Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-22 / 45. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK Duplájára nőtt az összeg a sikeres pályázatok révén Az idei az építkezés költségvetése lesz A Bajcsy-Zsilinszky utcában még nincs új járda, de a tervek szerint hamarosan lesz Fotó: Makovics Kornél Időseket csaptak be és loptak meg a besurranok SZEKSZÁRD Az alábbi történet tipikus példája annak, ami­kor a tettesek jóhiszemű és se­­gító'kész idős embereket csap­tak be, illetve loptak meg. Bár cselekedetük elítélendő, bün­tetésük mégsem súlyos, mert zsákmányuk nem volt tetemes. Két férfi rokonlátogatóba ér­kezett Szekszárdra tavaly már­cius 6-án. Odamentek az utcán egy 79 éves férfihoz, és azt mondták neki, hogy a meghi­básodott autójukhoz hideg víz­re van szükségük. Az idős em­ber beengedte az udvarra a ké­sőbbi I. rendű vádlottat, aki be­ment a házba, miközben a tár­sa kint szóval tartotta a házi­gazdát. Miközben bent a ház­ban a 81 éves felesége víznek üveget keresett, a tolvaj egy pénztárcából kivett 1500 fo­rintot, telefonkártyát és nyug­díjas-igazolványt. Még ugyanezen a napon, két órával később egy 89 éves, bot­tal járó nőtől kértek engedélyt a mosdó használatára. Megint az I. rendű vádlott ment be, de nem a mosdóba, hanem a konyhá­ba, és ellopott egy pénztárcát, amelyben 20 ezer forint volt. Összesen három lopás vétségében találták bűnösnek Április 17-én a déli órában megint rokonlátogatóba érkez­tek a megyeszékhelyre, ami­kor már hazafelé tartva felfi­gyeltek egy 83 éves emberre, aki akkor érkezett haza, ép­pen lepakolta a csomagokat a nyári konyhában, és még nem volt ideje bezárni a kaput. Ezút­tal egy homályos kerítésjavítá­si történettel álltak elő, s mint a másik két esetben is, az I. rendű vádlott ellopta a sértett pénztárcáját, amelyben 1000 forint, valamint adó- és lakcím­kártya is volt. A Szekszárdi Járásbíróság a két férfit társtettesként elkö­vetett, összesen három lopás vétségében találta bűnösnek. Ezért egyiküket, a 34 éves I. rendű vádlottat 240 óra közér­dekű munkára ítélték, a má­sik férfit pedig két év próbára bocsátották, aki ezen idő alatt pártfogó felügyelet alatt áll majd. Kártérítésre is kötelez­ték őket. Ihárosi I. Az átlagoshoz képest több mint a duplájára emelkedett Tolna város idei költségve­tésének főösszege az el­nyert pályázati forrásoknak köszönhetően. Steinbach Zsolt szerkesztoseg@tolnainepuJsag.hu TOLNA Mondhatni az építke­zés költségvetése lesz a 2018- as önkormányzati büdzsé Tol­nán, hiszen közel másfél mil­liárd forint értékű, zömében uniós pályázaton elnyert, fej­lesztési célú összeg áll ren­delkezésre a város február 15-én elfogadott költségveté­sében. Míg a korábbi években jellemzően 1,3 milliárd forint körül alakult a büdzsé főösz­­szege, idén ez az érték nem kevesebb, mint 2,8 milliárd forint. Berta Zoltán alpolgármester elmondta: a város működteté­sére, kötelező és önként vállalt feladatainak ellátására idén is nagyjából a korábbi összegek állnak rendelkezésre. A minimálbér és a garantált bérminimum kötelező emelé­se közel 20 millió forint plusz költséget ró az önkormány­zatra, a szociális hozzájáru­lási adó csökkentése viszont mintegy 10 milliós tehercsök­kenést hoz. Az önkormányzat tovább­ra is igen jelentős, több száz­millió forintnyi saját bevétel­lel járul hozzá a feladatok el­látásához. Iparűzési adóból 380 millió forintot, gépjármű adóból 30 milliót, kommuná­lis adóból 61 millió forint be­vételt várnak. Előbbi két tétel­ből a működési, utóbbiból fej­lesztési kiadásokat finanszí­roznak. A város intézményeinek működéséhez az önkormány­zatnak az állami normatíván felül közel háromszázmil­lió forintot kell hozzátennie. Ezek közül a legnagyobb té­tel az óvoda támogatása: több, mint százmillió forintot biz­tosít az önkormányzat saját bevételeiből ezen intézmény fenntartására. Önkormányzati segélyek­re mintegy tizennégymillió forintot terveznek fordítani. A sport támogatására a tava­lyihoz hasonló összeg, 12,5 millió, a civilek a közművelő­dési pályázaton keresztül tör­ténő támogatására idén is 2 millió forint jut. A polgárőrséget a tavalyi­hoz hasonlóan 1 millió forint­tal, az önkormányzati tűzoltó­ságot pedig a tavalyinál jóval nagyobb összeggel, 15 millió­val támogatják. Általános tar-A pénzügyi tervben szereplő mintegy másfél milliárd forint­nyi fejlesztési forrás zöme a már elnyert nagy uniós pályá­zatok révén vár felhasználás­ra, zömmel még ebben az év­ben. Emellett saját forrásból is fejleszt az önkormányzat. Amennyiben sikeres lesz a Jö­vőnk Energiája Területfejlesz­tési Alapítványhoz benyújtott pályázati csomag, akkor a vá­talékként 10 millió forintot különítettek el. A költségvetés működési mérlege úgy kerül egyensúly­ba, hogy a város 49,6 millió fo­rintos központi plusz támoga­tást igényel az államtól. Berta Zoltán szerint a kép­viselő-testület megalapo­zott költségvetést fogadott el, amely az eddig nem látott mértékű beruházások mellett a város biztonságos, megfele­lő színvonalú működtetését is biztosítja. rosközponti járdafelújításra, il­letve a Szent Imre utcai iskola­­épület homlokzat- és tetőfelújí­tására 25-25 millió forint ön­részt biztosít a város. Ezen kívül tervben van a Bar­tók utcai iskola ebédlőjének korszerűsítése is. Mindezen beruházások megvalósítására háromszor tízmillió forint fej­lesztési hitelt vesz fel az önkor­mányzat. Hétvégén megnyílik a tolnai tanuszoda TOLNA A most következő hétvé­gén a nagyközönség számára is megnyílik a tolnai tanuszo­da - derül ki a létesítmény üzemeltetője, a Nemzeti Sport­­központok tájékoztatásából. A tanuszoda február 24-25- én, szombaton és vasárnap, reggel 8-tól délután 6 óráig kedvezményes belépővel láto­gatható. Ezen a két napon min­den úszni vágyó 400 forintért vásárolhatja meg a jegyét. Egy­szerre legfeljebb 96 embert tudnak fogadni. Úszósapka és papucs használata kötelező. Február 26-tól, hétfőtől in­dul a teljes üzem. Az uszoda hétfőtől péntekig 8-tól 20 órá­ig tart nyitva. 8-tól 16 óráig a diákok használhatják, délután négytől este nyolcig a lakossá­gé a létesítmény. Szombat-va­sárnap reggel 8-tól este 6-ig szintén a nagyközönség vehe­ti birtokba az uszodát. A nor­mál belépők árait még nem tet­ték közzé, de azokról a hétvé­gén már tájékozódhat a közön­ség a létesítményben. Mint arról korábban írtunk, a járási tanuszoda-építésekről 2014 tavaszán döntött a kor­mány. A tolnai objektum alap­kövét 2016 májusában rakták le, a beruházás ünnepélyes átadása tavaly december 20- án zajlott. A terheléses próba­üzem egy hónapig tartott, feb­ruár 2-án fejeződött be, sike­res volt. Eközben a diákok már használták az uszodát. A létesítményben egy 25 mé­teres, hatpályás úszómedence (1,9 méter mély) és egy 10x6 méteres tanmedence (0,8 mé­ter mély) áll rendelkezésre. Előbbi hőfoka 26-28 fok, utób­bié 30-32 fok. Steinbach Zs. Csobbanhatnak Fotó: M. K. Saját forrásból is fejlesztenek BÖLCSKE Szakmai tanácskozás zajlott tegnap a Kék Duna étteremben, ahová gazdálkodókat hívtak meg. Dr. Sűrű János, az Agro-Bölcske Zrt. igazgatója, címzetes egyetemi tanár elmondta, hagyomány a téli idő­szakban, hogy a termelőknek előadásokat szerveznek, melyek a gazdálkodással kapcsolatosak. Tegnap a szántóföldi növényvédelem és növénytermesztés volt a téma, megismerkedhettek a legjobbnak vélt napra­forgó és kukorica vetőmagokkal is. Dr. Birkás Márta professzor (a képen jobbról, dr. Sűrű János mögött áll) a legmodernebb talajművelési technológiákkal ismertette meg a résztvevőket. M. I. Fotó: Mártonfai D. Havazott többfelé, de nem történt fennakadás Jönnek a mínuszok TOLNA MEGYE Változó intenzi­tással, de még szerdán is ha­vazott országszerte. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlemé­nyében azt írták: a havazás­sal érintett térségekben teg­nap mintegy 400 munkagép­pel végeztek hóeltakarítási és síkosságmentesítési munká­kat. A hó folyamatosan olvadt, ennek is köszönhető, hogy megyénkben nem történt na­gyobb baleset, fennakadás. Havazásra még ma is lehet számítani, és az előrejelzések alapján a hőmérséklet napról napra csökkenni fog, és a jövő hét elején komoly mínuszokra kell készülni. H. E. HIRDETÉS A gazdálkodásról beszélgettek Bölcskén a gyerekek még tegnap is élvezték a havat Fotó: M. D.

Next

/
Thumbnails
Contents