Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-06 / 284. szám
2017. DECEMBER 6„ SZERDA Az adventi koszorú gyertyáit sohasem szabad felügyelet nélkül égve hagyni a lakásban Fotóillusztráció: Shutterstock Az ünnepi gyertya veszélyforrás lehet Az adventi és a karácsonyi időszakban a sokéves tapasztalatok alapján megnő a lakástüzek száma. Ennek oka legtöbbször a figyelmetlenség, vagyis ezek a tűzesetek megelőzhetőek. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A megnőtt kockázat miatt az ünnepi gyertyaláng veszélyeire hívta fel a figyelmet Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Elmondta, hogy a nem kellő körültekintéssel elhelyezett adventi koszorú, vagy a nem megfelelően rögzített égő gyertya eldőlhet, a lángja pedig meggyújthatja a koszorút, illetve a környezetében lévő éghető anyagokat a lakásban. Az éghető anyagú adventi koszorú és a gyertyák mindig nem éghető, hőszigetelő alátétre kerüljenek. A koszorún a gyertyák és a mécsesek kizárólag nem éghető tartóban legyenek elhelyezve és rögzítve. A láng ne legyen az ablak-Főzés miatt bekövetkező tűzesetekhez is gyakrabban riasztják a tűzoltókat az ünnepi időszakban. Az ilyen esetek megelőzése érdekében a készülő ételt nem szerencsés felügyelet nélkül a tűzhelyen hagyni, és ha lángra kapna a forró olaj, azt semmiképpen ban függöny vagy egyéb éghető anyag közelében. Ha ég a gyertya a koszorún, akkor azt nem ajánlott huzatos helyre rakni, vagy mozgatni. Tanácsos, hogy mindig legyen a közelben oltásra alkalmas eszköz. Az éghető anyagú koszorú minden hőforrástól legyen megfelelő távolságban. Amíg sem szabad vízzel oltani, attól ugyanis a láng akár méteres magasságra is felcsaphat. Ez nemcsak komoly sérülést, hanem lakástüzet is okozhat. A megoldás ilyen esetekben az, ha fedőt helyeznek az edényre, megakadályozva ezzel az oxigén-utánpótlást. égnek a gyertyák, a koszorút soha nem szabad őrizetlenül, felügyelet nélkül hagyni. Boros Brigitta az elektromos ünnepi dekorációkról is beszélt, hiszen sokan választják a díszítésnek ezt a módját. Azt tanácsolta, hogy otthonról való távozás előtt, valamint éjszakára mindenképpen ki kell húzni a konnektorból az ünnepi világítást, megelőzve egy esetleges elektromos tűz kialakulását. Karácsonyi lámpafüzér vásárlásakor érdemes megkeresni a terméken a minőségbiztosítás jeleit. Amelyiken szerepel a „CE” jel, az megfelel az Európai Unió minőségbiztosítási követelményeinek. A rossz minőségű termékek az áramütés és a tűzeset lehetőségét is magukban hordozzák. Főzésnél sem árt az óvatosság Kitüntetések, díjak, tisztségek sora fémjelzi pályáját Nyerges Mihályra emlékeztek BÁTASZÉK Emléktáblát avattak a múlt hét végén dr. Nyerges Mihály, bátaszéki kötődésű atléta, a testnevelési egyetem egykori dékánja emlékére, aki tízpróbázóként lett magyar bajnok. Az emléktáblát a Lokálpatrióták Bátaszékért Egyesület állította. Csaba Tóth Zsófia az egyesület nevében mondott beszédet. Nyerges Attilától ■- Nyerges Mihály fiának Ismeretlen ismerős című könyvéből - idézett, aki ezt írta édesapjáról: „Én még láttam az apámat versenyezni. Tízpróbázó volt, és hurcolt magával edzőtábortól versenyig, amikor csak lehetett. Én meg imádtam a frissen nyírt gyep illatát, mezítláb trappolni benne, hatalmas várakat építeni a távolugrógödörben, ugrálni a rúdugrószivacson, fürdeni a vizesárokban (...) Apám utolsó versenyén „száztíz gátat” futott, vagy tíz méterrel vert mindenkit, és én nagyon büszke voltam.” Csaba Tóth Zsófia elmondta, a könyvet olvasva kezdtek el kutakodni, ki is volt Nyer-Nyerges Attila és Csaba Tóth Zsófia az avatón Fotó: Kismődi Rita ges Mihály. így döbbentek rá, olyan személy, akihez kötődhogy az ő életútja micsoda pél- hetnek érzelmileg, és példáda lehet az ifjúság számára. ja nyomán a jelen sportéletet - Meg kell mutatni a báta- akár fel tudják virágoztatni. széki fiataloknak, hogy élt itt Kitüntetések, díjak, elismerések, tisztségek sora fémjelzi pályáját, munkásságát, szinte beleszédültünk, ahogy öszszegyűjtve láttuk őket. Mindezt felsorolni is hosszadalmas lenne. Ugyanakkor tudjuk, hogy a díjak önmagukban nem sokat mutatnak meg magából az emberből, az itt élők közül azonban szerencsére még sokan ismerték személyesen. A bátaszékiek a fiatal Nyerges Mihályra emlékezhetnek leginkább, egyenes, céltudatos embernek írták le őt, akik ismerték. A jó cél érdekébe állított temperamentum, az alázat és kitartó munka a választott „szerelem”, a sport iránt - jellemezték. Fontos, hogy tudatosuljon, milyen ember is került ki településünkről, hogy utat mutathasson a fiatal sportolók számára. Ne csak a külcsín, az eladhatóság, de a tisztességes, kemény munka és a valódi eredmények elérése legyen a kritérium életük során - zárta ünnepi beszédét Csaba Tóth Zsófia. Mauthner I. MEGYEI KORKÉP Eszem-iszom Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu A többnapos karácsonyi ünnepek, a szilveszter, az újév köszöntése hagyományosan a nagy eszem-iszomok időszaka. lönnek-mennek egymáshoz a rokonok, barátok, és mindenki ki akar tenni magáért, ezért válogatott finomságokat főznek és sütnek rémisztőén nagy mennyiségben. A vendégek meg szeretetből, végül már csak udvariasságból addig esznek, míg ki nem pukkadnak. A hétköznapokban sem könnyű őrizni a karcsúságát annak, akinek még van, mert ontják a reklámok, hogy mi mindent kellene megetetni a családdal. Jó lenne, ha a magyar anya magyar árut venne. Csakhogy minden szezonban kiderül, hogy mennyi nitrogén és vegyszer van a friss hazai zöldségekben, gyümölcsökben is. Nem csak az evési szokások, hanem a pénz is belejátszik abba, hogy egyre több a kövér gyerek. A gazdag, de elfoglalt szülők pénzzel akarják kárpótolni őket az elmaradt törődés miatt. A szegény családokban pedig nem jut egészséges élelmiszerre. Jó lenne, ha legalább a kamaszkor végéig sok tejet innának, sok sajtot és tojást ennének a gyerekek. A jó sajt azonban annyiba kerül, mint a borjúhús. Kellene még aztán friss, szezonális gyümölcs és zöldség. Már egy átlagos jövedelmű, kétgyermekes háztartásban is meggondolják, egy héten hányszor vesznek gyümölcsöt. Abból is legfeljebb almára jut. Marad a margarinos kenyér és a tészta. Meg a kövér gazdag és szegény gyerekek és felnőttek. Hatalmas lakomákról és vendégeskedésekről szól az év vége Több lakás épült TOLNA MEGYE Az év első felében hatvanöt lakást vettek használatba megyénkben, ami az alacsony bázishoz képest 3,8-szeres bővülést jelentett. Minden településtípus esetében élénkült a lakásépítés, különösen Szekszárdon. Az új lakások 55 százaléka a megyeszékhelyen, 38 százaléka a többi városban, 6,2 százaléka a községekben épült. A lakásépítések 72 százalékát vállalkozások, 26 százalékát természetes személyek finanszírozták. A vállalkozások főleg értékesítés és bérbeadás céljából építtettek többszintes, többlakásos épületet. Az új lakások átlagos alap területe 91 négyzetméterre csökkent. TN Átadták tegnap az Janó Attiláné, az Év megyei önkéntese Fotó: Mártonfai Dénes SZEKSZÁRDJanó Attiláné, Vali nyerte el az Év megyei önkéntese díjat, amelyet kedden a Babits Mihály Kulturális Központ Csatár termében adtak át. Csillagné Szánthó Polixéna, a szekszárdi közgyűlés humán bizottságának elnöke köszöntőjében elmondta, kis faluban nőtt fel, ahol a mindennapok része volt egymás (önkéntes) segítése. Ennek az önzetlen segítségnek szép példája a kitüntetett munkássága. Az elhangzott méltatás szerint Janó Attiláné munkájával számos közéleti területen találkozhattak a szekszárdiak. Kevés olyan program van a városban és a megyében, ahol ne jelenne meg. Sok adománygyűjtésnek, adományosztásnak a szervezésében és kivitelezésében tett tanúbizonyságot segítőkészségéről, figyelmességéről. Fontos számára a lelki szépség, és szereti a világ szépségeit. A lelke és a környezete kivirágoztatására törekszik. A díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Tolna Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház adományozta. A javaslatok a partner- és más civil szervezetektől érkeztek. Közülük a díjazottat a Lakható Szekszárdért Közhasznú Egyesület elnökségének tagjai választották ki. 1.1.