Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-22 / 272. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. NOVEMBER 22., SZERDA Musicalek, táncdalok a pénteki koncerten SZEKSZÁRD Nagyszabású koncertre készül Kovács Gergő. A szekszárdi énekes november 24-én, pénteken 19 órakor áll közönség elé a Babits Mihály Kulturális Központ színháztermében. Mintegy két és fél órás musical- és dalestje során gyerekkori barátok, Kövendy Eszter és Málinger Anita is fellépnek, akikkel Gergő annak idején a Tücsök Zenés Színpadban énekelt együtt, valamint Prantner Tamás zongorista is kíséri őt a koncerten. Pecze István szintén a közreműködők között van, ő harmonikán játszik majd, de a Tücsök Zenés Színpad jelenlegi tagjait is hallhatja a közönség, a színpadi látványhoz pedig a Ritmo Sporttánc Egyesület táncosai járulnak hozzá. Sztárvendégként Zalatnay Sarolta érkezik. Az est első felében népszerű musical részletekre számíthatnak az érdeklődők, így többek között Gergő szívéhez különösen közel álló dalok is elhangzanak, például a Légy jó mindhaláligból „Az élet szép”, vagy éppen a Valahol Európában című musicalből a „Zene az kell”. A koncert második felében a kupiéké és a táncdaloké, magyar slágereké lesz a főszerep, de a külföldi dalirodalom legnépszerűbb világslágerei is felcsendülnek. Kovács Gergő legutóbb két éve adott hasonlóan nagyszabású koncertet, akkor pályafutása húszéves jubileumát ünnepelte. H. E. Kovács Gergő Fotó: TN Hazánk legnagyobb gabonatárolója a bázis Szekszárdi cégé lett az adonyi kikötő A szekszárdi Sygnus Kereskedelmi Kft. érdekkörébe tartozó Adony Logisztikai Központ Kft. tulajdonába kerülnek a felszámolás alatt álló adonyi Magtárház Kikötő Kft. vagyonelemei, adta hírül az agrárszektor.hu. A hírt Sági Tibor, a Sygnus Kft. alapítója, igazgatója is megerősítette. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Zajlik az értékesítési folyamat az adonyi Magtárház Kikötő Kft. felszámolási eljárásában - tájékoztatta az agrárszektor.hu-t a felszámolást végző Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. Az állami cég az értékesítés befejezéséről konkrétumot nem közölt, de azt hozzátette, hogy a pályázati kiírásban szereplő szerződéskötési, fizetési és birtokba adási határidők még nem zárultak le. Az adonyi bázis egyébként ma hazánk legnagyobb gabonatároló kapacitásának számít. A Sygnus Kft. évente 300- 400 ezer tonna gabonával kereskedik a hazai és az exportpiacon. Az évek óta felszámolás alatt álló Magtárházat az NRN legutóbb augusztusban hirdette meg 6,1 milliárd forintos irányáron, míg végül az elfogadott nyertes ajánlat 3 milliárd 57 millió forintról szólt. Az adonyi logisztikai telephely 450 ezer tonnás névleges gabonatároló-kapacitást, illetve több dunai kikötőállást foglal magába, így hazánk legnagyobb gabonaraktárának, illetve gabonarakodó bázisának számít. Az adonyi vagyonelemek az Adony Logisztikai Központ Kft. tulajdonába kerülnek, amely a szekszárdi Sygnus Kereskedelmi Kft. érdekkörébe tartozik. A Sygnus magánszemély tulajdonosai eddig Pakson is működtettek gabonatároló és -rakodó kapa-Gabonarakodás folyami kikötőben. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock citásokat, a most megvásárolt adonyi telephelyet pedig három éve a felszámolótól bérelték és üzemeltették az Adony Logisztikai Központ Kft.-n keresztül. A gabonaforgalmazással foglalkozó Sygnus évente 300- 400 ezer tonna terménnyel kereskedik, amelyet a hazai és a külpiacon értékesít. Ezzel a társaság 3-5 százalékos részesedést mondhat magáénak a ma-A Sygnus Gabona Kereskedelmi és Logisztikai Kft. egy magántulajdonban lévő társaság, melynek székhelye Magyarországon van. A céget két agrármérnök, Sági Tibor és Németh Tamás alapította 1993-ban. A cég a működését hazai gabonakereskedelemmel kezdte, éves szinten nem több mint pár ezer tonna gabona forgalmazásával. Az extenzív gabonaexgyar gabona-kereskedelmi piacon. Az adonyi gabonaközpont még a 2002-2006 közötti szocialista kormányzás idején épült fel, de később működése ellehetetlenült az uniós gabonaintervenciós felvásárlási rendszer megszűnése miatt. Korábbi hírek szerint a beruházást az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. finanszírozta, amelynek 13 milliárd forintnyi követeléport növekedésének kiszolgálására a cég később egy dunai kikötőt bérelt Domboriban. Felismerve a logisztikai nehézségeket és szűk keresztmetszeteket, döntés született, hogy invesztáljanak be egy hazai kikötőbe. A PaksPort 2003-ban épült meg a Duna jobb partján. Azóta a Sygnus Kft. az EU egyik jelentős gabona- és olajos magvak beszállítójává vált. se maradt fenn, a Magtárház Kft.-nél pedig összesen csaknem ló milliárdos kötelezettség halmozódott fel. A társaság elsőként kirendelt felszámolója az adonyi logisztikai bázist még 15 milliárdért próbálta értékesíteni 2012-ben, majd az ár fokozatosan csökkent az utolsó kiírásban szereplő 6,1 milliárdos összegre, illetve az elfogadott vételi ajánlatban rögzített 3 milliárd forintra. A felszámolást végző NRN a hitelezői követelésekkel kapcsolatban csupán annyit közölt, hogy a felszámolás alatt álló vállalat vagyona zálogjoggal terhelt, ezért az igényeket az ide vonatkozó törvényi rendelkezések szerint elégítik ki. A felszámoló a hitelezők személyéről, követelésük nagyságáról és a felszámolási eljárás további teendőiről nem kívánt nyilatkozni, mivel ezeket nem nyilvános adatoknak minősítette. Két agrármérnök alapította Családias hangulat jellemezte a Borünnepet DOMBÓVÁR Családias hangulatban telt a hétvégi Borünnep Dombóváron. A szervezők a gyerekekre is gondoltak, és minden standnál volt valamilyen program számukra is. A víztoronynál például a Ninja Warrior névre keresztelt ügyességi játék várt rájuk. A rendezvényt Kovács János, a Kertbarát Egyesület szakmai borkóstolója nyitotta meg, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egy bort nem lehörpinteni kell, hanem ízlelgetni, mivel így sok mindent meg lehet állapítani belőle. ízére, szagára, zamatára kell összpontosítani. Egy-egy bor között érdemes csipegetni valamit, főként sajtot, almát és diót javasolt. Eztán Szabó Loránd polgármester köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy minden résztvevő nyolc kupont kapott, amelyeket a standoknál tudtak beváltani egy-egy deci borra. A borkóstolónak négy helyszíne volt. A művelődési háznál fehéret, a városházánál rozét, a víztoronynál vörösbort, míg a Német Háznál pezsgőt kínáltak. A programot Komonyi Zsuzsi fellépése zárta. H. E. Pécsett és Siklóson is játszanak SZEKSZÁRD A Német Színházban tegnap betegség miatt elmaradt a pacman city blues című darab, helyette a közönség A szépség és a szörnyeteg - Die Schöne und das Biest - című zenés mesét tekinthette meg. A pacman city blues ma program szerint 12 órától várja a közönséget a DBU-ban, holnap pedig 11 órai kezdéssel Siklóson, a művelődési házban tűzik műsorra Daniel Wild művét. Ma Pécsett, a Dugonics utcai óvodában is jelen lesz a DBU, egyik színművésze révén: Bogiári Tamás 10.30 órától a Mesék a bőröndből - Märchen aus dem Koffer sorozat keretében Az aránylód - Die goldene Gans - történetével ismerteti meg a legkisebbeket. Sz. Á. Fákat és virágszigeteket ültettek azon a két helyszínen, ahol gyerekkorukat töltötték A közjóért cselekedett az uzdi baráti társaság SARSZENTLORÍNC-UZD Az is kola egykori diákjai a közös célok és közösségi célú tevékenységek összehangolása érdekében idén júliusban hozták létre az Uzdi Diákok Baráti Társaságát. A szervezet deklarált célja és feladatként tűzték ki az évenkénti diáktalálkozók megszervezését, a kapcsolatok erősítését, az uzdi iskola emlékének és hagyományainak ápolását, az iskolai és helytörténeti gyűjtemény gyarapítását. A célok között szerepelt a sárszentlőrinci önkormányzattal való kapcsolat es együttműködés kialakítása is. Dr. Farkasfalvi József, a társaság elnöke elmondta, az odajárók számára meghatározóak voltak az egykori iskolájukban, a ma ifjúsági szállásként működő Fördős-kúriában eltöltött évek. Mivel többen évtizedek óta nem látták egymást, ezért érezték szükségét annak, hogy évente legalább egyszer szervezett keretek között öszszegyűljenek. Visszahúzta őket a szívük, és Demény Károly, Sárszentlőrinc polgármestere is pozitívan fogadta az egyesület létrehozását. A közös tennivalók közül ki-Idén másodszor gyűltek egybe a régi diákok Beküldött kép emelkedik a Renkecz József igazgató-tanító által létrehozott gyűjtemény rendezése és látogathatóvá tétele a megyei múzeumok segítségével. Ezen túlmenően több olyan közös tennivalóban, találkozóban gondolkodnak, amely erősíti a több mint ötven tagot számláló társaság csoportépítő, közösségformáló erejét. Szombaton, bár borús idő volt, a közjóért megvalósuló újabb találkozó - fa és évelő növények ültetése volt a program - ellentételezéseként az esőcseppek megcsillantak a napfényben. A több mint 20 összegyűlt tag a Fördős-kúriánál, volt iskolájánál végzett tereprendezést, majd az egykori óvoda területén létesítettek virágszigetet. A délelőtt folyamán a két helyszínen harminc évelő növényfajtából több mint százhetven növényt ültetettek el. Farkasfalvi József kihangsúlyozta, az akcióval emléket állítottak már nem élő tanítóiknak, másrészt az egykori iskola és óvoda környezetét szebbé tették. Tevékenységük mások számára is ötletet adhat ahhoz, hogy emlékezzenek arra a helyre, ahol gyermekkorukat töltötték. B. L.