Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-03 / 231. szám

2017. OKTÓBER 3., KEDD Több mint egymilliárdból kezdődik a fejlesztés Tizenegy iskola kívül-belül megújul Horváth István (balra) országgyűlési képviselő elmondta, sikeresek voltak, hiszen valamennyi pályázatuk nyert Fotó: Makovics Kornél MEGYEI KÖRKÉP 3 Adta-teremtette! Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnaine'pujsag.hu Író ember a szavak birtokosa. Természetesen a trágár kife­jezéseket is ismeri, jobban tudna káromkodni, mint egy mátészalkai fuvaros, ha akarna. De nem rombolni szeret­né a nyelvet, hanem építeni. Úgyhogy a melegebb éghajlatra való elküldést is képes oly’ kellemes szavakba önteni, hogy az illető' alig várja, hogy indulhasson. Elindultak a srácok a tornateremtől, háztömb körüli futásra. A mi utcánk esik legmesszebb az iskolától, ezért itt csak sétál­nak, röhögcsélnek, a stréberebbek esetleg sietve gyalogolnak. A sarok után belehúznak, mert ott már láthatja őket a tanár. Akit látnak, aki színre lép, mindig a szdbbik arcát mutatja. Udvarias, előzékeny, illedel­mes beszédű. Családi, baráti körben aztán lazít az ember, kiengedi a fáradt gőzt, min­denféle értelemben. Röpköd­nek a nyomdafestéket nem tű­rő szavak, a legnagyobb ter­mészetességgel, megszokott módon. Annak idején, Ganxta Zolee slágereibe belehallgat­va, érdekes volt elgondolni: ha plénum előtt ilyen a szövegük, hogy beszélgethetnek ezek otthon­­író ember építi a nyelvet, de lehet, hogy otthon nem építi. Gár­donyi Géza jóvoltából fennmaradt egy anekdota Petőfiről, aki ifjú feleségét sokszor megbotránkoztatta csúnya beszédével. Szendrey Júlia sírva szaladt ki a szobából, amikor Sándorunk néha (gyakran) elszólta magát. Az volt a szavajárása, hogy adta­­teremtette. Ugye milyen durva? Sokat finomodott a nyelvhasz­nálat 150 esztendő alatt. Ma már senki nem adta-teremtettézik. Aki színre lép, udvarias, előzé­keny, illedelmes beszédű Jól szerepelt a mentőcsoport Közel 1 milliárd 200 millió forintot nyert a Szekszárdi Tankerületi Központ a me­gye tizenegy általános isko­lája számára, infrastruktu­rális fejlesztésre. Az intéz­mény az Emberi Erőforrá­sok Minisztériuma által kiírt két, úgynevezett EFOP pá­lyázati konstrukcióban érte el ezt a kiemelkedő ered­ményt. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A részletekről teg­nap sajtótájékoztatón adott tá­jékoztatást Horváth István, a térség országgyűlési képvise­lője és Gerzsei Péter, a Szek­szárdi Tankerületi Központ igazgatója. Gerzsei Péter kö­szöntötte a vendégeket, a megjelent polgármestereket, iskolaigazgatókat, majd ösz­­szegzésre kérte Horváth Ist­vánt. A honatya méltatta azt a munkát, mely a Szekszárdi Tankerületi Központhoz tar­tozó szekszárdi, paksi és tol­nai járás iskoláit érintette. Hangsúlyozta, hogy az ered­mény a segítőkészséget tanú­sító település- és intézmény­­vezetőké.- Tavasszal, a két pályázat benyújtása előtt a települések vezetőivel és az oktatási intéz­mények vezetőivel áttekintet­tük a térség iskoláinak infra­strukturális feltételeit - foly­tatta Horváth István. - Elvá­rásként fogalmazódott meg, hogy az intézményben egy­aránt legyen alsó és felső ta­gozat, kellő gyermeklétszám mellett. Ez alapján tíz telepü­lés 11 iskolájának felújításá­ra pályáztunk a Tankerületi Központ által: azt kell mond­jam, hogy nagyon sikeresek voltunk, hiszen valamennyi pályázatunk nyert. Ez távla-Szekszárdi Babits Mihály Ál­talános Iskola: 135 998 801 Ft. Bogyiszlói Általános Iskola: 57 864 744 Ft. Bíborvég Általá­nos Iskola: 48 451 751 Ft. Fad­­di Gárdonyi Géza Általános Is­kola: 62 568 000 Ft. Györkö­­nyi Általános Iskola: 25 805 825 Ft. Kölesdi Béri Balogh Ádám Általános Iskola: 65 802 tában azt jelenti, hogy tíz te­lepülésen javul kétezer-ötszáz diák komfortérzete, illetve kétszázötven pedagógus mun­kakörülménye. Az összességében közel 1 milliárd 200 millió forint­ból, önálló pályázatként, több mint 430 millió forint támoga­tás jut az egyik pályázat kere­tében a Nagydorogi Széchényi Sándor Általános Iskolának. A többi tíz iskola összesen 740 millió forintot könyvelhet el a másik konstrukció önálló pá­lyázatai révén. A két helyszínen találha­tó nagydorogi intézményben egyebek mellett épületbőví­tés, új építésű igazgatói, igaz-485 Ft. Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola: 84 712 741 Ft. Szekszárdi I. Béla Gimnázi­um Bezerédj István Általános Iskolája: 72 911847 Ft. Vár­­domb-Alsónána Általános Is­kola: 52 977 037 Ft. Szekszár­di Garay János Általános Isko­la és AMI: 133 675 808 Ft. Ösz­­szesen: 740 769 039 Ft. gatóhelyettesi és tanári szo­ba, technika és háztartástan­­terem, étkező kialakítása, vi­zesblokkok felújítása, aka­dálymentes WC, udvarrende­zés valósulhat meg a rendel­kezésre álló forrásból. A már említett másik tíz ál­lami fenntartású köznevelé­si intézmény a terem-, vizes­blokk és villamoshálózat fel­újítástól kezdve a külső nyí­lászárók cseréjén, az öltözők kialakításán át az eszközök, bútorok, udvari játékok be­szerzéséig megannyi munká­nak kedvezményezettje lesz. Ezen túl mindenütt gondot fordítanak az akadálymente­sítésre. A fejlesztések megvalósítá­sában a következő lépés a köz­­beszerzés kiírása és lebonyo­lítása lesz, ez a folyamat a ta­pasztalatok szerint általában több hónapot vesz igénybe. Azután elkezdődhet a munka, ami időleges kellemetlensége­ket okozhat ugyan az iskolák­nak, de a végeredmény, a tanu­lás és az oktatás feltételeinek jelentős javulása kellő kárpót­lást nyújt kisdiáknak, szülő­nek, pedagógusnak egyaránt. TOLNA MEGYE Ismét megszerez­te a nemzeti minősítést a Ge­menc Önkéntes Mentőcsoport, amely Tolna megye védelmére, valamint a régió megsegítésére alakult, civil alapon szerveződő mentőcsoport. Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság szóvivője el­mondta, hogy a szervezet 2012- ben jött létre. Akkor ahhoz, hogy beavatkozhasson, nem­zeti minősítő gyakorlaton kel­lett megfelelnie, és ezt ötévente meg keli ismételnie. A harminc­hat órás újraminősítő gyakorla­tot ezen a hétvégén rendezték. Pénteken Nagymányokon el­tűnt személy keresése volt a fel­adat, a feltételezés szerint a hir­telen lehullott nagy mennyisé­gű csapadék hatására sárlavina zúdult le a völgyben, ami a tele­pülés egy részét elöntötte. Emi­att többen eltűntek. Másnap Dombóváron folytatódott a gya­korlat, ahol a feltételezés sze­rint a folyamatos esőzések kö­vetkeztében, a kisvízfolyások hirtelen áradása miatt a tele­pülést átszelő Konda-patak víz­szintje megnőtt, ezért árvízi vé­dekezésre volt szükség. A mentőcsoport tagjai min­den helyszínen sikeresen haj­tották végre a feltételezett szitu­ációk szerinti feladatokat, így a minősítő bizottság az újraminő­sítő gyakorlatot megfeleltre ér­tékelte, és a Gemenc Mentőcso­port újabb öt évre jogosultságot kapott. H. E. A búvárokra is szükség volt Fotó: TMKI Települések, intézmények, támogatások Egyórányi változatos koncert a Garay János Gimnázium dísztermében Megélték a varázst a zenélő fiatalok Tíz baleset a hétvége mérlege SZEKSZÁRD Tizenkét diák, szó­listaként és csapatban, vala­mint egy énekegyüttes lépett fel tegnap délután a szekszárdi Garay János Gimnázium dísz­termében, az Egy óra belőlünk című műsor keretében. Hozzá­juk csatlakozott hat felkészí­tő zenetanár: Ágostonná Béres Kornélia, Lozsányi Tamás, De­ákné Lászlók Éva, Környei Mik­lós Pál, Molnár Márta és Papp Máté egymaga, illetve garays­­ta növendékeivel együtt is szó szerint virtuóz többlethangzást vitt a rendezvénybe. Természe­tesen a fiatalok is bizonyítot­ták tudásukat és tehetségüket: joggal kapott nagy tapsot Far-Idén is nagy sikert aratott a garaysta diákok és tanáraik együttzenélése Fotó: Makovics Kornél kas Gréta (fuvola), Hájas Kris­tóf, Szabados Balázs (zongora) Kaposi Zsófia, Fritz Szabolcs, Hollósi Hanna, Fábián Vik­tor (gitár), Balogh Nóra, Tum­­pek Fanni, Valentiny Anett (klarinét), Miller Conran (gor­donka), Benics Evelin (cite­­ra-ének), valamint a népdal­csokrot előadó KATÓKA duó.- Tehetséges gimnazisták változatos koncertet adtak, bi­zonyítva azt, hogy igazi va­rázsa van az élő zenének - mondta el lapunknak Naszla­­di Judit karnagy, a szervezést végző pedagógus. - Ezt a va­rázst most megélhette minden jelenlévő fiatal. Sz. Á. TOLNA MEGYE Tíz baleset tör­tént a hétvégén megyénk út­jain. Szombaton délelőtt Báta­­szék és Pörböly között egy sze­mélygépkocsi egy keresztező­déshez érve nem adott elsőbb­séget egy másik autónak, emi­att a két jármű összeütközött. A baleset feltételezett okozója megsérült. Vasárnap délután Várdomb irányából Szekszárd felé haladt egy autó, amikor előzés közben nekiütközött egy kerékpárosnak, aki sérü­lést szenvedett. Mindemellett további két személyi sérülés­sel járó, valamint hat anyagi káros baleset helyszínén in­tézkedtek a rendőrök. H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents