Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-02 / 28. szám

cGYEI KÖRKÉP 2018. FEBRUÁR 2., PÉNTEK Érdemes olyat választani, amely rajta van a listán Nem csak szakmát, ösztöndíjat is kapnak Gépi forgácsolóból évek óta hiány van Tolna megyében Fotó: Makovics Kornél i\/lindent megtudtak a kiegyezés hatásáról KÖLESD Zentai András, a szek­szárdi Garay János Gimnázi­um egykori igazgatója volt a kölesdi népfőiskola vendége. A címzetes igazgató tizenki­lencedik alkalommal tartott ebben a körben előadást, tud­tuk meg Vargáné Kisfalvi Er­zsébettől, a kozeleti.hu szer­kesztőjétől. A téma most a ki­egyezés volt, amely Magyaror­szág életében fontos, fél évszá­zadra meghatározó esemény volt, hiszen 1849. augusztus 13-tól, a világosi fegyverleté­teltől 19 éven keresztül folyt a politikai csatározás. A kér­dés az volt, hogy megbocsát­ják, vagy megtorolják a 48- 49-es eseményeket. Az akkor 18 éves Ferenc József a meg­torlás mellet döntött, amelyet Haynau tábornokra bízott. Öt­száz halálos ítéletből száztízet hajtottak végre, és több ezer ember került börtönbe. Hatá­sára nem csak a belső ellenál­lás, de a nemzetközi felhábo­rodás is nagy volt, ez közreját-M agyarországnak lehetősége nyílt felzárkózni Európá­hoz a kiegyezés utáni időszakban szott abban, hogy 1850 nyarán Bach javaslatára menesztették Haynaut, akit egy londoni lá­togatás során a sörfőzde mun­kásai meglincseltek. A kölesdi­­ek hallottak az 1850-59-ig tar­tó Bach-korszakról, a megye­­rendszer megszüntetéséről, a katonai közigazgatásról, az ud­varhű hivatalnokokról, a „bach huszárokról”, pártokról, szere­pükről, a nemzetiségi törvény­ről, a passzív ellenállásról, De­ák szerepéről, a híres „Húsvé­ti cikkről”. Miután 1867. június 8-án a Mátyás-templomban sor került Ferenc József magyar ki­rállyá koronázására, 1867. júli­us 28-án Ferenc József szente­sítette a kiegyezési törvényt és ezzel létrejött egy alkotmá­nyos monarchia, az Osztrák- Magyar Monarchia, mely 1918- ig, az I. világháború végéig lé­tezett. A dualista államban a magyarok belső ügyeikben ön­állóságot élveztek, és megnyílt a fejlődés lehetősége. B. K. Legkésőbb január végéig kellett beadniuk a továbbta­nuláshoz szükséges nyom­tatványokat az általános is­kolásoknak. Február végén, márciusban „látják” majd a gimnáziumok, szakisko­lák, hogy hányán is jelent­keztek az adott intézmény­be. Az elmúlt két évben az a tapasztalat, hogy folya­matosan nőtt a szakmát adó szakiskolákban a tanu­lók létszáma. Aki hiányszak­mát választ, még ösztöndí­jat is kap. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Minden évben kormányrendeletben jele­nik meg, hogy adott megyék­ben mely szakokat támogat­nak kiemelten, ezek a hiány­szakmákra készítik fel a fia­talokat. Aki ilyen szakot vá­laszt, az jelentős összegű ösz­töndíjat kaphat havonta. Az álatunk megkérdezett egyik szakképző iskola tanára el­mondta, az elmúlt két évben folyamatosan nőtt a szakmát tanulók száma, sőt a felnőtt­­oktatásban is megugrott a je­lentkezők száma. Ami nem vé­letlen, hiszen a felnőttoktatás­nál a második szakmát - le­gyen az gépkocsivezető vagy buszvezető - tanulóknak nem kell fizetniük az oktatásért. Az érdeklődés és a jelentke­zés tehát nagyobb, ugyanak­kor a tanárok szerint a diákok tudása nem emelkedett, vagy­is most is csak az jelentkezik szakiskolába, akit a gimnázi­umba nem vennének fel, vagy ott nagyon gyengén teljesíte­ne. De nem csak a végzős ál­talános iskolások választását, hanem a középfokon végzők választását is befolyásolja az, hogy ma már az egyetemeken, főiskolákon is meg lehet sze­rezni a felsőfokú szakképesí­tést, ami gyakorlatilag techni­kusi végzettségnek felel meg. A megyében több pályavá­lasztási börzét is tartanak, és a cégek nyílt nap keretében népszerűsítik a szakmáikat, ajánlott állásaikat. A szakis­koláknak több céggel, egyéni vállalkozóval is van szerződé­sük, a 10-11. évfolyam diák­jai már a külső tanműhelyben végzik a gyakorlataikat. Sok cég vezetője ezzel a saját után­pótlását biztosítja. A kereskedelmi és iparka­mara is tagja a megyei fejlesz­tési bizottságnak, mely min­den évben ajánlást tesz a mi­nisztérium felé a hiányszak­mák megállapítására. Hornok Jenő, a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság vállalkozás­­fejlesztési osztályvezetője el-A Z generáció tagjai a modem technika világába születtek bele, nem ismerik az internet előtti életet. Számukra nem­csak hétköznapi dolog a számí­tógép, az okostelefon és a kö­zösségi hálók léte, hanem lét­­szükségletté is vált. Egy friss felmérés szerint a mai fiatalok rövid távon gondolkodnak. Szá­mukra a hosszú táv mindössze 2-3 év. Várhatóan több szakmát mondta, minden évben meg kell tenni a javaslatokat, de ezt megelőzően több tucat céggel, vállalkozóval, iskolával felve­szik a kapcsolatot, elemzik a piaci folyamatokat. A kedvez­ményezett szakmák köre év­ről évre változik, a régióban viszonylag tartós a gépipari és építőipari szakmák jelenlé­te a listán. A 2018/2019-es tanévben induló képzésekben tanul­mányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Tol­na megyében a teljesség igé­nye nélkül: ács, asztalos, gépi forgácsoló, hegesztő, épület- és szerkezetlakatos, épület­fognak életük során megtanul­ni, úgynevezett mikrokarrierjeik lesznek. Összehasonlításként, míg az X generációnak élete so­rán átlagban 2-5 munkahelye van, és 2-3-szor költözik a mun­kája miatt, addig a Z generáció­nak - kutatások alapján - vár­hatóan 17 munkahelye lesz és 14-szer költözik. Ennek oka, hogy az a tudás, amit szerez­nek 2-3 éven belül elavul. gépész technikus, erősáramú elektrotechnikus, gépgyártás­technológiai technikus, gya­korló ápoló, kistermelői élel­miszer-előállító, falusi ven­déglátó, kőműves, mezőgazda­­sági gépész, tejipari szakmun­kás, villanyszerelő. A teljes listát a Magyar Kereskedel­mi és Iparkamara honiapán, Tolna megyét megjelölve le­het elolvasni. A Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíj mér­téke szakközépiskolai vagy szakiskolai tanulmányok ese­tében az első félévében egysé­gesen havonta 10 ezer forint, ezt követően a további félévek­ben, ha a tanulmányi átlag­­eredmény: 2,51 és 3,0 között van, 10 ezer forint, ha 3,01 és 3,5 között van, 15 ezer fo­rint, ha 3,51 és 4,0 között van, 20 ezer forint, ha 4,01 és 4,5 között van, 27 ezer forint, ha 4,51 és 5,0 között van, 35 ezer forint. Az ösztöndíj havi mér­téke szakgimnáziumi tanul­mányok esetében, ha a tanul­mányi átlag 3,01 és 3,5 között van, 20 ezer forint, ha 3,51 és 4,0 között van, 30 ezer forint, ha 4,01 és 4,5 között van, 40 ezer forint, ha 4,51 és 5,0 kö­zött van, 50 ezer forint. Vizsgálattal bővül ki a kamara szolgáltatása TOLNA MEGYE Laboratóriumi talajvizsgálattal egészíti ki tápanyag-gazdálkodási terv­­készítési szolgáltatását az ag­rárkamara - derül ki a köz­testület közleményéből. A szolgáltatás kísérleti jelleggel öt dunántúli megyében (Ba­ranya, Fejér, Somogy, Tolna, Zala) indul majd el. Az ehhez szükséges hátteret a Kaposvá­ri Egyetem akkreditált talaj­tani laboratóriuma biztosítja, a talajvizsgálati szolgáltatás pedig a falugazdászokon ke­resztül vehető igénybe. A ka­mara a kísérleti időszakot kö­vetően, várhatóan fél éven be­lül dönt arról, hogy a szolgál­tatást más megyékre is kiter­jeszti-e. A Kaposvári Egye­tem vállalta, hogy a talajvizs­gálati piacon jelenleg átlagos­nak számító 60 napos határ­idő helyett maximum 30 nap alatt eredményt szolgáltat. Az úgynevezett szűkített és bő­vített talajvizsgálati csoma­gokban a talajok különböző fizikai paraméterei mellett a szerves anyagok és nyomele­mek mennyiségét is meghatá­rozzák. M.l. Ököllel ütötte ismerősét SZEKSZÁRD Garázdaság vét­ség, valamint könnyű testi sér­tés vétség elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt foly­tatott nyomozást a Szekszár­di Rendőrkapitányság egy 31 éves szekszárdi nő ellen. A Tol­na Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóirodája arról tájékozta­tott, hogy az elkövető 2017. jú­lius 27-én egy szekszárdi lakó­tömb lépcsőházában szóváltást követően ököllel bántalmazta 37 éves helyi ismerősét. A sér­tett nő a bántalmazás során könnyű sérülést szenvedett. A 31 éves nőt a rendőrök előállították, majd gyanúsí­tottként hallgatták ki. A nő a bűncselekményt beismerte. A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befe­jezték, az ügy iratait vádemelé­si javaslattal az ügyészségnek a napokban átadtak. H. E. AZ generáció munkaügyi kilátásai Drágább az új, olcsóbb lett a régi TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG Jelentősen, több mint tizen­két százalékkal drágultak az új lakások az elmúlt év har­madik negyedében az elő­ző év azonos időszakához ké­pest. Idén január közepén a legnépszerűbb 50-70 négy­zetméteres budapesti laká­sok átlagos négyzetméterára 673 ezer forint volt. Debrecen­ben 396 ezer forint, Szegeden 383 ezer forint, Győrben 337, Szekszárdon pedig 308 ezer forint az ingatlan.com szerint. A használt lakásoknál fordu­lat történt, bár az árak emel­kedtek, a drágulás mértéke a 2014-es szintre lassult. TN AJÁNLÓ A REGGEL KÖVETKEZŐ SZÁMÁBÓL Elkészült Az ország tojása Egy évig készült Az ország to­jásának festése, ami történel­münket, hazánk múltját és je­lenét eleveníti meg. Zsigóné Kati 11 különböző technikát alkalmazott alkotása elkészí­téséhez, amely világszinten is egyedülálló. közélet Taroltak a dunai sárkányok Kínában Már nemcsak a napsütötte év­szakokban, de télen is rendez­nek sárkányhajóversenyeket. Idén az első világbajnokságot is megtartották Kínában. A Dunai Sárkányosok alkotta magyar csapat egy arany- és négy ezüst­érmet nyert. sztori Bagi Iván: Valaki fentről vigyáz rám Bagi Iván vérbeli humorista, no­ha gyerekkorában még írónak készült. Ettől a szerelemtől a mai napig nem tudott megszabadul­ni, hét kötete jelent meg. A be­szélgetés végére kiderült: Bagi Iván derűs, jó kedélyű, mélyen hívő ember. művészbejáró Családtagként szeretik egymást A TV2 műsorvezetője és a Kor­határos szerelem színésznője között igazán különleges barát­ság szövődött tizennégy évvel ezelőtt. Szilágyi Csenge és Má­­dai Vivien, a két szőkeség az is­kolának köszönhetően ismer­kedett össze. SZTÁRVILÁG Nikolicsnak így kerek a világ Zentától Amerikáig: a soha semmit fel nem adó támadó, Nikolics Nemanja a csúcsra jutott azzal, hogy megválasz­tották Magyarország legjobb labdarúgójának. Nikolics be­vallotta: régóta várt már egy ilyen díjra. SPORT

Next

/
Thumbnails
Contents