Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-03 / 256. szám
3 MEGYEI KÖRKÉP 2017. NOVEMBER 3., PENTEK Gerjenben és Mórágyon is épült műfüves pálya GERJEN-MÓRÁGY A két település műfüves labdarúgópályájával tovább bővült a megye sportlétesítményeinek száma. A völgységi településen október 2-án kezdődött el a 42x22 méteres (40x20-as játéktérrel), viacolor járdával szegélyezett, s a mai kornak megfelelő, korszerű ledes világítással rendelkező pálya építése. A létesítmény bekerítése Gerjenben teljesen, Mórágyon csak részben valósult meg, de az egyesület jövő évi nyertes pályázatában szerepel a munkák komplett elvégzése. A lelátó és kispadok nélküli pálya az MLSZ Országos Pályaépítési Programból elnyert 29.641.822 forintból valósult meg (azzal együtt 32 millióba került volna), melyhez tízszázalékos önrészt kellett biztosítania a településeknek. A mórágyi önkormányzat ehhez az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott segítséget. A műszakilag kifogástalan létesítményeket ünnepélyes keretek között Gerjenben november 11-én, Mórágyon 18-án avatják fel. Ezen eseményeken adják át a világon egyre népszerűbb teqball asztalokat is. B. S. Épül a műfüves pálya Mórágyon Beküldött fotó Senkit sem bízott meg a törvényszék TOLNA MEGYE Az utóbbi időben több esetben különböző gazdasági társaságok azzal keresték meg a megyében működő civil szervezeteket, hogy a Szekszárdi Törvényszék megbízásából törvényességi szempontból felülvizsgálják és kijavítják a civil szervezetek éves beszámolóit, hogy azok elkerülhessék a bírságot, értesült a törvényszék. A Szekszárdi Törvényszék azonban semmilyen gazdasági társaságot nem bízott meg ilyen jellegű ellenőrzési és átvizsgálási feladattal - tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó sajtószóvivő. Ráadásul a bíróságok kizárólag azt ellenőrzik, hogy a civil szervezetek határidőben eleget tettek-e az éves beszámolójukra vonatkozó leadási kötelezettségüknek, azonban tartalmának átvizsgálására és ellenőrzésére nem jogosultak. Bírságot kizárólag a leadási kötelezettség elmulasztása esetén szabhatnak ki, tette hozzá a szóvivő. Ha egyébként a civil szervezet ezen kötelezettségét elmulasztja és azt egy éven belül nem pótolja, a bíróság az adott szervezetet 10-től 900 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatja. 1.1. Erősíti és összekapcsolja az emberi közösségeket Zenei anyanyelvűnk egy sokszínű mozaik A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége (BSZOSZ) és a helyi művelődési ház a szervezettel együttműködve rendezte meg „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” XII. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny regionális elődöntőjét. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu NAGYMÁNYOK A Vass Lajos Népzenei Szövetség 1995- ben alakult meg azzal a céllal, hogy összefogja, segítse a Kárpát-medencében élő és működő népdalköröket, népzenei csoportokat, énekkarokat, nyugdíjas éneklő csoportokat, a népzenét, néphagyományainkat éltető közösségeket, embereket, továbbá segítse ezen csoportok közötti kapcsolatok kiépítését, megtartását és a tapasztalatok átadását. Emellett felhívja a figyelmet arra, hogy a népzene - a nemzeti kultúra szerves részeként - mindig fontos szerepet töltött be, s elősegítette az államalkotó nemzetiség beilleszkedését, saját kultúrájának feladása nélkül. Ennek szellemében minden évben országos népzenei táborokat, versenyeket tartanak, és lehetőségeikhez mérten - társszervezőként - további programokban vesznek részt szakmai segítséggel. A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége (BSZOSZ) és a helyi művelődési ház a szervezettel együttműködve rendezte meg „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” XII. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny regionális elődöntőjét. Felvezető programként Sebestyén István fafaragó munkáiból nyílt kiállítás. Az alkotó az édesapjától örökölte kézügyességét. A fafaragással másfél éve foglalkozik komolyabban, ez a negyedik tárlaA Sebestyén István (középen) készítette tárgyak kimunkált részleteinek jelentősége van Fotó: beküldött ta. A tárgyak precíz, aprólékosan kimunkált részleteinek jelentősége van - vallásosságát, elhivatottságát szeretné megmutatni mindenkinek a művész. A Nagymányoki Székely Kör Egyesület tagjai saját készítésű szőtteseiket, tárgyaikat állították ki. A kétévente esedékes rangos népzenei esemény Illés Tibor, a BSZOSZ elnökének köszöntője után vette kezdetét a Kárpát-medencében élő magyar, s a határon belül élő nemzetiségi népdalkörök, szóló énekesek részvételével. A résztvevők közül arany fokozatot kapott, és az országos megmérettetés középdöntőjébe jutott Hajdú Józsefné (Kéty), Kétyi Székely Népdalkor, Kisdorogi Székely Hagyományőrző Egyesület, Klenk Réka (Paks), Kovács Fanni (Decs) és a zombai Margaréta Asszonykórus. Vass Lajos ezüst fokozatot ért el a Felvidéki Egyesület Népdalköre (Bonyhád), Tóth A népzenekutató és a székelyek Illés Tibor elmondta, a BSZOSZ Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából november 18-án emlékműsort rendez a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola dísztermében (Arany János tér 21.). A híres népzenekutató 1914- ben a bukovinai székely falvakban több száz népdalt gyűjtött. Kodály szerint a bukovinai dalok a magyar népzene legszebb gyöngyszemei. Kísérő rendezvényként 15 órától kiállítás nyílik, a székelység kultúráját Lőrincz Gergely, Sebestyén Gáspár, Koller Mártonné festményei és Kóka Rozália könyvei mutatják be. Több fellépő csoport mellett közreműködik Kóka Rozália Magyar Örökség-díjas mesemondó, népdalénekes, Sebestyén István énekes, Fábián Éva népdalénekes. A fővédnök Andrásfalvy Bertalan, köszöntőt mond Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Flóra (Gerjen) és a Váraljai Hagyományőrző Egyesület Dalosköre. A zsűri Hajdú lózsefnét adatközlőnek minősítette, azaz olyan mesternek, akitől közvetlenül lehet megtanulni nemcsak a táncokat, dalokat, hanem közel lehet kerülni az általa képviselt életmódhoz, kultúrához. A szakmai bíráló bizottság tagja volt Horváthné Bakos Ilona, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökhelyettese, Pintér Anikó népdalénekes-pedagógus és Husi Gyula népzenész. Rajtuk kívül kiemelt szerep jutott Falkai Gyuláné énektanárnak, aki odafigyelt arra, hogy autentikus, régi stílusú énekek hangozzanak el, és az előadásmódokban - változatosságot mutatva - megjelenjenek a tájegységek. A csoportok és a szólisták saját zenei dialektusukat mutatták be az alkalomhoz illő öltözékben vagy népviseletben. Az országos középdöntőt várhatóan 2018 elején tartják Sümegen. Lelki vigasztalás SZAKÁLY A Szakályi Nyugdíjas Egyesület halottak napi megemlékezést tartott a temetőben. A közös miatyánk és Törő Péter polgármester beszéde után az idősek egyházi énekeket és verseket adtak elő. A gyertyagyújtást követően a résztvevők elhelyezték mécseseiket a hősök kopjafájánál. B. L. Beküldött fotó Új hobbi: papírfonásos csoportok a közösségi oldalakon A matektanárnő kosarat fon NAGYMÁNYOK Többször szerepelt már lapunkban Stallenberger Józsefné, a kiváló nagymányoki matematikatanár, akinek alsós kisdiákjai mindig előkelő helyezéseket hoznak el a megyei és országos versenyekről. De most más ok miatt került a figyelem középpontjába. Kosarakat készít, papírból. Többek között Tolnai Népújságból is. így a napilap is hosszú életűvé válhat... Télen megcsúszott a jégen és eltört a keze. Amikor levették róla a gipszet, fizikoterápiás mozgásként kezdett foglalkozni a papírfonással. Az újságlapokat tenyérnyi csíkokra vágja, majd egy küllőre feltekeri. A küllőt kihúzza, s már kész is a „vessző”, amit fapácba márt, és szükség esetén lakk réteggel von be. Az interneten rengeteg ötlet, minta van, fagolyókkal s más apróságokkal lehet díszíteni a kosárkát. Közösségi oldalakon több papírfonásos csoport működik. Irodai papírkosár is készíthető papírból, sőt nagyobb bútorok is: asztal, szék, szekrény. A tanárnő egy kis vitrinben elhelyezett néhány kosárkát az iskolájában. Hátha kedvet kapnak a gyerekek a kézműveskedéshez! W. G. Stallenberger Józsefné az iskolai vitrinnél A szerző fotója