Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-12 / 289. szám

2017. DECEMBER 12., KEDD SPORT 13 „Ennyivel tartoztunk magunknak és szurkolóinknak” Szoros mérkőzésre késztették az elsőt Újabb edzőt „buktatott” az atomvárosi egyesület LABDARÚGÁS Ahogy arról a Budapest Honvéd-Paksi FC bajnoki meccs tudósításában beszámoltunk, a kispesti ve­zetőség az 1-0-ra megnyert mérkőzés után menesztette vezetőedzőjét, Erik van der Meert. A holland szakember munkáját Supka Attila vet­te át, aki edzőként 2006-tól 2008-ig, illetve a 2011-2012- es szezonban két ízben már ült a fővárosiak kispadján. Az élvonalban ez volt a ne­gyedik edzőváltás az őszi sze­zon során, amelyből három alkalommal valamilyen mó­don érintett volt a Paksi FC. Az első menesztésre augusz­tus végén került sor, akkor Mészöly Géza munkáját kö­szönték meg Szombathelyen, helyére Pacsi Bálintot ültet­ték le. Október 16-án Mezőkö­vesden is új edző kezdte meg a munkát, a Radványi Miklóst váltó Kuttor Attila a Fehérvá­ri úton ült először a borsodiak kispadján, s ért el 1-1-es dön­tetlent. A harmadik edzővál­tásra november közepéig kel­lett várni, amely szintén a vasi megyeszékhelyen történt, mi­után a Haladás az akkor még hazai pályául szolgáló soproni stadionban 2-1-re kapott ki az atomvárosiaktól (Pacsit a szlo­vák Michal Hipp váltotta, aki­vel azóta legyőzték a Ferenc­várost, a Videotont és a Pus­kás Akadémiát, s elmozdultak a kiesőhelyről). A kört a fent említett kispesti váltás zárja, ez azonban aligha boldogítja a paksiakat, akik vereségük­kel a hetedik helyen telelik át a holtszezont. BergS. A holland Erik van der Meernek mennie kellett Fotó: M. K. Közel volt a bravúrhoz, még­is vereséget szenvedett idei utolsó hazai bajnoki­ján a Knipl Kft. Bonyhádi KSE a listavezető ŐSE Lions együttesétől. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Az esélytele­nek nyugalmával fogadta idei utolsó hazai bajnokiján a listavezető oroszlányiakat a Bonyhád, amely továbbra sem számíthatott húzóemberére, a combsérülése miatt maródi Tömösváry Mátéra. A center hiányát megérezték a völgy­­ségiek, 6-5-ös vezetés után egy 10-0-s rohanással ellép­tek a vendégek, ezt az előnyt pedig a félidő végéig meg is tudták tartani. A nagyszünetről táma­dásban és védekezésben is más ritmusban tért vissza a BKSE, védekezésben hol zó­­náztak, hol emberfogást al­kalmaztak, ami kellőképpen elbizonytalanította az Orosz­lányt. Ez jó hatással volt a támadójátékra is, egy 7-0-s etappal három pontra (23. perc: 40-43) közelítették meg Somogyfokiék a listave­zetőt, sőt a negyed utolsó per­cében a vezetést is.visszavet­­ték. Hogy mégis az ŐSE for­dult előnnyel a hajrára, az a korábbi paksi és bonyhádi já­tékos, Illés Máté triplájának volt köszönhető (59-61). Az utolsó tíz percet is egy volt ASE- és BKSE-játékos, név szerint Sömenek Martin pontjai indították, s miután négy percig csupán két pont­ra voltak képesek a völgysé­­giek, itt el is dőlt a mérkőzés. Habár a mezőny legeredmé­nyesebb játékosa Baki Sándor lett 16 ponttal (mellette lesze­dett 6 palánkról lecsorgó lab­dát, kiharcolt 4 faltot, és adott egy sapkát), rajta kívül egyik csapattársa sem zárt kétje­gyű pontszámmal. Ehhez ké­pest a vendégeknél öten is el­értek legalább 12-t, az ameri­kai Spagnolo 14 ponttal, 10 le­pattanóval és 5 kiharcolt falt­tal a legtöbb VAL-ponttal zárt. „Le a kalappal a játékosok előtt, szívüket, lelkűket kitet­ték a pályára a jóval esélye­sebb oroszlányiak ellen. Eny­­nyivel tartoztunk magunk­nak és a szurkolóinknak is - fogalmazott Morgen Frigyes. - Mint minden sportágban, úgy a kosárlabdában is fon­tos az eredmény, de Máté nél­kül vállalható vereséget szen­vedtünk, s úgy jöhettünk le a pályáról, hogy kihoztuk ma­gunkból a maximumot. Nem Férfi NB l./B. Piros 1 ŐSE Lions 1110 1 964-838 0.95 2, Veszprém 11 9 2 921-788 0.91 3. Nyíregyháza 10 7 3 825-761 0.85 4. TF Budapest 10 6 4 720-707 0.80 5. PVSK 9 5 4 738-716 0.78 6. Miskolci EAFC 10 5 5 804-778 0.75 7. Győri KC 10 5 5 787-838 0.75 8. Békés 11 5 6 942-948 0.73 9. Törökbálint 10 4 6 764-749 0.70 10. Vasas Akad. 10 4 6 723-779 0.70 11. Bonyhád 11 4 7 793-847 0.68 12. Hm.vásárhely 10 3 7 806-873 0.65 13. Nagykőrös 10 3 7 764-857 0.65 14. Bp. Honvéd 7 0 7 524-596 0.50 szabad elfelejteni, hogy a ven­dégek kerete egy A csoporto­séval vetekszik, minden posz­ton két kiváló játékossal a so­raikban” - tette hozzá a völgy­­ségiek edzője. A bonyhádiak jövő szerdán az otthon még százszázalé­kos, öt mérkőzésből ötöt meg­nyerő Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-val zárják az idei évet. „Habár Mátéra valószínű­leg ott sem számíthatunk, az Oroszlány elleni játék lö­kést adhat nekünk. Ha ott is ilyen produkcióra leszünk ké­pesek, sok fejtörést okozunk a kisalföldieknek” - jegyezte meg Morgen Frigyes. HÍREK Hosszú kihagyás vár Accambray-re KÉZILABDA Achilles-ín-szaka­­dást szenvedett William Ac­­cambray, a Telekom Veszp­rém férficsapatának balátlö­vője a Grundfos Tatabánya elleni vasárnap esti bajno­ki mérkőzésen (31-28). A 29 esztendős francia válogatott játékos tegnap már haza is utazott Montpellier-be, ahol műtéten esik át, s majd ezt követően derül ki, hogy mi­kor térhet vissza a pályára. Az biztos, hogy több hóna­pos kihagyás vár rá, így szin­te biztosan nem lesz ott a ja­nuári, horvátországi Euró­­pa-bajnokságon a francia ki­válóság. B. S. A lengyeleké lett az Elnök Kupa KÉZILABDA A németorszá­gi világbajnokságon a 17. helyért kiírt összecsapá­son Lengyelország két gól­lal, 29-27-re legyőzte Brazí­liát, ezzel övék lett az Elnök Kupa. További helyezések: 19. Angola, 20. Kamerun, 21. Paraguay, 22. Kína, 23. Argentína, 24. Tunézia. B. S. Két hely már elkelt a rájátszásban AMERIKAIFOCI Elsőként a Philadelphia Eagles jutott be a tengerentúli profi liga (NFL) rájátszásába, miután nagy csatában idegenben 43- 35-re legyőzte a Los Angeles Rams együttesét. Sikerével az Eagles 11-2-re javította mérlegét, amellyel megnyer­te az NFC főcsoport Kele­ti csoportját. A győzelem ve­zéráldozattal járt, az irányító Carson Wentz (képünkön) térdszalagsérülést szenve­dett, s nem kizárt, hogy vé­get ért az MVP-jelölt szezon­ja. A Philadelphia mintáját követte a Pittsburgh Steelers is, amely 39-38-ra nyerte a Baltimore Ravens elleni cso­portrangadót, ezzel megsze­rezve az AFC Északi csoport­jában az első helyet. B. S. Ez történt az utolsó hazai bajnokin FÉRFI NB I./B, PIROS CSOPORT, 11. FORDULÓ Knipl Kft. Bony­hádi KSE-OSE Lions 70-82 (14-25,19-14, 26-22,11- 21). Zomba, 200 néző. V: Rad­nóti, Lövész. Reisz. Bonyhád: Somogyfoki P. 9, Gombos 8, Gébért A. 7, Baki S. 16/6, Somogyfoki Sz. 7. Csere: Jil­­ling 9, Kovács B. 4/3, Pechár 6/6, Fetzer 2, Fazekas V. 2. Az Oroszlány legjobb dobói: Illés 15/6, Madár 14/12, Spagnolo 14, Kovács G. 12/6. A negyedik szezonját zárja a népszerű szekszárdi sítanoda Bátran siklanak a kezdők is Úszó-Eb és kézi-vb a keddi kínálatban SIÖKTATÁS Már 4. szezonjában üzemel Szekszárdon a Sí-Elek Sítanoda. A Baka iskolától dél­re eső lejtőn felépített mű­anyag sípálya 300 négyzet­­méteres, hófánk csúszdaként is funkcionál. Idén is október 1-től karácsonyig tart nyitva. Csóka Tamás, a pálya tu­lajdonosa, vezető síoktató el­mondta, fennállásuk óta közel 400 gyermek és felnőtt sajá­títhatta el náluk a síelés alap­jait a különböző tanfolyamo­kon. Az érdeklődés évről év­re nő. Az iskolák felismerték a lehetőséget, hogy diákjaikat már itthon megtaníthatják az alapokra, így csökkenthetik a külföldi túrákon a sérülésve­szélyt, növelhetik a hasznos síelési napok számát. A hely­beli fiatalokon túl jönnek ide bonyhádi, bajai, kalocsai, sár­bogárdi, tamási és pécsi intéz­ményekből is csoportok. A carving síelés alapjaival ismerkedhetnek meg a heti rendszerességű alkalmakon, de egyéni képzésre is van le­hetőség. A tanodában végző­ket aztán elviszik egy öröm­síelésre Eplénybe, hogy igazi havas pályán fejlődhessenek tovább. Csóka Tamás hozzá­tette, már bizonyos, hogy jövő októberben is indítanak tanfo­lyamokat. F. V. Az ovis kezdő csoport tagjai is ügyesen síelnek már Fotó: M. K. KEDD KÉZILABDA Női vb, ne­gyeddöntők: Svédország-Dá­­nia 17.15 (Sportl), Francia­­ország-Montenegró 20.15 (Sportl). LABDARÚGÁS Né­met liga: Wolfsburg-Leipzig 18.15 (Eurosport2), Mainz- Dortmund 20.30 (Eurosport2). Olasz liga: Genoa-Atalanta 18.55 (DigiSportl). Olasz Ku­pa: Inter-Pordenone 20.55 (Di­giSportl). Franca Ligakupa: Monaco-Caen 21 (DigiSport2). Klub-vb, az 5. helyért: Wydad Casablanca (marokkói)-Ura­­wa Red Diamonds (japán) 15 óra (M4 Sport), elődöntő: Gre­­mio (brazil)-Pachuca (mexi­kói) 18 óra (M4 Sport). SZERDA KÉZILABDA Női vi­lágbajnokság, negyeddöntők 17.15 és 20.15 óra (Sportl). LABDARÚGÁS Klub-világ­­bajnokság, elődöntő: Al-Jazi­­ra-Real Madrid 18 óra (M4 Sport). Olasz Kupa: Fiorenti­­na-Sampdoria 17.25 (DigiS­portl), Milan-Verona 20.45 (DigiSportl). Francia Ligaku­pa: Strasbourg-Paris SG 21 (DigiSport2), Rennes-Marse­­ille 18.40 (DigiSport3). Német liga: Hoffenheim-Stuttgart 18.15 (Eurosport2), Bayern München-Köln 20.30 (Euro­­sport2). ÚSZÁS Rövid pályás Európa-bajnokság 9.30 órától (M4 Sport). Berg S. Baki Sándor (labdával) volt a bonyhádiak legjobbja az Oroszlány ellen, mellé ezúttal pontszámban nem nőttek fel a társak Fotó: M. K.

Next

/
Thumbnails
Contents