Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-18 / 244. szám

2017. OKTÓBER 18., SZERDA BELFÖLD-KÜLFÖLD ^ Forrásokkal és bérlakásokkal támogatják az egyenruhásokat Több tízmilliós segítség a magyar rendőrségnek A legtöbb önkormányzat lakhatási támogatást ad a térségi rendőröknek Fotó: MTI Nagyon sok önkormányzat komoly összeggel segíti helyben a rendőrség mű­ködését: eszközöket sze­reznek be, támogatják az egyenruhások lakhatását, vagy éppen rendezvényt szerveznek - derül ki össze­állításunkból. Több helyen az önkormányzati rendé­­szek, közterület-felügyelők együtt járőröznek a rendőr­séggel. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Csaknem 102 millió forinttal támogat­ja idén a miskolci önkormány­zat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrséget, ebből 65 millió forintot a közterü­leti túlszolgálatra fordítanak. A rendőrség helyben a mis­kolci önkormányzati rendé­szettel vegyes járőrrendszert alakított ki és működtet, ami­vel megkétszerezték a járőrök számát a városban. A debreceni önkormányzat évi tízmillió forinttal támo­gatja a városi térfigyelő kame­rák üzemeltetését. Emellett a Liberális klubban a Jobbik BUDAPEST Az egykori SZDSZ régi fellegvárának, a Budai Liberális Klubnak a vendé­ge volt a Jobbik. A klubban a provokatív akcióiról elhíre­­sült balliberális politikai ak­tivista, Gulyás Márton kezde­ményezését mutatták be, a vá­lasztójogi reform tervezetét. A beszélgetésen részt vett a Momentumtól Cseh Kata­lin elnökségi tag, Hadházy Ákos, az LMP társelnöke és a jobbikos Staudt Gábor, aki 2010-ben és 2014-ben is a párt budapesti főpolgármes­ter-jelöltje volt. Staudt sze­rint fontos ugyan az a ter­vezet, amit Gulyásék kidol­goztak, de az teljesen biztos, hogy 2018-ig marad a jelenle­gi választási rendszer. Gulyás Márton szerint a jövő évi vá­lasztásokon az ellenzéki olda­lon koordinált indulásra van szükség, azaz el kell érni, hogy minden választókerület­ben csak egy ellenzéki kihívó álljon szembe a kormánypárt jelöltjeivel. Az est levezető elnöke az egykori SZDSZ kemény mag­jának tagja, Haraszti Miklós volt, aki az elsők között vetet­te fel a balliberális oldalon a Jobbikkal való összefogást. Ehhez a véleményhez csatla­kozott Heller Ágnes filozófus is, a liberális elit megkerülhe­tetlen tagja. Az ugyancsak eh­hez a körhöz tartozó Kőszeg Ferenc SZDSZ-alapító is mon­dott olyat: „Orbán ellenében még Vona Gáborra is lehet sza­vazni.” MW közgyűlés tavaly úgy döntött, hogy 44 önkormányzati la­kást biztosít a megyei rendőr­ségnek, amelyeket a munka­társak kedvezményes bérleti díjért vehetnek igénybe. Pécsett az anyagi támoga­tás mellett azt'a jogot is biz­tosítják az egyenruhásoknak, hogy önkormányzati lakást válasszanak. Kecskémét önkormányza­ta évente 11 millió forinttal SZEKSZÁRD Gréczy Zsolt, a De­mokratikus Koalíció szóvivője közleményében perrel fenye­gette meg az MSZP szekszárdi alapszervezetét. A DK-s politi­kus azért háborodott fel, mert a tolnai szocialisták Facebook­­oldalán található egyik bejegy­zés azt sugallta: Gréczy múlt pénteken fideszesekkel tár­gyalt Szekszárdon. „Az MSZP szekszárdi szervezetének hiva­talos Facebook-oldala azt a ha­zugságot írta és terjesztette ró­lam, hogy 2017. október 13-án, pénteken 14 órakor a szekszár­di Heimann Pincészetben tár­gyaltam Horváth Kálmán és Horváth István fideszes politi­kusokkal” - írta Gréczy, hoz­zátéve: a nevezett időpontban Budapesten tartózkodott, ami­re tucatnyi tanúja van. „Soha életemben nem jártam a fent nevezett pincészetben, a neve­zett fideszes politikusokkal so­segíti a rendőség működését, emellett negyvenmillió forint önkormányzati támogatást kap a Kecskemét Közbiztonsá­gáért Közalapítvány is. A szer­vezet arra kapja a forrást, hogy a városban 66 helyszí­nen meglevő 127 térfigyelő kamerát működtesse, javítsa, cserélje és fejlessze. Az önkormányzat Szegeden évente nyolcmillió forinttal támogatja a helyi rendőrkapi­ha nem találkoztam, még a ne­vüket sem hallottam soha” - ír­ta Gréczy. „Ha nem Gréczy, ak­kor vélhetően a reinkarnáció­ja vagy hasonmása szállt ki a kocsiból múlt pénteken Szek­szárdon” - mondta válaszul az Index.hu-nak Kurtyán Ferenc, az MSZP szekszárdi elnöke, aki egy szavahihető szemtanú­ra hivatkozik, aki fel is írta a kocsik rendszámát. A dolognak az a pikantériája, hogy közben országos szinten folynak a tárgyalások a szocia­listák és a Demokratikus Koa­líció között a választási együtt­működésről. Eközben az Origó birtokába került dokumentumokból ki­derült: Gyurcsány Ferenc fe­leségének a cége valószínűleg nem egy baráti kölcsönt adott az előzetesben ülő Czeglédy Csabának. A kölcsönszerző­dés egy ötoldalas, profi mun­tányságot, és a város önkor­mányzati lakásokat biztosít a megyei rendőrség alkalmazá­sában álló egyenruhásoknak. Kaposvárott az elmúlt években 250 millió forintot költöttek a térfigyelőkamera­rendszerre, amely az egész várost lefedi. Ez több mint kétszáz kamerát jelent, így a statisztikák szerint ez a vá­ros a legbiztonságosabb me­gyeszékhely. Emellett vár­ka, ilyet bankok kötnek az ügyfeleikkel - a baráti köl­csönszerződések egyoldala­sak szoktak lenni, s nem tar­talmaznak dologi és személyi biztosítékot, valamint késedel­mi kamatot és kamatfelárat. A bankbizonylatok tanúsítása szerint a kölcsönt 2016. már­cius 2-án utalták át. Akkor va­lamivel több, mint 78 millió fo­rintot kapott a Human Opera­tor az Altustól. Ebből az Origó, hu szerint nem a diákmunká­sokat fizette ki a cég, hanem hitelt fizetett vissza a számla­­vezető Oberbanknak. Az in­ternetes portál úgy tudja: a Human Operator végül úgy 81.5 milliót fizetett vissza a valamivel több, mint 78 mil­liós kölcsön után. Ez olyan 3.5 millió forint haszon há­rom hónap alatt, amit nehe­zen lehet baráti kölcsönnek nevezni. MW ják a Készenléti Rendőrség érkezését, számukra egy há­romszáz ifős körletet építenek helyben. Székesfehérvár önkormány­zata minden évben átlagosan húszmillió forinttal támogat­ja a rendőrség munkáját, ezt a feladatok ellátásához szüksé­ges eszközállomány fejleszté­sére, valamint működésre for­díthatják. Az összeget ebben az évben gépjárművásárlásra használja fel a helyi testület. A dunaújvárosi önkormány­zat 2013 júniusa óta csaknem 74 millió forinttal támogatta és támogatja a helyi kapitány­ságot a Fejér megyei rendőr­ségen keresztül. Az összegből decemberig - 11,397 millió fo­rintért - három gépjárművet szereznek be. A szekszárdi önkormány­zat a helyi és a megyei rend­őrség munkáját is segíti. A város 2015-ben és 2016-ban is pénzügyi támogatást adott két helyi rendőr munkabéré­hez, akik áldozatsegítési és bűnmegelőzési feladatokat látnak el. Emellett bérlakás­sal is segítik az állomány el­helyezését. MAGYARORSZÁG Jövőre bőven öt százalék fölé emelkedik a Babakötvény kamata, így je­lenleg ez a legjobb lakossági állampapír-befektetés Magyar­­országon. Ennek ellenére még mindig kevéssé népszerű - ad­ta hírül a Világgazdaság. A ma­gyar állam minden gyermek születésekor egy bizonyos, az éves költségvetési törvényben meghatározott összeget külö­nít el, hogy fiatal felnőttként majd megkönnyítse az élet­kezdését. A szülőknek módjuk van arra, hogy a Magyar Állam­kincstárnál nyitott Start-szám­lán kipótolják az államtól ka­pott életkezdési támogatást. Je­lenleg azonban csupán minden negyedik-ötödik gyerek szü­lei élnek a lehetőséggel. Pedig a Start-számlával számos ked­vezmény kapható, így a magas kamat mellett a befizetések­re évente 10 százalékos, legfel­jebb hatezer forintos állami tá­mogatás, rendszeres gyermek­­védelmi kedvezményre jogo-HÍREK Lemondott Ausztria kormánya BECS Kedd délelőtt benyúj­totta lemondását az osztrák kormány Alexander Van der Bellen államfőnek, aki fel­kérte Christian Kern kancel­lár kabinetjét arra, hogy ügy­vezetőként lássa el a felada­tát. Van der Bellen pénte­ken valószínűleg a választá­sokon a legtöbb voksot szer­ző konzervatív Osztrák Nép­párt (ÖVP) elnökét, a 31 éves Sebastian Kurzot bízza meg kormányalakítással. MW Czibere: Esély minden gyereknek BUDAPEST Életre szóló esélyt kell biztosítani minden gye­rek számára, a hátrányos helyzetű fiataloknak pedig minél korábban meg kell adni a fejlődésükhöz szüksé­ges segítséget - mondta Czi­bere Károly, az Emmi szociá­lis ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős állam­titkára. MW Törvényt hoznak a zaklatás ellen FRANCIAORSZÁG Francia nők százezrei emeltek szót a kö­zösségi oldalakon a szexuá­lis zaklatás és erőszak el­len, miután kipattant Har­vey Weinstein amerikai film­­producer botránya. A fran­cia kormány törvényterveze­tet ígért a szexuális zaklatás elévülési idejének meghosz­­szabbítására. MW sült, vagy nevelésbe vett gye­rek esetében pedig a támoga­tás a duplája. Ä szülő vagy má­sok (például rokonok) bármek­kora összeget elhelyezhetnek a gyerek Start-számláján, de jó tudni, hogy már évi 60 ezer fo­rint befizetésével is megkapha­tó a maximális állami támoga­tás. Ha azonban a szülő ki sze­retné használni a magas ka­matokat, többet is befizethet. Idén az év első felében csupán 11 903 gyermeknek nyitottak Uyen számlát, miközben csak­nem 48 ezer kisbaba vált jogo­sulttá az életkezdési támoga­tásra. A Start-számlákra az ál­lamkincstár több mint 543 mil­lió forintot utalt át. Jqvő évtől minden, a világ bármely pont­ján születő magyar gyermeket megillet a Babakötvény, amely­nek értéke a gyerek 18 éves ko­rára néhány százezer forintra is felduzzadhat, ha pedig szü­lők és rokonok is befizetnek rá, akkor ez akár milliós összeg is lehet. MW Továbbra sincs béke a baloldalon Gréczy perli az MSZP-t Gréczy Zsolt sérelmezi a szekszárdi szocialisták állításait Fotó: MTI Jó befektetés a Babakötvény

Next

/
Thumbnails
Contents