Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-01 / 204. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK Rendőrnek öltözött rablók fosztogatják a házakat Houston: a víz az úr Akit tudnak, kimentenek. Eddig 37 ember vesztette életét Fotó: AFP Szükségállapot, életmentés HÍREK Elévülés előtt vallott a gyilkos EMBEROU S Férje eltűnése után 15 évvel vallotta be egy szegvári nő, hogy meggyilkol­ta a férfit - írta a Zsaru Ma­gazin. Az ügy 34 nap híján el­évült volna, amikor néhány gyanús részlet miatt a rendőr­ség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya még egyszer behív­ta a nőt kihallgatásra. Az asz­­szony akkor ismerte be, hogy megölte a férjét. Elmondta részletesen, hogy a tragédia napján ő éjszakába nyúlóan szántott. Ekkor tört rá a férje részegen, ő pedig pajszerral leütötte. A fegyvert végül a Ti­szába dobta, a holttestet pe­dig elföldelte, azóta sem talál­ták meg. MW Hetvenezres kitelepítés FRANKFURT Fel nem robbant 1400 kilogrammos második világháborús bombát talál­tak Frankfurtban egy építke­zésen. A hatástalanítás ide­jére vasárnap hetvenezer embernek el kell hagynia az otthonát. A német sajtó sze­rint a rombolóbombát ked­den a Goethe Egyetem nyu­gati campusának építésekor találták meg, az ilyen szerke­zeteket teljes utcák, lakóne­gyedek megsemmisítésére használták fel a háborúban. A rendőrség közleménye szerint nincs veszélyhely­zet, de a bomba mérete mi­att szükség lesz a jelentős evakuálásra, az egyik legna­gyobbra Németország törté­netében. MW Több tízezer ház vált lakha­tatlanná a Harvey hurrikán nyomán Texasban, ahol a katasztrófa közepén felrob­bant egy vegyik üzem. Mediaworks-összeállítás koz pontiszerkesztoseg@med iaworks. hu HURRIKÁN Houstontól keletre, Crosbyben két detonáció tör­tént tegnap a szerves vegyüle­­teket előállító és napok óta víz alatt álló Arkena vegyi üzem­ben. Korábban három kilomé­teres körzetből kimenekítet­ték az embereket. Texas után az ítéletidő Louisiana és Ken­tucky államot is elérte. Louisiana nyugati megyéi­ben kötelező evakuálást ren­deltek el. A vihar már legke­vesebb 37 ember életét köve­telte mostanáig, sok ember­nek nyoma veszett az áradás­ban. A hatóságok megbecsül­ni sem tudják, mennyien vár­nak még segítségre az elöntött vagy összedőlt épületekben. A trópusi viharrá szelídült Harvey hurrikán továbbra is hatalmas esőzéseket okoz, több helyen földcsuszamlások súlyosítják a helyzetet. Egy család hét tagja sárlavinában vesztette életét, egy másfél éves kisgyerek viszont halott édesanyja testébe kapaszkod­va maradt életben. A segélymunkások arra kérték az otthonukban mara­dottakat, fehér törülközővel, kendővel jelezzék, ha segít­ségre van szükségük. Becslé­sek szerint 30-40 ezer ház lak­hatatlanná vált és ötvenezer­nél is több súlyosan megron­gálódott. Miközben Houston legnagyobb része változatla­nul víz alatt van és a városba vezető utakon is derékig ér az áradat, rendőrnek öltözött rab­lók kopogtatnak be a házakba és szólítják fel menekülésre az otthon maradottakat, majd ki­fosztják a kiürült lakásokat. Texas több mint 50 megyé­jében szükségállapot van, a kormány arra számít, hogy a helyreállítás és az újjáépítés évekig eltarthat majd. Tom Price egészségügyi miniszter a várható komoly egészség­­ügyi gondokra hívta fel a fi­gyelmet. Hangsúlyozta, hogy az életek mentése az elsődle­ges, de gondoskodni kell azok­ról, akik valamilyen súlyos vagy krónikus betegségben szenvednek. Houstonban és másutt is a vihar miatt leálltak a műveseállomások, bezár­tak gyógyszertárak. A vörös­­kereszt már megkezdte az in­zulin és a legfontosabb gyógy­szerek szállítását a térségbe. Másfél milliót csaltak ki az elfogott unokázók BUDAPEST A bíróság október 7-éig meghosszabbította elő­zetes letartóztatását annak a két férfinak, akik másfél mil­lió forintot csaltak ki idős nők­től. Április 7-én éjjel egy Vili. kerületi idős nőt hívtak fel az unokája nevében, mondván, balesetet okozott, és azonnal pénzt kell adnia a másik autó sofőrjének, mert az különben összeveri. Az idős nő 500 ezer forintot, valamint ékszereket küldött egy díszes fémdoboz­ba összekészítve, amelyet a la­kására érkező, unokája barátja­ként bemutatkozó férfi vett át. Április 14-én egy XV. kerületi idős nőt ugyanezzel a mesével vettek rá arra, hogy pénzt küld­jön, nála már 2 millióval pró­bálkoztak. A sértett azt mond­ta, nincs ennyi pénze, így az unoka állítólagos barátjaként bemutatkozó férfi átvette a fel­ajánlott 1 milliót. A rendőrség április 29-én hajnalban egy másik ügy miatt egy panzióban elfogta a 39 éves B. Rolandot, és mobiltelefonján megtalálták a sértettek száma­it. Megkerült az a fémdoboz is, amelyben az egyik sértett a pénzt adta át. A másik sértett fényképről felismerte azt a fér­fit, aki a pénzért ment a laká­sához. A 22 éves B. Marcellt egy pláza parkolójában fogták el. A két férfi azt mondta, futár­ként vettek részt a bűncselek­mények elkövetésében. Az ak­ciók értelmi szerzőjét a rend­őrök még keresik. MW TELEVIZIO-MUSOR 2017. SZEPTEMBER 1., PENTEK ÍC o zzrsmmmm mVHHHiflBi dÜnaTvMHHI M3VHMH msWHHHHIH rT mTVHHBHI 4.00 Barátok közt® 4.40 Csapdába csalva © 6.00 Híradó 4.25 Időmetszetek-Archív 6.00 Szólalj meg!-angolul 5.00 Televíziós vásárlás 6.00 Televíziós vásárlás 5.00 Férfi Kosárlabda 4.30 Fókusz® 5.05 Csapdába csalva © 6.45 P’amende fotóválogatás 8.15 Mindenki Akadémiája 5.30 Will és Grace© Reklámfilm Eb: Szlovénia -5.00 TopShop 5.30 Sherlock 7.15 Öt kontinens 6.05 Szerelemhajó 9.05 Magyarország 5.50 Will és Grace© 9.00 Immigrants - Jóska Lengyelország 5.25 Jó reggelt, és Watson © 7.45 Ridikül © 7.00 Híradó nemzeti parkjai 6.15 Will és Grace© menni Amerika © mérkőzés skacok! 6.15 Tűsarok© 8.40 Lola© 7.20 Millenniumi Mesék © 9.35 Állati találkozások © 6.40 Will és Grace© amerikai-magyar 7.00 M4 Sportreggeli 7.15 Reggeli® 6.20 Mokka® 9.25 A múlt árnyékában © 7.50 Retrock 10.10 Utazás a világ nagy 7.00 Jóbarátok© animációs film 2008 7.40 Sportpercek 9.20 Asztro-Show 6.25 Tények Reggel 10.20 Család-barát 7.55 Szívtipró gimi vasútjain © 7.25 Jóbarátok® 10.30 A szabadság útjai® 7.55 Lendület magazin 10.25 TopShop 6.55 Mokka® 12.00 Déli harangszó 8.45 Halálbiztos 11.10 Mesterember 7.55 Ausztrál amerikai-emirátusokbeli-8.30 Röpte magazin 12.10 ÉletmódKalauz © 8.50 Ékszer TV 12.50 Jamie 15 perces kajái diagnózis @ 11.45 A rejtélyes XX. század mesterszakács © lengyel filmdráma 2010 9.05 Judo Vb-Budapest 12.50 Éjjel-nappal 10.45 Astro-Világ 13.25 Charly, majom a 9.40 Életképek 12.10 Nagyok 9.00 Szívek szállodája © 13.00 Cápa tó© 9.55 Forma -1 Olasz Budapest © 12.00 Tények családban ® 10.55 Arany János emlékére 12.40 Másfélmillió lépés 10.00 Szívek szállodája © amerikai horror 2015 Nagydíj -1. 14.10 Survivor -Délben 14.20 Zorro © 11.00 Híradó Magyarországon - 32 11.00 Castle® 14.45 A bátrak háborúja © szabadedzés Törzsek 12.30 Walker, 15.10 A vidéki doktor 11.15 Derrick® év múlva 12.55 Knight Rider© amerikai háborús 11.40 Judo Vb - Budapest háborúja © a texasi kopó© 16.00 A múlt árnyékában© 12.25 Vészhelyzet© 13.35 Európa a 14.00 Monk-FIúgos filmdráma 2016 13.30 Férfi Kosárlabda 15.25 Nyerő 13.35 Családi Titkok© 17.00 Ridikül© 13.15 Két pisztolylövés© középkorban © nyomozó © R.: Mario Van Peebles Eb: Magyarország Páros ® 14.45 Paula 18.00 Híradó 14.20 Szemembe nézz...! 14.40 Az én kis családom© 14.55 Monk-FIúgos Sz.: Nicolas Cage, Tom - Horvátország 16.50 Story Extra© és Paulina ® 18.35 Rexfelügyelő®.-Összeállítás régi 15.15 Szólalj meg!-angolul nyomozó © Sizemore, Thomas Jane, mérkőzés 17.20 Fókusz© 15.45 A sors útjai© 19.30 A hegyi doktor-Újra rádió- operettekből 16.00 Felsős 15.55 Castle© Matt Lanter, Weronika 16.00 Judo Vb - Budapest 18.00 RTL Klub 16.50 Fatmagül© rendel © 15.00 Apropó© 16.35 Mindenki Akadémiája 16.55 Castle© Rosati 18.00 Merkantil Bank Liga Híradó 18.00 Tények 20.25 Meseautó© 16.05 Szívtipró gimi 17.20 Ki mer ma? 17.55 Ausztrál 17.10 Bérgyilkosék© Gyirmót FC Gyór-19.00 Survivor -18.55 Séfek séfé© 22.10 Őszi szonáta© 16.50 Arany János emlékére 17.35 Tudós Társaság­mesterszakács © amerikai akció-vígjáték Soroksár SC mérkőzés Törzsek 20.30 Áll az alku© 23.40 Kenő 17.00 Híradó a kíváncsi ember 19.05 Lucifer© 19.00 The Expendables-A 20.00 Férfi Kosárlabda Eb háborúja ® 21.35 Drágám, add az 23.45 Befektetés a jövőbe! 17.10 Időjárás-jelentés magazinja 20.05 Két pasi-meg egy feláldozhatok © Törökország -20.15 Éjjel-nappal életed! ©-Fejlesztéspolitikai 17.15 Halálbiztos 18.00 Utazás a világ nagy kicsi© amerikai akciófilm 2010 Oroszország mérkőzés Budapest © 22.55 Tények Extra magazin diagnózis © vasútjain © 20.35 Két pasi - meg egy 21.00 A pap-Háború a 21.55 Sporthíradó 21.35 Barátok közt© 23.20 Spangol-23.50 Napóleon és 18.10 Derrick® 19.00 Vers mindenkinek kicsi © vámpírok ellen ® 22.10 Forma -1 Olasz 22.10 Minden kút Magamat Josephine 19.15 Életképek 19.30 Ön is tudja-21.00 Harry Potter és a amerikai akciófilm 2011 Nagydíj-2. Rómába vezet © sem értem © 1.25 Azén,56-om@ 20.35 Vészhelyzet® műveltségi vetélkedő titkok kamrája 22.45 Conan, a barbár ® szabadedzés 0.00 RTL Klub 2.05 Tények Este 1.50 Tóth János 21.25 Csak Szilveszter! 20.10 Univerzum 0.20 Zsákolj, ha tudsz! © amerikai fantasy 2011 23.55 Öttusa magazin Híradó 2.45 Backstrom 2.15 Valami mában-Kiss 22.30 A hatodik napon 21.15 Előszó 2.35 Lucifer© 0.50 Lovagok háborúja -0.25 Gillette World Sport 0.35 A jogosult® nyomozó © Anna költő, drámaíró 0.35 Mindenki tanköteles© 21.20 Megáll az idő© 3.15 Két pasi-meg egy Harc a végsőkig® magazin 2.35 Cobra 11 © 3.30 Az uralkodónő © portréja 1.35 A hét műtárgya 23.00 Esti kérdés kicsi © angol-amerikai akciófilm 0.55 Judo Vb-Budapest 0s o tf> Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma Reggel 10.35 Minden tu­dás 11.35 Nyar2017 12.00 Déli ha­rangszó 12.50 V4 Híradó 13.35 Unió28 14.35 Kosár 16.35 Itthon vagy! 17.33 Iskolapad 19.05 Kosár 21.25 V4 Híradó 23.20 Angol nyel­vű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kí­nai nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka 1.05 Ma éjszaka 6.00 Magyarok 7.30 Látókör 8.05 Troli 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi ak­tuális 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúzó 12.30 Számla 13.05 Élő örökség 13.30 Rivalda © 14,30 Ki­tekintő 15.05 Angard 16.30 Újranyi­tott akták © 17.05 Trend 17.30 Ki­beszélő 18.30 Zöld világ 19.10 Na­pi aktuális 20.30 Mélymagyar 21.30 informátor © 22.30 Háttér-kép ® 23.30 Angard 0.30 Hazahúzó 1.20 Napi aktuális 2.10 Kibeszélő 6.05 ATV START 9.05 Fórum 10.45 Építészet mesterei 10.50 A nap hí­re 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 14.15 700-as klub ® 14.45 Rendkívüli interjú 15.45 Fó­rum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világ­híradó 22.40 Este 9 23.10 Hazahú­zó 0.00 A nap híre 0.30 Világhíradó 0.45 Egyenes beszéd 2.15 Kabaré­péntek © 3.05 Fórum 6.05 A nagy házalakítás © 6.50 McLeod lányai ® 7.50 A dadus ® 8.50 Bűbájos boszorkák ® 9.55 Dirty Dancing - Piszkos tánc ® 12.00 A dadus ® 13.00 Búbájos boszorkák ® 14.00 Doktor House ® 15.00 A Grace klinika © 16.00 Shark - Törvényszéki ragadozó ® 17.00 NCIS: Los Angeles ® 18.00 Nyomtalanul ©-20.00 NCIS: Los Angeles ® 21.00 Szüzet szüntess ® 0.35 A férjem védelmében ® 6.20 Teleshop 8.35 Ollókezű Ed­­) ward © 10.50 Elektra © 12.55 j Éjszaka a múzeumban ® 15.10 Maffia: Túlélő játszma © 17.10 A Fantasztikus Négyes és az Ezüst | Utazó ® 19.00 Égszakadás ® 21.00 Az elvarázsolt dollár ® 23.00 j Tombstone - A halott város ® 1.45 Csillagközi invázió 3. - A martalóc ©3.20 Erőszakik® 21.00 Harry Potter és a., 6.35 Hal a tortán ® 7.35 ízes élet ® 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Ve­led is megtörténhet! ® 10.50 Csa­ládi Titkok ® 11.55 Jóban Rossz­ban ® 12.40 Hal a tortán ® 13.45 Csapdába csalva ® 14.55 Csaiok, Pasik, Balaton ® 16.40 Családi Tit­kok ® 17.45 Hal a tortán - Meglepe­tés ® 19.00 Édes élet © 20.15 Jó­ban Rosszban ® 21.00 Csajok, Pa­sik, Balaton ® 22.25 Hanta boy ® 0.20 Megtört város® 14.45 A bátrak háborúja 7.30 Autósport. Tempó magazin 8.00 Labdarúgás 10.00 Televízi­ós vásárlás 11.00 Arany pillanatok 11.15 Labdarúgás 13.15 Labdarú­gás 15.15 Labdarúgás 16.15 Póker 17.15 Kékek. A MofPick Szeged hi­vatalos klubtévéje 17.45 Labdarú­gás 20.30 Labdarúgás 2.00 Trash Talk 3.30 Út Kijevbe 9.55 Forma-1 6.00 Receptdaráló ® 10.00 Sztá­rok a pácban ® 12.00 Jamie és Jimmy konyhai csatái © 15.30 Sütiakadémia ® 16.00 Süliakadémia ® 18.30 Természet adta hozzávalók ® 19.00 A két éhes angol ® 20.00 Hugh mes­terhármasa ® 21.00 Két éhes ten­gerész © 22.00 India fűszeres ízei ® 22.30 Lyndey titkos sütivilága ® 23.00 A két éhes angol ® 0.00 Sütiakadémia A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents