Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-27 / 300. szám

16SPORT Tolnai Népújság 2017. DECEMBER 27., SZERDA PL-csúcsot állított fel Harry Kane LABDARÚGÁS A Tottenham Hotspur csatára, Harry Kane (a képen) mesterhármas­sal vette ki a részét a Sout­hampton 5-2-es legyőzésé­ből a karácsony másnapi for­dulóban (Boxing Day), ezzel megelőzte Alan Shearert az egy naptári évben legtöbb Premier League-gólt szerzők rangsorában (Kané 36 mécs­esén 39 góllal zárta az esz­tendőt, míg „elődjének" 42 bajnokin jött össze 36 találat még 1995-ben). Az angol tá­madó a hatodik „hármasát" jegyezte 2017-ben a PL-ben, ez korábban még egy játé­kosnak sem sikerült. Ráadá­sul Kané 52 tétmérkőzésen (klub és válogatott) szerzett 56 góllal fejezte be az évet, ami szintén példa nélküli tel­jesítmény. R. G. A címvédőt kapta a Szekszárd AC ASZTALITENISZ A tavalyi baj­nok TT Berlin Eastside csa­patát kapta a Szekszárd AC a női Bajnokok Ligája ne­gyeddöntős sorsolásán. A Póta Georginával felálló németek ellen az első mécs­esét a nemzetközi szövetség honlapja szerint itthon játsz­­sza a Szekszárd január 24- én vagy 26-án, a visszavágót pedig február 9-én rende­zik Németországban. A to­vábbi párosítás: Tarnobr­­zeg (lengyel)-Linz AG Frosch­berg (osztrák), Lille Metropo­le (francia)-Dr. Casl (horvát), Bursa Büyüksehír (török)-TT Saint Quentin (francia). R. G. Kezdődik a két ünnep közötti időszak legrangosabb tornája Négy napon át a labdáé a főszerep Bátaszéken Kiss Attila (balról) és Kovács Richárd csatája a 2016-os profi döntőben Fotó: Makovics Kornél A Gold Car és a Welorex az utóbbi évek legsikeresebbje A profiknál a Bowdentechni­­ka, az amatőröknél a Welo­rex a címvédő a ma kezdődő Fenyő Kupán. Mindkét csa­pat ott van a mezőnyben, de nem lesz könnyű dolguk. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu TEREMFOCI Különös hangulat uralkodik a csarnokban. Ez­zel indokolták a drukkerek tavaly, amikor megkérdeztük őket, hogy miért szeretik a bá­­taszéki teremtornát. Kétségkí­vül különös a hangulat a Ka­lász János Sportcsarnokban, ahol szinte bent állnak a pá­lyán a nézők a döntő napján, olyan sokan vannak. Nem túl­zás, hogy még a lámpákon is lógnak. Aki egyszer eljön, és egyszer belekóstol a hangulat­ba, az attól kezdve mindig ott akar lenni - legalább az utol­só napon. Ezért is olyan nép­szerű a torna a csapatok köré­ben, mert ki ne akarna ilyen közegben egy jót futballozni az ünnepek után, a nagy „za­­bálások, italozások” után. Idén tizennégy profi és ti­zenkét amatőr egylet csatázik a helyezésekért. A címvédő Bowdentechnika - amely ta­valy először nyerte meg a tor­nát - idén is esélyes, de ugyan­úgy befuthat a Palermo, a Gold Car, a Kriszt, vagy a Welorex, ha csak az utóbbi évek győz­teseit nézzük. De benne van a pakliban az is, hogy valame­lyik gárda meglepetést okoz. Tavaly a Bowdentechni­ka úgy nyert, hogy a negyed­döntőben, az elődöntőben és a A kézezres évek legjobb csapa­ta a profiknál a Gold Car, amely ötször győzött. A Welorex négy­szer ülhetett fel a trónra, a Kriszt Kft.-nek pedig kétszer si­került elhódítania a kupát. Az amatőröknél a Welorex a Gold Cárhoz hasonlóan szin­tén ötször győzött, a Speednek négy, a Sulc FC-nek pedig há­rom elsősége van. A BÁTASZÉKI FENYŐ KUPA ELSŐ HELYEZETT CSAPATAI 2001-TŐL Profik, 2016: Bow­dentechnika. 2015: Gold Car. 2014: Gold Car. 2013: Paler­mo. 2012: Kriszt Kft. 2011: Gold Car. 2010: Kriszt Kft. 2009: Gold Car. 2008: Ciká­­dor Autóház. 2007: Gold Car. 2006: Welorex. 2005: Welo­rex. 2004: Welorex. 2003: We­lorex. 2002: Sörbánya. 2001: Royal Casino. Amatőrök, 2016: Welorex. 2015: Speed. 2014: Ferropa­­tent. 2013: Welorex. 2012: We­lorex. 2011: Welorex. 2010: Welorex Plusz. 2009: Sulc FC. 2008: Sulc FC. 2007: Sulc FC. 2006: Speed. 2005: Welorex. 2004: Speed. 2003: Öregfiúk. 2002: Speed. 2001: Speed. döntőben is hétméteresekkel múlta felül ellenfelét. A Welo­rex most feni a fogát a vissza­vágásra. Az amatőröknél nem a visz­­szavágásra, hanem a címvé­désre készül a Welorex, amely így is a 2000-es évek legered­ményesebb gárdája. A csoportmeccseket szer­dán, csütörtökön és pénteken reggel 8 órától játsszák, mond­hatni éjszakába nyúlóan, hi­szen az utolsó találkozók 22 órakor fejeződnek be. A dön­tő napján, 30-án 9 órakor in­dul útjára a labda, az amatő­rök döntője 18.20-kor, a profi­ké 18.55-kor kezdődik. A nyitó mérkőzést az amatőr Grund SC és a Monaco játssza szerdán 8 órától, az első profi találkozót 9.10-től a Strubi FC és az Unknown vívja. A szur­kolók minden nap 24 mérkő­zést láthatnak, a selejtezők alatt tehát 72 találkozót játsza­nak le a csapatok. A csoportok első négy helyezettjei jutnak be a nyolc közé, ahol kereszt­játékkal (A1-B4, stb...) folyta­tódnak a küzdelmek. A 35. FENYŐ KUPA NEVEZŐI, PROFIK A-csoport: Bowden­technika, Palermo FC, Stru­bi FC, Unknown, Kakasd, Kis­­dankó, Crystal. B-csoport: SSC Welorex, Gold Car, Reál Élelmiszer, PR Futár, Titans, Őcsény, Kriszt Kft. AMATŐRÖK A-csoport: SSC Welorex, Torpedók, Beher Trade, Izomix, Grund SC, Mo­naco. B-csoport: Bor és Ha­lásztanya, Topigs, Zöldház, HB. Bt., Speed-Köcsögök, Fa­ir Playek. Az Atomerőmű SE az idény legértékesebb sikerét jegyezte az Egis Körmend otthonában Ez volt az igazi paksi karácsonyi ajándék KOSÁRLABDA Az idény legérté­kesebb sikerét érte el az Atom­erőmű SE a Körmend otthoná­ban a férfi NB I. szombat es­ti találkozóján. Eddig egyetlen csapatnak sem sikerült nyer­nie az éllovas csarnokában, a paksiak most végig vezet­ve, remek játékkal vitték vég­hez a bravúrt. Teo Cizmic azt mondta a mérkőzés után, hogy megpróbálta elhitetni játéko­saival, hogy képesek a bra­vúrra. Úgy tűnik, hogy sza­vai meghallgatásra találtak. Eilingsfeld Jánosék úgy ját­szottak, mint a legszebb nap­jaikban, nem akadt gyenge pontjuk, védekezésben és tá­madásban is elkapták a rit­must. Tizenhárom triplát vág­tak be (ebből a 30 pontig ju­tó Seth Allen ötöt jegyzett, de Ruják András is négyig ju­tott), ez bármelyik csapatnak dicséretére vált volna. Pedig a Körmend is jól szórta a hár­masokat - nekik 11 sikeres dobásuk volt vonalon kívül­ről de a paksiak más muta­tókban, mint szerzett (14, illet­ve 6) vagy éppen eladott lab­dában (11, illetve 18) is jobb számokat hoztak. Elsősorban Eilingsfeld János (7) a palánkok alatt is jó munkát végzett F.: M. Gy. csapatként alkottak nagyot, s olyan győzelmet jegyeztek, amelyiknek lendületet kell ad­nia számukra a folytatáshoz. A paksiak pénteken 18.45 órakor a Kaposvári KK elle­ni bajnokival zárják a 2017- es évet. Győzelem esetén biz­tos az Atom Magyar Kupa-sze­replése. FÉRFI NB I, 12. FORDULÓ Egis Körmend-Atomerő­­mű SE 91-94 (20-27, 24- 23, 20-21, 27-23). Kör­mend, 2000 néző. V.: Cziffra Cs., Tőzsér D., Farkas G. Kör­mend: HOLLINS 25/6, FAN­NING 18/3, Ferencz 15/9, Da­vis 9/6, Tuoyo 10/3. Csere: Csorvási 6, Németh 6/6, Ha­lász 2. Edző: Gasper Potoc­­nik. ASE: HINDS 13/6, AL­LEN 30/15, Barnies 11/3, EI­LINGSFELD 17,Guinn6/3.Cse­­re: Ogunyemi 3, Medve, Ru­ják 14/12, Garamvölgyi, Gu­lyás. Edző: Teo Cizmic. Az eredmény alakulá­sa. 3. perc: 9-15, 8. p.: 15- 25, 14. p.: 22-34, 17. p.: 36- 42, 24. p.: 49-57, 27. p.: 58- 68, 32. p.: 69-74, 37. p.: 77-85. Kipontozódott: Fanning (40. p.), ill. Hinds (40. p.j.R.G. HIRDETÉS ff f f otvehhagyszeru sipal ya egy hel yehí Ha tél, akkor símagazin, a Nemzeti Sport házhoz viszi Európa legkedveltebb sícentrumait. Pályák kezdőknek és haladóknak, árak, szolgáltatások, programok: minden egy helyen! AZ IDEI SiSZEZON ÚJDONSÁGAI A PÁLYÁKON! KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Next

/
Thumbnails
Contents