Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-24 / 47. szám

2018. FEBRUÁR 24., SZOMBAT BELFÖLD-GAZDASÁG y Varga Mihály: Jól látszik a csők pozitív hatása Sokkal több lakás épült a múlt évben A HELYZET Ki a migráns? Szakács Árpád jegyzet@mediaworks.hu A 1700-as évektől kezdve egy kisebb könyvtárnyi munka /\ segíti a magyar szavak jelentéstartalmának értelmezé- JL 1l /.Jsét. A nyelvújítás korszaka, a folyamatos nyelvi fejlő­dés, az idegen szavak beáramlása miatt újra és újra rendet kell vág­ni, hiszen ha ugyanaz a szó mást jelent, akkor a legelemibb diskur­zus is értelmeüenné válik. Nem Nagy a zavar. Van viszont egy jó hír. tudja, mit beszél - mondja a né­pi bölcsesség. Van most egy szó, aminek je­lentése a bábeli zűrzavart is fe­lülmúlja. A migráns szakmai értelmezése igen szűkszavú: „Egy területről elvándorló, illetve más országba betelepülő ember." Eléggé tág meghatározás. De hát ez még évekkel ezelőtt történt. Akadnak viszont nyelvújítók, mint Majtényi László, az ellenzék államfőjelöltje, aki ezt írta csütörtökön: „Két migráns olimpiai ara­nyat nyert Magyarországnak. Köszönjük." Tehát Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, akiknek az édesanyjuk magyar és itt is születtek hazánkban, ugyanolyanok, mint a papírok nélkül milliószámra Európába érkező, zömében iskolázatlan, muszlim tömeg. A luxemburgi külügyminiszter a napokban az 1956-os magya­rokat is migránsnak nevezte. Ezért hát a muszlimokat is be kell fo­gadni. Az ellenzék osztja ezt az álláspontot is. A Jobbik számára a genfi egyezmény alapján befogadott, iratokkal rendelkező mene­kült is migráns. Ilyen alapon az 1988-89-es erdélyi magyarok is. Nagy a zavar. Van viszont egy jó hír. Most nem kell várni semmi­lyen tudományos testületre. A migráns szó értelmezését kivétele­sen a választók döntik el április 8-án. Növekvő gazdaság hoz kisebb szja-t A lakásépítések jelentős ta­valyi bővülésében már lát­szik a két éve elindított csa­ládi otthonteremtési kedvez­mény (csők) hatása - hang­súlyozta tegnap Varga Mi­hály nemzetgazdasági mi­niszter az Ml aktuális csa­tornán. A Központi Statisz­tikai Hivatal (KSH) adatai nt több mint 14 ezer új lakás épült az elmúlt évben. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu INGATLANOK Az emelkedő ke­resetek megteremtették an­nak a lehetőségét, hogy több család jusson új építésű lakás­hoz, illetve házhoz, amit a hi­telezés bővülése is segített. Jelentősen megnőtt a lakás­­vásárlásra, lakásépítésre fel­vett hitelállomány is - jelen­tette ki Varga Mihály nemzet­­gazdasági miniszter. A KSH adatai szerint több mint tizennégyezer új lakás épült az elmúlt esztendőben, ami közel ötezerrel több a 2016-os számadatoknál. Mint­egy negyvenezerre nőtt a ki­adott lakásépítési engedélyek száma is a múlt évben, ami ebben az esetben húszszáza­lékos emelkedés, így idén is DÍJ Lapunk kiadójának bu­dapesti székházában teg­nap adták át az Év párja ver­seny fődíját. Az ország 13 megyéjében és Dunaújváros­ban januárban zajlott a nagy népszerűségnek örvendő az Év párja verseny, amelyen a 2017-ben házasságot kötött szerelmesek indulhattak. A fődíj sorsáról, vagyis ar­ról, melyik megyebeli mond­hatja el büszkén, hogy odava­ló az év legnépszerűbb párja, ezúttal is az olvasók szavaza­folytatódhat a lakásépítések számának emelkedése - álla­pította meg a tárcavezető. A kormány kész arra, hogy folytassa a lakástámogatási programot, amelybe még több család tud bekapcsolódni, kö­szönhetően a növekvő bérek­nek. A nemzetgazdasági mi­niszter bízik benne, hogy a magyar építőipar képes lesz a bővülési-ütem gyorsítására, ennek érdekében pályázatot hirdettek az építőipari cégek­tai döntöttek. A legtöbb vok­­sot (közel 24 ezret) a Nógrád megyei győztesek, Eszter és Gábor kapták, így ők ketten nyerték a hét éjszakára szó­ló szállást a tiroli Hotel Kro­­neck szállodában félpanziós ellátással. A dobogó máso­dik fokán a Veszprém me­gyei Fanni és István végzett (közel húszezer szavazattal), harmadikként pedig a Fej­ér megyei Viktória és Gyula végzett (közel 11 ezer szava­zattal). nek technológiai fejlesztések­re, gépbeszerzésekre - az elbí­rálások már folyamatban van­nak. Mint mondta, szeretnék negyvenezer közelébe növelni a megépített lakások számát a következő években, ami a tel­jes hazai lakásállomány egy százalékát tenné ki. A megyei jogú városokban a felével nőtt meg a használat­ba vett lakások száma, a töb­bi városban pedig még ennél is nagyobb arányban emel­„Szeptemberben utazunk” - mondta tegnap a csinos fiatal­­asszony lelkesen, majd így folytatta: „Síelni egyikünk sem tud, de a bobot biztosan kipró­báljuk, és egyébként nemhogy Tirolban, de Ausztriában sem jártunk még soha. Igazi kam­pányt indítottunk be, megkér­tük az összes barátot, család­tagot, ismerőst, hogy fogjanak össze, szavazzanak ránk. Per­sze az SMS-küldések után már meg sem mertük nézni a tele­fonszámlát” - tette hozzá. MW kedett meg ez a szám. Mind­emellett a községekben is jó­val több mint a felével nőtt a használatba vett lakások szá­ma 2017-ben. A használatba vett lakóingatlanok átlagos alapterülete már száz négy­zetmétert tesz ki, ami szintén emelkedést mutat. A KSH kimutatása alapján a lakásépítés változatlanul kö­zel fele-fele arányban oszlik meg a természetes személyek és a vállalkozások között. Vasárnap „választási főpróba” HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Az április 8-i országgyűlési választások fő­próbájának tartják a politológu­sok a vasárnapi időközi válasz­tást Hódmezővásárhelyen. A Csongrád megyei településen a fideszes polgármester, Almási István november 20-i halála mi­att kellett kiírni az időközi vok­solást. A megyei jogú városban hárman indulnak a posztért. A Fidesz és a KDNP jelöltje Hege­dűs Zoltán, a jelenlegi alpolgár­mester, aki november óta pol­gármesteri jogkörben irányítja a várost. Egyik kihívója Márki-Zay Péter közgazdász, aki független­ként indult, ám az MSZP, a DK, az LMP, a Liberálisok, a Momen­tum, valamint a Jobbik is támo­gatja olyképp, hogy nem indít ellene saját jelöltet. Az ellenzé­ki összefogást megzavarta, hogy egy hódmezővásárhelyi szocia­lista, Hernádi Gyula a pártjával szembehelyezkedve jelöltette magát függetlenként, mert úgy érezte, kell egy baloldali induló is. Az MSZP erre kizárta tagjai sorából. Egy hónapja a választások egyik főpróbájának szánták az ellenzéki pártok a solymári idő­közi önkormányzati választást is, ott szintén közösen akarták megbuktatni a Fidesz jelöltét A Budapesthez közeli települé­sen leszerepelt az ellenzéki koa­líció: 56,8 százalékot kapott Da­los Attila, a Fidesz-KDNP jelölt­je, míg a független Kárpáti Zsu­zsa 42,7-et. MW JÖVEDELEMADÓ A kormány nem tett le arról a tervéről, hogy a személyi jövedelemadó (szja) 15 százalékos kulcsát egy szám­jegyűre változtassa - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazda­sági miniszter a Magyar Idők­nek. Kifejtette: akkor lehet újabb nagy adócsökkentést vég­rehajtani, ha stabüan működik és növekszik a gazdaság, javul a munkaerőpiac. Figyelni kell arra is, hogy az ország pénz­ügyei rendben legyenek, a ne­hezen megteremtett költségve­tési egyensúly ne boruljon fel. Varga Mihály hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP-kormány az adók csökkentésében hisz, szemben a balliberális oldallal, amely­nek lassan harminc éve nem áll másból a gazdasági program­ja, mint a lakosság és a kisebb hazai vállalkozások durva meg­adóztatásából. Ezzel szemben mi nem folytatjuk a felelőtlen osztogatást, a szavazatszerző pénzszórást - mondta a minisz­ter. „Ha áprilisban a választók­tól megkapjuk az ehhez szüksé-SZOMBATHELY Független jelölt­ként nyilvántartásba vette a he­lyi választási bizottság tegnap a 6,3 milliárd forintos költségve­tési csalással gyanúsított Czeg­­lédy Csabát. Az előzetes letar­tóztatásban ülő MSZP-s politi­kus függetlenként indulna az áprilisi országgyűlési választá­sokon. Hollósy Tamás, a testü­let elnöke elmondta: a nyüván­­tartásba vételről szóló határoza­tok egyelőre nem jogerősek, azt bármelyik, a kerületben élő vá­lasztópolgár megfellebbezheti. Kora délután jött a hír: fel­lebbezést nyújt be a Nemzeti Választási Bizottsághoz'(NVB) Czeglédy nyilvántartásba véte­ges felhatalmazást, akkor a kö­vetkező négy évben is úgy óv­juk majd a költségvetési egyen­súlyt, és olyan szigort alkalma­zunk az állam pénzügyeiben, mint tettük ezt a mögöttünk hagyott nyolc évben. Csak ez a hozzáállás adhat megfelelő ala­pot az újabb nagy adócsökken­tésekhez” - mondta Varga. Egy európai szakmai felmé­rés szerint 2010 és 2017 kö­zött Magyarországon több mint nyolc százalékponttal csökkent az adóterhelés, egyetlen más uniós tagország sem mérsékel­te ilyen mértékben az adókat. Emellett ma Magyarország sze­di a második legalacsonyabb szja-t az unióban. Miközben csökkentek az adók, a bérek emelkedtek, kö­szönhetően a kormány és az érdekképviseletek hat évre szóló megállapodásának. Eb­ben a kormány azt vállalta, hogy drasztikus adócsökke­nést hajt végre, ha a munkál­tatók nagy tempóban emelik a béreket. MW le ellen Tényi István, aki erről a Legfőbb Ügyészséget is értesí­tette. A PestiSrácok.hu úgy tud­ja, Tényi az ügyészséget emlé­keztette arra, hogy a mentelmi jognak köszönhetően Czeglédy kijöhet az előzetesből, ha jog­erősen nyilvántartásba veszik. Kérte az ügyészséget, a válasz­tási szerv vagy végső esetben a Kúria jogerős döntése után soron kívül kérjék az NVB-tól Czeglédy mentelmi jogának fel­függesztését. Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűén, különösen jelen­tős vagyoni hátrányt okozó költ­ségvetési csalás gyanújával nyo­moznak. MW Olvasóink szavazatai döntöttek a házasokról Nógrádi fiatalok kapták az Év párja fődíjat Gábor és Eszter: a legnépszerűbb fiatal házaspár csaknem 24 ezer voksot kapott Fotó: Kallus György Czeglédy Csaba független jelölt lett

Next

/
Thumbnails
Contents