Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-16 / 293. szám
2017. DECEMBER 16., SZOMBAT I12 TÖRTÉNELEM A katonai vezetők többször is javasolták a pesti hídfő kiürítését 1944-ben Miért pusztult el Budapest? A katonai események hatására a magyar vezető körök már 1943-tól keresték Budapest nyílt várossá nyilvánításának lehetőségét, hogy megkíméljék a szövetséges bombázásoktól a magyar fővárost. Erre azonban semmi lehetőség sem volt, mert egyfelől a hadiipar zöme itt összpontosult, másfelől pedig a Harmadik Birodalom védelme megkövetelte Budapest megtartását. Mihályi Balázs szerkesztoseg@mediaworks.hu OSTROM A második világháború során több fővárost is nyílt várossá nyilvánítottak, hogy így kíméljék meg a harcoktól. Az a település számított nyílt városnak, amelyet deklaráltan nem védtek: felszámolták a katonai létesítményeket, nem állomásoztak ott alakulatok. Az 1907-es hágai egyezmény tiltja a nyílt városok elleni bármilyen támadást. 1943-ban Róma, majd 1944- ben Athén is nyílt város lett, a németek harc nélkül ürítették ki őket. Mindkét városnál a műemlékek nagy száma, Róma esetében pedig a semleges Vatikán jelenléte is döntő fontosságú ebben. Athén esetében a németek már egyébként is visszavonulóban voltak, és megfelelő erővel sem rendelkeztek a város megvédéséhez. Budapest kiürítése viszont katonai szempontból sem volt lehetséges, így a nyílt város státusának elérése puszta ábránd volt csupán. Budapestet nyilvánítsák nyílt várossá Mindennek ellenére a kérdés 1943. augusztus 9-én hivatalosan is felmerült a főváros közigazgatási bizottságának ülésén, amikor Rassay Károly felvetette, hogy tegye a kormány megfontolás tárgyává Budapest nyílt várossá minősítését. Augusztus 11-én a szociáldemokrata párt végrehajtó bizottsága ülésezett, ahol arról panaszkodtak a munkások, hogy nincsenek megfelelő óvóhelyek, ezért a bombázás elkerülése érdekében állítsák le a termelést. Másnap a Független Kisgazdapárt vezetősége is ülést tartott, ahol követelték Budapest nyílt várossá nyilvánítását. Augusztus 13-án Serédi Jusztinán, Ravasz László, Raffay Sándor és még további felsőházi tagok beadvánnyal fordultak a miniszterelnökhöz a nyílt várossá nyilvánítás érdekében. A várban található Sándor-palota teljesen szétbombázott épülete az ostrom után Kállay Miklós miniszterelnök a hozzá intézett felhívásokra végül augusztus 26-án a Magyar Élet Pártja klubnapján válaszolt. Budapest nyílt várossá nyilvánítása egyrészt nem megvalósítható, a fővárosban található gyárak maradéktalan kitelepítése nem megoldható, másrészt a Harmadik Birodalom sem fogadná ezt el. Továbbá Kállay az alábbi megjegyzést fűzte a témához: „Szeretném én is Budapestet nyílt várossá deklarálni, de nem tudom a pápa helyett Stern Samut felvonultatni, és az antik műemlékek helyett Gül Baba sírját.” 1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot, biztosítva annak területét, nyersanyagait és hadseregét is a további háborúhoz. A megszállás nem járt számottevő ellenállással sem Budapesten, sem vidéken. A menekülésre koncentráltak azok, akik a német fennhatóság alatt már nem számíthattak baráti bánásmódra: például Kállay Miklós miniszterelnök is, aki a Várhegy alatt található Horthy-bunker járatain keresztül szökött meg az őt üldöző németek elől, Zólyomi László testőr főhadnagy segítségével. A fővárost elkezdik bombázni, rengeteg az áldozat A német megszállás után, 1944. április 3-án megtörtént az első angolszász bombatámadás a magyar főváros ellen. Az akciók Magyarországon, Budapesten és környékén is mindvégig ipari létesítmények és pályaudvarok ellen irányultak, de a bombaszőnyegek sokszor „elcsúsztak”, gyakorta hullotak bombák közeli lakónegyedekre is. Budapest első angolszász bombázásában 1100 fő vesztette életét és több mint 500-an megsérültek. Az országot elérte a háború. A katonai helyzet a keleti fronton nyár végére egyre kritikusabbá vált, majd Románia kiugrásával lényegében összeomlott a front egy tekintélyes szakasza, így nyitva állt az út a Vörös Hadsereg számára. A Kárpátok megkerülhetővé válásával az ott védekező csapatok visszavonulása is kérdésessé vált. A debreceni páncélos csatában csak időlegesen sikerült a szovjet és román csapatokat feltartóztatni, a visszavonulás azonban elkerülhetetlen volt. 1944 őszére a szovjet Vörös Hadsereg megközelítette Budapestet. A szövetséges bombázások közben folytatódtak. Budapestet és a környező településeket mindösszesen 34 alkalommal érte angolszász bombatámadás, ám a német haditermelés szempontjából fontos ipar így is súlyos károkat szenvedett. A kiugrási kísérlet kudarcba fulladt Októberben Horthy megpróbált a háborúban átállni a szöA Lánchíd pillérei 1945-ben vetségesek oldalára, de a kiugrási kísérlet gyászos kudarcba fulladt. A fővárosban és környékén ekkor körülbelül 25 ezer német katona állomásozott, ezekből a legjelentősebb a 22. SS-lovashadosztály és a beérkező 24. páncéloshadosztály volt. A magyar erők létszáma Budapesten és környékén hasonló nagyságú volt, a Kecskemét körüli 1. lovashadosztály volt számottevő. Október 15-én a kormányzó proklamációját követően a hadsereg átállása nem történt meg, az 1. lovashadosztály nem mozdult, nem vonult be Budapestre, és a fővárosban állomásozó magyar csapatok vezetését átvették a nyilasok. Egyedül a várban lévő testőrség tartott ki Horthy mellett. A várhegyet a 22. SS-lovashadosztály csapatai körbevették, és várták a beérkező harckocsikat a másnapi támadáshoz. A testőrök harckocsik elleni aknákat és akadályokat emeltek a Bécsi kapunál és a Palota úton. Ám a német követség tiltakozása miatt - nem tudják megközelíteni az Úri utcai épületet - a Bécsi kapunál lévő akadályokat lebontották. Még aznap éjjel három testőrtiszt dezertált a Várhegyről, egyikük az a Zólyomi László főhadnagy volt, aki korábban Kállay menekülésében segített. Zólyomi az Alagútban található kijáraton keresztül távozott a Horthy-bunkerből. Amikor Adolf Hitler közbeavatkozott Október ló-án reggel 6 órakor indult meg hat Tigris harckocsi támogatásával a németek támadása a Várhegy ellen a Bécsi kapu felől. Lakatos Géza miniszterelnök utasította a testőröket, hogy ne tanúsítsanak ellenállást, de a parancs nem jutott el mindenkihez. A Várkertben rövid ideig tartó tűzharc alakult ki, míg tisztázódott a helyzet. Ezt leszámítva a fegyveres ellenállás megszűnt. A SS-alakulatok a Horthy-bunkerbe is behatoltak az Alagút felőli bejáraton át, a Várhegy föld felett és föld Az oldal fotói: Fortepan alatt is a németek kezére került. Hitler akarata, hogy Magyarország a Harmadik Birodalom oldalán maradjon, érvényesült. Az ország még szovjetek által meg nem szállt része minden nyersanyagforrásával egyetemben szilárdan német kézen volt. Budapest ostroma azonban ezt követően sem volt szükségszerű. Magyar részről Szálasi Ferenc egyáltalán nem tervezte és nem is kérte Budapest védelmét. Ellenben Hitler következetesen ragaszkodott Budapest utolsó épületig tartó védelméhez, holott a német katonai vezetők is csak a Budapest körüli védelmi vonal tartását tervezték. Városon belüli helységharcot nem akartak, az Attila-vonalak áttörésének esetében visszavonultak volna Budára, a Duna vonala mögé. A katonai vezetők többször is javasolták a pesti hídfő kiürítését, Hitler azonban közbeavatkozott, és november 23-án elrendelte Budapest védelmét „az utolsó tégláig”, tekintet nélkül a lakosságra és az okozott károkra, majd néhány nappal később Budapestet „erőddé” nyilvánította. Ezzel a főváros sorsa megpecsételődött. Decemberre bezárul a gyűrű a város körül Közben Budapestet megközelítették a szovjet csapatok, november 3-án Ferihegyig jutottak előre az első támadás során, de az előretörésük itt megakadt. Budapest elfoglalása céljából a szovjet oldalon átcsoportosítások történtek. A következő támadásnál két oldalról próbálták átkarolni Pestet, ez a kísérlet sem vezetett döntő sikerre. A harmadik támadás hozott eredményt: a 2. Ukrán Front december 9-én Vácnál kijutott a Dunához, majd december 20- án megindult a 3. Ukrán Front támadás is, és karácsonyra bezárult a gyűrű Budapest körül. Ezzel kezdetét vette az 52 napig tartó helységharc, amelynek során a főváros jelentős része elpusztult, és súlyos áldozatokat követelt mind a polgári lakosságtól, mind a harcoló csapatoktól. 1944-1945 fordulóján a magyar főváros sorsát egy hadműveleti kényszer határozta meg. Budapest földrajzi fekvésénél fogva a magyar történelem során állandó tényezőt jelentett. Ennek lényege, hogy Budapesttől nyugatra, a Dunakanyar és a Balaton között a Dunántúli-középhegységen keresztül katonai kötelékekkel jól járható átjárók vezetnek a Kisalföldre. A Kisalföld nyugati végén található a Kárpát-medence nyugati kapuja, amely Bécs felé néz. Addig, ameddig Budapest német kézben volt, a szovjet Vörös Hadsereg nem tudott akadálytalanul kijutni a bakonyi átjárókhoz, és nem tudott továbbhaladni Bécs felé a Duna mentén sem. Ezért Budapest védelme tulajdonképpen - katonai fogalommal élve - a Bécshez vezető megközelítési útvonalak birtoklásáért folyt. Bécsen keresztül pedig a német csapatok már saját hazájukat, a Harmadik Birodalom területeit védték. Ebből a hadműveleti helyzetből eredt, hogy a Budapest felmentésére indított német felmentő hadműveletek színtere a Dunántúli-középhegység már említett térsége volt. Ugyanakkor jelentős szerepet játszott a magyarországi német katonai tevékenységben az is, hogy a Kárpát-medence megtartásával a németek tulajdonképpen Közép-Európa orosz invázióját akarták megakadályozni. Budapestet bombázza az angolszász haderő
