Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-03 / 231. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTÓBER 3., KEDD HÍREK Nem babonásak a volt textilesek TOLNA Idén is megrende­zik a tolnai textiles találko­zót. Az eseményre az egyko­ri Pamuttextilművek tolnai gyárának volt dolgozóit vár­ják, a városból és a környék­beli településekről is. A prog­ramot idén is a tolnai Szent Mór katolikus iskola ebédlő­jében rendezik, október 13- án, pénteken 16 órától. Je­lentkezni személyesen vagy telefonon lehet Ezer József­nél (74/440-452), Marosi Jó­­zsefnénél (441-469), Szen­tes Nándornénál (440-393), Tóth Gizellánál (442-202) és Vidáné Tanos Katalinnál (441-559). S. K. Több udvarból is lopott egy férfi DOMBÓVÁR Lopás vétség el­követésének gyanúja mi­att folytat eljárást a Dom­bóvári Rendőrkapitányság egy férfi lakos ellen. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószolgálata arról tá­jékoztatott, hogy a nyomo­zás adatai szerint a gyanú­sított 2017 júliusában több dombóvári ház udvarába be­ment, és a kertekből külön­féle terményeket lopott el, mintegy 20 ezer forint érték­ben. A rendőrök a napokban azonosították, majd gyanú­sítottként hallgatták ki a fel­tételezett elkövetőt, egy 33 éves dombóvári lakost, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. H. E. Jelentős kárt okozott a karcoló KÖLESD Több mint 200 ezer forintos kárt okozott egy férfi azzal, hogy egy kölesdi par­kolóban álló személygépko­csi karosszériáját összekar­colta. A Tolna Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtószol­gálata arról számolt be, hogy a gyanúsított 2017. június 2-án 6 óra 30 perc és 17 óra között követte el a cselek­ményt. A szekszárdi rend­őrök azonosították az elkö­vetőt, egy 28 éves kölesdi férfit, aki ellen rongálás vét­ség elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt folytat­tak eljárást. A férfi beismer­te a bűncselekményt. A nyo­mozást befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslat­tal a napokban átadták az ügyészségnek. H. E. Évfordulót ünnepelt az Atomerőmű Nyugdíjasklubja Az elmúlt harminc Egymilliárd forinttal növelték a költségvetést évet harminc fénykép segített felidézni Kiállítással, könyvbemutató­val, a tagok műsorával ünne­pelte alapításának harminca­dik évfordulóját az Atomerő­mű Nyugdíjasklub Egyesület. Rendezvényük indította út­jára a Szépkorúak Hetének programját a Csengey Dénes Kulturális Központban. Vida Tünde szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu PAKS Igen népes közönség gyűlt össze a jubileumi ün­nepségre, ami nem csoda, két­száz tagja van a klubnak. Csak azért annyi, mert két éve eb­ben maximálták a létszámot, jelenleg nyolcvanan várnak felvételre. Pataki János elnök beszélt róla, hogy az új veze­tőség 2014-ben százharminc fővel vette át a klubot, egy év múlva elérték a mostani lét­számot és a Paksi Atomerőmű vezetésével egyeztetve, limitet vezettek be azon egyszerű ok­nál fogva, hogy nem férnek el Három évtized Szabó Péter polgármester és Tell Edit, a központ vezetője köszöntője után Lovászi Zol­tánná Anna mutatta be azt a kötetet, amelyben a klub há­rom évtizedének történetét dolgozta fel. A könyv ezt a cí­met is kapta: Három évtized, s fejezetei is az évtizedekhez igazodnak. A kötetben sze­replő fotók a kulturális köz­pont emeletén is visszakö­szönnek, a 2006-ban egye­sületté alakult szervezet el­múlt harminc évét 30 fotón segít felidézni. Az Atomerő­mű Nyugdíjasklub Egyesület megalapításának harminca­dik évfordulójára készült kö­tetből minden jelenlévő ka­pott egy példányt. Lovászi Zoltánné Anna mutatta be a kötetet A szerző felvétele a klub bázisán. A létesítményt az atomerőmű biztosítja, támo­gatással is segíti a nyugdíjas­klubot, amelynek nagyon gaz­dag a programpalettája. Heti három-négy alkalom­mal összejönnek. Működik egy hímzőkor, amelynek tag­jai színvonalas munkáikból rendeztek tárlatot a kulturális központ emeleti kiállítótermé­ben, a jubileumra alakult egy kórus, amit szeretnének meg­tartani. Néhány száz kötetes saját könyvtára is van a klub­nak. A tagok közül sokan kár­tyáznak, és egyre nagyobb te­ret nyer a sport. Új kezdemé­nyezésű program az ízlelge­tő, ahol szakácsok, pálinka-, bor- és sörkészítők cserélnek tapasztalatot, a Lelkifröccs kéthetente ad lehetőséget a lelki nyavalyák orvoslására pszichológus segítségével, s ugyancsak kéthetente kerül sor a Kalandozásokra, ami va­lójában vetítéssel kísért úti be­számolókat jelent. Sűrű program Cseri piknikkel indult Pak­son a Szépkorúak Hete, amely szeptember 24-től október 2-ig kínált változatos progra­mokat. A Színes délelőttön a klubok adtak műsort, a Csen­dül a nóta arra adott alkalmat, hogy a Dunakömlődi Faluház­ban együtt énekeljenek a nó­­tás kedvű nyugdíjasok. Ezen kívül egészségügyi szűrések­re várták az érdeklődőket, Kis­térségi Kult/Túrára, aminek ezúttal Kölesd és Szedres volt a célpontja. Szombatra a Pak­si Atomerőmű Nyugdíjasklub városi sportnapot szervezett, vasárnap este a Paksi Parola Színkör szórakoztatta az idő­seket. A sorozatot hétfőn este Bangó Margit estje zárta. BÁTASZÉK Elsősorban gazdasá­gi kérdésekről döntöttek a kép­viselők a legutóbbi testületi ülésükön. Többek között érté­kelték a város gazdasági telje­sítményének első féléves ered­ményeit, és megállapították, hogy a költségvetés időarányo­san igazodott a feladatokhoz. Dr. Bozsolik Róbert polgármes­ter elmondta, egymilliárd fo­rinttal növelni tudták a költ­ségvetés fő összetevőit, ami an­nak köszönhető, hogy sikere­sen szerepeltek a TOP pályá­zatokon, így az elnyert pályá­zati pénzt vonták be a terveik megvalósításához. Idén is csat­lakozik a város a Bursa-Hunga­­rica 2018-as ösztöndíj pályáza­tához, melyet 2001 óta minden évben felvállalt az önkormány­zat. Ez azt jelenti, hogy jövőre is 1,6 millió forintot biztosíta­nak azoknak a helyi származá­sú, felsőoktatásban tanuló diá­koknak a részére, akik rászo­rulnak az ösztöndíjra, ez har­minc körüli fiatal támogatását jelenti évente. Hozzájárulnak a nagysallói tájház felújításához A nagysallói tájház felújítá­sát is megtárgyalták a képvise­lők, és úgy döntöttek, hogy 500 ezer forintot biztosítanak a test­vértelepülésnek. Dr. Bozsolik Róbert elmondta, a nagysallói tájházban a felvidéki magyar­ság életét, eszközeit mutatják majd be. Idén ünnepük a báta­­székiek a 20 éves testvérvárosi kapcsolatukat Nagysallóval, és idén 70 éve annak, hogy Nagy­­sallóról Bátaszékre telepítettek ki nagyon sok családot. A gyö­kereket szeretnék a jövőben is ápolni, mondta a polgármester. A képviselők több döntést is hoztak, melyek az elnyert TOP pályázatokat érintik, így az ag­rárlogisztikai központ kialakí­tásához, a tanuszoda energeti­kai korszerűsítéséhez, az Ipar­terület fejlesztéséhez kapcso­lódóan. Döntöttek a képvise­lők a Petőfi Sándor Művelődési Ház felújításának folytatásáról is, idén a villamoshálózat kor­szerűsítését szeretnék még el­végezni, a további korszerűsí­tési munkákat pedig 2018-ban folytatnák. M. I. Kiírta a bizottság az időközi választást ŐCSÉNY December 17-ére tűz­te ki az időközi polgármes­ter-választást a helyi válasz­tási bizottság. Ezt az indokol­ja, hogy Fülöp János polgár­­mester szeptember 27-én szó­ban, majd szeptember 28-án írásban is lemondott tisztségé­ről. A választási kampányidő­szak október 28-tól december 17-ig tart, a jelöltek ajánlóíve­it november 13-ig kell leadni. Beszéltünk Fülöp Jánossal, aki elmondta: a község lakói közül többen aláírták azt a gyűjtő­ívet, amelyen a képviselő-tes­tület feloszlatását indítványoz­zák. A volt polgármestertől azt is megtudtuk, hogy nem ő kér­te az őcsényieket arra, gyűjt­sék az aláírásokat. Az ívnek egyébként nincs kényszerítő ereje, a testület - ha úgy akar­ja - dolgozhat tovább. A község vezetője polgár­­mester híján az átmeneti idő­szakban az alpolgármester, Kozma Zoltánné. Mint arról már mi is beszá­moltunk, Őcsényben a beván­dorlók lehetséges üdültetése miatt alakult ki feszült hely­zet. A képviselő-testület és a polgármester között koráb­ban is volt nézetkülönbség, az ügy - mint utóbbi koráb­ban mondta - az utolsó csepp volt a pohárban. B. K. A német nemzetiségi önkormányzat szervezte a felvonulást Több korosztály adott műsort KAPOSSZEKCSŐ Szüreti felvo­nulást rendezett nemrégiben a kaposszekcsői német nemzeti­ségi önkormányzat. A program az iskolaudvaron kezdődött, ahol német nemzetiségi mű­sort láthattak az érdeklődők. Elsőként a Csillagvirág Óvoda ovisai, majd a második osztá­lyosok léptek fel. Ezt követően a Tűzlepkék tánccsoport tag­jai adtak elő népdalokat és vi­dám táncokat, aztán a Dombó­vári Német Egyesület Tánccso­portja perdült a színre és hami­sítatlan sváb táncokkal szóra­koztatta a közönséget. A műsor után elindult a me­net. Elől feldíszített kerékpá-A bíró és a bíróné, Kovács Tamás és Pál Noémi Beküldött fotó rokkal gyerekek haladtak, őket a bíró és a bíróné, Kovács Tamás és Pál Noémi követte, mögöttük a sokaság. A felvonulást a Spitzbu­ben von Sektsi Zenekar kísér­te. A megállókban étel és ital várta a résztvevőket a német nemzetiségi önkormányzat és a helyi termelők (Bauer Im­re, Fábián János, Kozák Attila, Kozák Tibor és Verese László) jóvoltából. Az út a Közösségi Háznál ért véget, ahol a szereplők újból bemutatták műsorukat, így a később érkezők sem marad­tak le róla. A délután utcabál­lal zárult. H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents