Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-10 / 262. szám

16 SPORT 2017. NOVEMBER 10.. PENTEK Tolnai Népújság A teljes magyar élmezőny rajthoz áll Sötétvölgyben Nincs tizenhét pont különbség a csapatok között MEZEI FUTÁS November 11-én, szombaton 11 órakor kezdő­dik a több mint egy évtize­des múlttal bíró Twickel Sző­lőbirtok Kupa nevet viselő verseny, amely egyben a Me­zei futó Magyar Liga második állomása. A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) 2017-ben is a Szekszárdi Sportközpont Nkft.-re és a Sportélmény Ala­pítványra bízta a rendezést. A jelentős hagyományokkal rendelkező versenyen rajthoz áll a teljes magyar élmezőny serdülőtől a felnőtt korosztá­lyig. A felnőttek versenyéhez kapcsolódóan az utánpótlás­nak három korosztályos ligát is meghirdetett a MASZ. így mezei futásban összesen négy ligasorozatot bonyolítanak le. A füves pályán terepaka­dályokra is számíthatnak a résztvevők, így a szöges ci­pő mindenképpen ajánlott. Az 1500 méteres körön pon­tokért, a felnőttek - 1-3. he­lyezettek - a MASZ által fel­ajánlott pénzdíjakért verse­nyeznek majd. (Az abszolút verseny helyezettjei a Twic­kel Szőlőbirtok borait kapják.) A szövetség versenynaptárá­ban ez az idei év utolsó előtti szabadtéri eseménye, a soro­zat harmadik viadalát novem­ber 25-én vagy 26-án Nemes­vámoson bonyolítják le. Rajthoz áll a teljes szek­szárdi, bonyhádi és dombó­vári középtávfutó csoport, így lesz kinek szurkolni - mond­ta el lapunknak Scherer Ta­más, az esemény egyik szer­vezője, a Sportélmény Alapít­vány elnöke. A profik mellett külön ama­tőr futamra is sor kerül, rög­tön a verseny kezdetén, 11-kor 4,5 kilométeres futás várja az egyre erősödő szekszárdi futó­közösséget. A szekszárdi szer­vezők mindig gondolnak a leg­­fiatalabbakra is: a 2006-2007- ben születettek a gyemekka­­tegória 1500 méteres futamá­ban, a 2008-2009-ben szü­letettek pedig a mini korosz­tály 600 méteres versenyében sportolhatnak és küzdhetnek az érmekért. Ahogy azt a szer­vezőktől megszoktuk, frissítő, és apró ajándékok várják a cél­ba érkezőket. Ezekre a futa­mokra nevezni 9.30-tól lehet a helyszínen. Balázs L. A program 11.00 óra: amatőr futam (4500 m). 11.30: Ull lány (600 m). 11.35: Ull fiú (600 m). 11.40: U13 lány (1500 m). 12.00: U13 fiú (1500 m). 12.20: serdülő magyar liga lány, fiú (3000 m). 12.45: ifjúsági magyar liga női, fér­fi (3000, 4500 m). 13.10: ju­nior magyar liga, abszolút liga női (4500 m). 13.40: junior magyar liga, abszolút liga fér­fi (7500 m). Profik és amatőrök is rajthoz állnak Fotó: Makovics Kornél Elszenvedte idei első hazai vereségét a Knipl Kft. Bony­hádi KSE, miután szerdán 76-59 arányban kikapott a Vasas Akadémia együttesé­től Zombán az NB l./B-s fér­fibajnokság Piros csoportjá­nak összecsapásán. Berg Sándor 5and0r.berg@mediaw0rks.hu KOSÁRLABDA Nem jó előjelek­kel várta a Vasas Akadémia elleni bajnokiját a Bonyhád, Tömösváry Máté combsérülé­se miatt nem léphetett pályá­ra, míg Faragó Péter pár nap­ja jelentette be, hogy felhagy aktív pályafutásával, s az an­gyalföldiek vezetőedzője lesz. Első megméretése tehát isme­rős terepen, a Zombai Általá­nos Iskola tornatermében volt. Az utánpótlásra alapozó fő­városiak fizikálisán is a haza­iak fölé nőttek, szó szerint is. A bonyhádiak közül gyakran ketten védekeztek a 212 cen­timéter magas Peringer Balá­zson, így viszont mindig volt egy emberük, aki éppen sza­badon állt, dobásra készen. A bonyhádiak így jóformán csak akkor tudtak közelebb kerül­ni ellenfelükhöz, ha a center a pádon ült. Mindemellett a 20 eladott labda és a gyenge dobószáza­lék (38 százalék) sem segítet­te a bonyhádiak dolgát, akik ugyan küzdöttek, de a mér­kőzés előrehaladtával látszott a pasarétiek jobb edzettsé­gi állapota. Az utolsó negyed megnyerése így csak szép­ségtapasz volt a BKSE számá­ra, amely négy győztes meccs után elszenvedte első veresé­gét ideiglenes otthonában. „Nincs 17 pontos különbség a két csapat között - jegyezte meg Morgen Frigyes. - Jobb kvalitású játékosok alkotják a csapatomat, mint a vendége­két, ezt kijelenthetem. Azon­ban nehéz tartani a lépést egy olyan csapat ellen, ame­lyik szinte mindennap edz. És ez a mérkőzés előrehaladtával Baki Sándor (a labdával) és a BKSE csak helyenként nőtt ellenfele fölé Fotó: Makovics Kornél A jegyzőkönyv és a bajnokság állása kiütközött a felek között. Ke­mény csata zajlott a palánkok alatt, brusztolós egy mérkőzés volt, amit a Vasas bírt jobban - mondta a bonyhádiak edző­je, hozzátéve, az idei évből hát­ralévő négy mérkőzésen jobb produkcióval szeretnének elő­rukkolni. Ezt idegenben az MTK Tö­rökbálint (3 győzelem/3 ve­reség), a Veszprém (6/1) és a Győr (4/3), valamint odahaza az Oroszlány (7/0) ellen tehe­tik meg Somogyfokiék. FÉRFI NB l/B, NYUGATI CSO­PORT, A 8. FORDULÓBAN. Knipl Kft. Bonyhádi KSE-Vasas Akadémia 59-76 (18-22, 9-23,17-20,15-11). Zomba. V: Kovács N., Gelencsér, Min­tái. Bonyhád: Somogyfoki P. Jil­ting 6/6, Gébért 5, Baki 18, So­mogyfoki Sz. 16. Csere: Gom­bos 7/3, Kovács B., Fetzer 2, Fazekas V., Pechár 5/3. Edző: Morgen Frigyes. laaanifaiH msmm 1 ŐSE Lions 7 7 0 639-545 100 2. Veszprém 7 6 1 588-487 0.93 3. MEAFC 7 5 2 582-540 0.86 4. Nyíregyháza 7 5 2 553-513 0.86 5. Bonyhádi KSE 7 4 3 552-532 0.79 6. TF Budapest 7 4 3 499-488 0.79 7. Győri KC 7 4 3 551-583 0.79 8. Törökbálint 6 3 3 450-414 0.75 9. PVSK-Kronosz 6 3 3 472-468 0.75 10. Pubfod Békés 7 2 5 566-604 0.64 11. Vásárhelyi KS 7 2 5 551-605 0.64 12. Nagykőrös 7 1 6 517-595 0.57 13. Vasas Akadémia 7 1 6 474-552 0.57 14. Bp. Honvéd 5 0 5 365-433 0.50 Először kapott ki Zombán a Bonyhád Négygólos előnyből lett ugyanilyen arányú hátrány a végére Újabb szoros tolnai vereség KÉZILABDA Női NB II., Dél-nyu­gat, 8. forduló. Tolna KC-PE­­AC 23-27 (13-11). Tolna, 150 néző. Vezette: Fogl, Tom­­kovics. Tolna: Tancz, Pász­tor K. 7, Gál D. 5, Csajkó 6 (1), László K., Lengyelfalusy, Ambrus K. 3, Izsák 2, Gaál, Szauter, Pásztor F. Hetesek: 1/1, ül. 10/7. Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Az első félidő során védeke­zésben, támadásban és a ka­puban is jó játékot nyújtott a Tolna, amit a fordulás után tíz percig folytattak is. Utána vi­szontjött egy bő tízperces zár­lat, így a négygólos előnyből kétgólos hátrányt jelentett, s ebből már nem tudtak vissza­jönni a tolnaiak. Ifi: 12-23. Gálné Vigh Zsuzsanna: -Sajnos a cserelehetőségünk minimális és hatvan percet végigjátszani a maximumon nem lehet. Dolgozunk azon, hogy ezeket a 2-3 gólos vere-A fáradó Tamási nem tudott lépést tartani ellenfelével ségeket a jövőben győzelmek­re váltsuk. A hozzáállással nincs semmi baj, de még ösz­­sze kell szokni és meccsrutint kell szerezni a lányoknak. Tam-Bau Tamási KC-Ko­­zármisleny SE U21 18-34 (12-14). Tamási, 50 néző. Ve­zette: Fehér V., Répás. Tamá­si: János F. - Sákovics B., Se­emann, Sere 6, Sákovics K. 2, Gulyás 8, Salamon. Csere: Föl­kér 1, Nagy S., Farkas E. 1, Kaj­­di L, Farkas V., Kajdi K. Hetesek: 1/0, ill. 3/3. Kiállítások: 8, ill. 8 perc. Az első félidőben változato­san alakult az eredmény, de többnyire a mislenyiek előny­­szerzését követte a hazaiak felzárkózása, így alakult ki a félidei eredmény is. A má­sodik játékrészben a fokoza­tosan elfáradó tamásiak már nem tudtak lépést tartani a vendégek fiataljaival, akik így tetemes különbségű győzel­met arattak. Ifi: Tamási KC­­GÓNA SZKKE 27-27. Varga László: - Ezúttal 25 percig tudtuk tartani a lépést az ellenféllel. B. S. Női NB H.. Dél nyugati csoport 1. OKKÁ 1121 7 7 0 0 247-165 14 2. PEAC 6 5 0 1 191-143 10 3. NEKAU21 7 4 1 2 209-163 9 4. Siófok U21 6 4 0 2 176-161 8 5. Duna-Pente 6 4 0 2 153-181 8 6. Hévíz 7 3 0 4 162-156 6 7. Tolna 6 2 0 4 167-167 4 8. K.misleny U21 5 2 0 3 127-134 4 9. Balatonboglár 6 1 1 4 158-191 3 10. Tamás 6 1 0 5 120-184 2 11. Kaposvár 6 0 0 6 125-190 0 HIRDETÉS ÁLLATI FOTÓVERSENY Támogasd az állatvédelmet! Főnyeremény: 20 kg Dado hipoallergén kutyatáp* + táptartó + 10 000 Ft-os Dado vásárlási utalvány [§IVIL Lap Játék és további részletek a TEOL .hu hírportálon. *A nyeremény bármilyen a webárubázban kapható igény szerinti termékre cserélhető adott értékben.

Next

/
Thumbnails
Contents