Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-14 / 38. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. FEBRUÁR 14., SZERDA Zsúfolt volt az Aprók Háza, ám nemsokára lesz hely a piciknek Szeptemberre elkészül az óvoda új szárnya, s addigra meg is szépül az intézmény Fotó: Koszorús Rita Ha sok a lehetőség, meg kell ragadni HÍREK Közösségi házzá alakul a volt bolt KAfWULA-ALSÓHETÉNY Javában tart az alsóhetényi közösségi ház kialakítása. Erre a célra a régi bolt és kocsma épületét vásárolta meg az önkormányzat, a munkálatokhoz pedig pályázati forrásból több mint 28 millió forintot nyertek, és ezt az összeget további hétmillió forinttal egészítették ki - mondta el Stemler József polgármester. Hozzátette: az épületet teljesen felújítják, a tető és a nyílászárók cseréje már befejeződött, és azt remélik, egy hónap múlva átadhatják a közösségi házat. H. E. Siker volt most is a svábbál PAKS Minden évben megrendezi a paksi német önkormányzat a svábbált. Az érdeklődés töretlen, idén is százötvenen ropták a táncot a Dunakömlődi Faluházban a Roger Schilling zenéjére. Az est vendége volt a Diamant Kapelle, illetve a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület tánccsoportja. V.T. Nakon már elűzték a telet NAK Már nagyon várják a tavaszt a településen, ezért a hétvégén megtartották a hagyományos télűző rendezvényt a Szitári-kanyarban található parkban. A hideg időt képletesen elégették, ezért tüzet raktak, illetve fánkot, meleg teát és forralt bort fogyasztottak a jó hangulatú összejövetel résztvevői - mondta el Pap-Urbána Beáta, az IKSZT vezetője. H. E. Vádemelés a fémtolvaj ellen IREGSZÉMCSE Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a 19 éves iregszemcsei férfi ellen, aki a nyomozás eredményei szerint valamikor tavaly május elseje és június elseje között egy iregszemcsei sertéstelepről 80 kilogramm vas- és rézhulladékot lopott el. A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Vallomásában azt is elmondta, hogy a fémhulladékot időközben értékesítette. 1.1. Hét pályázatnak köszönhetően 270 millió forint értékű pályázat valósulhat meg Attalán. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu ATTALA Már javában zajlanak az építési munkálatok az attalai óvodán, s szeptemberre egy új szárnnyal kibővülve, megszépülve várja a kicsiket az intézmény. - Eddig egycsoportos volt az óvoda - mondta el kérdésünkre Gelencsér István polgármester. - A 107 millió forintos pályázatnak köszönhetően két csoport elhelyezésére is lehetőség lesz, de teljesen fel is újítjuk az épületet. Egy közlekedési tanpályát is építünk mellette, ami nem a pályázat része, de saját erőből azt is kialakítjuk. A bővítés már régóta váratott magára - tette hozzá a polgármester. Az épületen ugyanis fogott az idő vasfoga, ráadásul egyre több gyermek van a településen. - Háromszázezer forintos letelepedési támogatást adunk fiatal családonként azoknak, akik itt akarnak házat vásárolni - magyarázta az okokat a polgármester. - Eddig öt családnak adtunk támogatást, de most is van bent két új pályázat. Megtudtuk, volt olyan is, hogy annyi gyerek jelentkezett az Attalai Aprók Háza Óvodába, hogy el kellett küldeni őket máshova, mert nem volt elegendő férőhely. Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében bővítik az ovit. - Jó szervezéssel megoldjuk azt, hogy Csornából, Szabadiból, Nakról ide lehet hozni a gyerekeket - mondta Gelencsér István: Ez a bővítés új munkahelyeket is jelent Attalán, hiszen egy főállású óvónő és dajka számára lesz állás az új szárnynyal bővült óvodában. Eközben végéhez közeledik a településen a 61. számú főút mentén a járdaépítés. Tizenkétmillió forintot kapott a település a térség országgyűlési képviselőjétől, Potápi Árpád Jánostól, aki saját keretéből támogatta a munkálatokat. - Szándékosan olyan szélesre készítettük a járdát, hogy kerékpárral is lehessen közlekedni rajta - mondta el kérdésünkre a településvezető. - Van, ahol két méter széles lett az új térkövekkel lerakott járda. Már elkészült a művelődési ház energetikai fejlesztése, s a továbbiakban az iskola és annak étkezdéje is sorra kerül. Erre a célra közel 25,5 millió forintot nyert Attala önkormányzata. Fontos fejlesztés lesz a Tolna megyei településen a vízelvezetők rekonstrukciója, amelyhez 100,8 millió forintos támogatás érkezett. A Rákóczi, a Kossuth és Dózsa utcákban bélelik ki íves betonlapokkal az árkokat. - Ez a beruházás most van közbeszerzés alatt - mondta a polgármester. - Miután kibéleljük és beszintezzük a vízelvezetőket, nem fordulhat majd elő, hogy nagyobb esőzéskor elönt udvarokat, melléképületeket a víz, mert a csapadékot a Csorna és Attala között található árokba vezetjük majd el. A kormány által év végén kihirdetett 18 milliárd forintos keretből Attalára is jutott 15 millió forint, amelyből két utcát leaszfaltoznak. - Az egyik a Dózsa utca, ahol hiányzott a burkolat - mondta a településvezető.- A Rákóczi utcában pedig tönkrement, miután bevezették a szennyvizet a házakhoz. De még ebben az évben megújul a Petőfi és a Széchenyi utcai járda is, s erő- és munkagépek beszerzésére is kapott támogatást az önkormányzat. Gelencsér István elmondta: soha ennyi pályázati támogatás nem érkezett még Attalára.- Ha ennyi lehetőség van, akkor meg kell őket ragadni - fogalmazott. Négy Tolna megyei csapat a döntőben TOLNA MEGYE Szűkebb pátriánkból négy csapat is az országos döntőbe jutott a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián - olvasható a Magyar Diáksport Szövetség honlapján. Az előzetes internetes fordulók alapján a két korcsoportban a huszonnégy legjobb csapat került a két-két elődöntőbe, közöttük összesen öt Tolna megyei. Az eredmények alapján a tolnai diákok az elődöntőkben is kiválóan szerepeltek, hiszen a 3-4. korcsoportban a dombóvári gimnázium és az őcsényi általános iskola csapata, míg az 5-6. korcsoportban a dombóvári gimnázium és a tolnai gimnázium gárdája jutott be az ország nyolc legjobb csapata közé. A döntőt mindkét korosztályban Tatán rendezik, február 24-én és 25-én. A szellemi diákolimpián a tanulók az újkori nyári olimpiák és a téli olimpiák magyar vonatkozású eredményeiről, a magyar olimpikonok pályafutásával kapcsolatos ismereteikről adnak számot. S. K. Megszépül és megújul két paksi utca PAKS Az önkormányzat elkülönítette a szükséges forrást, így idén megkezdődhet az Ősz utca és a Völgy utca teljes körű felújítása. Mint minden jelentősebb volumenű beruházás esetében, ezúttal is egyeztetésre hívták az érintett utcákban élőket az előkészítés különböző fázisaiban. A lakók a polgármesteri hivatal munkatársaitól értesültek a tervezett ütemezésről, a munkafolyamat részleteiről. Úgynevezett faltól falig beruházást terveznek, azaz új burkolatot kap az utca, a légkábeleket földkábelekre cserélik, kandeláberes közvilágítást építenek ki, megújul a csapadékcsatorna és a zöldfelületek. A költségek meghaladják a 100 millió forintot, amit az önkormányzat saját forrásból finanszíroz. V. T. A liszt és a péksütemények béltartalmát elemezték a tanulók Diákok vizsgálódtak a laborban Ünnepelt a kölesdi Zönge Népdalkor SZEKSZÁRD Az Eurofins Minerág Kft. akkreditált laboratóriumába látogattak tegnap gyakorlat keretében a palánki Csapó Dániel mezőgazdasági szakiskola péknek készülő tanulói. Téli Róbert, a kft. ügyvezetője elmondta, a diákok a liszt és különböző sütőipari termékek béltartalmát vizsgálták. Még mielőtt a vizsgálatokat elkezdték volna, elméleti oktatást kaptak a laboratórium minősítéséről, munkájáról, az akkreditációról. A hét pék szakmunkástanulót Szűcs Andrea laboráns segítette abban, hogy eligazodjanak a vizsgálati eredmények között. A liszt sütőipari értékét, majd a kenyér sótartalmát mérték meg és elemezték a diákok. A laboratóriumot működtető társaságnak egyébiránt új tulajdonosa van, de a „csapós” diákokkal a munkakapcsolat nem változott. A tanulók időről időre felkeresik a labort, amely az egyik legjobban felszerelt a megyében. Legutóbb az állatenyésztő és állategészségügyi technikusok a takarmányok béltartalmát vizsgálták meg itt, a főbb alkotórészeket elemezték, mennyi azok fehérje-, illetve toxintartalma. M. I. Szűcs Andrea segített eligazodni az eredményeken Fotó: M. K. KŐLESD A kölesdi Zönge Népdalkor február 3-án tartotta évzáró és egyben évnyitó vacsoráját. Az esemény Jakab Éva művészeti vezető beszámolójával kezdődött, majd a csoport nevében Gurmainé Szalai Zsuzsanna szavakkal és virággal köszönte meg vezetőjük lelkiismeretes munkáját. A rendezvény résztvevője volt Berényi István polgármester, dr. Kiszler Gyula alpolgármester, és Gárdi Csaba, a Közéleti Egyesület elnöke is - tudatta a kozeleti.hu. A zamatos őzpörkölt alapanyagát Lengyel József ajánlotta fel, és Kovács Ferenc vadász, valamint Gazdag István szakácstudományát dicsérte. A tagok elfogyasztották a Mészárosné Antoni Melinda készítette tortát, és előkerült Gurmainé Zsuzsa nótás notesza is, így késő estig ünnepelték a résztvevők a sikeres 2017-es esztendőt. Tavaly tizenkét fellépésük volt, hallhatták őket Kölesden, Zombán, Tengelicen, Szekszárdon és Cikón is. Hat új dalcsokrot tanultak, három régit elevenítettek fel. Hangszeren kísérte a népdalkört Antoni Dávid és az iskola furulya szakkörösei: Kalmár Eszter, Dundics Daniella, Nagy Boglárka. B. K.