Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-19 / 245. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK Baráti találkozón vettek részt az öregdiákok PAKS Kétévente rendez úgyne­vezett baráti találkozót az is­kola egykori tanulói számára a Paksi Vak Bottyán Gimnázi­um Öregdiákjai Egyesülete. E programsorozat idei állomásán a gimnázium kórusát kérték fel arra, hogy műsort adjanak az énekkar alapításának hu­szadik évfordulójára tekintet­tel. Az együttes egykori kórus­tagokkal kiegészülve ízelítőt adott széles repertoárjából, de egyéni produkciók is felcsen­dültek az iskola díszudvarán. A műsort követően emlékfa­lat avattak a Rajk-perben meg­hurcolt tanítónőnek, dr. Tarisz­­nyás Györgyinek. Évtizede ha­gyomány az is, hogy évente két, kiemelkedő teljesítményt nyúj­tó diákot jutalmaz az egyesület a róla elnevezett díjjal. Kellemes hangu­latú, baráti délutá­non vehettek részt a Vak Bottyán Gim­názium egykori di­ákjai Mindezek mellett a Gimi Ga­lérián dr. Hanoi János képeslap­gyűjteményéből nyílt temati­kus tárlat. A Vak Bottyán Gim­názium és a paksi közoktatás építészeti emlékeit a századfor­dulótól napjainkig megörökítő képeslapokból összeállított, Is­kolák és oskolák címet viselő kiállítást dr. Harmat Gabriella ajánlotta az egybegyűlteknek. A kellemes hangulatú, ba­ráti délutánon Fodor Veronika meseírói munkásságát is meg­ismerhették az egykori gim­nazisták. Egyikük, Kováts Ba­lázs, az öregdiákok egyesületé­nek elnökségi tagja azt mond­ta, rengeteg ifjúkori emlék kö­ti az alma materhez, amellyel egyébként ma is szinte együtt él, hiszen az irodája ablaka a gimnáziumra néz. Örömmel fogadta el a meghí­vást ez alkalommal is Heringes Anita országgyűlési képviselő, aki Szántó Péterné osztályába járt, és 2003-ban érettségizett a Paksi Vak Bottyán Gimnázi­umban. - Nagyon jó volt talál­kozni - mondta, hozzátéve, hogy tartalmas programokban és jó hangulatú beszélgetések­ben volt részük. Vida T. Műhelyéből kerülnek ki a szekszárdi borversenyek díjai is A kiégetett edényeket veszi ki a kemencéből Rács Róbert keramikus. Még egyáltalán nem unja az agyagedények formázását, díszítését A szerző fotói Gyakran készít sárközi és óbányai stílusú edényeket Húsz éve építgeti saját imi­­dzsét Rács Róbert várdombi keramikus. Legszívesebben egyedi, figurális alkotásokat készít. A szekszárdi borver­senydíjak is az ő műhelyéből kerülnek ki. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu VÁRDOMB Öttagú családot el­tartani kerámiakészítésből nem egyszerű mutatvány. Rács Róbert bemutatta ezt az attrakciót. Ma már a nehezén túl van, a felesége is dolgozik - a kisgyerekekkel otthon mara­dós időszak a múlté -, és a ve­vőkör is kialakult, biztosnak tűnik a piaci jelenét, a megél­hetés. Családjával Várdombon él, 49 éves, és még egyáltalán nem unja az agyagedények formázását, díszítését. Nem volt töretlen az útja. Az Iparművészeti Egyetemre tör­tént sikertelen felvételi után Kaposváron, kerámiaformá­zó szakon szerzett végzettséget, 1988- ban. Szekszárdon kezdett dolgozni a csatári kerámia­üzemben, ahol a tapasztalt fazekas, Gajda István volt a mestere. A cég a rendszerváltás után sorvadozni kezdett, ezért Rács Róbert, 1993-ban, mint sokan mások, kényszervál­lalkozó lett. De, mint kevesen mások, meg is tudott maradni a vállalkozói világban. Elein­te bedolgozóként, majd, 1997-től, saját imidzsét kialakítva önálló kézművesként, akinek mindig vannak raktáron ízlé­ses korsói, kancsói, halászlés készletei, és a legvadabb öt­letek - szülinapi meglepik - megvalósítását is bevállalja. Rajzolni min­dig szeretett, s bár némi öniróniával megjegyzi, hogy „nem voltam egy őstehetség”, egyedi munkáin látszik, hogy ötletgazdag és biztos kezű alkotó. Ezt bizo­nyítja, hogy 2002-ben megkap­ta a Népi Iparművész címet. De nemcsak egyedi mun­kái vannak. Családfenntartó­ként minden megbízást elvál­lal, a pizzaalátéttől az ültető edényekig. Most is készít egy halászcsárdának 180 tányért, ami anyagilag fontos meg­rendelés, de szakmailag nem nagy kihívás. A saját tervezésű, iparmű­vészeti igényességű, figurá­lis edényekkel bíbelődik leg­szívesebben. Dolgozik sárkö­zi és óbányai stílusban is, a megrendelő hovatartozásától, ízlésvilágától függően. Egé­szen nagy méretű munkái is vannak: ajándék korsók, bor­versenydíjak. Mindemellett a civil közéle­­tiség - főleg a szakmai szer­vezetekben való szerepválla­lás - is fontos számára. A Sár­­köz-Dunamente Népművésze­ti Egyesület alapító elnöke és a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület elnökségi tagja. Egy vidám borosbutykos A sajá# terve­zésű, igényes edényeket kedveli SZEKSZÁRD Liszt Ferenc-emlékhangversennyel folytatódott szerdán a Vármegyeházi Esték programso­rozat. A Liszt Ferenc Zeneiskola művésztanárai, Laki János zongoraművész és Vincze Klára énekművész adott koncertet, amellyel a XIX. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjére emlékeztek. H. E. Fotó: M. D. Interaktív foglalkozás és kiállítás Bátaszéken Roma eredetmondák BÁTASZÉK Lakatos Klára fes­tőművész kiállítását nézhetik meg az érdeklődők, a művelő­dési házban. A festőművész al­kotásaira jellemző a roma nép­­művészeti motívumok alkal­mazása, mely a hagyomány­­őrzést is szolgálja. Lakatos Klára kiállításával egyidőben a Roma eredetmondák köré meghirdetett pályázatra beér­kezett rajzokat is kiállították. Horváth Elekné, a helyi nem­zetiségi önkormányzat vezető­je elmondta, november 11-én, a roma napon tartják majd a gyermekek számára meghir­detett rajzpályázat eredmény­­hirdetését. M. I. Interaktív foglalkozáson is részt vettek a gyerekek Fotó: Kismődi Rita f

Next

/
Thumbnails
Contents