Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-20 / 17. szám
7 helyőrség ezt írtak a maavar koito Édes magzat-vágyak teltenek, Csak téged kíván már a csókom, Kicsi fiam, Aludj, aludj, vén apád beteg. Vén nyár, vén sors, magtalan apa: Akartad-e valaha látni, Kicsi fiam, Kóbor, bús apádat valaha? Halál leseng e nyári napon, Mintha én feküdnék bölcsődben, Kicsi fiam, S álom-arcocskád cirógatom. A családi háromszögben élő Léda halva született lányának anyakönyvi kivonatában apaként Diósi Ödön kereskedő neve szerepel, hiszen ő volt a törvényes férj. Czeizel Endre irodalomtörténeti adatok alapján három érvet foglal össze, amelyek Ady Endre apasága mellett szólnak: 1. Ady mély aggodalommal és féltő gondoskodással kísérte végig Léda terhességét. Léda a vajúdás kezdetekor Adyt hívta Budapestről Nagyváradra. Léda szülése után Vészi Margit a következőket írta naplójába: „Ady előkerült halálsápadtan, üveges, sírós szemekkel. Beszélni nem tudott...” Diósi csak szeptember közepén látogatta, meg feleségét, és ezután vetette fel a válás gondolatát. (Diósi/Diósy Ödön, becenevén Dodó valószínűleg biszexuális volt. Különösebb zokszó nélkül fogadta el a családi háromszöget. Sőt, egyik levelében Léda azt írja férje és Ady kapcsolatáról: „S ez a Dodó, hogy szereti ezt az embert, néha féltékeny vagyok rá.” Tegyük hozzá: amikor Ady megírta Elbocsátó, szép üzenetét Lédának, Diósy halálosan megsértődött rá - Sz. G.) 2. Léda és Ady Endre a fogamzás legvalószínűbb időpontjában, 1906 decemberének elején, illetve az azt megelőző és követő hetekben, november 20. és december 18. között folyamatosan azonos helyszíneken tartózkodtak együtt. 1906. szeptember 10. és november közepe között kettesben vettek részt egy hosszabb földközi-tengeri hajóúton, majd utána Ady Endre és Léda rendszeresen találkoztak Párizsban. 3. Vészi Margit („Margita”) közlése szerint: „Ady a maga gyermekének vallotta Léda szülöttét, azzal a bizonyítékkal, hogy hat ujjal született, mint ő.” Adynak ugyanis születésekor hat ujja volt, és ennek a dominánsan öröklődő fejlődési zavarnak a megismétlődése valóban apasága döntő bizonyítékának számít. Az 1906-os Új versekből közismertté vált A mi gyermekünk című vers másfél évvel korábban jelent meg: Ady Endre: A mi gyermekünk Bús szerelmünkből nem fakad Szomorú lényünknek a mása, Másokra száll a gyermekünk, Ki lesz a vígak Messiása, Ki majd miértünk is örül. Ha jönnek az új istenek, Ha jönnek a nem sejtett órák, Valamikor, valamikor Kipattannak a tubarózsák S elcsattan hosszú csoda-csók. Mások lesznek és mink leszünk: Egy napvirág-szemű menyasszony S egy napsugár-lelkű legény. A tubarózsa illatozzon S áldott legyen a mámoruk. S áldott legyen, ki: te meg én, Ki az övék, kiért mi sírtunk, Kit forró lázunk eldobott, Öleltetőnk, kit sohse bírtunk, Ki másoké: a gyermekünk. Kit napvirág és napsugár Új igére, új dalra termett, Áldott legyen, ki eljövend, Az idegen, nagyálmú Gyermek, Kit küldtek régi bánatok. Ady nem kímélte olvasói idegeit. Sokan fölkaphatták a fejüket az alábbi, 1909-ben megjelent verse olvastán: Ady Endre: Megölelném a lyányod Éjfélkor az ágya körül Feslenének mese-arany-virágok S őriznék szép királyfiak, Paplanát se érintenék: Ilyen volna a lyányod. Lábig bókolnák cédrusok, Lihegően űzné száz anya-átok, Finom, szűz teste illatát Itt hagyná századévekig: Végzet volna a lyányod. Hadirokkant, 1976 Szivenütne minden legényt, Vágyba vinné, aki sohase vágyott, Ezer csók egy lehelete, Látása termékenyítés: Asszony volna a lyányod. Földben és szívben minden ér Sisteregne, mint forró pokol-árok, Megfehérednék a világ, Ha fehér bőre ráragyog És kacagna a lyányod. De ha meghalnék bűnömért, Fölgyujtanám egy éjjel a világot: Hunyt szemmel gondolnék reád, Átfogná két veszett karom S megölelném a lyányod. Fűzzük még hozzá azt is, amit Ady az apaságélményről gondolt. 1905-ben írja: „Az apai érzés a legemberibb, legfölségesebb, legérdektelenebb, legtisztultabb érzés. Ebben az érzésben benne van az egetvívó két lábú tollatlan állat életének egész isteni tragikomédiája.” 1907 decemberében pedig: „A gyermek a gyermek, ő lett az emberiség új szerelme, bizalma, mindene. A gyermek, aki utánunk élni fog, s akit még a meddőség is szomorúan becéz és kedvel. Ami a keresztes háborúk idején a szent sír látása által való üdvözülés nagy hite volt, ma az lett a gyermekből. A gyermek a jövő, a gyermek a mi halálunk után a mi helyünkre áll. A gyermek folytatja azt, ami bennünket elkoptatott, az életet, melyet lehet gyűlölni de megtagadni [nem]. Mert az élet minden, s nincs nagyobb választása az embernek, mint hogy ő utána is emberek következnek, s ezek is élni, csalódni és remélni fognak.” Szobasarok, 1997 Végül pedig Ady Ezvorász királyról: Ady Endre: Ezvorász király sírirata Ezvorász király pihen itt, Szerette az isteneit, Szerette a bort és a nőket A vitézi hadbakelőket, Szerette a földet, a magot, De búsan halt meg, Mert gyermek néki nem adatott. Öreg pap guggolt lábinál, Midőn vergődött a király S az ágyasházi asszonyoknak Szépei messziről zokogtak. „Jaj Ezvorász talán már halott, És úgy hal ő meg, Hogy gyermek néki nem adatott.” Száz kengyelfutó szétszaladt, Hoztak szép arcú ifjakat, Valamennyi pór tőről metszett, Pozsgás lelkek, királyi testek S az öreg pap rájukolvasott És a királyra, Akinek gyermek nem adatott. És lön, hogy meghalt a király És, ime, itt hol e sir áll, Száz asszony sírt s kiket nem szültek, Száz királyi ifjú serdültek És Ezvorász király víg halott: Atyaként halt meg, Bár gyermek néki nem adatott. 2018. január IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
