Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-10 / 8. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JANUAR 10., SZERDA Harmadszor is elítélték verekedés miatt a fiút SZEKSZARD Garázdaság és két rendbeli testi sértés vétségé­ben mondott ki bűnösnek egy 16 éves fiút a Szekszárdi Járás­­bíróság, és ezért egy év javító­intézeti nevelést rendelt el ve­le szemben. Ezen kívül meg kell fizetnie közel ötvenezer fo­rint bűnügyi költséget is. Az ügyészség két vádiratát a bíró­ság egyesítette. A vádlott fiatal kora ellenére nem először kerül összeütkö­zésbe a törvénnyel. Bűnösnek találták már csoportosan elkö­vetett rablás, valamint lopás miatt. Jelenleg korábban kisza­bott büntetését tölti a javítóin­tézetben. A fiút nagynénje és nagymamája nevelte, majd egy lakásotthonba került, ahonnan szinte folyamatosan szökésben volt. Ezért magántanuló státus­ba került, de tanulmányait ab­bahagyta, összesen hét általá­nos iskolai osztályt végezve el. A fiú homlokon fe­jelte a lányt, majd ököllel megütötte A vádlott udvarolt egy lány­nak, de kapcsolatuk később megromlott. Egy szóváltás al­kalmával, 2016 decemberé­ben a gyermekotthonban a fiú homlokon fejelte a lányt, majd ököllel megütötte a bal sze­mének a környékén. A továb­bi bántalmazásnak a lány tár­saságában lévő fiatalok vetet­tek véget. Tavaly január 18- án ugyanott szóváltásba keve­redett egy társával. Kivette a tanuló fiú kezéből a könyvet, és azzal többször fejbe vágta. Amikor a sértett ki akart men­ni a nappaliból, a vádlott két­szer ököllel megütötte, és hiába akart közbeavatkozni egy har­madik társuk, három pofont is adott neki. A büntetés kiszabása so­rán a bíróság súlyosító körül­ményként értékelte, hogy a fiú már büntetőeljárás hatálya alatt áll, a cselekményei erő­szakos voltát, valamint azt, hogy azokat próbaidő alatt kö­vette el. Enyhítő körülmény­ként vették figyelembe, hogy a javítóintézetben folytatja a tanulmányait, a beismerő val­lomását és azt, hogy a sértett lány megbocsátott neki. Az ítélet jogerős. Ihárosi I. Az új blokkok építése már kézzel fogható közelségbe került A város életét alapjaiban meghatározó döntések Szabó Péter esküt tesz. Tavaly polgármesterváltás volt Pakson, miután Süli János miniszter lett Paks az egyik állomása volt tavaly a Tour de Hongrie kerékpáros versenynek A szerző felvételei Az idősek és a fiatalok egyaránt fontosak a városnak A város életét befolyásoló, sorsfordító döntések tavaly Budapesten és Brüsszelben születtek, ám eközben a vá­rosvezetés készült az előtte álló feladatokra, tette a dol­gát, amelynek eredménye­it és az idei terveket az újév­­köszöntő koncerten össze­gezte Szabó Péter. Vida Tünde szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu PAKS Megújult a Váci Mihály utcai tömbbelső, a Kurcsatov és Ifjúság utca közötti terület egy része, 300 millió forintos aszfaltozási program indult a városban, így rövid idő alatt a városi közlekedés szempont­jából több jelentős út, vagy ut­ca újult meg, elkészült a Hu­nyadi utca, megszépült a vá­rosi múzeum előtti terület is - sorolta a 2017-es év eredmé­nyeit Szabó Péter a kulturá­lis központban tartott újévkö­szöntő koncerten. Azt mond­ta, igyekeztek a közösségi éle­tet kiszolgáló létesítményeket is megújítani, a kor követel­ményeihez és Paks rangjához igazítani, s nem felejtkeztek el a külső városrészekről sem. A várt brüsszeli bejelen­tés pedig új helyzetet terem­tett. Nem csak azért, mert Sü­li János miniszter lett, hanem azért is, mivel az atomerőmű új blokkjainak építése kézzel fogható közelségbe került.- Megértettük, hogy az ed­digi csendes tempó kevés lesz a valódi sikerhez. A válasz­tók bizalmából immár polgár­­mesterként arra szegődtem, hogy közvetlen munkatársa­immal és a hivatal dolgozói­val új lendületet és határozott irányt szabjunk a város jövő­beni fejlődésének - mondta Szabó Péter, kiemelve, hogy a város fejlődése az erőmű fel­építésével garantált, de nem mindegy, hogy a paksiak éle­tét hosszú évtizedekre meg­határozó folyamatot képes lesz-e a városvezetés a kezé­ben .tartani. Szabó Péter azt mondta, a fele­lősség az, ami a múltból fakad, a jelenben kötelez és a jövő­be vezet, ezért különösen fon­tos az időskorúak támogatása. Ennek jeleként idén elindul az Életfa Idősek Otthonának bő­vítése, korszerűsítése, biztosít­ják a nyugdíjas klubok támoga­tását, az országosan is egyedül álló szépkorúak hete rendez­vénysorozat megszervezését, valamint a Pécsi Tudomány­­egyetemmel karöltve folytat­ják a Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű ismeretterjesztő programsorozatot. A fiatalságot célozza elsősor­ban - de azért nem kizáró­lag -, és az egészségmegőr­zést szolgálja a paksi sportélet támogatására fordított több százmillió forint, amely a pol­gármester szavai szerint zömé­ben az utánpótláskorúak és a tömegsportban résztvevők sportolását segíti. Mint mond­ta, az idén tavasszal megkez­dődik egy új uszoda tervezé­se is, amely reményeik szerint magas színvonalon fogja szol­gálni a gyermekeket,.fiatalo­­kat, időseket, családokat egy­aránt egészségük megőrzésé­ben, és a szabadidő hasznos eltöltésében is. Ennek érdekében készítet­tek egy hatszáz oldalas tanul­mányt, amely megteremti az átgondolt fejlődés kereteit, és elkezdték a tárgyalásokat egy külön megállapodásról a kor­mánnyal. Az ettől várható je­lentős forrás garancia lesz ar­ra, hogy a város közlekedése, oktatási, egészségügyi, kultu­rális, szabadidős infrastruk­túrája 21. századi színvona­lon szolgálhassa ki a jelentős mértékben gyarapodó lakos­ságát.- Tudjuk, ismerjük váro­sunk fejlődésének szükség­­szerű irányait, köszönhető­en annak a folyamatos párbe­szédnek is, melyet az elmúlt hónapokban tartott fórumo­kon folytattunk. Fórumaink átfogták a város életének tel­jes keresztmetszetét - jegyez­te meg Szabó Péter. Azt mond­ta, a hatékony és szakszerű működés érdekében szervez­ték át a hivatalt, biztosítottak az ott dolgozóknak 12 százalé­kos béremelést. A felelősség súlya a polgár­­mester szavai szerint túlmu­tat a hivatal falain. A városért érzett felelősség volt az irány­adó, amikor a Paksi Atomerő­művel tető alá hozták azt a 15 évre szóló megállapodást, amely az építményadó mérté­két határozza meg, s ugyan­ez a vezérelv a kis- és közép­­vállalkozásokkal való kapcso­lattartásban, hiszen az atom­erőmű mellett ők „a város leg­nagyobb munkaadói, adófize­tői, Paks innovatív, értékte­remtő fejlődésének zálogai”. - Szeretnénk lehetőségeink­hez mérten segíteni a helyi KKV szektor cégeit, aminek első jeleként 2018-tól 1,4 szá­zalékponttal csökkentjük az építményadó mértékét - vá­zolta a városvezető. Kiemel­te, hogy reális elképzelések­kel, de azzal az örömmel kell nekivágni az új esztendő­nek, amely egy nagy lehető­ség megragadásaként a gya­rapodás, fejlődés, a többé vá­lás öröme. Mészöly Miklós gyermekkorában sok időt töltött a bétái Duna-ártér vadregényes világában Bétától SZEKSZARD Egy fényképalbum több fotója tekinthető meg a Wosinsky Mór Megyei Múze­um honlapján. A hónap műtár­gya című sorozat újabb állomá­sa a Szekszárd-bátai Ármente­sítő és Belvízszabályozó Társu­lat közel kilencven évvel ezelőt­ti mindennapjai mutatja be.- Az album Mészöly Miklós hagyatékával került az irodal­mi gyűjteménybe letétként - mondta el lapunknak Vilimi­­né dr. Kápolnás Mária törté­­nész-főmuzeológus, az anyag szerkesztője. - Mészöly Mik­lós édesapja, Molnár Sándor a Szekszárd-bátai Ármentesítő Társulatnál 1916-tól mérnök, Lankócig kalauzolják az olvasót a képek majd főmérnök volt, az 1920-as évek közepétől igazgató-főmér­nök, mely pozíciót 1946-ig töl­tötte be. Az albumot 1931-ben állították össze. A fényképek egy része minden bizonnyal ebből az alkalomból, megren­delésre készülhetett, amit mu­tat a beállítás és a fotó minősé­gének professzionalitása: való­színűleg a Borgula műteremtől rendelték meg a helyszíni fotó­zást. Több képről tudjuk azon­ban, hogy korábban készült, il­letve feltételezzük, hogy Mol­nár Sándor saját fotói is helyet kaptak a válogatásban. Az album bemutatja a társu­lat valamennyi jelentős objek-Készül a patakmeder. A múlt század elején a kubikusok kézi erővel végezték a nehéz munkát Fotó: Wosinsky Mór Megyei Múzeum tumát Bátától Lankócig. A há­tai szivattyútelep két külső fel­vétele után a gépházban megje­lenik a főmérnök, Molnár Sán­dor is. A bátai zsilip előtt asszo­nyok mosnak, megismerhetjük a bátai gépészlakást, a vízmes­teri lakás előtt a társulat gép­kocsija is felbukkan. A fényké­pész a IV. számú gátőrház előtt az ott élőket, a III. gátőrháznál a töltés oldalában pihenő mun­kásokat is megörökítette. A másik nagyon jelentős víz­ügyi objektumot, a Iankóci­­decsi-szivattyútelepet távo­labbi és közelebbi képen is lát­hatjuk. A betonlé bepréselése, a szivattyútelep megerősítését dokumentáló felvétel azonban az album készítése előtt több évvel korábban, 1926-ban ké­szült. Itt is megjelenik a főmér­nök, a gépházban Molnár Sán­dor bricsesznadrágban, világos kalapban pózol a kamera előtt. A Jolán kotróhajó - melyet a fő­mérnök feleségéről neveztek el - két felvételen is látható. A Laj­­vér-patakot tisztító kubikosok mellett a főcsatorna egyik híd­­ját is felismerhetjük. Mészöly Miklós gyermek­korában sok időt töltött e hely­színeken, Bátán és környékén, az ártéri világban. Élményeit a Fekete gólya című ifjúsági re­gényben örökítette meg. Sz. Á.

Next

/
Thumbnails
Contents