Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-09 / 236. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD 2017. OKTOBER 9., HÉTFŐ Rekordárakcíó dízelautókra NÉMETORSZÁG Szeptemberben rekordszintet ért el a dízelautókra adott árengedmény Németországban, mivel nő a valószínűsége annak, hogy kitiltják őket a belvárosokból. Emellett már szinte mindegyik autógyár kínál valamilyen „roncsprémiumot” a koros dízelautók kivonására a forgalomból új autó vásárlása esetén. Kimutatások szerint azzal, hogy a Jaguar Land Rover és a Kia is felzárkózott a „környezetvédelmi prémiumot” kínáló autógyárak sorába, a számuk 25-re emelkedett, ami már a piac 95 százalékát fedi le. Az átlagos árengedmény 16,1 százalékot tett ki szeptemberben. MW Boeinget fogtak a magyar Gripenek KÉSZÜLTSÉG Riasztották a magyar Gripeneket, mert egy repülő nem azonosította magát - közölte a HM szombat este. Miután a gép 19 óra 50 perckor belépett a magyar légtérbe és nem létesített kapcsolatot a légiforgalmi irányítással, a NATO Légivezetési Központ riasztotta a honvédséget. A Gripen-pár elfogta és azonosította az Egyiptomból Németországba tartó Boeing 763 típusú amerikai repülőt, majd a határig kísérte, függetlenül attól, hogy a gép utóbb felvette a kapcsolatot a polgári irányítással. MW Nincs még SZDSZ-es gyanúsított NYOMOZÁS Már több mint három éve tart a különösen nagy kárt okozó csalás miatt Indított nyomozás, amit a megszűnt SZDSZ tartozásai ügyében rendelt el az ügyészség, ám gyanúsított továbbra sincs. Az MSZP koalíciós partnere 2010-ben kiesett a parlamentből, közben több száz millió forint adósságot halmozott fel, amit elfelejtettek visszafizetni. Az SZDSZ tartozásai ügyében 2014 márciusában indult nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt. Az ügyészség tájékoztatása szerint a december 13-áig meghosszabbított nyomozás ügyében az eljárás továbbra is ismeretlen tettes ellen zajlik - közölte a Pesti Srácok hírportál. Mint írják, a félmilliárdos tartozással és a megindult eljárással kapcsolatban korábban a párt egykori vezető politikusai is megszólaltak: Kuncze Gábor volt pártelnök ócska műbalhénak nevezte az ügyet, s közölte, szerinte a jobboldal találta ki a történetet. Az ingatlanvásárlásokat egyébként főként Kóka János, kisebb részben pedig Fodor Gábor hagyta jóvá. Kóka János nem emlékszik a hitelfelvétel részleteire, Fodor Gábor, aki a Magyar Liberális Párt elnökeként bejutott 2014-ben az Országgyűlésbe, úgy nyilatkozott, a szóban forgó ingatlanok megvannak, fedezetet nyújtanak a hitelre, tehát szerinte nem történt károkozás. MW Novemberben új jelöltekkel készül a Fidesz KAMPÁNY A választási kampány előtt tisztújító kongreszszust tart november 12-én a Fidesz, ahol Orbán Viktort megerősítik elnöki tisztségében és miniszterelnök-jelöltnek is megválasztják. A kongresszus a jövő tavaszi országgyűlési választásra való felkészülés fontos állomása, a fő üzeneteket már a kampány szellemében fogalmazzák meg. A legfontosabb cél az ország szuverenitásának megvédése Brüszszellel szemben, a tömeges bevándorlás és a Soros-terv végrehajtásának megakadályozása. A választások másik tétje, hogy sikerül-e megőrizni a 2010 óta elért eredményeket. Körvonalazódik a képviselőjelöltek listája is. A nagy nevek közül Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nem indul egyéni választókerületében, mivel Orbán Viktor kampányát irányítja. Rogán minden bizonnyal a párt országos listájáról szerezhet mandátumot. Az alelnöki tisztségek még nem dőltek el, egy-két helyen várható változás. Korábbi sajtóinformációk szerint Pelczné Gáli Ildikó helyére - aki az Európai Számvevőszék tagja - Novák Katalin családügyi államtitkárt jelölik. A frakcióvezetői posztot október 2-tól betöltő Gulyás Gergely valószínűleg megtartja alelnöki tisztségét. MW HIRDETÉS MSZP: a Jobbik nem jöhet szóba - Marad a stratégia Felfüggeszthetik az autonómiát Markánsan elhatárolódnak a Jobbiktól a szocialisták. A szombati választmányi ülés után Molnár Gyula pártelnök és Hiller István, a választmány elnöke értékelte a Botka László bukása utáni korszakot. Mindkét MSZP-vezető azt hangsúlyozta, szélsőséges erőkkel nem tárgyalnak és nem kötnek szövetséget. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu VÁLASZTMÁNY A szocialisták szombati választmányi ülését követően Molnár Gyula pártelnök és Hiller István, a választmány elnöke is azt mondta, hogy markánsan elhatárolódnak a Jobbiktól. Ez visszamenőleg is megerősíti a Magyar Idők korábbi értesülését, hogy Botka László tanácsadói köre azt javasolta az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, vidéken inkább a Jobbikkal szövetkezzenek, ne a DK-val - írta a Hirado.hu. Még Botka László vezetésével egyfajta szövetségkeresési lázban égett az MSZP, de sok eredményt nem tudott felmutatni ezen a téren. A Magyar Idők szerint ez a szövetségkeresés nemcsak nyilvánosan, hanem a háttérben is zajlott. A szombati választmányi ülés, valamint Molnár Gyula és Hiller Hiller István: Tárgyalni akarunk az együttműködésről, és nem diktálni (Fotónk illusztráció - MW) István szavai pontot tettek erre a vitára, és lezártak egy korszakot. Molnár úgy fogalmazott: „vissza lehet térni mindenkinek a fészkére. A keselyűknek nem kell tovább keringeni fölöttünk”. A keselyűk visszaküldése a fészkükre egyértelmű utalás Vona Gábor Facebook-üzenetére, melyet a baloldali választókhoz címzett. Szerinte „a közös cél össze kell, hogy kössön bennünket, függetlenül attól, hogy egyébként milyen világnézettel rendelkezünk és milyen kulturális értékrendben hiszünk”. Erre Lendvai Ildikó egykori pártelnök úgy reagált, „Aki nem akarja, hogy hullarablók ólálkodjanak körülötte, az keljen fel, és mutassa meg, hogy él.” Miniszterelnök-jelöltet sem állít az MSZP Botka László helyére. Molnár Gyula pártelnök közölte, az eddigi Tegyünk igazságot! című programjuk nem változott, mert ez egy „markáns, világos, egyértelmű baloldali program”. Hiller István pedig a párt tárgyalási készségét fejezte ki választási együttműködésekre. Gyurcsány véleményére kíváncsiak a Czeglédy-ügyben Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese tegnap ismér rákérdezett: miért nem vall színt a DK-elnök Gyurcsány Ferenc, „a baloldal vezére” a Czeglédy-ügyben, holott el kellene mondania, miért pénzelte az ügyvédet és bűnszervezetét. A vádirat szerint Czeglédy Csaba több mint hárommilliárdos áfacsalást követett el, és rengeteg diák bérét nem fizette ki. KATALÓNIA A spanyol miniszterelnök nem zárja ki, hogy az alkotmány 155. cikke alapján felfüggeszthetik Katalónia autonómiáját. Mariano Rajoy egy vasárnapi lapinterjúban beszélt erről. „Egyáltalán nem zárok ki semmit, amire a törvény lehetőséget ad. Idejekorán kell megtenni azt, ami a legfontosabb az adott pillanatban - mondta Rajoy. Hozzátette, „az lenne az ideális, ha nem kéne folyamodni rendkívüli megoldásokhoz, de ahhoz, hogy erre ne kerüljön sor, a dolgoknak meg kell változniuk”. Leszögezte azt is, Madridnak meg kell őriznie az ország egységét. A spanyol alkotmány 155- ös cikkelye bármely autonóm közösség önrendelkezésének ideiglenes felfüggesztésére ad lehetőséget az államnak, lehetővé teszi, hogy rendkívüli helyzetben Madrid ellenőrzése alá vonja egy autonóm terület, adott esetben Katalónia irányítását, leváltsa a kormányát és helyi választásokat írjon ki. Katalóniában október 1-jén függetlenségi népszavazást tartottak annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. A feszültség azóta is fennáll, és a hétvégén megint több ezren tüntettek Madridban és Barcelonában is a függetlenségi népszavazás nyomán kialakult helyzet tárgyalásos rendezését követelve a spanyol és a helyi vezetőktől. Barcelonában Mariano Rajoy mindenáron megőrizné az egységet Fotó: AFP az egyik tüntető csoport a hétvégén a tartomány egységének megőrzése mellett demonstrált. EU-s vezetők ugyancsak felszólították a spanyol és a katalán politikusokat, rendezzék békés úton vitájukat. Carles Puigdemont katalán elnök azt mondta, kész a párbeszédre, de Mariano Rajoy kormányfő csak akkor hajlandó vele tárgyalni, ha a katalánok feladják függetlenségi törekvéseiket. Egy tegnap publikált felmérés szerint Katalóniában a megkérdezettek 58,9 százaléka válaszolt nemmel arra a kérdésre, támogatja-e függetlenség egyoldalú kinyilvánítását, míg az ország többi részében 79,4 százalék ellenezte ezt a lépést. Kedden rendkívüli ülést tart a katalán parlament, várható egy függetlenségi nyilatkozattervezet elfogadása. MW HÍREK Tovább a botkai úton