Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-28 / 50. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. FEBRUÁR 28., SZERDA A szolgáltató marad, de az ügyelet helye megváltozik majd A hagyományos Téltemető Túra megszervezéséhez az idei civil keretből is jut pénz Beküldött kép Döntés a civil és a sport keretről A bátaszéki az egyik legjobb egyesület BÁTASZÉK A város polgárőr egyesülete a hét végén megtartotta éves ünnepi közgyűlését. Farkas András, a polgárőrség vezetője az egyik legeredményesebb esztendőnek ítélte a tavalyit. Többek között saját irodaépülethez jutottak, melyhez önerőként több, mint 800 ezer forintot biztosított a polgárőrség, az önkormányzat félmillió forinttal segített, valamint számos vállalkozó és magánszemély is hozzájárult a infrastruktúra fejlesztéséhez. Az egyesület sokat segített a II. Bátaszéki Bornapok lebonyolításában is, négy napon keresztül közel ötven polgárőr biztosította a rendezvényt kiválóan. Jótékonykodtak is, hiszen 16 polgárőr jóvoltából az alsónyéki óvodát két mérleghinta uniós szabványnak megfelelő beszerelésével támogatták. A bátaszéki zsidó temetőben 18 polgárőr 38 síremlé-A város vezetése és lakossága támogatja a jól működő polgárőr egyesületet két állított helyre. A polgárőrség tagjai vezetéstechnikai tréningen vettek rész, míg a Cikádor mentőcsapat képzésen gyarapíthatta tudását. A gazdasági mérleg rentábilis volt, köszönhetően a támogatóknak. A bátaszéki polgárőrök által üzemeltetett megfigyelő kamerarendszert 2018- tól a város önkormányzata vette át, és üzemelteti tovább, emlékeztetett Farkas András. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, jól működő közösséget lát a város a polgárőrségben, teljes mértékben támogatják őket a jövőben is: 800 ezer forintra emelték az idei évi önkormányzati hozzájárulást. A rendezvényen részt vett Horváth István országgyűlési képviselő is, aki a megye egyik legjobban szervezett egyesületének nevezte a bátaszékit. Felajánlotta támogatását, és ígéretet tett arra, hogy az új irodaépületben az internet hozzáférést is biztosítani fogják. Az Országos Polgárőr Szövetség pedig egy terepjárót adományozott az egyesületnek. M. I. A város idei költségvetéséről szóló döntést a következő ülésre halasztotta a dombóvári képviselő-testület, több más kérdésben azonban határozat született. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DOMBÓVÁR Továbbra is az Emergency Service Kft. biztosítja Dombóváron a háziorvosi és gyermekorvosi központi ügyeletet - erről legutóbbi ülésén hozott határozatot a képviselő-testület, amely ahhoz is hozzájárulását adta, hogy a kft. közvetlenül a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kösse meg a finanszírozási szerződést, és az önkormányzat az egészségbiztosítási finanszírozáson felül 12 forint/lakos/hónap kiegészítő díjat fizet szolgáltatónak. Ez most havi 226 229 forintot jelent. Ezt az összeget közös egyeztetést követően minden év május elsejéig felülvizsgálják az adott év egészségbiztosítási összegét és a január elsejei állandó lakosságszámot figyelembe véve. A megállapodás 2018. május 1-től 2023. április 30-ig szól. A központi ügyelet a Dombóvári Szent Lukács Kórház területén, az állami tulajdonú ügyeleti rendelőben és a hozzá kapcsolódó helyiségekben működik. Az ügy előterjesztésében ugyanakkor arra js kitértek, hogy ezekre a helyiségekre hamarosan szüksége lesz a kórháznak a szakrendelések biztosításához, ezért az orvosi ügyeletnek nagy valószínűséggel a közeljövőben új helyet kell találni. Egy kórházhoz közeli, önkormányzati ingatlan lenne az ideális erre a célra, így ötletként felmerült a Junior tanétteremnek helyet adó I. utca 65. alatti épület. Az új feladathoz azonban szükség lenne az épület átalakítására és akadálymentessé tételére. Megszavazták a képviselők a Dombóvári Futball Club számára a tao-támogatás igénybevételéléhez szükséges hozzájárulás biztosítását is. Az egyesület két jogcímen, traktor vásárlásához és öltözői bútorok beszerzésére nyert támogatást a Magyar Labdarúgó Szövetségtől. A két beruházás bruttó összértéke 1 millió 659 ezer forint, amihez közel 500 ezer forint önerő kell. A fűnyíró traktor és az öltözői bútorok is a Szuhay Sportcentrumot gazdagítják majd. A Szivárvány Óvoda Százszorszép Tagóvodájának udvarán pedig egy multifunkcionális műfüves pálya épülhet a közeljövőben. Az idei sporttámogatási keret felosztásáról is döntöttek a képviselők. Tizennégy sportszervezet adott be támogatási igényt összesen 34 millió 140 ezer forint értékben. Végül 23 millió 50 ezer forintot osztanak szét a pályázók között. A legmagasabb összeget, 8,5 millió forintot a Dombóvári Futball Club kapja, az atlétáknak 4,4 millió forintot, a Kosárlabda Sulinak 3,5 millió forintot szavaztak meg. A civil keretről ugyancsak határoztak. Húsz szervezet nyújtott be pályázatot, összesen több, mint hárommillió forintot igényelve, a rendelkezésre álló keret azonban kétmillió forint. Ebből 1 millió 560 ezer forintot osztanak szét az egyesületek között, különböző programjaik támogatására, a fennmaradó 440 ezer forintot pedig Civil Tanács működésére, valamint az általa rendezett Civil családi napra és a Civil díjazottak jutalmazására különítik el. A város idei költségvetését azonban nem fogadta el a képviselő-testület, azt a következő rendkívüli ülésre halasztották. Tolnában többen fordultak orvoshoz TOLNA MEGYE Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma. Tolna megyében, akárcsak Zalában, a hetedik héten nem diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal influenzás megbetegedést. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az országban 2018. február 12-18. között 69.150 fő, az előző hetinél 13,5 százalékkal több beteg kereste fel orvosát influenzaszerű tünetekkel. A 7. héten 16 megyében emelkedett, Budapesten és Pest megyében nem változott, Baranya és Nógrád megyében csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma. Az orvosnál megjelent betegek korösszetételében lényeges változás nem történt. A betegek majdnem 34 százaléka gyermek, 32,4 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. Az influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt kórházi ápolást igénylő betegek száma az előző héthez viszonyítva 12,7 százalékkal nőtt. B. K. Más nevére vásárolt mobiltelefont PAKS Vádemelést javasol a rendőrség egy csalási ügy. ben. A Paksi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait az ügyészségnek a napokban átadták. Egy felsőnyéki lakos tett feljelentést a rendőrségen március 24-én arról, hogy az akkor még ismeretlen tettes egy paksi telefonos szaküzletben a személyes adataival viszszaélve előfizetői szerződést kötött, melyhez egy mobiltelefont is vásárolt. A bűncselekménnyel okozott kár megközelíti a 200 ezer forintot. A rendőrök bűncselekmény elkövetésével egy 31 éves siófoki férfit gyanúsítanak aki kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában elmondta, hogy tettét haszonszerzés vezérelte. 1.1. Nőnapi eseménysorozat előadásokkal, vetítésekkel, koncertekkel, szűrésekkel és tánccal Hölgyeknek szól a jövő heti programarzenál SZEKSZARD Programarzenállal kedveskedik a szekszárdi és környékbeli hölgyeknek a város, a Babits Mihály Kulturális Központ és a Mentálhigiénés Műhely. A több napos rendezvényt a nemzetközi nőnap alkalmából szervezték, és mint azt Ács Rezső, Szekszárd polgármestere elmondta, arra törekedtek, hogy minden korosztálynak vonzó legyen ez az eseménysorozat. A városvezető utalt arra, hogy az önkormányzat azt kérte a megújult központtól, hogy új, különleges rendezvényekkel tegye színesebbé a városi programkínálatot. A nőnap beleillik ebbe a sorba. Pócs Margit, a Mentálhigiénés Műhely elnöke elmondta, hogy klienseik köréből pozitív visszajelzéseket kaptak a tavalyi rendezvénnyel kapcsolatban, mert egyrészt róluk szólt, másrészt élményeket szereztek, feltöltődtek. Az idei kínálatból kiemelte a március 10-i Nőnapi Kavalkádot, amelyen délután fél háromtól előadásokat hallhatnak az érdeklődők a nők lelki egészségéről, női sorsokról a népmesékben, a XXI. század Évájáról, de lesz hangfürdő, egészségügyi szűrések, fél héttől pedig Örömtánc-Has-Pócs Margit, Acs Rezső és Zsikó Zoltán tartott tájékoztatót Fotó: Makovics Kornél tánc. Zsikó Zoltán, a Babits kulturális központ igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy egész hétre változatos és színvonalas programokkal készültek, március 5-én például a Budapest Klezmer Band lép fel a házban, nőnapon Gergely Róbert nőnapi koncertshow-ján Vágó Bernadett lesz a vendég, a szombati kavalkádon pedig a mozi előterében csajos termékek vására lesz, ezen túl lehet zumbázni és pilatesezni, este fél nyolckor pedig Dr. Hevesi Krisztina Mi a cél ma: jó párkapcsolat vagy jópár kapcsolat? című előadását hallhatja a közönség. B. K.