Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-30 / 253. szám
fi KÜLFÖLD 2017. OKTÓBER 30., HÉTFŐ HÍREK Őrtüzek a székely autonómiáért SZÉKELYFÖLD Sepsiszentgyörgyön a viharos széllel és esővel dacolva tüntettek tegnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására a térség területi autonómiájáért. A szervezők mécsesekből rakták ki Székelyföld körvonalát. Izsák Balázs SZNT-elnök felolvasta a tüntetés kiáltványát. Eszerint Európában egyre több régió fejezi ki az önrendelkezés iránti akaratát. Mintegy száz székelyföldi helyszínen gyűltek össze este őrtüzeket gyújtani és kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét. Budafok-Tétényben idén iá fellobbannak a székely szolidaritás lángjai, az eseményen Tőkés László és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is megjelent. MW Tűzharc és túszdráma MOGADISHU Tegnap véget ért Szomália fővárosában a túszdráma, amely robbantással kezdődött, majd tűzharccal folytatódott. A terrortámadásban 29-en meghaltak, több mint 30-an megsebesültek. A halálos áldozatok között három gyermek is van, anyjukkal együtt főbe lőtték őket. A támadást az al-Shabaab Szomáliái iszlamista terrorszervezet vállalta magára. MW Húszcentis késsel fenyegették meg a fuvarozót a migránsok Több támadást követtek el bevándorlók kamionosok ellen (képünk illusztráció) Fotó: AFP Ismét magyar kamionvezetőre támadtak migránsok, ezúttal Brüsszel közelében. A kirabolt sofőr védekezett, és a késes támadás ellenére épségben megúszta az esetet. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BRÜSSZEL Késsel támadtak meg egy magyar kamionsofőrt szombaton, kora reggel a Groot- Bijgaarden pihenőhelyen az E40-es autópályán, Brüsszeltől nem messze - írta meg az Origó. A portál szerint migránsok voltak az elkövetők és több sofőrt is kiraboltak. A támadás tényét a magyar külügyi tárca is megerősítette. A szaktárca szerint a támadásnak egy sérültje van, egy román állampolgárságú sofőr, aki a kezén sérült meg. A megtámadottak között volt a magyar sofőr is, aki a rendőrség információja szerint nem sérült meg, de az útlevelét ellopták. A kamionos sietett, a történtek után már tovább indult Németországba, ezért nem kért segítséget a brüsszeli nagykövetségtől, de a magyar külügy értesítette az esetről a németországi konzulátust, amelyhez közel van a rakodópont, ahová tartott. A minisztérium és a külképviselet is kész segíteni, ha a férfi kéri. A megtámadott sofőr ismerőse kereste meg az Origót. Azt állította, hogy a sofőr éppen pihent, amikor migránsok bemásztak a kamionjába és késsel fenyegették meg. Arra riadt fel álmából, hogy a kamion fülkéje erősen mozog. Mire kinyitotta a szemét, fekete bőrű férfiak nyomultak be a fülkébe. Az elsőt kirúgta a fülkéből, de a mögötte lévő húszcentis késsel támadt rá - mondta a portálnak a sofőr ismerőse. Azt állította, a támadók migránsok lehettek. Ezután verekedni kezdtek, a késes férfi kizuhant a fülkéből, de újabb támadók jelentek meg az ajtóban és ráüvöltöttek: „Money, telephone!” - vagyis a pénzét és a telefonját követelték. A megtámadott férfi hozzájuk vágta a táskáját és mindent, Minden eddiginél nagyobb veszélyt jelentenek Európa belbiztonságára a korábban innen kiutazott és most visszatérő emberek, akik az Iszlám Állam oldalán harcoltak Szíriában - erről Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója beszélt az Ml-en. Kiemelte, hogy ráadásul egyami a keze ügyébe került. A támadók erre elszaladtak megkaparintott irataival, pénzével és re többen vannak. A legtöbben Franciaországból és Belgiumból mentek Szíriába. Ahogy az Iszlám Állam egyre nagyobb területeket vesztett, úgy növekedett a visszatérők száma, potenciálisan ők a legveszélyesebbek, mert kiképzésen átesett, harcedzett emberekről van szó. A Magyarországot telefonjával. A sofőr röviddel ezután kimerészkedett a kamionjából, és látta, hogy egy másik érintő folyamatokról szólva Bakondi azt mondta, a szerb határszakasz folyamatosan nyomás alatt van, és növekedett a görög szigetekre érkező migránsok száma is. A bevándorlók megkezdték a déli határszakasz megkerülését Románia, illetve Horvátország felé. Felhívta a figyelmet arra is, megtámadott kamionos megsérült, vérzik. Haladéktalanul segítséget kért. hogy a magyar határokon is megjelentek bűnöző migránsok, legutóbb egy pakisztániról derült ki, hogy 70 embert ölhetett meg bérgyilkosként. A főtanácsadó szerint ezek az emberek nemcsak a terrorizmus, hanem a köztörvényes bűnözés szempontjából is veszélyt jelentenek. Bakondi György: Egyre több potenciális terrorista tér vissza Európába Több százezren tiltakoztak Barcelona utcáin a Spanyolországtól való elszakadás ellen Börtönbe záratnák a katalán elnököt KATALÓNIA Több százezren tiltakoztak Barcelona utcáin vasárnap délután a független Katalán Köztársaság létrehozását célzó javaslat ellen, amelyet pénteken szavazott meg a katalán parlament függetlenségpárti többsége. „Mind Katalónia vagyunk!” - ezzel a jelszóval hirdette meg az eseményt a Katalán Civil Társadalom (SCC) szervezet. A Spanyolország egységét támogatók spanyol, katalán és európai uniós zászlókkal vonultak a zsúfolásig megtelt belvárosi utcákon. A pénteken leváltott katalán elnökre utalva azt kiabálták: „Börtönbe Puigdemonttal!” Belgium valószínűleg politikai menedékjogot adna Carles Puigdemont leváltott katalán elnöknek, ha kérelmezné - közölte Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap. Kérdéses ugyanis, hogy Puigdemont tisztességes eljárásra számíthatna-e - hangoztatta Francken. Katalónia példátlan helyzetbe került, miután Puigdemont kikiáltotta a régió függetlenségét. Az alkotmány értelmében a madridi kormány menesztette Katalónia vezetését, felfüggesztette autonómiáját, és átvette az irányítását. ínigo Méndez de Vigo spanyol kormányszóvivő bejelentette: az önrendelkezés felfüggesztése átmeneti intézkedés, december 21-én előre hozott választást tartanak, amelyen a katalánok dönthetnek saját kormányukról, és a megalakuló katalán kormány visszakapja az autonómiáját. Madrid ezzel alkotmányos megoldást kínál a függetlenségét - az alkotmánybíróság szerint törvénytelenül - kikiáltó régiónak, úgy, hogy közben nem kockáztat: az eddigi választásokon a függetlenségpártiak nem tudtak abszolút Az egységért tüntetett a tömeg Fotó: AFP többséget szerezni. Ez derült ki az El Mundo napilap vasárnapi számában megjelent felmérésből is, eszerint nem szereznének többséget a függetlenségi pártok. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte: a magyar kormány a kérdést Spanyolország belügyének tekinti, és bízik benne, hogy a helyzetet sikerül minél előbb a spanyol alkotmányos előírásoknak megfelelően rendezni. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy fontos lenne elkerülni mindenféle szakadást és törést az Európai Unión belül. MW HIRDETÉS SIKERSZTORIK A VÁLSÁG UTÁN A válság óta a világ egyik legnagyobb alapkezelőjévé vált BlackRock ügyvezetője osztja meg tapasztalatait. IDŐPONT: 2017. november 06. JEGY ÁR: 10.900 Ft + áfa (27 %) Early Bird (2017. október 31-ig) Világgazdaság előfizetőknek: 6.900 Ft + áfa (27 %) HELYSZÍN: Budapest Marriott Hotel, 1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 4. Gyémántfokozatú támogatónk: ATkik m Világgazdaság www.rendezvenyek.vg.hu Magyar sofőrre támadtak