Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-03 / 2. szám

2018. JANUAR 3., SZERDA LAKÁSKULTÚRA 11 Ügyes berendezéssel tágasabbnak tűnhet a tér Tükrökkel, tükrös szekrénnyel nagyobbnak látszanak a helyiségek Fotó: Shutterstock A kis fürdőszoba hátrányai is kiküszöbölhetők, de leg­alábbis enyhíthetők, ha oda­figyelünk néhány apróságra. Mediaworks/Lakáskultúra szerkesztoseg@mediaworks.hu Trükkös tükrök és üvegek • Egy tükör önmagában kevés, viszont látványos az eredmény, ha a mosdó fölé két vagy akár három egyforma tükrös szekrényt helyezünk. Egyúttal az apró holmi tárolá­sa is megoldódik, hiszen így akár minden családtagnak le­het külön szekrénye. • Tervezzen tükrös ajtókat, így optikailag megnövelheti a teret. Az otthonosabb össz­hatás érdekében érdemes több olyan darabot a fürdő­be csempészni, melyek hasz­nálata inkább a lakás egyéb pontjaira jellemző. • A zuhanyzófülke nem mu­száj, hogy készen kapható tál­cával rendelkezzen, megfelelő vízelvezetés mellett a padlón állva is tisztálkodhatunk. Ek­kor jó, ha egy üvegajtóval aka­dályozzuk meg a víz szétfröcs­­csenését - ezzel a teret sem szűkítjük optikailag. Térfoglalás befelé és felfelé • A kis terekben minden­képpen célszerű kihasználni a „felső régiót” és a falakat. A tá­rolás megoldható az egész fa­lon végigfutó elemekkel. Ezek ugyan nem valami mélyek, ám a törülközők, piperék tárolásá­ra tökéletesen megfelelnek. • A szekrények belső fa­la kiváló tároló: erősítsen rá apró akasztókat, polco­kat, rudakat. A falra szerelt mágnescsíknak köszönhető­en pedig mindig kéznél lesz­nek a fiókokban kallódó ap­ró fémtárgyak, a hullámcsat vagy a szemöldökcsipesz. • A fürdőszobában a mara­dék falfelületekre sínek kerül­jenek, kampóval, szalagokkal rögzítsünk rájuk tárolásra al­kalmas kosarakat. • Nem is gondolnánk, de a WC-tartály mögötti és felet­ti rész szintén hasznosítható. Ide komplex tárolórendszert építhetünk, így nem lesznek szem előtt a tisztítószerek, a higiéniai cikkek. • Ha kád helyett zuhany­fülkét választunk, azzal nem­csak helyet spórolunk, de a függönyre tehetünk mini mű­anyag kosarakat is. Fontos a berendezés • Ha kicsi a helyiség, legyen legalább hívogató! Csempe he­lyett vízálló festékkel kenje le a falat, a polcok, kisebb képek pedig gondoskodnak a kelle­mes atmoszféráról. • Legyen bátor, és a kád mögötti falra válasszon olyan csempét, amire valamilyen térnövelő fotó vagy grafika van nyomtatva. Az optikai ha­tás megdöbbentő, és a techni­ka fejlettségi szintjének kö­szönhetően akár egyedi min­tával is megrendelhetjük a kí­vánt darabot. Érdemes ilyen­kor is világos színeket és har­monikus párosításokat alkal­mazni, és ne feledjük, hogy kis térben a könnyed, laza megoldások a célravezetőb­bek. Még több fényt! Alapszabály, hogy minél világo­sabb egy lakás vagy helyiség, annál nagyobbnak tűnik. A jó világítás általános, funkcionális és hangulatfényből tevődik ösz­­sze. A fürdőszobában az álta­lános megvilágítás mellett na­gyon fontos, hogy a tükör előtt elég fény álljon a rendelkezé­sünkre, hiszen itt végezzük a mindennapi tisztálkodást, a borotválkozást, a sminkelést - ezekhez pedig látnunk kell magunkat. Ha mennyezeti és funkcionális világítás, továbbá páraelszívó is van a fürdőben, az éjszakai nyugalmunk érde­kében ezeket célszerű külön kapcsolhatóvá tenni. • Optikailag tágasabbá te­heti a teret, ha azonos csempé­ket választ a padlóra, a kád ol­dalára és a falra, a fugázásnál pedig válassza a vékonyabb megoldást. • Rendezett hatást kelt, ha minél kevesebb holmit hagy szem előtt. A használat meg­könnyítése érdekében az apró tárgyakat kis dobozokba, fió­kokba, osztott rekeszekbe, de mindenképpen egy helyre pa­kolja. Az elöl hagyott kozme­tikumokat (például tusfürdő, sampon) töltse át szép, egysé­ges mintájú és színű tárolók­ba, adagolókba. HÍREK Kevés pénzből melegebbet FORTÉLY Csökkentse fűtés­számláját egy rendkívül egy­szerű trükkel! Mivel az embe­ri szervezet ugyanazt a hőfo­kot magasabbnak érzi, ha a levegő párás, mindig tegyen a radiátorra párologtatót vagy egy nedves konyharu­hát, így kevesebb energiával jobb hőérzetet érhet el! MW Idén legyen végre rend a lakásban! VÁLTOZTATÁS Már többször is elhatározta, hogy megsza­badul az évek óta halmozó­dó limlomoktól? Kezdje az új esztendőt egy kiadós szelek­tálással! Kíméletlenül dob­ja ki a fölösleges tárgyakat, a még használható ruhadara­bokat, játékokat és elektro­mos eszközöket pedig aján­dékozza rászorulóknak! MW Mióta használunk a falra tapétát? TUDTA-E? Bár Kínában már az 1. században ismerték a papír előállításának módsze­rét, olyan változata, amely tapétának is alkalmas, jó ideig nem készült. Régen mozaikokkal, szőnyegekkel oldották meg a falak szige­telését, dekorálását, a 18. századtól pedig már kézzel festett selymek borították az előkelőségek otthonait. Ma­napság a papír mellett akár üvegszövetből vagy hőkezelt PVC-ből készített tapéta is létezik. MW %

Next

/
Thumbnails
Contents