Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-15 / 266. szám

12. MEGYEI KÖRKÉP 2017. NOVEMBER 15., SZERDA Dr. Udvardy György (balról) és Porga Ferenc polgármester aláírja az együttműködési megállapodást Intézményvezetők és az egyházmegye közoktatásért felelős munkatársai a tájékoztatón Fotók: M. K. Középtávú terv szerint kétmilliárd forintos beruházással bővítik a gimnáziumot Katolikus iskolanegyedet alakít ki a város és az egyházmegye Még szorosabbra fűzi együttműködését Tamá­si Város Önkormányzata és a Pécsi Egyházmegye - je­lentették be hétfőn sajtó­­tájékoztatón. A következő években katolikus iskola­negyed épül a Koppány-par­­ti városban. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TAMÁSI Az előzményekről any­­nyit érdemes tudni, hogy 2015. január 1-jétől a Béri Balogh Ádám Gimnázium a Pécsi Egy­házmegye fenntartásába ke­rült. A város tulajdona maradt az épület, az egyház 50 évre használatba kapta. A folyamat bővült 2016. szeptember 1-jén, amikor a gimnázium tagin­tézményeként elindult a Szent Balázs Katolikus Óvoda, idén szeptember 1-jén pedig egy ál­talános iskolai osztály.- A két fél közötti hosszú tá­vú együttműködésen alapuló kész tervről van szó - mond­ta Porga Ferenc polgármester. Hozzátette, a katolikus oktatá­si negyed kialakításának cél­ja a gimnázium olyan mértékű bővítése, átalakítása, fejleszté­se, amely alkalmassá teszi a je­lenlegi épületet új alsó és felső tagozat, esetleg óvodai csopor­tok befogadására, működtetésé­re. Az új épülete(ke)t a kor kö­vetelményeinek megfelelő épü­letegyüttesként kell elképzelni. Az önkormányzat nem fenntar­tója az iskoláknak, mégis, mint az épület tulajdonosa, felelőssé­get érez a helyi oktatás, nevelés működéséért. Ezt az elkötele­zettséget az is kifejezi, hogy az elmúlt két évben az intézmény épületében számos új beruhá­zás indult és fejeződött be. A vá­ros több mint 200 millió forint forrást vont be a rekonstrukci­ókba, mert a cél, hogy erős, jól működő, színvonalas oktatást nyújtó alma matere legyen a térségnek, hosszú távon bizto­sítható legyen a nyolcosztályos szerkezet megtartása.- A szülőknek legyen lehető­ségük keresztény értékeket biz­tosító katolikus vagy akár álla­mi fenntartású intézmények között választani - hangsúlyoz­ta Porga Ferenc. - Erős iskolák nélkül nincs város, erős gimná­zium nélkül nincs Tamási. Ezen várospolitikai célok elérésére jó partnerre találtunk a pécsi püspökségben. Nem mindegy, hogy a nevelés, oktatás helyszí­ne milyen infrastruktúrájú. Az együttműködési megállapodás közép- és hosszú távon jó stra­tégiát jelent az egyháznak és az önkormányzatnak is - mondta a polgármester. Dr. Udvardy György megyés püspök közölte: az egyházme­gye az óvodától az érettségiig tanulási lehetőséget akar nyúj­tani Tamásiban. A középtávú terv szerint mintegy kétmilli­árd forintos beruházással bő­vítik a kollégiumot, iskolaépü­leteket, sportpályákat, szak­­tantermeket, kápolnát építe­nek a gimnázium mellé. A 70 éves gimnázium a hozott egy-A katolikus oktatási ne­gyed kialakításával kapcsola­tos döntéseket az önkormány­zat képviselő-testülete októbe­ri ülésén már jóváhagyta. A város első körben azt vállal­ta, hogy az ingatlan területé­nek bővítését újabb telkek, in­gatlanok vásárlásával lehetővé teszi. A gyakorlatban ez azt je­lenti, hogy egy új bejáratot ala­kítanak ki a Széchenyi utca fe­lől. Az ingatlanfejlesztésnek köszönhetően lesz elég terület és hely arra, hogy az új épü­házi értékeknek köszönhető­en tovább erősödött. A jelen­leg 380 diákot oktató, négy- és nyolcosztályos képzést folyta­tó intézményben folyamatosan létszámbővülésre számítanak. Jók a középiskola felvételi szá­mai, az egyetemre és főiskolá­ra bejutott diákok 85 százalé­ka az első helyen megjelölt fel­­sőoktatású intézménybe nyert felvételt. letek megépülhessenek, meg­újul az udvar, illetve új parko­lót alakítanak ki.- Közös öröm ez a nap, hosz­­szú egyeztetés előzte meg, il­letve az előző évek szisztema­tikus együtt gondolkodása és cselekvése - vette át a szót dr. Udvardy György. - Az itt tanu­lók, a régióban élő gyerekek, szülők javára történik mind­ez, A cél, hogy legyen feleke­zeti oktatásra lehetőség azok számára, akik kérik, nem ki­zárva ebből senkit, nem te­remtve versenyhelyzetet bár­ki mással. Gazdasági igazga­tónkat idézve: semmilyen szél sem jó annak a hajóskapitány­nak, aki nem tudja, melyik ki­kötőbe akar eljutni. Egy ilyen együttműködés kapcsán felve­tődhet, hogy szép, de mi a sú­lya. Azt mindenképpen kifeje­zi, hogy tudjuk, milyen kikö­tőbe akarunk eljutni. És hogy milyen szélirányunk, lehető­ségeink lesznek? A lehető leg­jobban szeretnénk kihasznál­ni, akár együttes pályázati for­rások bevonásával. Van elgon­dolásunk arról, milyen oktatá­si körülményeket szeretnének biztosítani a gyerekeknek. Ez vonatkozik az infrastruktúra, de a tartalomból indultunk ki. Ezért rajzolódott ki egy okta­tási-nevelési centrum, iskola­­központ kialakításának lehe­tősége és szükségszerűsége. Az egyházmegye évről évre jelentős lépéseket tesz ennek érdekében, mert szeretnék ezt a nagy tervet megvalósítani. Hisszük, hogy az itt élők ja­vát szolgáljuk, mert egy kéz­zel fogható, reális terv nyugal­mat és biztonságot teremt a ré­gió lakóinak szívében. A püs­pökség partner a befekteté­sekben, rendkívüli kormány­zati támogatásnak köszönhe­tően 2018 végéig 200 millió fo­rintot fordítunk fejlesztésre, főleg az osztálytermek indo­kolt és szükségszerű felújítá­sára. Szeretnénk átgondoltan, felelősen felhasználni az ösz­­szeget, hogy a korszerűsítés a későbbi iskolaközpont szerves részeként jelenjen meg - tette hozzá a püspök. Létszámbővülésre számítanak „Szép örökség” című programjukban felmenőik kedvelt táncait mutatták be a fiatalok Arany minősítést kapott a németkéri együttes NÉMETKÉR Arany minősítést kapott a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport a Magyarországi Német Ének, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa, közismert nevén Lan­desrat minősítőjén. Három­évente szervezik meg a hazai német nemzetiségi néptánc­hagyományokat ápoló tánccso­portok részére a szakmai mi­nősítőt, majd pedig a zsűri ál­tal legjobbnak ítélt együttesek részére országos néptáncfesz­tivált. A 9. alkalommal meg­hirdetett program déli régi­ót érintő elődöntőjére, Pécsvá­­radra Baranyából és Somogy­­ból érkeztek együttesek, illet­ve egyedüli Tolna megyeiként a németkéri tánccsoport. „Szép örökség” című tizenöt perces, újonnan bemutatott ko­reográfiájukban azokat a tánc­motívumokat, mozgáseleme­ket és zenei anyagokat dolgoz­ták fel, amelyeket németkéri felmenőik a régi időkben nagy előszeretettel alkalmaztak a bálokban és a lakodalmakban. A táncfajták nagy részét a Lipcsei Táncarchívum is fel­dolgozta és adatbázisába fog­lalta, miután 1936-ban Kari Horak professzor, valamint 1972-ben Kurt Petermann gyűjtőmunkát végzett a fa­luban - mondta el Hermann A németkéri táncosok a színpadon. Őseik táncait dolgozták fel ebben a koreográfiában A szerző felvétele Emil művészeti vezető. Hoz­zátette, az idős emberek által bemutatott táncanyagról ké­szült felvételek nagy segítsé­gül szolgáltak a koreográfia megalkotásában. Közel egy éven át tanulták a táncosok a koreográfiát, a ze­nei anyag elsajátítása pedig a Roger Schilling fúvószenekar­ra rótt nagy feladatot. - Szá­mos közösen megélt próba áll e siker mögött, ezt a sikert pedig nemcsak a tánccsoport újabb kimagasló eredményének, ha­nem egy együttesen véghez­vitt komoly munka gyümöl­csének tekintem - fogalmazott Hermann Emil. Vida T.

Next

/
Thumbnails
Contents