Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-09 / 7. szám

12. MEGYEI KÖRKÉP 2018. JANUÁR 9., KEDD Itt látható a bizonyíték: a felnőttek is legóznak PAKS Abszolút rendhagyó - mondta a Csengey Dénes Kul­turális Központ könyvtárá­nak vezetője, Lampert Mari­anna a tékában nyílt új tárlat kapcsán. A könyvtárgalérián Körmöczi Zoltán saját terve­zésű és építésű legóterepasz­­talai, diorámák és jelenetek, valamint ritka, különleges készletek és figurák láthatók.- A könyvtár ezen részén ama­tőr és profi képzőművészek mellett az olvasók kapnak be­mutatkozási lehetőséget. Alko­tásaikat és gyűjteményeiket tárhatják a közönség elé - fo­galmazott a könyvtárvezető. Körmöczi Zoltán a megnyitón elárulta, hogy gyerekkorában viszonylag kevés legója volt, öt éve - miután ajándékba ka­pott két kisebb dobozkával - kezdett újra építeni, s ráébred­ni, hogy felnőttek is legóznak. Azóta egy hobbi- és kiállítókö­zösség tagjaként több tárlaton megfordult. Mostani kamara­kiállítása február 6-ig látható a könyvtár nyitvatartási ide­jében. Hobbija - mondhatni- családi vállalkozás, hiszen kisfia és kislánya is be szokott kapcsolódni a terepasztalok el­készítésébe. VidaT. Székelyföld képeken az ESZI-ben PAKS Erdélyi és magyarorszá­gi városok sora után érkezett Paksra, dr. Fodor István Szé­kelyföld madártávlatból című fotókiállítása, amely az Ener­getikai Szakgimnázium aulá­jában kapott helyet. A Csík, Gyergyó, Háromszék környé­két, a Hargita fenyveseit és tisztásait, csíki és gyergyói falvakat, hegyeket, völgyeket, kultikus és turisztikai helye­ket bemutató anyag a tájak és a természet sokszínűségét tár­ja a látogatók elé. A tárlatot az intézmény vezetője, Csanádi Zoltán nyitotta meg, a képeket és a művészt Kasó Zoltán, a szakgimnázium pedagógusa mutatta be az érdeklődőknek. A harminc képből álló kiállí­tást január végéig lehet meg­tekinteni az ESZI-ben. V. T. Nem akarták a vak vendéget többet kiszolgálni az étteremben Megkülönböztetés: még sokan szenvednek hátrányt Évről évre egyre többen for­dulnak az Egyenlő Bánás­mód Hatósághoz, mert vala­mely védett tulajdonságuk miatt hátrányos megkülön­böztetés éri őket. Az elmúlt évben továbbra is a foglal­koztatással összefüggő hát­rányos megkülönböztetések voltak a leggyakoribbak, az összes panasznak mintegy a felét ezek az ügyek tet­ték ki. Zsíros Krisztina krisztina.zsiros@mediaworks.hu RÉGIÓS KÓRKÉP Még min­dig örökzöld téma a váran­dós hölgyek és a kisgyerme­kes édesanyák, továbbá a be­tegség miatt keresőképte­len munkavállalók helyze­te. A legtöbb panaszt ezen ügycsoportokban vette fel az Egyenlő Bánásmód Hatóság az elmúlt évben. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmoz­dításáról szóló törvény 19 tulajdonság alapján tiltja a hátrányos megkülönbözte­tést. Ilyen védett tulajdonság egyebek mellett a nem (ne­miség), a faji hovatartozás, a bőrszín, nemzetiség, vagy ah­hoz való tartozás, a fogyaté­kosság, az egészségi állapot, a családi állapot, az anyaság (terhesség), vagy valamely érdekképviselethez való tar­tozás.- Több olyan eljárás is in­dult 2017-ben, amelyeknél ki­mutatható volt, hogy a mun­káltatónak a várandós mun­kavállaló táppénzes állomá­nya miatt mindössze 150- 180 ezer forint táppénz-hoz­zájárulást kéne fizetnie 5-6 hónap alatt, de ezt sem vállal­ta, hanem inkább valamilyen fiktív indokkal megszüntette a munkaviszonyt, vagy köz­alkalmazotti jogviszonyt. Ez egyébként nemcsak a kicsik­nél, hanem a több száz főt fog-' lalkoztató cégeknél is tetten érhető - mondta a részletek­ről a hatóság referense.- aa a'* Gyakran szenvednek el hátrányos megkülönböztetést várandós kismamák vagy kisgyermekes anyukák Fotó: MW Azt is megtudtuk, hogy a panaszbejelentések egy ki­sebb része a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai, is­kolai neveléséhez, oktatásá­hoz, vagy az óvodai, iskolai étkeztetésük ne­hézségeihez köt­hető. Bizonyos ne­velési-oktatási in­tézmények nem biztosítják az étel­allergiás gyerme­kek számára a megfelelő étkezte­tést, márpedig ez jelenleg jogszabályi kötele­zettségük lenne. Kisebb számban ugyan, de továbbra is akadnak az egyes fogyatékkal élő csoportok tagjait ért hátrányos megkü­lönböztetések. Nagy cégek és kisvállal­kozások egy­aránt követ­nek el vissza­éléseket Egy étterem üzemeltető­je például egyértelműen kö­zölte a vak vendéggel, hogy most még utoljára kiszolgál­ják, de többet nem kívánják vendégül látni, mert vakve­zető kutyával jár és a kutyát nem tűrik meg az étte­remben. Érdekes egy másik eset is, amely egy disz­pécser-szolgálat­nál dolgozó hölgy­gyei történt. Ilona 6 éve dolgozott a cégnél, ahol az első év után szólt neki a fő­nöke, hogy a következőkben már csak egyéni vállalkozó­ként tudja őt és munkatársait foglalkoztatni. Egyéni vállal­kozóként azonban Ilonát nem illette meg szabadság és nem részesült munkabérben, így bérpótlékokban sem. Ezzel szemben éveken át egyetlen napot sem volt távol a mun­kahelyétől, ünnepnapokon is dolgozott. Hat év után néhány nap­ra azonban betegsége miatt kénytelen volt otthon marad­ni, visszatérve a munkahe­lyére az őt foglalkoztató cég­től kapott egy nyilatkozatot, amellyel megszüntették a vállalkozói jogviszonyát. Ilona - aki a véletlen foly­tán jutott el a hatóság referen­séhez -, már túl van a hatósá­gi eljáráson, ahol a cég jogsér­tő magatartását megállapítot­ták. Most már a kártérítésére vár, amely jár neki a cég jog­sértő eljárása miatt. Csökkentett bér A közelmúltban lezárult egy olyan, országos jelentőségű ügy is, amikor egy nagy foglal­koztató a szakszervezeti tagok díjazását csökkentette a mun­kaidő-beosztás manipulálá­sával. A magasabb óraszámú munkanapokra azokat osztot­ták be, akik nem szakszerveze­ti tagok, míg az érdekképvise­lethez tartozóknak több napot, rövidebb munkaidővel és ala­csonyabb bérezésért kellett le­dolgozniuk. Az Egyenlő Bánás­mód Hatóság Szekszárdon a Béla király tér 6. szám alatt,*a Találka tér 4. alatt és a Dózsa György utca 1. alatt tart ügyfél­­fogadást (időpontok az egyen­­lobanasmod.hu honlapon). Se a gyógyszertárak, se a háziorvosok nem kötelesek átvenni a használt tűket, fecskendőket A használt injekciós tűket dobjuk a kukába? MAGYARORSZÁG Se a patika, se a háziorvos nem köteles át­venni a használt injekciós tű­ket. Azokat a kukába dobni viszont nem szabad, lévén ve­szélyes hulladék, hanem járó­vagy fekvőbeteg-ellátást nyúj­tó intézménybe kell vinni a hulladékot.- Injekcióznom kellett ma­gam a betegségem folytán. A használt, tűvel ellátott fecs­kendőket elvittem a patikába, gondoltam, ott leadom. A hul­ladékot azonban nem vették át, elküldték. Talán a kukába kellene dobnom? - adott han­got felháborodásának egy ol­vasónk. Mint mondta, jól tudja, hogy a problémája nem egyedi, be­tegtársait is hiába kérdezte - tanácstalanok, hogy mit kezd­jenek ezekkel az eszközökkel. A Baranya Megyei Kor­mányhivataltól megkérdez­tük, mi a teendő a használt tűkkel, fecskendőkkel. Tájé­koztatásuk szerint a vonatko­zó jogszabályok alapján a la­kosságnál képződő, hulladék­ká vált injekciós tű gyógyszer­hulladéknak minősül ugyan, de azt gyógyszertárakba tele­pített gyűjtőedénybe nem le­het elhelyezni. Ez azt jelenti, hogy a használt injekciós tű­ket a patikák nem kötelesek A használt tű és fecskendő nem kerülhet a kukába Fotó: Shutterstock átvenni. Az ilyen típusú hul­ladék gyűjtésére az egészség­­ügyi szolgáltatók közül a já­ró-, illetve a fekvőbeteg-szak­ellátást nyújtók kötelezettek. A kizárólag alapellátást nyújtó háziorvosok nem tar­toznak ebbe a körbe. Az érin­tett egészségügyi szolgálta­tóknak legkésőbb 2019. feb­ruár 12-éig kell kialakítani­uk a lakosságnál képződő hul­ladékká vált injekciós tű, in­jekciós fecskendő, tűvel ellá­tott injekciós fecskendő, infú­ziós szerelék átvételét, gyűjté­sét, elszállítását és kezelését biztosító rendszert. Azaz leg­alább egy évig még bizonyta­lan, hogy hol és hogyan lehet ezektől az eszközöktől meg­szabadulni. A kormányhivatal szakem­berei mindenesetre hangsú­lyozzák, fontos, hogy a be­teg mindenképpen a megfe­lelő helyen - azaz a járó- és fekvőbeteg-szakellátást nyúj­tó intézmény valamelyikében - adja le a használt injekciós tűket. Ha ugyanis az kommu­nális hulladékba, kukába ke­rül, a szemét ürítésekor tű­­szúrásos balesetet okozhat. A szennyezett tű azért is veszé­lyes lehet, mert vér útján ter­jedő kórokozókat tartalmaz­hat. Wald Kata

Next

/
Thumbnails
Contents