Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-12 / 289. szám
2017. DECEMBER 12., KEDD SPORT 15 Real Madrid-PSG-párharc is lesz a BL-ben JEGYZET Döntőnek is beillik Sem lagzi, sem temetés Ballai Attila jegyzet@mediaworks.hu Már a legjobb tizenhat között összejött az a párosítás a labdarúgó Bajnokok Ligájában, amely talán legtöbb voksot kapta volna, ha az álomdöntőre kell szavazni: az előző két kiírásban megkoronázott Real Madrid az idén sokak által még többre taksált Paris Saint-Germainnel csap össze. Fábik Tibor szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A csoportküzdelmek zárása már előre vetítette, hogy az egyenes kieséses szakasz nyitányán rangos összecsapások elé nézünk, hiszen a címvédő Real Madrid, a Bayern München, a Juventus és a Chelsea is csak másodikként zárt a négyes fogatában. Az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni székházában a nyolcaddöntők tegnapi sorsolása előtt a szabályok a megszokottak voltak: azonos országbeli és ugyanabból a csoportból érkező csapatok nem kerülhetnek össze. A Tottenhamet, amely a H csoportban a Real elől happolta el az első helyet, összehozták a Juventusszal, majd a Liverpoolt a Portóval vagyis két korábbi BL-győztest, de borítékolhattuk, hogy lesz még pikánsabb randevú is. S lett is, mert Xabi Alonso a Real Madrid mellé kihúzta a Paris Hugo Meisl, a két világháború közötti ismert osztrák sportvezető egy ízben azt találta mondani: a magyarok vagy temetnek, vagy lakodalmat ülnek. A németországi női kézilabda-világbajnokság értékelésekor azonban nincs okunk sem erre, sem arra. Csapatunk ugyanis előbb bejutott a nyolcaddöntőbe, majd onnan - a franciáktól elszenvedett vasárnapi vereséggel - kiesett. Tényszerűen ez azt jelenti, hogy ott van a világ legjobb tizenhat együttese között, de a nyolcas elitbe már nem fér be. Ezzel szemben nem bizonyítható meggyőződésem, hogy ha a vb teljes, huszonnégyes mezőnye körmérkőzést vívna, a mieink a norvégok, az oroszok, a franciák, talán még a románok és a hollandok után simán bejönnének a 6-12. helyre, e pozíciókon nagy csatában osztozva a montenegróiakkal, a dánokkal, a svédekkel, a spanyolokkal, a németekkel. Csakhogy a kieséses rendszer kegyetlenebb műfaj, ha egy-egy elpackázott előmeccs és a sors szeszélye folytán a világ második legkiválóbb egylete már a 128 közé jutásért összeakad az elsővel, papíron 129.-ként zár. A várható és részben jogos kritikák mellett két felvetés mindenképpen megfontolandó. Az első arra lehet válasz, hogy a legutóbbi vb óta egy helyben jár a női válogatott, mert 2015- Xabi Alonso húzta ki a Real Madrid-Paris Saint-Germain párosítást a legjobb 16 között Fotó: AFP ben Dániában és 2017-ben Németországban is ugyanabban a fázisban búcsúzott. Igaz, a bravúr kétségtelenül hiányzik. De egyfészt attól, hogy szövetségi kapitányunk új és dán lett, játékosai még a régiek és magyarok maradtak, másrészt Herningben a legfeljebb velünk egyenrangú lengyel, Lipcsében viszont az egyértelműen erősebb francia ellenfél parancsolt megálljt. Az összmérleg hat mérkőzésen három-három győzelem és vereség, ám ennél árnyaltabb a kép: a lányok alulmaradtak két, nyilvánvalóan jobb vetélytárssal (a norvéggal és a franciával) szemben, simán vertek egy amatőrt (az argentint), a három azonos szintű közül pedig a lengyelt és a csehet legyűrték, a svédnek megadták magukat. A másik visszatérő bírálat: soha ennyi pénzből nem gazdálkodhatott a sportág, még sincs látványos fejlődés. A vb ezt mutatta. Ugyanakkor józan ésszel belátható, hogy egy szekérderéknyi euróból ugyan egyik napról a másikra vásárolható tucatnyi légiós, külföldi sztáredző, toronyóra lánccal, de 22- 28 év közötti, kész klasszis magyar beállós és átlövő nem. Őket fel kellett volna nevelni, ki kellett volna képezni. Nem ma, nem tegnap, évekkel ezelőtt. A mi jelenünket a múltban építették jövőként - így sikerült. Saint-Germaint. A tavaly viszszavonult 114-szeres spanyol válogatott középpályás ezzel alaposan megfricskázta volt csapatát, amely három éve szívfájdalom nélkül lemondott róla és elengedte a Bayernhez. A Real Madrid és a PSG legutóbb a 2015/16-os BL-kiírásban került szembe egymással, a csoportkörben Párizsban O-O-ra végeztek, Madridban a házigazda nyert 1-0-ra Nacho góljával, de mindkét együttes továbbjutott, és a királyi gárda végül a trófeát is elnyerte. „Akár a döntő is lehetne, így mondhatjuk, hogy ez egy kicsit korai párharc” - jegyezte meg a tegnapi sorsolás után Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi igazgatója. A nyolcaddöntőben Barcelona-Chelsea párharc is lesz, más alkalommal ez lenne a sláger, de a Real-PSG mellett nem rúghat labdába... Chelsea-Barcelona-meccs is lesz a nyolcaddöntőben A BL-nyolcaddöntő párosítása: Real Madrid-PSG, Sevilla-Manchester United, Chelsea-Barcelona, Juventus-Tottenham, Basel-Manchester City, Bayern München -Bef ikta§, Porto-Liverpool, Sahtar Doneck-AS Roma. Az első mérkőzéseket február 13-14-én és 20-21-én, a visszavágókat március 6-7-én és 13-14-én rendezik. Az Európa-ligában a 16 közé jutásért az RB Leipzig, Gulácsi Péter csapata a szintén a BL-ből kiesett Napolival találkozik, Kádár Tamás klubja, a Dinamo Kijev az AEK Athénnal, Kleinheisler László együttese, az Asztana a Sporting Lisboával csap majd össze. Megvédte elsőségét a Ferencváros csapata a sze s-kupán UTÁNPÓTLÁSFOCI Szombaton a szekszárdi városi sportcsarnokban a Szekszárdi UFC hetedik alkalommal rendezte meg hagyományos, az Ull-es korosztály számára kiírt Mikulás-kupa teremlabdarúgó-tornát. A kilenccsapatos nemzetközi kupán a címvédő Ferencváros ezúttal is két alakulattal képviseltette magát, s csakúgy mint tavaly, zöld-fehér házi döntő zárta az egész napos eseményt, végül a „zöldek” birtokába került a serleg. A fiatal utánpótlásfocisták igazi ünnepet varázsoltak a városi sportcsarnokba, élvezték a játékot. A szerbiai Nyers István Labdarúgó Akadémia nem jött el, helyettük a Pécsi Sportolda ugrott be. A Dunakeszi Kinizsi Futsal Club betegségekre hivatkozva az utolsó pillanatban szintén lemondta a részvételt, így a szervezők egy négyes és ötös csoportba sorsolták a résztvevőket. A rendezvény fővédnöke és szponzora a szekszárdi egyesület korábbi elnöke, Pálfi Gábor és a Szász Étterem és Söröző vezetője, Keszthelyi Szabolcs volt. MIKULÁS-KUPA. EREDMÉNYEK. Helyosztók, a harmadik helyért: Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Dunakeszi VSD 6-2. A döntőben: Ferencváros (zöld), Ferencváros (fehér) 3-1. A kupa végeredménye: 1. FTC Hatalmas csatában dőltek el a helyezések a Mikulás-kupán. A kaposvári Bene akadémia csapata a harmadik helyet szerezte meg (zöld), 2. FTC (fehér), 3. Kaposvári Rákóczi BFLA, 4. Dunakeszi VSD, 5. Szekszárdi UFC (sárga), 6. Paksi FC, 7. Pécsi Sportolda, 8. Szekszárdi UFC (fekete), 9. FK Zenta. Különdíjak. A legjobb kapusnak Vajda Péter (Kaposvár) bizonyult, a legtechnikásabb játékos Kaján Norbert (FTC zöld) lett, a gólkirály címet hat találattal Ulrich Dániel (FTC fehér) szerezte meg, a legjobb szekszárdi játékos Rafael Gyula lett. A díjakat Kárpáti Zoltán, az UFC ügyvezetője, Gárdi Gábor alelnök, Koch László sportigazgató és Gyurkovics János önkormányzati képviselő adta át. B. L. Kárpáti Zoltán, a szekszárdi klub elnöke adta át az első helyezettnek járó díjakat Fotók: Makovics K. Nagyszabású teremtornát rendeznek Mislenyben TEREMFOCI Alig fejeződtek be a nagypályás megyei bajnokságok, máris beköszöntött a teremszezon. A Tolna megyei csapatoknak, baráti társaságoknak is jó szórakozási lehetőséget kínál a kozármislenyi sportcsarnokban december végén, a két ünnep között (27-én, 28-án és 29-én) megrendezésre kerülő háromnapos nagyszabású torna. Az 1. Kozármislenyi Fürge Nyuszi Kupán három kategóriában indulhatnak csapatok, összesen negyven együttes lép pályára: a szenioroknál és az amatőröknél (NB-s játékosok nem szerepelhetnek) tizenkét-tizenkét gárda, a nyílt kategóriában (itt bárki nevezhet) pedig tizenhat egylet.- Nagy igény van ilyenkor a téli időszakban ezekre a tornákra, hiszen vége a bajnokságoknak, viszont mindenki szeretne focizni a téli szünetben is - mondta Tóth Attila, a torna szervezője. - Összejönnek baráti társaságok, megesik az is, hogy akik nagypályán csapattársak, itt ellenfelek lesznek és nagyokat csatáznak a pályán. Az biztos, hogy érdemes lesz hajtani: a nyílt kategóriában jelentős pénzdíjazásban részesülnek a legjobbak, közel 400 ezer forintot osztanak szét - tájékoztatott a szervező. A tornára Tóth Attilánál lehet jelentkezni a 20/271-6599-es telefonszámon. TN