Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-11 / 263. szám

2017. NOVEMBER 11., SZOMBAT SPORT 15 Georges Leekens most szembesülhetett azzal, mire vállalkozott Már nincs kit megfigyelni Egyazon naptári évben ki­kapni a világfutball két törpéjétől, Andorrától és Luxemburgtól, nem akár­milyen „bravúr”. Magyaror­szág labdarúgó-válogatott­jának ez is sikerült; igaz, két különböző szövetségi kapitány, Bernd Storck és Szélesi Zoltán irányításával. A csütörtök esti, luxembur­gi 2-1-es vereséget csak azért nem emlegeti majd az utókor egy napon az „egyip­tomi csapással” (1924, 0-3) vagy a 2006-os, Mál­tától elszenvedett 2-1-es zakóval, mert az utóbbi év­tizedekben igencsak meg­edzette a magyar szurko­lót az élet; igazából semmin sem lepődik már meg. Ch. Gáli András kozpontiszerkesztoseg@magyaridok.hu LABDARÚGÁS Ami a szikár té­nyeket illeti: 1-1-es félidő után 2-1-re alulmaradt a luxembur­gi fővárosban a két mérkőzés­re mandátumot kapott ideig­lenes kapitány, Szélesi Zoltán csapata. A hazai center, Joa­chim góljára a Storck-érában mellőzött, s most visszahívott MLS-gólkirály, Nikolics Ne­­manja válaszolt pontos fejes­sel, majd a második félidőben Lovrencsicset két sárgával ki­állította a belga játékvezető, s a tíz emberrel játszó - in­kább vergődő - magyar együt­tes nem bírta ki a luxembur­gi nyomást, amit Marvin Mar­tins váltott gólra a 85. percben látványos csukafejessel. A sokkoló vereség alaposan megfoghatta Szélesít, mert bi­zony ugyanolyan zavarodot­tan nyilatkozott, mint aho­gyan csapata futballozott. Vagy háromszor egymás után elmondta, hogy a hibákat ki kell javítani, leszögezte, hogy Lovrencsics kiállítása sajnos befolyásolta a mérkőzés ala­kulását - ez is tagadhatatlan, de hát mutassanak nekünk egy olyan válogatottat, amelyi­ket feldobja, ha emberhátrány­ban kell futballoznia. Szegény Szélesi már-már büszkén vál­lalta, hogy „a Luxemburg elle­ni taktika az enyém, nem szólt bele Georges Leekens a had­rendbe”, pedig ezt talán jobb lett volna elhallgatnia... Csányi Sándor, az MLSZ elnöke nyilatkozatának első mondatával beledöfte a tőrt a balhét a jelek szerint elvi­vő Szélesibe: „Ezért kell új szövetségi kapitány...” Köny­nyen lehet azonban, hogy akár az MLSZ portása is ül­hetne a válogatott kispad­­ján, akkor sem lenne sokkal nívósabb a produkció. A lu­xemburgiak ugyanis egyé­nileg is legalább olyan jó, ha nem jobb futballisták, mint Dzsudzsákék. Lefordultak, kicselezték ellenfelüket, tet­­ték-vették a labdát, míg a mieink inkább eladták: a sta­tisztikai adatok szerint min­den második passzunk rossz helyre került! A lapunknak már a mér­kőzés előtt nyilatkozó Ken­­deresi István, a Vasas, majd a Beerschot Belgiumban élő egykori kapusa jó félórát be­szélgetett a Josy Barthel Stadi­onban Georges Leekensszel, a már kinevezett, de egy­előre még csak megfigyelő­ként jelen lévő új szövetsé­gi kapitánnyal. „Azt hiszem, Georges - akivel annak ide­jén egymás ellen is játszot­tunk - most szembesült iga­zán azzal, mire is vállalko­zott. Mondtam neki, tizen­hat éven át voltam a váloga­tott mellett európai megfigye­lő, de két éve lemondtam. Kér­dezte, miért. Hát azért, mond­tam neki, mert már nem volt kit megfigyelni... Európában jóformán nincs légiósunk, ta­lán Gulácsi és Szalai, már ha egészséges, a többiek Kíná­ban, Arábiában, Amerikában futballoznak.” Hát, ilyen szegény az eklé­zsia. Pedig alig másfél év telt el a franciaországi Európa-baj­­nokság óta, ahol megvertük az osztrákokat, ikszeltünk a későbbi aranyérmes Portugá­liával, és csoportelsőként lép­tünk tovább a nyolcaddöntőbe. Az Eb előtt, májusban a FIFA-világranglista 18. he­lyén büszkélkedtek Gera Zol­­tánék, most Korcsmárék az ötvenharmadikok. Tizennyolc hónap alatt sikerült harminc­öt helyet zuhannunk, és egy­re többünk fejében ver gyöke­ret a gondolat: nem az Andor­rától és Luxemburgtól elszen­vedett arcpirító vereség az ért­hetetlen, hanem az, hogy ott lehettünk a 2016-os Európa­­bajnokságon. Dzsudzsákék a jövő kedden, a Groupama Arénában, a vb­­szereplő Costa Rica ellen cá­folhatnak rá borúlátó értéke­lésünkre. Közelebb kerültek Phjongcshanghoz GYORSKORCSOLYA A magya­rok közül a Liu fivérek az 500 és az 1500 méter után tegnap 1000-en is sikerrel vették a selejtezőket a rö­vid pályás gyorskorcsolyá­zók olimpiai kvalifikációs vi­lágkupa-sorozatának sang­­haji állomásán. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang mel­lett a nőknél Keszler Andrea és Bácskai Sára Luca is ne­gyeddöntőbejutott. Két vál­tónk nagy lépést tett a kva­lifikáció felé azzal, hogy elő­döntős lett. Az eddig éppen lemaradó, kilencedik he­lyen álló női négyes (Jász­apáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Bácskai Sára) ráadásul azonos futamban szerepelt egyik közvetlen ri­válisával, a franciával, ame­lyet szabálytalanság miatt kizártak, így a magyar sta­féta megelőzte a kvalifikáci­ós rangsorban. Férfiváltónk (Liu Shaolin, Liu Shaoang, Varnyú Alex, Knoch Viktor) futamgyőztesként jutott a legjobb nyolc közé, így meg­erősítette a phjongcshangi kvótát érő pozícióját. MW Hangáék hazai veresége KOSÁRLABDA Hanga Ádám csapata, a Barcelona házi­gazdaként 89-85-re kika­pott a török Anadolu Efestől az Euroliga alapszakaszá­nak legutóbbi játéknapján. A magyar válogatott csa­patkapitánya 28 és fél perc alatt hét pontot dobott, négy lepattanót szerzett és négy gólpasszt adott. A Bar­celonának két győzelem mellett ez volt a negyedik veresége, az isztambuliak viszont öt kudarc után most nyertek először az idény­ben. MTI Litvánia hazai pályán kemény ellenfél lesz ma a női kosárlabda Eb-selejtezők nyitányán Építkezve is muszáj eredményt felmutatni Székely Norbert szövetségi kapitány csapata bravúrra készül KOSÁRLABDA Tegnap elutazott Litvániába női kosárlabda-vá­logatottunk, és a házigazda el­len ma megkezdi a selejtezőit a 2019-es Európa-bajnokság­­ra. A litvánok nem voltak ott a legutóbbi, júniusi Eb-n, ezért kicsit eltűntek szem elől, nin­csenek Európa-hírű sztárjáté­kosai, csak annyit tudunk ró­luk, hogy jelenleg nagyon jók. Székely Norbert szövetségi kapitány az utánpótlástornák eredményei alapján pontosan tudja, hogy a magyar váloga­tott első ellenfele mögött inga­tag a hátország, hosszú távon nem túl rózsás a jövője, csak­hogy a csapatának nem évek múlva, hanem most kellene le­győznie Litvániát. „Amíg mi az Európa-baj­­nokságon szerepeltünk, ők egy négyhetes válogatott­programot dolgoztak végig, és sok edzőmeccset játszottak - mondta lapunknak a szövet­ségi kapitány már a mérkő­zés helyszínén, Kédainiaiban. - Szerencsére a németektől kaptunk róluk felvételeket, így láthattuk őket. Fizikálisán nagyon erősek, ez talán a leg­nagyobb erényük, szívósak, kemények, tudnak kosarazni is, szóval kőkemény küzdel­met várok. Szerintem ez lesz a sorozat legnehezebb mérkőzé­se. Bravúr lenne a győzelem, de nem lehetetlen, sőt, remé­lem, hogy meg is lesz.” Székely Norbertnek nincs könnyű dolga, egyszerre kell félig-meddig új csapatot épí­tenie, hiszen olyan alapembe­rek vonultak vissza a váloga­tottságtól, mint Fegyverneky Zsófia és Nagy-Bujdosó Nóra, és egyszerre kell eredményes­nek lenni, azaz kijutni a más­fél év múlva kezdődő Eb-re. Véleménye szerint az oroszok is megfoghatók - a negyedik csapat Albánia a csoportban de nagy valószínűséggel a lit­vánokkal harcolunk a máso­dik helyért. Ezért, ha ma ki is kapunk, a vereségnek a lehe­Fotó: MW tő legkisebb különbségűnek kell lennie, de a kapitány nem szeretne belemenni ilyen szá­molgatásokba. (Válogatottunk szerdán Miskolcon az albáno­kat fogadja.) Amúgy szerencse, hogy a kosárlabda már évtizedek óta kizárólagosan teremsport, ugyanis Kédainiaiban a nul­lához közelítő hőmérséklet fo­gadta a csapatot. Nem sikerült kideríteni, hogy a házigazdák miért hozták ide, ebbe az igen kicsi városba ezt a mérkőzést, de azt igen, hogy telt házat és remek hangulatot remél­nek. Ez azonban cseppet sem riasztotta meg a magyar játé­kosokat, köztük az egyik leg­nagyobb tehetséget, az alig 19 éves Studer Ágnest sem. Ő a válogatottban újonc - a júliusi U20-as Eb-n beválasztották a torna álomcsapatába -, de az NB I-ben fiatal kora ellenére rutinosnak számít. Klubjá­ban, Szekszárdon is fergete­ges szurkolók előtt játssza a mérkőzéseket. Fegyverneky Zsófia kiválásával ma kulcs­poszton, irányítóként juthat főszerephez. „A hétköznapok ritmusa után felüdülés ez a néhány nap és a két meccs a váloga­tottal - mondta. - Remek ka­rakterekkel lehetek együtt, jó a hangulat, és szeretném be­bizonyítani, hogy itt van a he­lyem a csapatban. Sokat se­gít egyébként, hogy a Szek­­szárddal játszhatunk az Eu­rópa-kupában, mert nemzet­közi tapasztalatokat gyűjthe­­tek. Természetesen valameny­­nyire kielemeztük a litváno­kat, de sokkal fontosabb volt az edzéseken, hogy a védeke­zésünk és a támadójátékunk a lehető legjobban összeáll­jon. Ha ennyi idő után csapat­ként összecsiszolódva kosara­zunk, akkor jó eredményt ér­hetünk el már itt, Litvániában is, ami nagy lendületet adna a folytatásra.” A szövetségi kapitánynak még az utazás előtt túl kellett esnie egy kellemetlen felada­ton, muszáj volt szűkítenie a tizenötös kereten. Úgy dön­tött, Gereben Lívia, Mansaré Anna Manty és Lelik Ré­ka marad otthon - hozzáté­ve, hogy nagyszerűen dolgoz­tak, és a továbbiakban is szá­mít rájuk -, így a magyar válo­gatott ezzel a kerettel veszi fel a harcot Litvánia ellen: Goree Cyesha, Krivacsevics Tijana, Simon Zsófia, Varga Zsófia (CMB Cargo Uni Győr), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szek­szárdi Katona Szidónia, Med­­gyessy Dóra (Ceglédi EKK), Dubei Debóra, Határ Berna­dett (Sopron Basket), Szabó Fanni, Zele Dorina (Aluinvent DVTK Miskolc), Raksányi Krisztina (PEAC-Pécs). Pajor-Gyulai László (Kédainiai) A magyar védelem közelről nézte a luxemburgiak győztes gólját

Next

/
Thumbnails
Contents