék, hogy láthatjuk őket. Az egyenlőség hívei: ha rajtuk múlna, mindenkinek futnia kéne. Szerencsére nincs esélyük a választáson. Zalaegerszegen kikapott a DKS, sima meccsen győzött az ASE pálya előnye döntött Férfi NB II, Nyugati csoport Plézer Gábor (7) nyolc hárompontost süllyesztett el Fotó: M. Gy. Visszavágtak a hőgyésziek a Nádasdnak s# KÉZILABDA Férfi NB II, Dél-nyugati csoport, 15. forduló. Dél Takarék Mecseknádasd-Hőgyészi SC 32-37 (13-20). Hőgyész: Hudra - SIPOS M. 7, Nyitrai 2, Ányos 2, Gadányi, VOJKOVICS I. 9, SZABÓ T. 8. Csere: Molnár B., HÉGER, Krémer, Simigh, Vald 2, Vojkovics Gy. 3 (3), TEIMEL R. 3, Teimel M. 1, Lőrincz. Hetesek: 5/4, ill. 3/3. Kiállítások: 10, ill. 6 perc. Héger Zsokék meglepték a hazaiakat a kemény, agresszív védekezésükkel, támadásban pedig Sipos Márk, Vald Benjamin és Vojkovics István ontotta a gólokat. Fordulás után a jó erőkből álló hazaiaknak sikerült felzárkózniuk, de három gólnál közelebb nem tudtak kerülni. A mérkőzés végét ismét megnyomta a Hőgyész, amely így visszavágott az őszi 31-28-as vereségért. Ifi: 37-26. Bán Tamás: - Céljaink eléréséhez fontos pontokat szereztünk. Ezzel a győzelemmel kijavítottuk az őszi botlásunkat a nádasdiak ellen, s az egymás elleni összevetésben is jobbak vagyunk már. B. S. [Férfi NB II, Dél nyugati csoport í. NEKAU22 15 14 1 0 462-375 29 2. Nagykanizsa i 15 11 1 3 441-355 23 3. Kalocsa 15 9 2 4 438-370 20 4. Hőgyész 15 10 0 5 444-398 20 5. Nagyatád 14 10 0 4 384-341 20 6. M.nádasd 15 8 0 7 435-414 16 7. Komló U22 15 6 4 5 447-436 16 8. Siklós 15 6 0 9 472-445 12 9. Baja 15 4 2 9 407-417 10 10. PEAC 15 2 2 11 407-479 6 11. Keszthely 14 3 0 11 345-442 6 12. Kaposvár 15 0 0 15 325-532 0 A hazai KOSÁRLABDA NB II. A Dombóvári KSE a Ricsilla otthonában kapott ki, míg az Atomerőmű SE második csapata hazai pályán győzte le az érdieket. A Dombóvár két fontos játékosa, Banai Attila és Tóth Máté nélkül volt kénytelen pályára lépni Zalaegerszegen. Már az első percekben kicsúszott a játékvezetők kezéből a találkozó irányítása, a hazai játékosok folyamatos reklamálásáért elmaradtak a technikai hibák, amivel esetleg idejében meg lehetett volna fogni az elszabaduló indulatokat. A mindenáron győzni akaró hazai tréner kivétel nélkül minden egyes bírói ítéletet kritikával illetett, személyeskedett, gúnyolódott - mindezt büntetlenül tehette. Játékban egyébként a rutinos hazaiak kihasználták fizikális fölényüket, fokozatosan léptek el a DKSE-től, s arattak nagyarányú győzelmet. Nem túl kedvező előjelekkel várta bajnokiját az Atom sem, amelynek keretében többen betegség vagy sérülés miatt hiányoztak. így hét bevethető játékossal álltak ki harmadik mérkőzésükre a héten. Az első negyedben még fej fej mellett haladt a két csapat, de a másodikban összeállt a hazaiak védekezése, támadásban az extrán játszó Pupp Bence, Plézer Gábor páros vezérletével leszakították ellenfelüket. Lendületük megmaradt a harmadik felvonásban is: Emmanuel Nwaneri, Dorogi Gergő és Krasznai Iván nagyot küzdött mindkét palánk alatt, fontos lepattanókat szereztek és blokkokat osztottak ki. Emellett Pajor Dávid és Szalai Milán gyorsaságukat kihasználva kígyóztak át az érdi védőkön. A záró tíz percben 23 pontra növelte előnyét az Atom, amely a végén kicsit kiengedett, így az ellenfél kozmetikázni tudott az eredményen. Harcos mentalitással, szép játékkal megérdemelt győzelmet aratott az Atom. B. L. 1 Szombathely 19 18 1 1854-1223 0.97 2. Sopron 19 16 3 1783-1248 0.92 3. PTE-PEAC 18 15 3 1476-1253 0.92 4. Dombóvár 19 13 6 1646-1327 0.84 5. Kozármisleny 18 12 6 1409-1228 0.83 6. Ricsilla 18 11 7 1617-1494 0.81 7. Zalaegerszeg 18 9 9 1446-1429 0.75 8. BKG-Erd 18 9 9 1261-1326 0.75 9. Kaposvár 18 8 10 1431-1363 0.72 10. Atomerőmű 19 6 13 1426-1530 0.66 11. Siófok 16 4 12 1053-1409 0.63 12. M0GAAC 18 4 14 1236-1499 0.61 13. Marcali 18 2 16 1190-1750 0.56 14. Dunaújváros 18 0 18 1054-1803 0.50 Egy negyed volt csak egál FÉRFI NB II, NYUGATI-CSOPORT 19, FORDULÓ Ricsilla Sport-Dombóvári KSE 95-74 (21-15, 29-24, 27-17,18- 18). Zalaegerszeg. Vezette: Rokob, Csák. Dombóvár: Tóth K. 9, Tamás 8/6, Kun 4, Pölöske 4, Murvai 14. Cs.: Szilágyi 21/9, Csapó T., Szabotin, Lovas 4, Heisz 5/3, Molnár 5/3. Edző: Szőke Balázs. Plézer Gábor nyolc triplája FÉRFI NB II, NYUGATI-CSOPORT 19. FORDULÓ Atomerőmű SE ll.-BKG-VMG DSE Érd 87-73 (20-19, 26-14, 23-18, 18-22). Paks. V: Bálind, Farkas. Atomerőmű II: Plézer 29/24, Pupp 18/6, Pajor 9/3, Nwanqri 8, Dorogi 5/3. Csere: Szalai 12/3, Krasznai 6/6 Edző: Rutkai Péter. Gulácsiéknak forró lehet az orosz tél LABDARÚGÁS A Gulácsi Péterrel a kapujában felálló német RB Leipzig 2-1-es előnyről várja az orosz Zenit Szentpétervár elleni Európa-liga nyolcaddöntős visszavágót. Az egy héttel ezelőtti odavágón hiába vezettek már 2-0-ra a lipcseiek, az olasz Domenico Criscito a 86. percben szépített, s ez a gól még sokat érhet a Zenitnek. Az oroszok az előző körben 1-0-ra kikaptak a skót Celtic vendégeként, ám a hazai találkozón simán, 3-0-ra nyertek és továbbjutottak. Kádár Tamás csapata, az ukrán Dinamo Kijev 2-2-t játszott Rómában a Lazióval, így nekik már ugyanúgy elég egy 0-0-s hazai döntetlen, ahogy egy körrel korábban a görög AEK Athén ellen is elég volt. A nagy érdeklődéssel várt Arsenal-Milan rangadót kétgólos előnyben, nyugodtan várhatják az angolok. A csütörtöki tévés program, 17 órás mérkőzés: Lokomotiv Moszkva-Atlético Madrid, DigiSportl (az első mécsesén: 0-3). 19 órás mérkőzések: Athletic Bilbao-Olympique Marseille, DigiSport3 (1- 3). Dinamo Kijev-Lazio, DigiSportl (2-2). Zenit Szentpétervár-RB Leipzig, DigiSport2 (1-2). 21.05-ös mérkőzések: Arsenal-AC Milan, RTL II (0- 2). Lyon-CSZKA Moszkva, DigiSport2 (1-0). Salzburg-Borussia Dortmund, Digisportl, Sportl (2-1). Nem tévés: Plzen-Sporting (0-2). R. G.