Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-28 / 301. szám
2017. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Az összejövetel fontos eleme volt az ünnepi étkezés, pusztai nomád ragu készült Fotók: Makovics Kornél Összetartó és megtartó erő ünnepeink megülése Élővé vált hagyomány RENGETEG UJ ES REGI RECEPT HOGY VIDÁM LEGYEN AZ 0 Mßj^i 1 búcsú; 10 'WWW.MINDMEGETTE.HU Negyedik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző fényköszöntő ünnepet. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu ZÁVOD Vékony füst száll az ég felé a kis völgységi falu központjában: a nagyobb bográcsban hagyományos pusztai nomád ragu rotyog - Horváth Ilona szakácsi ügyességét dicséri a kisebb üstben forralt bor várja, hogy kínálják. Tökéletes zsíros kenyér és lángos várja a látogatókat, miközben az ország több részéről ide sereglett hagyományőrzők több csapatba verődve már a fegyver- és közelharc-bemutató leglátványosabb pillanatairól beszélgetnek. A rendezvény László Attila polgármester köszöntőjével kezdődött, majd Sütő Annamária, a Karabaksa Dobkör vezetője nyitotta meg az eseményt. Beszédében kiemelte, csodálja azt az erőt, amely a pici faluban fenntartja a közösséget, s amely csoportok a társadalom egyik pillérét jelentik és a jövő ideáljainak hordozói. Véleménye szerint példaértékűek a hasonló hagyományőrző és önismereti kezdeményezések, s mindenképpen nagyobb publicitást érdemelnek. A váci hölgy megemlítette, azon dolgoznak, hogy minél több asszonyi közösség jöjjön létre ismét, így nyújtva támaszt a férfiaknak (www. asszonykepzo.hu). Hadi hagyományőrzők mutatták be a IX-X. század harci kultúráját - mondta Szedlacskó Csaba főszervező. Ebben segítségükre voltak a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület (Székesfehérvár) és az Onogur Lovasság „Lóról szállva” tagjai. Szablyavívást, a fokos és a bárd mesteri szintű használatát is megmutatták a hagyományok ápolói. A harci zaj zenei aláfestéseként Boros Csaba és az Ómagyar Hagyományőrzők csapata szolgáltatta a talpalávalót. A Szentlőrinc melletti ökofaluból, Gyűrűfűről érkező Kilián Imre korhű muzsikát adott elő dobon és kobozon. A fényköszöntővel kapcsolatban Szedlacskó Csaba kiemelte, őseink decemberben ünnepelték kerecsen ünnepét. A kerecsensólyom a fény madara, ez az ünnep a téli napforduló eseménye is egyben. Az összejövetel „sztárja” Mónus József (a Farkas) volt, aki idén az amerikai bonneville-i Harry Drake-viadalon az angol történelmi íjak versenyében 412 méterre javította a világrekordot. A cél- és távlövészetben többszörös világrekorder hajdúnánási férfiról annyit kell tudni, hogy a vállalkozói létet cserélte fel az íj kedvéért, amelyeket saját kezűleg készít bambuszból, és kétszer soha nem lő ugyanazzal. Mónus Józsefnek több mint háromszáz íja van Jósok ideje Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu MEGYEI Ki ne szeretné befolyásolni - természetesen kedvező irányba - jövőjét? Eltekintve a tudatos önsorsrontóktól, mindannyian azon igyekszünk: ne csak ma, holnap is - idézve a költőt - „boldog megelégedéssel” nézzünk az égre. Ez a befolyásolás általában céltudatos munkával, tanulással érhető el. Azaz, még a zsenik sem takaríthatnak meg némi erőfeszítést. Legalábbis így hihetjük, egészen addig, amíg a jövő megidézését mondhatni hivatásszerűen űző személyek műsorát meg nem tekintjük a tévében. Vigyázat, most nem a politikusokról van szó, az külön témakör! Hanem azokról a jósokról, akik egy-egy délelőttön majdhogynem kiáradnak a képernyőn keresztül, annyian van-Azért a zsenik sem takaríthatnak meg némi erőfeszítést nak. Nemrég a sokadik holtbiztos pénznövelő recepttel házaltak, nem is eredménytelenül. A metódus rendkívül egyszerű, a betelefonálónak csak a nevét és életkorát kell megadnia: ennyi, valamint néhány hókuszpókusz, például papírcetli elégetés elegendő ahhoz, hogy az új esztendőt a jelentkező személy gazdag emberként kezdje. Dőlni fog a pénz, legalábbis a jós, jövendőmondó, látnok, kártyavető és más hasonló, kvalifikált, a témakörben megfellebbezhetetlen szaktekintélynek számító figura szerint. Tegyük hozzá, valamilyen szinten igazat is állítanak. Mert a pénz tényleg jön: az emelt díjas tétellel működő telefonhívások révén. No, de valamiből a jövendőmondóknak is meg kell élniük: hiszen csakis szerénységből nem ikszelik be a jövő heti ötös lottó nyerőszámait. Rajzoltak a beteg gyermekeknek SZEKSZÁRD Advent alkalmából az ünnephez kapcsolódó rajzokat készítettek a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben fogvatartottak, melyeket Soczó László bv. ezredes, parancsnok nevében Takács Róbert bv. alezredes, sajtóreferens adott át az ünnep előtt dr. Harangi Ferencnek, a Tolna Megyei Balassa János Kórház Gyermekosztályát vezető főorvosnak. A rajzokat készítő fogvatartottaknak is vannak gyermekeik, így nagy örömmel vállalták, hogy színes képeikkel is hozzájárulnak a kis betegek mielőbbi gyógyulásához - mondta a sajtóreferens. H. E. 1 Takács Róbert dr. Harangi Ferencnek adta át a rajzokat Beküldött kép A megszentelt borokat mindig visszatöltik a gazdák a hordóba János-nap: megszentelték a bort Tizenöt családnak jutott a tűzifából TOLNA MEGYE Nagy becsben tartják a megye mindkét borvidékén a borászok december 27-ét, János napját, ekkor van ugyanis a borszentelés ideje. Szekszárdon az Újvárosi Római Katolikus Társaskör tagjai a Szent István Házba vitték a boraikat, ahol megáldották azokat, majd a szentelés után vacsorával ünnepeltek a tagok. Bátaszéken Kürtössi Krisztián atya áldotta meg a borokat. A felszentelt bort mindig visszatöltik a gazdák a hordóba, hogy a benne lévővel együtt kiváló évjáratú legyen belőle. Szent János Jézus tanítványa volt, akihez odament egy pogány pap, és így szólt: ha azt akarod, hogy higgyek a te istenedben, adj nekem jelet az ő erejéről. Adok neked egy próbát, mérgezett bort készítek, ha megiszod és nem esik bajod, akkor a te istened az én istenem lesz. Az apostol beleegyezett. Ekkor a pap odavitetett két halálraítélt gyilkost, azoknak nyújtotta a méregpoharat, mindkettő holtan esett öszsze. Ezután János következett. A méreg hatástalan maradt. Szent János legendája azt üzeni, hogy a hit mindenen átsegít. M. I. Szekszárdon Mayer Mihály szentelte mega borokat Fotó:M. K. APARHANT Az önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is igyekszik segíteni a rászorulókat, gyermekeket, családokat a karácsonyi, év végi időszakban. Minden 60. életévét betöltött lakosnak, valamint 0-18 év közötti gyermekeknek ajándék vásárlási utalványt osztott a helyhatóság - mondta el lapunknak Csóka Attila polgármester. A képviselő-testület ezzel a gesztussal szeretné szebbé tenni a családok ünnepnapjait. Emellett rászorultsági alapon, jövedelemtől függően 15 család kaphatott szociális tűzifát. Egy nagyon szerény körülmények között élő családnak 4-5 köbméter fára biztosan szüksége van a télen, az alacsony nyugdíjakból és szociális támogatásból élő családok képtelenek 100 ezer forintot kifizetni tüzelőre. Csóka Attila közölte, a tűzifát, ami 2,4 erdei köbméter fát jelentett, térítésmentesen szállították házhoz még karácsony előtt. „Bízunk benne, hogy ezekkel a cselekedetekkel sokaknak sikerült szebbé tenni az ünnepet, és meghittebb, boldogabb lehetett a karácsony számukra” - fűzte hozzá a polgármester. B. L.