Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-11 / 238. szám
12. MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTOBER 11., SZERDA Népművelő, könyvtáros, író, lapszerkesztő és a cseresznyési tábor elindítója Nehezen tudta megemészteni a művelődés pártirányítását PAKS Gutái István egy hiánypótló ember. Világéletében olyasmivel foglalkozott- népművelőként és könyvtárosként is'-, amire nagy szükség volt, s amiről mások csak beszéltek, cselekvés nélkül. Régi adósságunk például a kényszerű téeszesítés, kuláklistázás „széphistóriájának” megörökítése. Most ilyen tartalmú könyvön dolgozik. (Az interjúban, régi ismeretségünk okán tegeződünk.) Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu- Úgy tudom, volt egy-két vargabetű az életedben. Kikkel adódtak problémáid?- Elsősorban magammal - válaszolta Gutái István. - Nehezen viselem, ha zavar valami lelkiismereti kérdés. Olyankor, ha tehetem, odébbállok. Nem hibáztatok másokat, nem akarok megváltoztatni másokat, életem 66 éve alatt már megtapasztaltam ezt-azt; számomra a legfontosabb, hogy amit értéknek tartok, azt értékként kezelhessem, és jóba lehessek magammal.- Mi az érték?- Egy falun nevelkedett népművelő számára a népi, nemzeti kultúra. A népdalok, népmesék, néptáncok nem véletlenül maradtak fenn évszázadokon át. Sárpilisen nőttem fel, olyan tanítóim voltak, mint Bogár István, úgyhogy már egészen fiatalon tisztában voltam azzal, hogy hol a helyem, és mit akarok képviselni. Az érettségi bizonyítványomon azonban sajnos nem látszott ez a nagy eltökéltség, úgyhogy csak két év kihagyás után jutottam be a szombathelyi főiskolára. Aztán Celldömölkre kerültem népművelőnek, s onnan Paksra, 1977- ben, negyven éve.- Akkoriban még a fényes szellők fújdogáltak...- Emiatt volt egy kis kihagyásom. Átmentem . a dunaföldvári művelődési házba, 1982-től 85-ig. Sehogy sem tudtam megemészteni Pakson a közművelődés pártirányítását. Más volt a földvári miliő. Országos hírű színjátszótáborokat szerveztem; hagytak dolgozni. De vissza kellett jönnöm, mert az éjszakába nyúló programok miatt sokszor az utolsó buszt is alig értem el. A feleségem a könyvtárban dolgozott, hosszú nyitvatartási idővel, a két gyerekünk kicsi volt, s nem akartam, hogy nyakukba akasztott lakáskulccsal nőjenek fel.- A következő kanyar?- Az a Paksi Hírnök-időszak volt. A főszerkesztői teendőket 1992-93-ban láttam el. Előtte is, utána is népművelőkét dolgoztam, egészen 2002- ig, amikor a városi könyvtár igazgatója lettem. Onnan mentem nyugdíjba, 2010-ben.- Eredmények? Kollégáimmal megszerveztük a határainkon túli magyar középiskolások táborát. Ez máig működik minden nyáron Cseresznyéspusztán, vers- és prózamondás, dráma, zene, filmkészítés és újságírás szerepel a programján. Tartottunk sok író-olvasó találkozót, a művelődési házban és a könyvtárban. Egy alkalommal a Hitel teljes szerkesztősége lejött Paksra, olyan nevek, mint Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Döbrentei Kornél. És emlékezetesek voltak a kovásznai származású Tompa László előadóestjei is. Javaslatomra vette fel a könyvtár Pákolitz István nevét. Fejlesztettük a számítógépes hálózatot. Főleg Nagy Imre és Birkás István érdeme, hogy a kistér-Gutai István már negyven esztendeje a paksi közélet ismert alakja Gutái István a kisembereket ért nagy igazságtalanságokkal foglalkozik könyveiben A szerző felvétele Két gyermeke és három unokája van Szülőhelyén, Sárpilisen végezte az általános iskolát Gutái István, majd a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett 1969-ben. Szombathelyen szerzett diplomát népművelés-könyvtár szakon 1974-ben. Házasságot 1973- ban kötött, felesége könyvtárosként dolgozott 2015-ös nyugdíjba vonulásáig. Két gyermekük és három unokájuk van. Dolgozni Celldömölkön, a Kemenesalja Művelődési Központban kezdett mint népművelő, 1974-ben. Pályáját Pakson folytatta, ahol 2002- ig népművelő, majd 2010-es nyugdíjazásáig könyvtárigazgató volt. Közben rövid ideig dunaföldvári népművelő és paksi lapszerkesztő is volt. ség könyvtárai egységes rendszerbe kerültek. S nem utolsósorban elindítottuk a paksi kötődésű szerzők könyveinek kiadását. Eddig tíz kötet jelent meg a Hiador-sorozatban.- A saját köteteidről se feledkezzünk meg!- A népszolgálat miatt sokáig halogattam a könyvkiadást. Lejegyezgettem a gondolataimat, de kifejtésükre se idő, se nyugalmi állapot nem volt. Az első novelláskötetem 2003-ban jelent meg Valóságshow címmel. Egy évre rá a Gyönyörű a szibériai erdő című könyv, gulagos és ’56-os visszaemlékezésekkel. Aztán 2013-ban a Menekülés Bácskából, és 2016-ban ennek bővített kiadása, több visszaemlékező megszólaltatásával. Közben, 2015-ben megjelent egy közös kötetem dr. Balázs Kovács Sándor muzeológussal, aki szintén sárpilisi származású: Bánátból bánatba címmel. Ennél személyes érintettségem is van. A temesvári levéltárban rábukkantam a dédszüleim nyomára. Ők Makóról kerültek oda, s onnan Sárpilisre. Egyébként sok sárközi család költözött a Temesközbe, főleg Végvárra, kétszáz évvel ezelőtt. És ami most foglalkoztat: a beszolgáltatás, a téeszesítés, a kuláklista-készítés korának megírása tizenöt gazdával készült interjú alapján. A címe: Kocsikerék a nyakcsigolyánál. Melyből sejthető, hogy milyen élethelyzetekkel jártak ezek az intézkedések. Gyakorlatilag egy szociográfia születik az ötvenes évekről, a parasztság gerincének megtöréséről.- Könyveidben azokkal foglalkozol, akiknek beleszóltak az életébe, és tönkretették azt. Magadból indulsz ki?- Nem mondhatnám. Nekem megadatott a kedvemre való munkavégzés, amit el is ismertek, például Pro Űrbe díjjal. Persze zavar egyesek gyorsított polgárosodása- akik kedden még egyszerű emberekként fekszenek le, szerdán meg privatizálnak valamit, és máris „valakinek” érzik magukat -, de ezen változtatni nem az én dolgom. Ha szükség van rám, ha kérdeznek, elmondom a véleményemet. Egyébként pedig meggyőződésem, hogy visszavonultan is lehet közéletet élni, nemcsak hadonászva. Szokás, hogy a kézimunkák tervezése, varrása mellett a régmúlt időkről is beszélgetnek Negyvenedik születésnapot ünnepeltek KÖLESD Ünnepelt a kölesdi díszítőművész szakkör, amely mai formájában 1977. szeptember 15-én kezdte meg a munkát. Vargáné Kisfalvi Erzsébettől, a szakkör vezetőjétől, a kozeleti.hu szerkesztőjétől megtudtuk, hogy Baranyai László, a kultúrház igazgatója a művelődési házban adott helyet a csoportnak, amelynek tagjai minden hétfőn este héttől tíz óráig szorgoskodtak. Később az iskola lett a színtér, 2015 óta pedig az Öreg utca 6. szám alatti ház. Szokás, hogy a kézimunkák tervezése, előnyomása, varrása mellett a régmúlt időkről, szokásokról, eseményekről, régi fényképek szereplőiről, ételekről is beszélgetnek a szakkörösök. Greifenstein Józsefné Muci nénitől még a kulcsos kalács készítését is megtanulták, de a környék kiállításainak, tájházainak is látogatói. A kezdetektől hosszabb-rövidebb időre nyolcvanhárom kölesdi asszony kapcsolódott a munkába. Sajnos a kezdő csoportból sokan örökre elbúcsúztak. Kovács Zsuzsa néni, Borda Éva néni, Oláh Bözsike néni, Meszlényi Juliska néni, Törjék Bözsike néni, Kocsis Juliska néni, Ba-Tortával ünnepelték a jubileumot Beküldött kép ranyai Bözsike néni, Pálfi Juliska néni, Kőszegi Juliska néni és februárban Greifenstein Józsefné Muci néni is itt hagyott bennünket.- 1979-ben a honismereti szakkör kiállításán fedeztük fel a gyönyörű fehér hímzést, ami jellegzetesen kölesdi motívumokból áll - tájékoztatott Vargáné Kisfalvi Erzsébet. - Ezt követte a gyűjtés és feldolgozás. A tárlaton a 224 kiállított fehér hímzés mellett a régi, eredeti darabokat is bemutatták, hogy a tiszta forrást is láthassák azok, akik azt eddig nem ismerték. Ez a fehér hímzés 2014. május 28-án bekerült a Tolna Megyei Értéktárba, és felterjesztették a Magyar Értéktárba. A Nívó díjas szakkör a kölesdi fehér hímzést a megye számos településén bemutatta az elmúlt évek során. Eredményes munkájukat a kölesdi önkormányzat 2012-ben „Kölesd Örökségéért” elismerésben részesítette. A szakkör munkáját az ünnepségen Gárdi Csaba egyesületi elnök köszönte meg, majd a megjelenteket uzsonna és sütemények várták. Az ünnepség meglepetése egy tűzijátékos torta és a Zönge Népdalkor születésnapi köszöntő dala volt. B. K.
