Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-25 / 275. szám

2017. NOVEMBER 25., SZOMBAT SPORT 15 Kálomista Gábor elnökként távozik, de szurkoló marad Veszprémben Értéket teremtettek Kálomista Gábor (balra) nehéz szívvel, de az eredményekre büszkén búcsúzik Nagy Lászlóék csapatától Fotók: Nemzeti Sport Kálomista Gábor tegnap de­cember 1-jei hatállyal le­mondott a Telekom Veszp­rém férfikézilabda-csapatá­nak elnöki tisztéről. A majd­nem hat év alatt, amelyet a klub élén töltött, a Veszp­rém a „legnagyobb euró­pai kiscsapat” státuszá­ból a legszűkebb világelit­be emelkedett. Egy sikertör­ténet - az elnöké - most vé­get ért, egy másik azonban - az együttesé - a távozó sportvezető reményei sze­rint is folytatódik. Ballai Attila attila.ballai@nemzetisport.hU' - Egyszer, másfél éve már majd­nem leköszönt, amikor 2016. május 29-én a Veszprém Köln­ben kilencgólos vezetés után, büntetőpárbajban vesztette el a lengyel Kielce elleni BL-döntőt, és ezzel talán soha vissza nem térő esélyt szalasztott el. E mos­tani, második lemondásának mennyi köze van az elsőhöz?- Remélem, lesz még vissza­térő lehetősége a csapatnak. Viszont ez egészen más ügy. Tavaly azért ajánlottam fel a le­mondásomat, mert volt egy öt­éves elképzelésünk arról, ho­gyan nyerhetjük meg a Bajno­kok Ligáját, s ez 4 év, 364 nap, 23 óra 47 percen át működni látszott, de az utolsó 13 perc mindezt meghiúsította. Ekkor gondoltpipgzt, hogy változásra van szükség, aminek köszön­hetően a csapat talán az utolsó lépést is képes lesz megterini.- Mi történt most?- Megint útelágazáshoz ért a Veszprém. Amikor 2012-ben társelnök lettem, a klub gaz­dálkodása finoman szólva sem volt 21. századi. Ezért hat év­vel ezelőtt részvénytársaságot hoztunk létre, látható tulajdo­nossal. Meggyőződésem, hogy egy város, egy közösség nem tud úgy irányítani egy ilyen szintű sportvállalkozást, mint egy tulajdonos, akinek arca van, aki odaáll a csapat mel­lé. Mostanra elértük, megva­lósítottuk a célunkat, olyan tu­lajdonost találtunk a részvény­­társaság élére, aki szilárdan hisz abban, hogy érdemes ide befektetni, nagyon sokat áldoz a klubra. Természetes, hogy megvannak az elképzelései a jövőről, az irányításról, hozza magával az embereit, azok pe­dig a saját koncepciójukat. Ami persze sok tekintetben nem az ízlésemnek való, nem feltétle­nül és nem mindig értek egyet a döntéseikkel, a módszereik­kel, de ezt tudomásul kell ven­ni, el kell fogadni. Most eljött az idő, amikor hátrébb kell lép­ni, és úgy gondolom, többet se­gítek azzal, ha távozom, mint ha maradnék.- Lemondása bejelentésekor talán korai lenne az elmúlt hat év teljes mérlegét megvonni, de mindenképpen érdemes rög­zíteni, honnan hova jutott a Veszprém.- Nagyon nehéz helyzetből indultunk, a megszűnés veszé­lye is fennállt. Egyszerre kel­lett a klub komoly adósságállo­mányát kezelni, tehát a múltat lezárni és a jövőt, az új csapatot építeni. Egyértelmű célként ha­tároztuk meg, hogy „hófehér” gazdasági vállalkozást hoz­zunk létre, az addiginál sokkal tisztább, átláthatóbb működés­sel, finanszírozási rendszerrel. Csak erről az alapról válhat­tunk a világ egyik élcsapatá­vá. Ehhez persze olyan szintű játékosok is kellettek, akik er­re alkalmasak, és az első, dön­tő lépés Nagy Laci hazahozata­la volt. Mert ő igazi vezéregyé­niség, pályán és pályán kívül is köré lehetett szervezni az új csapatot.- 2012-ben foglalta el a társel­nöki pozíciót, ebben az évben tért haza Nagy László. 2009 jú­niusa óta nem szerepelt a válo­gatottban, itthon sokan felké­szültek rá, hogy a londoni olim­pián spanyol színekben látjuk viszont, BL-t nyert a Barceloná­val, csapatkapitánnyá válasz­tották. Mégis miben bízott, ho­gyan nyitott, közeledett felé?- A menedzserében, Ször­­nyi Attilában merült fel az ötlet, hogy Laci hazatérhetne. Először kétkedve fogadtam, aztán egyre nagyobb esélyt láttam rá. Több mint tízszer utaztunk el Barce­lonába, Szörnyi, Hajnal Csaba és én, mire mindenben megál­lapodtunk Lacival és a klubjá­val, ahol tizenkét évet töltött el. Nem egy délután alatt dőlt el, hogy mindezt otthagyja, és ha­zajön. Az érkezése után viszont olyan játékosok kezdtek érdek­lődni a Veszprém iránt, akik­nek a szerződtetése korábban meg sem fordulhatott a fejünk­ben. A délszlávok után spanyol klasszisok, világbajnok sztárok jöttek hozzánk. Megalapoztuk a hírünket: erős lábakon álló, kor­rekt, családias hangulatú, egy­másért küzdő csapat alakult ki, amely bárhol, bárkit képes le­győzni, és fantasztikus szurko­lótábor előtt vívja a hazai mér­kőzéseit. Sokan gondolták úgy, hogy ebbe szívesen belekóstol­nának, és csupán egyetlen já­tékos volt, aki idő előtt távozott Veszprémből, Pálmarsson.- A férfi Bajnokok Ligájában az oda-visszavágós döntő helyett 2010-ben vezették be a négyes végjátékot, a Final Fourt, és a Veszprém kezdettől oda vá­gyott. Az első négy kiírásban hiába, a következő négy szezon­ban, 2014 és 2017 között vi­szont mind a négyszer eljutott Kölnbe. Ennyire közvetlen len­ne az összefüggés egy klub, egy csapat irányítása, menedzselé­se és eredményessége között?- Rajtunk kívül csak a Kiel volt képes zsinórban négyszer beke­rülni a Final Fourba. Amikor ez először sikerült nekünk, a szur­kolók hatalmas ünnepségsoro­zatot rendeztek, most már szin­te alapelvárás a négyes döntő, és szerintem joggal az. 2014-ben két vereséggel negyedikek let­tünk, 2015-ben az elődöntőt már megnyertük, de a döntőt simán elveszítettük, 2016-ban tizenhá­rom perccel a döntő vége előtt ki­lenc góllal vezettünk, 2017-ben pedig, miután egy góllal kikap­tunk a Paris SG-től, végre először nyertünk a második napon, négy góllal a Barcelona ellen. Remek széria. Ebben az időszakban két­szer elsők lettünk a SEHA Ligá­ban (Délkelet-Európa legerősebb klubjainak nemzetközi tornája - a szerk.), klubvilágbajnoki dön­tőt játszottunk. Mindennek meg kellett teremteni a feltételeit, és nem kizárólag az anyagiakra gondolok. A BL-siker nemcsak a költségvetésen múlik, hanem a csapaton belüli, a játékosok és a vezetők közötti emberi vi­szonyokon is.- A klub itthon egyeduralkodó­vá vált, a Szeged 2007-es baj­noki győzelme óta a Veszprém tízszer nyerte meg az aranyér­met. Pedig fő ellenfelének tu­lajdonosa az ország egyik leg­tehetősebb, legsikeresebb üz­letembere, a kispadján spanyol sztáredző ül, aki hazája váloga­tottját világbajnoki címre ve­zette, a kerete bővelkedik re­mek légiósokban. Ezért is hal­lani gyakran, hogy a két rivá­lis között csökken a távolság, de ennek idén ősszel éppen az ellenkezője igazolódott be: a Veszprém minden korábbinál nagyobb különbséggel, kilenc góllal tarolt Szegeden. Kifutott eredmény volt, vagy a valós ké­pet tükrözte?- A Szegedet nagyra tar­tom, nagyon jó csapat. Leg­utóbb két fantasztikus, izgal­mas kupadöntőt játszottunk vele, de tény, itthon évek óta a Veszprém nyert meg mindent, amit csak lehet. Vitathatatlan, hogy kicsit mindig előbbre jártunk, mint a Szeged.- Ennek egyik jeleként, követ­kezményeként csupán a Veszp­rémnek van országos, sőt a ha­tárokon is túlnyúló szurkolótá­bora. Mostantól, exelnökként, közéjük tartozik majd?- Harminc éve kötődöm a Veszprémhez, szurkolóként már 1992-ben ott voltam a Milbertshofen elleni győz­tes KEK-döntőn. A Cozma­­gyilkosság tragédiájától a legfelemelőbb sikerekig na­gyon sok minden hozott és tartott össze bennünket, eze­ket a pillanatokat, emlékeket nyilván nem lehet elfelejte­ni. Az érzelmi részén túl úgy gondolom, ma a Veszprém kézilabdacsapata a legérté­kesebb sportmárka Magyar­­országon, sőt Európa-szerte ismerik, jegyzik, külföldön is alakultak fanklubjai. Tu­domásom szerint a BL-döntőt 150 millióan nézték. Létre­hoztunk egy értéket, ami­re vigyázni kell, amit növel­ni kell. Nagyon bízom benne, hogy az utódaink ezt ugyan­olyan elszántsággal teszik majd, ahogyan mi tettük. JEGYZET Győzd le önmagad! Buzgó József jegyzet@mediaworks.hu Hétköznaponként hajnali négy óra harmincötkor diszkréten, szinte elnézést kérve kezd pittyegni a tele­fonom... Úgy tartják, hogy a korai felkelést csupán elvi­selni lehet, megszokni - lé­nyegében - soha. De a sport nagyon sok mindenre megta­nít, rávesz. Hiába marasztal a puha paplanos ágy, amikor edzésre kell menned, nincs apelláta. Ha nem vagy beteg, netán sérült éppen, ha esik, ha fúj, nincs mese, indulnod, menned kell! Idestova ötven­egy éve vár naponta a máso­dik otthonom, a Margitszi­get, és ott a világ legszebb sportintézménye, az első ma­gyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd által tervezett Nemze­ti Sportuszoda, várnak a ba­rátok, az edzőpartnerek. Ti­los, főbenjáró bűn lenne őket cserbenhagyni! Magamról már nem is szólva... De azt is tudom, hogy milyen jó a szenvedős szigetkörök után ücsörögni, izzadni a szauná­ban, elterülni a kellemesen meleg vízben, dumálgatni, fényezni magunkat a brüg­­gölő medencében... Persze én sem vagyok szent, sokszor előfordult már, hogy semmi kedvem nem volt az egészhez, külö­nösen kisgyerekként keres­tem a kifogásokat (fáj a ha­sam, hideg lesz a víz, a múlt­kor a Locker „Jojó” sem volt ott az edzésen stb.), ám a leg­többször sikerült legyőznöm, rávennem magam a sporto­lásra, a futásra, az úszásra. Persze előfordult néha olyan is, hogy a szüleim mutatták meg, „merre is van az előre”. Már javában profi sportoló voltam, mégis megesett, hogy elgyengültem, hajlot­tam volna egy kis „kum­­mantásra”, könnyítésre, „vé­letlen” elalvásra, de ilyen­kor a lelkiismeretem bőszen kongatta, s kongatja még manapság, hatvankét éves koromban is azt a bizonyos vészharangot. Sajnos nem voltam annyi­ra tehetséges, hogy gond nél­kül megengedhettem volna magamnak a lazítást. Szor­galmasnak lenni egyébként is sokkal könnyebb, mint ta­lentumnak... Amikor tegnap hajnalban ébreszteni kez­dett a telefonom, a hátam közepére - vagy talán még oda sem - kívántam a futást. Durcásan, mérgesen azt kérdeztem magamtól: „Jó­zsi, hát kell ez neked?” Az­tán borzasztóan elszégyell­tem magam. Örülnöm kelle­ne annak, hogy a lábaim, a szervezetem még megenge­dik, hogy fussak. Ehelyett sopánkodom, sóhajtozom? Egy olyan öreg amatőr futó, mint amilyen én is vagyok, aki nem tartozik senkinek sem elszámolással, akit sen­ki sem vonhat már kérdő­re, mit miért tesz, vagy ép­pen ellenkezőleg, nem tesz, az ne siránkozzon! Hogy le­megy edzeni vagy sem, ki­zárólag az ő dolga. Vállon ve­­regetés, dicséret, elismerés nem jár érte. A jutalmam az, hogy még tehetem...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents