Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-30 / 253. szám

Nem lett őszi bajnok a DFC LABDARÚGÁS Csak döntetlent ért el Szedresben, így az utolsó őszi fordu­lóig várnia kell a Dombóvár FC-nek az elsőségre. Ehhez azonban az is kell, hogy hazai pályán legyőzzék a szintén veretlen Tamásit. ► 14 Kevesebb az öngyilkos DEPRESSZIÓ Jelentősen, mintegy 30 százalékkal csökkent 2010 és 2016 között a befejezett öngyilkosságok száma Magyarországon. A Tolna megyei adatok követik az országos tendenciát. 2010-ben 65, tavaly pe­dig 45 esetet regisztráltak. ► 2 Hazai ízt vittek Kanadába GASZTRONÓMIA A százötven éves Ka­nadát ünnepelte a világ október ele­jén. Ennek részeként a kanadai ma­gyaroknak tartott többnapos esemé­nyen, Vancouverben főzött a báta­­széki Makk Norbert szakácstársá­val, Bitner Gáborral. Az óaza ízeit kínálták a meghívott vendégeknek, akik nagy szeretettel fogadták az itt­honról érkezett küldöttséget. ► 6 Ön vajon milyen anyós? FELMÉRÉS A nők és a férfiak kéthar­mada jól kijön a párja édesanyjával. Az, hogy milyen a viszonyuk, min­dig a konkrét szereplőkön múlik. Mégis: többnyire az anyós viselke­dése határozza meg, hogy milyen a felek kapcsolata! ► 11 Jó reggelt! M űanyaghulladékot használ­nak az utak építésekor In­diában. Az új technológia nemcsak tartósabb és biztonságo­sabb, de olcsóbb utakat is ígér. Rá­adásul megoldás lehet a nem újra­hasznosítható műanyaghulladék nö­vekvő problémájára is. Új utakra pe­dig nagy szükség van Indiában, hi­szen rengeteg ember veszíti az életét évente közúti balesetekben, melyek­ben sokszor az indiai utakra jellem­ző kátyúk is szerepet játszanak. Állí­tólag az új technológia megkétszerez­heti, akár megháromszorozhatja az út élettartamát. Hazánkban is látni olykor egy-egy erdő szegletén, hogy szemétből épül az út széle, csak ez esetben sajnos nem a szakszerű vál­tozatról beszélhetünk... Gy. Zs. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk a következő napokban Virág, koszorú, mécses, bőséges a választék TOLNA MEGYE Utcasarkon, temetők bejáratánál, piacokon, virágboltok előtt, be­vásárlóközpontokban koszorúk élő- és művirággal, mécsesek, krizantémok kí­nálják magukat. Minden a közelgő ünnepről szól. Az árak változatosak, akárcsak Simán verte a zalaiakat a Szekszárd Jól bírja a kétfrontos küzdelmet a KSC Studer Ágnesnél (jobbról) a legjobb helyen volt a labda a zalaiak ellen Fotó: Makovics K. Magyar sofőrre támadtak BELGIUM Késsel támadtak meg egy magyar kamionsofőrt szombaton a Groot-Bijgaarden pihenőhelyen az E40-es autó­pályán, Brüsszeltől nem mesz­­sze - írta meg az Origó. A por­tál szerint több sofőrt is kira­boltak, és migránsok voltak az elkövetők. A támadás tényét a magyar külügyi tárca is meg­erősítette. A megtámadottak között volt a magyar sofőr is, aki a rendőrség információja szerint nem sérült meg. ► 8 Bérpótlékot kapnak a védőnők BÉR Jelentős bérpótlék jár no­vember 1-jétől a védőnőknek, havi 33 ezer forinttal többet vihetnek majd haza - mondta szombaton Rétvári Bence, az Emmi államtitkára. Kiemelte, a kormány az elmúlt években számos intézkedést tett, hogy a védőnők anyagi megbecsült­ségét növelni tudják, a jövő évi költségvetésből kétmilliárd forintot szánnak erre. ► 7 KOSÁRLABDA Nem okozott gondot az Atomerőmű KSC Szekszárdnak a ZTE NKK legyőzése. Djokics Zseljko együttese 81-49-re nyert ri­válisa ellen úgy, hogy már az első félidőben is vezetett harminc ponttal. Nem lát­szott meg Studer Ágnesék játékán, hogy szerdán Eu­rópa-kupa-meccset vívtak a portugál Barreiro ellen, he­lyenként látványosan kosár­labdázva szerezték meg sze­zonbeli negyedik bajnoki győzelmüket. A saját nevelé­sű, fiatal irányító 11 ponttal és 10 gólpasszal zárt. Nem ment ilyen jól az Atomerőmű SE férficsapa­tának, amely nagyon simán kikapott (78-96) a Kecske­méttől. Teo Cizmic együtte­se nem játszott rosszul, de így sem volt esélye az extra formában kosarazó alföldi­ek ellen. ► 16 Megújul az ikonikus Makovecz-ház KAKASD A faluház felújítá­sa, a település és Széptölgyes közötti kerékpárút építése, az óvoda újjáépítése és mi­nibölcsőde kialakítása. Né­hány a jövő évben befejeződő nagyobb beruházások közül. A közoktatási intézmény épü­letét teljesen felújítják, vala­mint egy új minibölcsőde épí­tése valósul meg. Lapunk mai száma az önkormányzat jó­voltából minden kakasdi ház­tartásba eljut. ► 4 Ha nehezen megy az írás és az olvasás FEJLESZTHETŐ Még a jó ér­telmi képességű gyerekek is szenvedhetnek az írás és az olvasás zavarától. Az őszi szünet elejére sokszor kide­rül, ha baj van az alapok el­sajátításával... A diszlexiát, ami olvasási, helyesírási za­vart jelenty vagy a központi idegrendszer sérülései, vagy különféle környezeti, lelki tényezők okozzák. ► 11 1 7 2 5 3 SZE R K ESZTŐS ÉG: Email: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 74/511-534 MA HOLNAP 11 9 Változóan felhős lesz az ég, eső nem valószínű. Hi­deg lesz, és ráadásul erős, viharos széllökések ne­hezítik az életünket. Hajnalban fagy is lehet. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Alfonz és Kolos nevű olvasóinknak! 4 a virágok mérete. Pár száz forinttól több ezerig mindenki talál magának koszo­rút. A legkapósabbak a közepes méretűek, melyekért 2200-2700 forintot kér­nek az eladók. M. I. Fotó: Makovics Kornél ► 3

Next

/
Thumbnails
Contents