Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-03 / 2. szám

I QHVZS%­EGY PERCBEN A leggyorsabb a világon MAGYARORSZÁG A vándorsólymot választotta a 2018-as év madarának a Magyar Madártani és Természet­­védelmi Egyesület. A madár több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon. ► 9 Olcsóbb az internet ÁFACSÖKKENTÉS Két év alatt össze­sen 35-40 milliárd forintot tudnak megspórolni a magyar polgárok és a vállalkozások az internet áfájá­nak csökkentésével - közölte teg­nap Deutsch Tamás. ► 7 Budapesten tárgyalnak KÜLPOLITIKA Első kétoldali hivata­los látogatásán Orbán Viktorral tárgyal ma Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfő. Lengyelország - hazánkhoz hasonlóan - tovább­ra is elutasítja a menekültkvótát, amely szerintük „a közösségi elve­inek tagadását” jelenti. ► 9 Őrizetben a tüntetők ELÉGEDETLENSÉG Négyszázötven tün­tetőt vettek eddig őrizetbe az iráni fő­városban az elmúlt napokban. Musza Gazanfarabádi, a Forradalmi Gárda nevű elitalakulat főparancsnoka azt mondta: az őrizetbe vett, majd bűnös­nek talált tüntetőket akár halálra is ítélhetik. A csütörtök óta tartó tünte­téshullámban eddig országszerte 25- en vesztették életüket. ► 9 Jó reggelt! Tiszta udvar, rendes ház. Az ál­lamszocializmus első évtize­dében indult mozgalomban el­ismerést jelentett a piros betűs táb­la tulajdonosának lenni. Később azonban megkopott az értéke, szá­mos helyen el is felejtődött, hogy va­laha létezett. Szilveszterkor sok he­lyen igazi csata utáni tájképet lát­hattak a sétálók. Az éjszakai élet kellékei - hamburgerzsemlék, tűzi­játék visszahulló maradványai, al­koholos üvegek - borították a jár­dát, nem túl idilli képet festve a kö­zegről. Régen becsülete volt a rende­zett környezetnek, propagandát je­lentett. Es ami a legfontosabb, a do­log visszahat a gazdájára, mert aki rendet tart maga körül, annak álta­lában rend van a fejében is. B. L. Újra a forgalomé lett a Nepomuki Szent János híd BONYHÁD Kevesebb mint fél év alatt, több mint 283 millió fo­rintból újulhatott meg a Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. ke­zelésében levő bonyhádi Ne­pomuki Szent János híd, ame­lyet tegnap délelőtt adtak át új­ra a forgalomnak. A 6-os szá­mú főütról a városba veze­tő útszakaszon több mint há­rom éve kellett súly- és sebes­ségkorlátozást bevezeti. Köny­­nyített a helyzeten, hogy köz­ben megépült az elkerülő út, amely új hidat is jelentett. Most viszont ismét birtokba vehették a közlekedők a ere­deti kinézetéhez hasonlóan helyreállított átkelőt. A teg­napi ünnepélyes átadáson Wi­gand István plébános, Aradi András evangélikus esperes és Mészáros Zoltán reformá­tus lelkipásztor áldotta meg az építményt, majd Potápi Ár­pád János, a térség országgyű­lési képviselője mondott be­szédek ______► 3 Becze Szabolcs (balról), a Magyar Közút Tolna megyei igazgatója, Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere és Potápi Árpád Já­nos vágta át a szalagot a tegnap: ünnepélyes avatáson Fotó: Makovics Kornél Tíz évnél öregebb már nem gurulhat Sokan húzták fel a futócipőt TOLNA MEGYE Január 1-jé­­től csak tízévesnél fiatalabb autóval lehet taxizni. Az új előírások rögzítik, hogy mos­tantól taxiszolgáltatás csak két oldalon két-két ajtós, légkondicionált gépkocsi­val nyújtható. Követelmény, hogy minden üléshez legyen biztonsági öv, az elsőknél légzsák, valamint a blokko­lást gátló berendezés. ► 2 Január elején van karácsony GRÁBÓC A pravoszláv naptár szerint a karácsony a Ger­­gely-naptár szerinti január 7-ére esik. Erre az ünnepre készülnek a grábóci szerb ortodox templomban. ► 4 DOMBÓVÁR Az év végi ese­mények egyike volt Dom­bóváron a „Negyedik láng verseny- és élményfutás”, amelyre soha ennyien még nem neveztek. Összesen 413-an regisztráltak. Öt, tíz, illet­ve tizenöt kilométeres távo­kon lehetett indulni, és gyer­mekfutamokat is rendeztek. A pályát a „Hírességek út­ján” jelölték ki. ► 5 Törökországi edzőtáborba megy a Paks LABDARÚGÁS Ahogy azt az el­múlt években már megszok­hattuk, a Paksi FC idén is el­tölt egy hetet a törökországi Belekben. A felkészülést ja­nuár 10-én kezdő atomváro­siak 21-től egy hétig Telki­ben, a honi futballszövetség edzőcentrumában is gyako­rolnak majd. Szabó Jánosék a bajnoki tabella hetedik he­lyéről várják a 2017/2018-as idény tavaszi folytatását: a február 24-i nyitányon a Di­ósgyőri VTK látogat a Fehér­vári úti stadionban. A felké­szülési meccsek még nem véglegesek, de az már eldőlt, hogy hazai környezetben a stadionrekonstrukció miatt csupán egy edzőmeccset vív­nak a zöldek. ► 16 A lengyel bajnok érkezik KOSÁRLABDA A Sl$za Wroctawot fogadja a női Európa-kupában, csütörtök este az Atomerőmű KSC Szekszárd. A lengyel együttes legutóbb bajnok volt hazájában, s a kontinentális sorozatban hat meccsen aratott hat győzelemmel jutott be egyből a legjobb 16 közé. A wroctawiaknál játszott ta­valy az ukrán Katarina Rymarenko, aki két éve a KSC-ben is megfordult. Fotó: M. D. ► 16 A hó várat magára februárig TOLNA MEGYE Sok meteoroló­gus és klímakutató próbál­ja megjósolni, hogy milyen lesz az idei tél, lesz-e egyál­talán hó, mikor jön a tavasz, és mennyire forró nyárra ké­szüljünk. Azonban az egyre szeszélyesebb időjárás miatt a prognosztizálás egyre ne­hezebbnek tűnik. A szakemberek szerint az idei tél enyhébb lesz a tava­lyinál, hóra és hidegre feb­ruár első két hetében készül­hetünk. A nyarat az idei év­re mérsékeltebbnek jósol­ják, mint a tavalyi volt, jú­liusban és augusztusban is három-három hőséghullám lesz, de ezek időtartama csu­pán három-négy nap lesz. Az ősz hosszú és meleg lesz. ► 3 770865 603036 1 8 0 0 2 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Balázs László 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA 7 A kezdeti napos időt követően újabb csapadékme­ző érkezik. Feltámad a déli-délnyugati szél. Délután 3-9 fokot mérhetünk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Genovéva és Benjámin nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents