Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-18 / 15. szám

Egyre több a szakmunkás FOGLALKOZTATÁS A múlt év végén el­készítette a statisztikai hivatal azt a felmérést, mely a hazai népesség iskolázottsági adatait tartalmazza. Tolna megyében a 15 évesnél idő­sebb korosztályban a csak alapfokú végzettséggel rendelkezők aránya 33 százalék, a 18 évesnél idősebbek körében a szakmunkás végzettsé­gűek aránya 25 százalék, az érett­ségizettek aránya 30, a diplomások aránya pedig 16 százalék volt. ► 3 Elkészült a Stop Soros SZABÁLYOZÁS Pintér Sándor belügy­miniszter az illegális bevándorlás el­leni törvénytervezet indoklásaként tegnap azt mondta: meg kell alkot­ni azokat a jogszabályokat, amelyek alapján eleget lehet tenni a nemzeti konzultáción kinyilvánított népaka­ratnak. A kormány célja, hogy ne ér­je meglepetés se a hivatalos szerve­ket, se az állampolgárokat, se az ille­gálisan érkezőket, se a törvénytelen migráció szervezőit. ► 9 Üdülésre pályázhatnak NYUGDÍJASOK Még két napig, január 19-ig pályázhatnak ingyenes üdü­lésre az Erzsébet-programon belül a nyugdíjasok. Az elmúlt évekhez ha­sonlóan a meghirdetett pályázaton azok a hatvanadik életévüket betöl­tött személyek indulhatnak, akinek rendszeres, havi nyugdíja nem ha­ladja meg a 147 ezer forintot, vala­mint további adóköteles jövedelem­mel nem rendelkeznek. ► 7 Jó reggelt! Tudom, vannak ennél bosszan­tóbb dolgok is, de mert vi­szonylag sűrűn kell átélnem, hát nem megyek el mellette szó nél­kül. Rettentően zavar, amikor a pénztáros irgalmatlan sebességet diktálva hajigálja a dolgokat a sza­lagon, repül a tojásra a liszt, rá­adásul, az előttem lévő vásárló még mindig pakol, mert persze ő sem le­het elég fürge. Közben a nyakamba már érkezne a következő kuncsaft, ha hagynám. De én gálád módon mindent elpakolok, és csak utána veszem elő a pénztárcámat. Persze a visszajárót már nincs időm a tett­helyen elrakni, nyitott tárcával ha­gyom el a helyszínt, és azt is csak később veszem észre, hogy egy ap­róság ott maradt. B. K. Tolnába 669 millió forint plusz jön 33 településre HÖGYÉSZ főtere is megújul abból az összegből, mely a kormány döntése alapján kerül a település önkor­mányzatához. Bottá György (balról) polgármester kör­bekalauzolta a jó hírrel érkező Potápi Árpád Jánost és Becze Szabolcsot azon a területen, melyen majd elkez­dődik a munka. Hőgyész 14 millió 984 ezer forinthoz Tamási rászolgált a sikerre TAMÁSI Mindössze egyetlen pályázata - a benyújtott ti­zennégyből - nem nyert tá­mogatást tavaly a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban a Koppány-par­­ti városnak. Az elnyert több mint hárommilliárd forint­ból komoly beruházások va­lósulnak meg. ► 2 PikeDJ 1976 óta zenél a megyében TOLNA A hetvenes években, az elsők között kezdte a disz­kózást a tolnai Csuka Ferenc (Pike), s máig szolgáltatja a zenét bulikban, partikon, újabban lakodalmakban is. Teljesen megérdemelten em­legetik a nevét együtt a legis­mertebbekkel. ► 6 Másik börtön parancsnoka Soczó László SZEKSZÁRD-SOPRONKŐHIDA Soczó László bv. ezredest, a Tolna Megyei Büntetés-vég­rehajtási Intézet parancsno­kát nevezte ki Pintér Sándor belügyminiszter a Sopronkő­hidai Fegyház és Börtön pa­rancsnokává. Az intézet több mint 750 fogvatartott elhelye­zését biztosítja. ► 4 Megkapják a választási értesítést TOLNA MEGYE Ezen a héten minden település megkapja az országgyűlései választások hirdetményét, közölte a Nem­zeti Választási Iroda. Február közepéig mindenki kap érte­sítést arról, mikor van a vá­lasztás, hová kell mennie és mit kell vinnie. Mindent kipróbálnak, nem érzik a hátrányt Látássérültek síeltek A Láss Egyesület ausztriai sítáborában mindenki remekül érezte magát Beküldött fotó HARC-PRAEBICHL Vak és lá­tássérült fiatalokat tanít sí­elni telente Nagy Attila. Né­hány napja tért haza a Láss Egyesület sítáborából, Auszt­riából, amelyen negyedik al­kalommal vett részt, és amely idén is nagyszerű élmény volt. Az egy hetes összejövetelen tíz pár, azaz tíz vezető és tíz vak vagy látássérült tanuló dolgozott együtt. Nagy Attila korábbi tanítványa már egye­dül síel, idén egy fiatal hölgy­gyei ismertette meg az ala­pokat, az pedig nem kérdés, hogy jövőre is ott lesz a tábor­ban. Néhány éve egy oktató is­merőse megkérdezte tőle, vol­na-e kedve ahhoz, hogy vak embereknek segítsen megta­nulni síelni. Bár volt benne félsz, nagy örömmel mondott igent a felkérésre. ► 9 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP vjj. 6 9 ^ A kezdeti naposabb időt nyugat felől erős felhősö­­dés követi, vegyes halmazállapotú csapadék lehet­séges. Délután 2-8 fok várható. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Piroska nevű olvasóinknak! jutott, ebből a pénzből egy utca rendbetétele is elkez­dődhet. A polgármester azt vallja, elengedhetetlen a komfort érzés, mint megtartó erő növelése.

Next

/
Thumbnails
Contents