Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-08 / 33. szám

SPORT 15 2018. FEBRUÁR 8., CSÜTÖRTÖK Babos Tímea úgy érzi, hogy most ért be mentálisan JEGYZET Babos Tímea megfejtette, hogy miben változott egy év alatt: már el is hiszi, hogy jól tud teniszezni. A 24 éves, soproni illetőségű játékos nem aprózza el: párosban a világelsőséget célozza meg. Szilágyi László szerkesztoseg@mediaworks.hu- Akár Észtországban is lehet­ne. Nem hiányoznak a csapat­társai? - kérdeztük az egyes­ben a világranglista 35. (páros­ban az 5.) helyén álló Babos Tí­meát tegnapi budapesti sajtó­­tájékoztatóján.- Nyilván a Federation­­kupára gondol, persze, hogy szeretnék ott lenni a lányok­kal Tallinnban, de nem tudtuk megoldani. Nekem különö­sen fontos ez a sorozat, a Fed­­kupában győztem először top 10-es játékos, Simona Halep el­len. Ez most nagyon furán jött ki, tényleg sajnálom, de ma már repülök tovább Duhajba versenyezni. Utána azonban megint hazatérek a budapesti WTA-tornára.- A páros világbajnokság meg­nyerése után azt mondta: olyan játékos, aki az egyesre fóku­szál, de párosban is vállalja a szereplést. Változott azóta a vé­leménye?- Nem, továbbra is az egyes élvez elsőbbséget. Az a célom, Babos Tímea a melbourne-i trófeával Fotó: Tumbász Hédi hogy fejlesszem a játékomat, mert abból párosban is pro­fitálok. Az idei év egyelőre álomszerűén alakul, legyőz­tem Melbourne-ben a top 10- es Coco Vandeweghe-et és pá­rosban valóra váltottam az ál1 mom, Grand Slam-tornát nyer­tem. Egyéniben szeretnék be­jutni a világranglistán az első harminc közé, párosban pedig nem is lehet más a célom, mint a világelsőség.- Említette az álomszerű idény­kezdetet. Miért éppen most érett meg a Grand Slam-győze­­lemre?- Eddig is tudtam teniszez­ni, de mentálisan most érett be az a rengeteg munka, amit az edzőmmel, Thomas Drouet­­val végeztem. Végre megta­nultam, hogy soha nem sza­bad feladnom, bármilyen re­ménytelennek tűnik a hely­zet. Mondok egy példát: a taj­vani WTA-tornát tavaly bizto­san nem nyertem volna meg, ha az ellenfelem 4:2-re vezet az első szettben. Szerintem összeomlottam volna, és si­ma két szettben kikapok. Idén küzdöttem a végsőkig, és en­nek köszönhetően nyertem.- Idén szinte szárnyakat kapott a magyar tenisz. Fucsovics Márton négy meccset játszha­tott az Australian Openen, ön győzött párosban, vegyes pá­rosban pedig a döntőben volt érdekelt. Milyen a kapcsolata Fucsoviccsal, volt közös prog­ramjuk Melbourne-ben?- Persze, többször együtt ebédeltünk, ott volt Joó Gyu­ri (Fucsovics menedzsere - a szerk.) és Marci edzője, Sávolt Attila is. Teljesen jól kijöt­tünk.- Fucsovics tavaly eljegyezte a barátnőjét, s úgy hírlik, Babos Tímea is komoly párkapcsolat­ban él.- Igen, Péterrel együtt ter­vezzük a jövőt. Nyugalmat ad a biztos érzelmi háttér. Videózzunk? K. Mayer András jegyzet@mediaworks.hu Egyre több országban, bajnokságban próbálgatják, vezetik be a videobírót a futballban. Bár nyilvánvaló, hogy a modern technikát nem alkalmazni vétek lenne, s biztosan rengeteg helyzetben nyújt segítséget, ad támaszt a játékvezetőknek, azért vitázni lehet és kell is arról, hogy miként használják, s merre menjen majd a bíráskodás és vele együtt a labdarú­gás ezzel az újítással. Az utóbbi hetek, hónapok eseményei alapján nyugodtan kijelenthetjük, van még hová fejlődni. Nemcsak a technika szorul finomhangolásra, a sporiknak is hozzá kell szokniuk az új „kollégához”. Tucatnyi olyan esetet láttunk a közelmúltban, amelyeken egyrészt elmosolyodtunk, másrészt kicsit ingattuk a fejün­ket amiatt, mert láttuk, a hús-vér játékvezető már alig-alig mer felvállalni ítéleteket, többet bizonytalankodik, mint megszokhattuk, s bizony az is előfordult, hogy technikai se­gítség ide vagy oda, egy elég nyilvánvaló tizenegyesből nem lett büntető, hiába nézegették jó sokáig. Miként a fordítottja is megesett: bár vitatott volt a szitu, szükség lett volna a vi­deózásra, elmaradt a játékmegszakítás. Érdekes ennek a pszichológiája. Nemrég beszélgettem egy korábbi FIFA-játékvezetővel, aki elmondta, egy bíró szemé­vel miként látja ezt a történetet. Nem vitatja, hogy a techni­ka segítséget nyújt, ám úgy véli, ezzel párhuzamosan sajnos tovább csökken a sípmesterek figyelme, lankad a koncent­rációjuk. És ami nagyon fontos: egyre kevésbé merik felvál­lalni a döntéshozatalokat. Mindent ráhagynak a tévedhetet­len gépre, ami biztosan nem vezet jóra. Annak idején, tizen­öt-húsz évvel ezelőtt nemhogy videobíró nem volt, ennyi kol­léga sem sasolt egyszerre egy meccset, mégis többnyire bal­hé és nagyobb bakik nélkül lementek a derbik. Persze hi­bák akadtak, de ezt mi, szurkolók simán benyeltük: elvég­re Messi sem lövi ki mindig a bal felsőt. Nem gép ő sem, és nem azok a bírók sem. A folytatást persze kíváncsian várom, biztosan lesz még rengeteg finomítás, változtatás a rendszeren. Miként, ha ez így megy tovább, változtatniuk kell a drukkereknek a lelátón is, újabb bekiabálásokra, szidalmakra lesz szükség. Mert ha lassanként kikopnak a két lábon járó sípmesterek a pályák­ról, okafogyottá válik a szemüveg ajánlása. S jöhetnek majd az olyan okosságok, mint hogy „ment vol­na el az áram, amikor legyártottak”! A megyeszékhely csapatánál továbbra is az utánpótlásra helyezik a hangsúlyt A fiatalok beépítése az elsőszámú cél az őszi bajnok Szekszárdi UFC ll.-nél Torma Attila (jobbról) a Szekszárd megye kettes csapatának egyik rangidős játékosa Fotó: M. K. LABDARÚGÁS Az előző szezon­ban még a megyei élvonalban szerzett bajnoki címet a Szek­szárdi UFC második számú csapata, amely idén egy osz­tállyal lejjebb is jó úton jár efe­lé. Vizdár Zsolt gárdája a fél­időben listavezető, több győ­zelmének köszönhetően uta­sítja maga mögé az ugyanany­­nyi ponttal álló Bonyhád-Bör­­zsöny SE-t, és egy ponttal áll jobban a Mórágynál. „Ebben az osztályban is az a célunk, mint ami a me­gye egyben volt, vagyis minél több fiatalnak biztosítsunk lehetőséget arra, hogy a fel­nőtt bajnokságban is megmu­tassa magát - mondta Vizdár Zsolt, aki immáron összevont bajnokságban - legutóbb még Keleti és Nyugati csoportban zajlottak a küzdelmek - diri­gálja a megyeszékhely tarta­lékcsapatát. - Akik megállják a helyüket, azok később jó eséllyel pályáznak arra, hogy odakerüljenek az NB lik­as gárda keretéhez. Ősszel öt fiatal kapta meg a lehetősé­get a bizonyításra, a 2000-es születésű Acsádi Dániel és Ja­kab Attila, valamint a 2001-es Farkas Kevin, Fazekas Tamás és Novák Attila.” A szakvezető kimutatá­sa szerint negyvenketten ját­szottak az őszi idényben a szekszárdi együttesben. Érde­kesség, hogy a legidősebb és a legfiatalabb játékos között 32 év a korkülönbség. Amíg Faze­kas Tamás január 5-én a 17., addig Prantner György márci­us 9-én a 48. életévét töltötte be. A legtöbb mérkőzésen Vö­rös Adrián játszott, neki az ősszel mind a 15 bajnoki talál­kozón bizalmat szavazott Viz­dár Zsolt. „Nem feltétlenül az első hely a célunk, de ha már ott ál­lunk, akkor azt a lehető legto­vább szeretnénk is megőrizni - folytatta a szekszárdiak tré­nere. - Jó a közösség, annak ellenére is, hogy nagyon so­kan kaptak lehetőséget. A fi­atalok örömmel jönnek tanul­ni az idősebbektől, akik pedig szívesen segítenek. A téli szü­netben lesznek érkezőink, né­hány korábban már Szekszár­­don megfordult játékos vissza­térhet hozzánk és továbbra is figyelni fogjuk a korosztályos 1 Megyei II. osztály őszi végeredménye 1 Szekszárd II. 15 12 0 3 68-17 36 2. B.-Börzsóny 15 11 3 1 36-14 36 3. Mórágy 15 11 2 2 60-23 35 4. Kisdorog 15 9 3 3 46-32 30 5. Madocsa 15 9 3 3 28-15 30 6. Aparhant 15 9 1 5 39-32 28 7. Fadd 15 8 2 5 47-32 26 8. Bölcske 15 8 1 6 54-26 25 9. Dunakömlőd 15 6 1 8 25-40 19 10. Simontomya 15 5 1 9 34-43 16 11 K.-Csikóstöttös 15 4 4 7 35-49 16 12. Sióagárd 15 4 3 8 22-29 15 13. Pincehely 15 4 2 9 27-46 14 14. Gerjen 15 2 4 9 17-36 10 15. Gyónk (-1 pont) 15 1 2 12 26-77 4 16. Bátaapáti 15 0 2 13 17-10 2 bajnokságokat, elsősorban az U17-eseket, akik közül néhá­­nyan megkaphatják a lehető­séget a bizonyításra” - jegyez­te meg. A március első hétvégéjén folytatódó pontvadászat élme­zőnye igen sűrű, az első öt he­lyezett között mindössze hat pont a differencia. „A Bony­­hád-Börzsöny, a Mórágy és a Madocsa tűnik a legkomo­lyabb ellenfélnek, de nem sza­bad elfeledkezni a Faddról, a Kisdorogról és az Aparhantról sem. Mi szereztük a legtöbb győzelmet, mi rúgtuk maga­san a legtöbb gólt és mi kap­tuk a harmadik legkeveseb­bet. Ha ezt tartani tudjuk, jó esély lesz rá, hogy a megye egyes bajnoki cím után a me­gye kettőben is Szekszárdra kerüljenek az aranyérmek” - bizakodott a tavaszt illetően Vizdár Zsolt. R. G. Két dobogós helyezést jósolnak nekünk Amerikában TÉLI OLIMPIA Az AP ameri­kai hírügynökség jóslata sze­rint Magyarország Liu Shao­­lin Sándor révén két ezüstér­met nyer majd a pénteken kez­dődő - és február 25-ig tartó - pjongcsangi ötkarikás játé­kokon. A hírügynökség mun­katársai szerint az 500 méte­ren világbajnok idősebbik Liu testvér ezen a távon és 1000 méteren lesz majd második. A múlt héten egy amerikai sportadatelemző cég, a Gra­­cenote közölte előrejelzéseit, s szintén két magyar dobogós szereplést vetítette előre, ám várakozásai némileg eltérnek az AP-étől. Liu Shaolin Sán­dort ugyan 500 méteren szin­tén dobogóra várja, annak is a második fokára, ám szerinte 1000 méteren nem ő, hanem a 19 éves kora ellenére már öt világbajnoki medált szer­ző öccse, Liu Shaoang lesz ér­mes, s bronzot vehet át. A ma­gyarok ezzel a 23. helyet sze­reznék meg az éremtáblázaton az amerikai cég szerint. A téli olimpiák történetében a magyarok eddig összesen hat érmet-szereztek két ezüst és négy bronz leosztásban. Utoljára a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánckettős állhatott fel magyarként a do­bogóra, ők ezüstérmet szerez­tek az 1980-as Lake Piacidban megrendezett játékokon. B. S.

Next

/
Thumbnails
Contents