Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-23 / 299. szám
Kármelita szerzetessel nem túl gyakran találkozik az ember. Azért sem, mert ez egy szemlélődő rend, melynek tagjai életük nagy részét kolostoron belül töltik, és azért sem, mert a számuk meglehetősen csekély. Magyarországon mindössze heten szolgálnak. Egyikük, Péceli Bence Imre most adventi előadást tartott Tolnán.- On, ahhoz képest, hogy kármelita szerzetes, meglehetősen mozgalmasan él. Úgy tudom, még újságot is szerkeszt.- Viszonylag fiatal vagyok még, 38 éves. A költözések, könyvtárköltöztetések miatt is sok a szaladgálnivaló, és az újságkészítés miatt is. A rendszerváltás óta működik a Kármel című folyóirat, és 2015- től vagyok én a felelős szerkesztője. Főként kármeliták írják kármelitákról. Két évig Spanyolországban tanultam, s ott tanulmányoztam a kármelita szentek életét. Az a célom, hogy a lap segítségével mutassuk be őket, főleg az egyháztanítókat: Keresztes Szent Jánost, Ávilai Szent Terézt és Kis Szent Terézt. mint egy aranybánya. Mindig új kincset fedezhetünk fel Benne. Ám ahhoz, hogy személyesen találkozhassunk Vele, az kell, hogy a szívünket megnyissuk. Tartsunk önvizsgálatot, bűnbánatot, térjünk meg, bocsássunk meg embertársainknak, és kérjünk bocsánatot azoktól, akiket megbántottunk. A Jóisten csak a tiszta, szerető és nyílt szívekbe tud eljönni.- Es szerelmes vágyai nem voltak, fiatalemberként?- De voltak. Piszkált az a gondolat, hogy a papok nagyon önközpontúak, a családos ember viszont önfeláldozó, ami sokkal több tiszteletet érdemel. Ezt az utat akartam választani, próbáltam is lányokkal ismerkedni, jártam népi táncra, bulikba, de végül mélyebb kapcsolatom nem alakult ki. Aztán egyértelműen megéreztem az Úr hívását. Mintha egy hang azt mondta volna: „Azt akarom, hogy szerzetes legyél!” S mivel a kármeliták írásai, gondolatai álltak legközelebb hozzám, nem is kerestem másik rendet, Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnáinepujsag.hu A hit egy aranybánya, mindig új kin cseket fedezhetünk fel benne- Erre való az advent? A szív megtisztítására? Felfoghatjuk így is. De ha megértjük az Úr szeretetét, s ezáltal bennünk is megszületik a szeretet, egy megrázó, mégis felemelő élményben lesz részünk. Rádöbbenünk arra, hogy az egész életünk egy adventi várakozás. Ahogy Szent Bernát mondta: „Add urunk, hogy életünk adventje után eljussunk hozzád!”- Valamikor ez egy népes szerzetesrend volt, most meg majd nem több a rendházuk, mint ahányan vannak.- Igen, sajnos néhány idős testvérünk a közelmúltban meghalt, egy pedig külföldön tartózkodik. így most Kunszentmártonban és Keszthelyen sincs senki. A rend női ágának képviselői mintegy húszán élnek a Baranya megyei Magyarszéken - válaszolja Péceli Bence Imre. Eljött a nap, amikor egyértelműen megérezte az Úr hívását- Hogyan lett szerzetes, és miért pont kármelita?- Már középiskolában megérintett a gondolat, hogy egyházmegyés pap vagy szerzetes szeretnék lenni. Világiként jártam a teológiára, a Pázmányra, ahol sokat segített egy fiatal közösség, melynek tagjai hozzám hasonlóan keresték a helyüket, a hivatásukat. S akik közül aztán többen lettünk papok, mert megerősödött bennünk a vágy Isten szeretete iránt.- Vajon miért nincs mindenkinek ilyen istenélménye? Lehet azért valamit tenni, hogy Isten minket is megszólítson?- Keresztes Szent János mondja, hogy Isten olyan, Hét szerzetes és húsz apáca Magyarországon jelenleg 25 férfi és 71 női katolikus szerzetesrend működik. A kármeliták imával, szemlélődéssel, engeszteléssel, a Szentírás tanulmányozásával töltik napjaikat.- Es ön?- Négyen vagyunk Pápa mellett, Attyapusztán, amíg a budapesti rendház felújítása tart. Hárman pedig Győrben, a legrégebbi, 1697-ben épült kármelita kolostor lakói. Péceli Bence Imre adventi előadást tartott a tolnai könyvtárban A szerző felvétele HIRDETÉS HIRDETÉS 3840 forint helyett a féléves előfizetés most CSAK 2840 forint NEMZETI AGRARGAZDASAG! KAMARA 3420 forint helyett az éves előfizetés most CSAK 2420 forint HIRDETÉS 6430 forint helyett a féléves előfizetés most CSAK 5450 forint fBékéűwldog karácsonyi 6050 forint helyett az éves előfizetés most CSAK 5060 forint 6950 forint helyett az éves előfizetés most CSAK 5960 forint 5S8Ű forint helyett az éves előfizetés most CSAK 4580 forint lakáskultúra Lepje meg önmagát vagy szeretteit, és fizessen elő a legkedveltebb magazinokra most extra 1.000 forint kedvezménnyel!-V» - s nTT-T^if ú ) j r»y- -~I HigiTuT ii. Előfizetéshez hívja a 06-40/510-510-es telefonszámot, vagy rendelje meg a www.lapcentrum.hu oldalon! Ajánlatunk a 2017. december 31-ig beérkező megrendelésekre érvényes. Jelenlegi magazin-előfizetőinknek: kedvezményes ajánlatunk természetesen Önöknek is szól, meglévő előfizetéseiket most AKCIÓS áron hosszabbíthatják meg! ' m. i Éji fi MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS 2017. DECEMBER 23., SZOMBAT A kármelita szerzetes szavai szerint a Jóisten csak a szerető szívekbe tud eljönni Az élet egy adventi várakozás Kerti munkával, ostyasütéssel, gyertyaöntéssel, miseruhavarrással is foglalkoznak. A nők, a Baranya megyei Magyarszéken mintegy húszán, a férfiak több helyen, összesen heten vannak.