Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-10 / 35. szám
SZÉLJEGYZETEK ARANY JÁNOSHOZ (IV.) Lövétei Lázár László 4. nagyszünet Szülőhelyem... Szülőhelyem, Szalonta, Nem szült engem szalonba; Azért vágyom naponta Kunyhóba és vadonba. (1865 körül) Naturam furca expellas... Gyermekkoromban felköték A színben egy nagy tökharangot, Amely ugyan nem ada hangot, De másképp vígan működék; Megvolt a súlya, lódulása, Kötelét hogy jól visszarántsa S vele a kis harangozót; - Szóval: csinált kommóciót. „No, mondám, majd ha nagy leszek, Valódi harangot veszek És azt egész nap kongatom Saját kényemre, szabadon.” így kongatom most untalan E verseket - bár hangtalan. (1877. július 9.) A Szülőhelyem... című négysorost azért tartottam fontosnak idézni, mert nagyon jól megmagyarázza a másik Arany-vers címében szereplő Horatius-hexametert: „Naturam furca expellas, tarnen usque recurret”, azaz: „Űzd vasvillával, de a természet bejön újra”. Eltekintve azoktól a szélsőséges esetektől, amikor egyesek disznót tenyésztenek a tömbházlakásokban - egyenesen kívánatos, hogy néha „bejöjjön hozzánk a természet”: visszatér így életünkbe az a tisztaság, amit már rég elveszettnek hittünk, és ami után heves nosztalgiát érzünk. Mint Arany János is. Aki több mint húsz évet élt le ugyan a magyar fővárosban, de igazán megtelepedni ott mégsem tudott. Pedig szerette a budapesti embereket: az Őszikékben verset írt a rikkancsról (a „hírlapárusról”), az öreg pincérről, mégis elvágyódott a fővárosból vagy a „tölgyek alá”, vagy a „ligetbe”... vagy vissza a gyermekkorba. Kizártnak tartom, hogy lenne olyan férfiember, akinek kölyökkorában ne lett volna töklámpása. A tökharang már bonyolultabb valami, de akinek van némi fantáziája, könnyen el tudja képzelni a dolgot (erre a „fantáziálásra” kényszeríti az olvasót a vers első nyolc sora). Sokkal érdekesebb viszont (mert többet elmond Aranyról) az, ami a vers további soraiból kiolvasható: kinek fog harangozni Arany? Önmagának? Hiszen volt neki titkos vágya: egész életében „saját kényére, szabadon” szerette volna kongatni a verseket (lásd például A vigasztaló című Arany-vers utolsó versszakát). Van Aranynak egy költeménye, A dalnok búja, amit Gyulai Pál még az egyik legfontosabb Arany-versnek tartott, de napjainkra nagyon kiment divatból. Pedig fontos dolgokat tartalmaz: „Tettekre híni fel a vásott / Idők fiát szent hivatásod”, mondja egy hang a „dalnoknak”, ő viszont kézzel-lábbal tiltakozik a felszólítás ellen. „Hangtalan” akar verselni. Ez a luxus viszont csak nagyon ritkán adatott meg neki. A Naturam... ebből a szempontból kivételnek számít: a vers tényleg csak posztumusz látott napvilágot. De akkor már késő volt, Arany már jóval korábban a nemzet költője lett. Halála után például az újságok napokig fekete gyászkeretben jelentek meg... népköltészet Mit keressz, szarka Mit keressz, szarka, a szemétben? Balla-léla, léla! Szőrszálat szedünk szemétből. Balla-léla, léla! Mit csinálsz, szarka, a szőrszállal? Balla-léla, léla! Szitát kötünk szőrszálból. Balla-léla, léla! Mit csinálsz, szarka, a szitával? Balla-léla, léla! Szilvát szedünk a szitába. Balla-léla, léla! Mit csinálsz, szarka, a szilvával? Balla-léla, léla! Disznót hizlalunk magjával. Balla-léla, léla! Mit csinálsz, szarka, a disznóval? Balla-léla, léla! Szekeret kenünk a hájával. Balla-léla, léla! Mit csinálsz, szarka, a szekérrel? Balla-léla, léla! Menyasszonyt hozunk véle. Balla-léla, léla! Mit csinálsz, szarka, a menyasszonnyal? Balla-léla, léla! Megölelem, megcsókolom. Balla-léla, léla! Szentgerice Szentgerice szekerce, Harasztkerék a nyele. Azon alól Madaras, Ott a leány hat garas. Azon alól nem adják, Inkább magnak meghagyják. A fonóban A leányok egymás közt Beszélik, hogy sok a szösz. Haj, anyám, a fonás, Bajos a várakozás. Szoknyát veszek, szülöttem! Csak ne sírjál előttem! Haj, anyám, jó anyám, Nem az az én nyavalyám! Legényt hívok, szülöttem! Csak ne sírjál előttem. Hej anyám, jó anyám, Találgatod nyavalyám! Férjhez adlak, szülöttem! Csak ne sírjál előttem. Hej anyám, jó anyám, Kitaláltad nyavalyám! Míg a leány hajadon Míg a leány hajadon, hajadon, Vickándozik szabadon, szabadon, De ha egyszer párja van, párja van, Dizzeg-duzzog magában, magában. Hajnalodik, harmatozik Hajnalodik, harmatozik, Az a kislány álmodozik. Jaj be hamis álma lehet, Piros ajka csókot nevet. Hogyha már az álma ilyen, Hát a valósága milyen? Férjhez adnám lányomat Férjhez adnám lányomat, Csillagomat, galambomat. Kicsinyke még, hadd nőjön még. A lányok közt a legszebb virág, Fejek tetejin holdvilág, Kicsinyke még, hadd nőjön még. Esztendeje hatvankettő, Foga sincs több csak vagy kettő, Kicsinyke még, hadd nőjön még. Csak két foga áll istrázsát, Alig rágja a híg kását, Kicsinyke még, hadd nőjön még. Egybegyűltek, egybegyűltek Egybegyűltek, egybegyűltek a miskolci lányok, Ej, huj, hej, huj, a miskolci lányok. Lisztet kértek, lisztet kértek egy kis markocskával, Ej, huj, hej, huj, egy kis markocskával. Összegyúrták, összegyúrták túrós gombicának, Ej, huj, hej, huj, túrós gombicának. Kitálalták, kitálalták egy nagy lapítóra, Ej, huj, hej, huj, egy nagy lapítóra. S mind megette, mind megette a papné kutyája, Ej, huj, hej, huj, a papné kutyája. Úgy megütték, úgy megütték a laskanyújtóval, Ej, huj, hej, huj, a laskanyújtóval. Hogy megdöglött, hogy megdöglött a papné kutyája, Ej, huj, hej, huj, a papné kutyája. S így lett vége, s így lett vége a miskolci bálnak, Ej, huj, hej, huj, a miskolci bálnak. LAPSZAMUNK SZERZŐI Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Lövétei Lázár László (1972) József Attila-díjas költő, író, műfordító Marton Péter (1979) író, egyetemi kutató és oktató Muszka Sándor (1980) költő, író Orbán János Dénes (1973) Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, író, szerkesztő Szőcs Géza (1953) Kossuth-díjas költő, író IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. február
