Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-09 / 7. szám

10 TV-MŰSOR 2018. JANUAR 9., KEDD HETI KRIMI Pataki Tamás VÉR AZ ARANYON Vasárnap reggel - Az özönvíz földjén ---------------2. rész---------t Sűrű eső verte a földeket, a fa­lu körüli mezőkön úgy felgyűlt a sok tócsa, mint az özönvíz idején. Hajdúháza egészen el­ázott, a vasárnapi szüreti nap­nak is lőttek, a templomozásnak meg végképp. A helyi polgárőr­ség kombikocsija a templomka­pu előtt rostokolt, mellé parkolt Szabó Gyula debreceni rendőr­­nyomozó a sötétzöld Taurusával. Reggel kilencre érkezett, még­is olyan furcsán szürke fények derengtek körülötte, mintha az imént nyugodott volna le a nap. A nyomozó, miután kilépett a ko­csijából, nem vett magához eser­nyőt, inkább a tócsákat átugorva sietett az épületbe. A negyvenes éveinek közepén járt, valami­kor jól megtermett férfi lehetett, vállának széles íve még mindig őrizte egykori méltóságát, pedig nem volt olyannyira magas. In­kább köpcös, arca kissé boros­tás, hisz nem volt ideje megbo­rotválkozni. Hirtelen riasztották a különös haláleset miatt, a me­gye másik végéből, rokonlátoga­tásból kellett eljönnie. Ha nagy ritkán történt is Hajdúházán gyilkosság, a legtöbb csak kicsi­nyes tolvajlás volt, és többnyire nyugdíjas, elözvegyült embere­ket vertek agyon pár ezer forin­tért. Gyula undorodott ezektől a piti bűnözőktől. Legszívesebben szájon vágta volna őket - ahogy sokszor meg is tette. De amint meghallotta, hogy a lelkészt gyil­kolták meg, és méghozzá milyen furcsa módon, valami nyugta­lanság férkőzött a leikébe az ősz hűvösével együtt. Mozgás köz­ben folyton az orcájához kapta a kezét, mert nagyon fájt a foga, és sietségében otthon hagyta a fáj­dalomcsillapítóját.- És még esik is! Már csak ez hiányzott - morogta magában.- Szabó nyomozó úrhoz van szerencsém? - érdeklődött egy bizonytalan hang a templom­ajtóból.- Hozzám sose legyen sze­rencséje - nyújtotta kezét, és mosolyogni próbált, de alig si­került neki.- Talabér Gergő polgárőr, a kollégám pedig...- Hagyja csak, most nem fon­tos.- Erre Gergő röviden össze­foglalta neki a bűnesetet, ho­gyan és kik találták meg a hul­lát; közben az alpolgármesterre mutatott, aki az egyik pádon ül­dögélt és feléjük sandított. Miu­tán a mondandója végéhez ért, Szabó türelmetlenül rákérde­zett:- És a gondnok, hogyan is hívják?- Szoboszlai Péternek.- Igen, őt hol találom? Remé­lem, valamelyikük csak megfi­gyeli.- Hát, otthon van, mindenki tudja, hol lakik, és ha el próbál­na szökni, szólnának a szom­szédok.- Miért nem tartották itt?- Remegett, félrebeszélt, nem tudtuk, mit csináljunk, ilyet még nem láttunk, megmondom őszintén, nyomozó úr...- Remek, a két balfácán - mondta Szabó Gyula, majd elin­dult körbenézni, miközben jól belenyilallt a fogába a fájdalom.- Itt találták meg a tetemet? - kérdezte fintorogva.- Igen... azaz nem, kiterítet­tük. Bent volt, a harangtorony­ban - felelte Talabér.- Jóember, miért mozdítot­ták el? Nem tudja, hogy nem szabad semmihez sem nyúl­ni ilyenkor?! Ne mondja, hogy még az esti krimit sem nézi a tévében - hadarta ingerülten. - Mindjárt megérkeznek a kol­légáim is, és elszállítják bon­colásra. A fenébe is, mutassa meg, hol találta? Beléptek ketten a harang­toronyba, amelynek csempé­jét sötétbarna, vöröses vérfol­tok csipkézték, ahogyan a kö­télnek egy jókora részét is. Sza­bó szertenézett, de semmi külö­nöset nem látott.- Le kell zárni a tetthelyet, ne jöjjön ide be senki. Azaz, volt már itt valaki Szoboszlain kívül?- Azok, akik megtalálták, nyomozó úr. Öten voltak: az alpolgármester úr, a panziós hölgy....- Csodás! - vágott közbe Gyula. - Csak nem a szüre­ti napokat tartották itt? - kér­dezte kajánul, majd megint az arcához kapott, iszonyúan nyi­lallt a foga.- Nem szeretne az alpolgár­mester úrral is beszélni? - vi­szonozta szakmai sértődöttség­gel a polgárőr.- De, mindjárt beszélek vele is. Először szét szeretnék néz­ni. Mondja, jól láttam, hogy vannak ásók, kalapácsok és csákányok az épületben? Meg­mondaná, miért? És sittes zsá­kok is.- Ó, igen. Vannak, mi is lát­tuk. Egy helyen kibontották a falat, nem tudjuk, miért. Az al­polgármester úr sem tud erről semmit, pedig ha felújításra pá­lyázik az egyház, mindig szól­nak...- Remek! Megnézném - mondta a nyomozó, és odasie­tett. A református templom szen­télyét sok száz évvel ezelőtt el­falazták, mert nem volt szük­ség olyan nagy térre, hisz a tö­rök korban erősen megtizedel­ték a gyülekezetei. Amint be­léptek a szentélybe, érezték a frissen bontott fal dohos szagát, és a félhomályban felfedezték a befalazott gótikus ablakkerete­ket. A többnyire keményre dön­gölt földön kisebb-nagyobb kö­vek hevertek.- Mondja csak, nem furcsáll­ja maga ezt? - kérdezte a pol­gárőrtől.- Miért, nyomozó úr? Ma­napság sok helyen renoválnak, bontanak, építenek. Nemrég a szomszéd faluban is...- Figyeljen ide, ember! - és a nyomozó elkezdte lábával nyomkodni egy helyen a talajt.- Látja, hogy itt sokkal puhább, sokkal üregesebb a föld, mint másutt?- Látom. És?- Kint vannak azok az ásók, a többit az agyára bízom. Hoz­zon be egy elemlámpát, jobban szét akarok nézni - parancsolta Gyula, és a polgárőr helyeslőén bólogatva kilépett a kocsijához. A nyomozó, kihasználva az egyedüllétet, elővette a telefon­ját és annak lámpájával világí­totta be a helyiséget. A földet csakugyan megbolygatták, a körkörös helyen a szaga is más volt. Kesztyűt húzott, körbené­zett, majd matatni kezdett a te­rem széleinél is. Kavicsokat, kisebb-nagyobb köveket, érde­kes faragott kőtöredékeket ta­lált, de semmi mást.- Nofene - kiáltott fel -, hát te mi vagy? Majd felemelt egy kisebb, ko­szos ecsetfejet, amelyen fel-fel­­csillantak valamiféle parányi részecskék a fényben. Egy mű­anyag zacskót vett elő a zse­béből, és eltette a szokatlan tárgyat. Talált két-három ko­szos, földes, sötét fémdarabot is, azokat szintén zsebre tet­te. Közben visszatért a polgár­őr a szolgálati elemlámpájával.- Köszönöm, már végeztem- mondta mosolyogva a nyo­mozó.- A fene érti magukat... A tiszteletes urat megnézi, nyo­mozó úr?- A holttestet?- Ahogy tetszik...- Nem siet az már el sehová. A holttest kiterítve feküdt a templom kőpadlóján. Édeskés bűze még nem, csak erős fém­szaga volt. A nyomozó levet­te róla a ponyvát, és vizsgálni kezdte a tagjait. Nyakát erősen felhorzsolta a kötél, de szemlá­tomást nem tört el. A lelkész hajába kotort, és észrevett egy erős ütésnyomot a kopo­nya hátsó felén. A sebbe fehér­kés csontszilánkok vegyültek, mintha már férgek nyüzsögné­nek benne. Egyből meghalha­tott - gondolta a nyomozó.- Mondja csak, volt ellensé­ge, haragosa a lelkésznek?- Török Boldizsárnak? Nem tudok róla... Rendes ember volt, fiatal, még nőtlen, csak egy éve szolgált nálunk.- Szóval úgy. Értem. És a gondnok? Nem volt köztük vita?- A gondnok már az előző lel­készt is szolgálta, de jól kijöt­tek. Igaz, kissé iszákos mosta­nában.- Hát a hölgy? Mondta, hogy a hölgy elájult, mikor meglát­ta a hullát. Volt köztük valami?- Cilivel?! - nézett hitetlen­­kedve, őszintén elcsodálkoz­va a kérdésen, de hangjába kis irigység is vegyült. - Még mit nem! Csak megijedhetett.- Meglátjuk. Szóval, beszélni szeretnék Szoboszlaival. Me­hetünk?- De az alpolgármester úr...- Igaz - felelte a nyomozó, majd Tímár Imre felé fordult, akin látszott, hogy még min­dig nem érti igazán, mi törté­nik körülötte.- Maga templomjáró ember, alpolgármester úr? A váratlan kérdésre Imi fur­csán méregette a nyomozót, majd végül kibökte:- Igen, az vagyok. Miért kér­dezi? Maga is az talán.- Én jó ideje nem járok, sak tudni szeretnék valamit.-Mit?- Isten rendelte ezt az özön­vizet, hogy eltüntesse a nyomo­kat? Pocsék egy idő. Majd kilépett a templomaj­tón. Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2018. JANUÁR 9., KEDD TV2VHHHHH nuvKflHHHHI mTspŐrtVHHH MŰSOR 4.35 Magyarul Balóval 5.10 TopShop 5.35 Jó reggelt, skacok! ® 7.15 Reggeli® 9.20 Asztro-Show 10.25 TopShop 12.00 Fókusz Plusz® 12.35 Fókusz® 13.00 Éjjel-nappal Budapest © 14.10 Rendőrakadémia® 15.10 Szulejmán® 16.15 Story Extra® 16.45 Elit-A szeretet útján® 18.00 RTL Híradó -Esti kiadás 18.55 Fókusz® 19.30 Éjjel-nappal Budapest © 20.45 Barátok közt® 21.25 Castle® 22.20 Castle® 23.20 XXI. század- a legendák velünk élnek© 23.50 RTL Híradó- Késő esti kiadás 0.20 Magyarul Balóval 0.55 Dakar-rali 2018 1.10 Gyilkos hajsza © 2.10 Mi muzsikus lelkek 4.20 Sean, a csodaapa® 4.40 Csapdába csalva® 5.10 Csapdába csalva © 5.30 Álmodj velem! © 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Hívj és nyerj 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Családi Titkok © 14.45 Paula és Paulina © 15.45 Álmodj velem! © 16.50 Bosszú vagy szerelem © 18.00 Tények 19.00 A Piramis® 20.35 Pénzt vagy éveket! © 22.00 Tények Extra 22.25 Született szobalányok © 23.25 Hollow Crown - Koronák harca © 0.30 Backstrom nyomozó © 1.35 Tények Este 2.15 Para® 3.45 Az uralkodónő © 4.25 Család-barát 6.00 HÍRADÓ 6.40 Kenő© 6.45 SrpskiEkran 7.15 Unser Bildschrim 7.45 Ridikül® 8.45 Elfeledett szerelem© 9.30 Mámoros szerelem © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 HÍRADÓ 12.50 Jamie 30 perces kajái 13.20 Honfoglaló© 14.15 DonMatteo© 15.20 A vidéki doktor © 16.10 Mámoros szerelem © 17.00 Ridikül© 17.55 Nő az esély -fejlesztéspolitikai magazin 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem © 19.30 Honfoglaló© 20.25 Önök kérték© 21.25 Velvet Divatház © 22.10 Kenő® 22.20 Laura rejtélyei © 23.05 A virág románca® 1.05 Nagyok 1.35 Szerelmes földrajz 2.05 Hagyaték© 2.35 Noé barátai 6.05 Charlie angyalai © 7.00 Híradó 7.20 Kamaszkorunk legszebb nyara: Amerika © 7.55 A Kisasszony© 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.45 Família Kft. © 10.40 Arany János emlékére © 11.00 Híradó 11.15 Bűvölet© 12.20 Asszony a viharban ® 13.45 Képes nóták® 14.20 II. József császár© 15.40 A Kisasszony© 16.40 Arany János emlékére © 17.00 Híradó 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Bűvölet© 19.05 Família Kft. © 20.05 Napforduló© 21.40 Oszvald képmása © 22.50 Századfordító magyarok © 23.45 Ugye, mi jó barátok vagyunk? 0.25 A homok titkai© 1.40 Vers mindenkinek © 6.35 Kulturális híradó 7.00 Felsős 8.40 Az utazó© 9.10 A hiányzó láncszem ® 9.50 Utazás a világ nagy vasútjain © 10.55 Nagyok 11.30 Ki hitte volna?© 12.00 Szerelmes földrajz 12.30 Miért 13.00 A hiányzó láncszem © 13.30 Jó tudni!© 14.10 Érettségi 2018 15.25 Az én kis családom© 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 Utazás a világ nagy vasútjain © 18.25 Ön is tudja­­műveltségi vetélkedő 19.03 Kulturális híradó 19.25 M5 Lexikon 19.35 Ki hitte volna?© 20.10 Univerzum© 21.15 Garzonpánik© 22.50 Esti kérdés 23.20 Univerzum© 0.20 Mindenki Akadémiája 1.05 Kulturális híradó 1.35 Anna filmje® 6.15 Will és Grace 7.05 Jóbarátok© 7.30 Jóbarátok© 7.50 Ausztrál mesterszakács © 8.50 Szívek szállodája © 9.50 Szívek szállodája© 10.50 A mentalista 11.55 Castle© 12.50 Monk-FIúgos nyomozó © 13.50 Monk-FIúgos nyomozó © 14.50 A bosszú© 16.00 Amentalísta 17.00 Castle© 18.05 Szeplőtelen Jane © 19.00 Jóapátok© 19.30 Jóapátok© 20.00 Két pasi- meg egy kicsi 20.30 Két pasi-meg egy kicsi© 21.00 Lucifer 21.55 Lucifer 22.55 Lakástalkshow 23.55 Shannara-Ajövő krónikája 0.55 Szeplőtelen Jane ® 1.50 Két pasi- meg egy kicsi 2.35 A bosszú© 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 A Saint Tropez-i csendőr © francia-olasz vígj. 1964 10.55 A csendőr New Yorkban © francia-olasz vígj. 1965 12.55 Króm angyalok ® am. sci-fi akciófilm 2009 14.40 Rejtőzködő fenevadak © angol-kínai akciófilm 2013 16.20 Nincs alku© amerikai-német akcióthriller 1998 19.00 Kémvadászok: a szolgálat kötelez © angol akciófilm 2015 21.00 Harcban élve® amerikai akciófilm 2013 R.: Gary Fieder Sz.: Jason Statham, James Franco, Rachelle Lefevre, Winona Ryder, Christa Campbell 23.00 Gyilkos ösztön © amerikai thriller 2015 1.00 Őrjítő magány © amerikai-maláj thriller 2009 2.40 Rejtekhely© amerikai akciófilm 2012 5.20 Férfikézilabda felkészülési mérkőzés Svédország- Magyarország 7.00 M4 Sportreggeli 7.50 Jégkorong közvetítés Erste Liga: Fehérvári Titánok - SC Csíkszereda 10.10 M4 Sportreggeli 10.55 Kosárlabda magazin 11.55 Sport7fő 13.00 kisBAJNOK magazin 13.30 Kézilabda közvetítés Ferencváros-Rail Cargo Hungária-DVSC-TVP 15.15 Asztalitenisz magazin 15.45 Tollaslabda Super Series Finals 18.00 Fradi Tv 18.30 Sporthiradó 18.45 M4 Sport stúdió 19.00 Labdarúgó közvetítés 20.30 M4 Sport stúdió 20.45 Sporthíradó 21.00 Férfikézilabda felkészülési mérkőzés Svédország- Magyarország 22.45 Tollaslabda Super Series Finals 0.25 HOPPÁ 1.25 Jövünk! magazin AJÁNLÓ iy EH ■ | • * ji m i| oMl ^ ; *-21.25 Castle 19.00 A Piramis 23.05 A virág románca 12.20 Asszony a viharban 17.10 Utazás a világ nagy... 21.00 Lucifer 21.00 Harcban élve 15.15 Asztalitenisz magazin MŰSOR SHHMi tvpaprikaVHÍ^HH Óránként Híradó és idöjárasjelentés 5.55 Ma Reggel 6.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 10.35 Élő egyház 11.35 Család és otthon 12.00 Déli ha­rangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Kék bolygó 14.35 Magyar gazda 15.35 Élő egyház 16.35 Kárpát Expressz 17.33 Élet­kor 17.50 Ma este 19.05 Minden tudás 21.25 V4 Híradó 21.30 Világ­híradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 7.00 Híradó 7.35 Számla 8.05 Na­pi aktuális 9.10 Tudakozó 10.05 Magyarok 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Trend 13.05 Civil kör 14.30 Hosszabbítás 15.05 Kettes­ben Szabó Anettel 16.30 Zöld világ 17.05 Újranyitott akták © 17.30 Látókör 18.15 Tudakozó 19.05 Na­pi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Raz­zia ® 21 .05 Keménymag ® 22.35 Plusz-mínusz © 23.05 Napi aktuá­lis 0.05 Fedezet 0.30 Klinika ® 6.00 ATV START 8.30 Start plusz 9.10 Fórum 10.45 Építészet mes­terei 12.05 Világhíradó 12.25 Start plusz 13.00 Laci bácsi konyhája 13.30 700-as klub © 16.05 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap hí­re 18.30 ATV Híradó 19.10 Egye­nes beszéd 21.00 Este 9 21.40 #Bochkor ® 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 Este 9 0.40 Világhír­adó 1.00 Vidám vasárnap 6.45 Sue Thomas - FBI ® 7.45 Don Matteo © 10.05 Pénz beszél © 12.00 Sue Thomas - FBI © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 A Grace klinika © 16.00 Shark - Törvényszéki ragadozó © 17.00 NCIS: Los Angeles ® 18.00 Gyil­kos számok ® 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles © 21.00 Kegyetlen Csillogás © 22.00 Scream Queens© 23.00 Tények © 0.20 Hawaii FiveO © 5.00 Kasza-kő © 6.30 Teleshop 7.30 Airport ,75 © 9.55 Adok-ka­­pok © 12.10 Váltságdíj © 14.50 Halálos célpont © 16.55 X-Men - A kívülállók © 19.00 A haza­fi © 21.00 Az Igazság mecéná­sa © 23.05 A valami (A dolog) © 1.20 Törvénytelen ajánlat © 3.05 Beowulf - A sötétség harcosa © 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények © 8.40 Csapdába csalva © 9.15 Ve­led is megtörténhet! © 10.20 Meg­hökkentő családi titkok © 11.25 Jóban Rosszban © 12.35 Hal a tortán © 13.40 Magánnyomozók © 14.45 Édes élet © 16.00 Té­nyek © 16.30 Csapdába csalva ® 17.30 Meghökkentő családi titkok ©18.35 Édes élet ©19.50 Jóban Rosszban ® 21.00 A Föld után © 23.15 Legénybúcsú © 7.30 Labdarúgás 10.30 Keze­ket fel! a Sport TV kézimagazinja 10.45 Kékek. A Mol-Pick Szeged hivatalos klubtévéje 11.15 Labdarú­gás. FA-kupa„ öf. 11.45 NFL 15.15 NFL 18.45 Mai helyzet 19.00 NFL 22.30 Labdarúgás 0.30 Labdarú­gás 2.30 Labdarúgás 3.30 Lab­darúgás 9.00 Receptdaráló © 10.00 Vil­lásreggeli © 11.00 Jakubiak © 12.00 Nigellissima ® 13.00 Két éhes tengerész © 14.00 Gyor­san, finomat © 15.00 Finoman egészséges © 16.00 Justine © 17.00 Jó szakács, rossz szakács © 18.00 Szafaríkonyha © 19.00 Receptdaráló ® 20.00 A szakács, ha világgá megy © 21.00 Jakubiak © 22.00 Nigellissima © 23.00 Szafarikonyha © 0.00 Justine © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents