Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-07 / 209. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Már lehet hittanra jelentkezni SZIKSZÁRD A katolikus plébánia előkészítő tanfolyamot szervez. Kérik mindazokat, akik szeretnének a hit alapjaival megismerkedni, ismereteiket bővíteni, illetve szeretnének szentségekben részesülni, katekumenátusba vagy felnőtt hittanra, bibliaórára és egyéb plébániai oktatásra, közösségbe szeretnének járni, keressék fel a Béla téri plébániát. Az ifjúsági hittanok szeptember 8-án, pénteken kezdődnek. A 9. és 10. osztályosok 18.30-tól 20 óráig tartó ifi hittanon vehetnek részt. Az idősebbeknek, 25 éves korig, ugyanezen a napon 20 órától 21.30-ig tartják a hittant. M. I. Mit gondolnak a bikavérről? SZEKSZÁRD Tíz nő és egy férfi a bikavérről címmel rendeznek kiállítást a Szekszárdi Szüreti Napokhoz kapcsolódóan a Szekszárdi Bormúzeumban. A megnyitó szeptember 15-én, este 8 órakor lesz. Forrai Ferenc tíz éve állít ki minden esztendőben a szülővárosában. A tizenegyedik alkalomra tíz női alkotót kért fel, hogy adjanak valamiféle választ a szekszárdi Bikavérre. T. N. Búcsú, körmenet keresztúttal Az idei Kisboldogasszony-búcsú szeptember 9-10-én lesz, ezért szeptember 9-én 17 órakor indul a gyalogmenet a Remete kápolnához, közben a hívek Rózsafüzért imádkoznak. A Remetén 18 órakor kezdődik a szentmise, melyet Máger Róbert püspöki szertartó végez, utána keresztút és szentségimádás lesz. Szeptember 10- én 10 órakor Rózsafüzér, fél 11-kor búcsúi szentmise lesz Bíró László püspökkel (a ké pen), majd körmenet indul a kápolna körül. M. I. Az ételallergia és az ételintolerancia már nem különlegesség Ma már nem számít különlegesnek az ételallergia és az ételintolerancia, így a legtöbb nevelési és oktatási intézményben felkészültek a speciális étrendet igénylők fogadására. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Szinte nincs olyan nevelési-, oktatási intézmény, ahova ne járna speciális étrendet igénylő gyermek. így van ez a szekszárdi Wunderland Óvodában is, ahol többen is tejcukor- vagy tejfehérje diétára szorulnak. Van, akinek csupán néhány hétig kell tejmentesen összeállítani az étrendjét. Simon Klára óvodavezető elmondta, mivel a megyei kórházból érkezik a koszt, dietetikus szakember állítja össze az étrendet. Szinte minden ilyen jellegű igényt ki tudnak elégíteni. Korábban cukorbeteg kisgyerek is járt ide. Elég gyakori, hogy egy-egy kisgyereknél nem örök életre szól a diéta. Volt már olyan, hogy az orvosi vizsgálat nem igazolt ételallergiát, azt valószínűsítették, hogy bogárcsípés miatt lett csalánkiütéses a gyermek. Ha viszont tényleg valamilyen ételallergiája van egy ovisnak, a szülőnek orvosi igazolást kell hoznia, csupán bemondásra nem jár különleges ellátmány. Ez más intézményekben is így van. Ma az a természetes, hogy az óvodába, iskolába kerüléskor nyilatkoztatják a szülőket a különféle érzékenységekről, betegségekről. Az egyik Tolna megyei óvoda vezetője arról számolt be, volt már olyan kispajtás, akinek tejfehérje allergiájára hiába figyeltek az oviban, otthon ezt jóval kevésbé vették komolyan. Nem olyan rég bolygatta fel ismét a közvéleményt a Szerencsések, akik nem szenvednek ételallergia vagy ételintolerancia miatt Fotó: Shutterstock brit tévés producer, Amy May Shead, aki egy étteremben lett rosszul annak ellenére, hogy jelezte: mogyoró allergiában szenved. A most 29 éves nő három évvel ezelőtt kapott anafilaxiás sokkot, majd kómába esett. A súlyos oxigénhiány miatt lebénult, kerekesszékben él, és nem tud beszélni. Az eset is azt bizonyítja, hogy az ételekben, alapanyagokban található összetevőkre minden ember másképp reagál. Ugyanazon ételek okozhatnak súlyos vagy kevésbé súlyos allergiás reakciót, intoleranciára jellemző tüneteket, a legszerencsésebbeknek pedig semmi panaszuk. ■ Hal, kakaó, gyümölcs is ludas lehet Az ételérzékenység és ételallergia problémáját számos gyártó felismerte már, egyre nagyobb a választék azok számára is, akik kénytelenek lemondani például egyes gabonákról, tejről, tojásról. Valós allergiában és lisztérzékenységben (cöliákia) az emberiség csak néhány százaléka szenved, úgy 2-4 százalék. Nem lekicsinylendő, mert a legsúlyosabb egészségügyi problémákat ők szenvedik el a nem megfelelő étkezés során. Laktózérzékenységgel majd minden negyedik ember, mintegy 25 százalék küzd, egyéb, ételintoleranciában pedig minden második-harmadik ember, vagyis 38-40 százalék. Sokan nem is tudnak róla, hogy mi okozza a panaszaikat, csak azt tudják, hogy valami nincs rendben. A gyermekeknél a leggyakrabban a tej és a tojás vált ki allergiás reakciót, de okozhatja hal, szója, mogyoró, dió, kakaó, búza, de még gyümölcsök is lehetnek ludasok. A zöldségek között az egyik leggyakoribb allergén a sárgarépa, a paradicsom, a zeller, valamint az uborka. Ők képviselik Tolna megyét az értékek napján TOLNA MEGYE A Medinai Tambura zenekar, Őcsény, Györköny és Sióagárd képviseli a Magyar Értékek Napján, szeptember 9-én megyénket. Őcsény, mint a sárközi települések egyike mutatja be a Szellemi Kulturális Jegyzékbe felkerült elemeiket, amelyek már a Magyar Értéktár részévé váltak. Györköny a csodálatos, zsinóros horgolású sváb népviseletével ismerteti meg a nézőközönséget. Sióagárd az egyedi hímzésvilágát és azon keresztül a saját színes népviseletét mutatja be. A Magyar Értékek Napján hazánk 19 megyéje, valamint a Kárpát-medencei magyarság szervezetei mutatják meg nemzeti kultúránk legféltettebb kincseit. A helyszínen honi és külhoni értéktár-kiállítások, viseletbemutatók, népi mesterségekhez kötődő kézműves foglalkozások várják a látogatókat, A Szent István Bazilikában ünnepélyes kórus- és orgonahangverseny várja az érdeklődőket a színpadon pedig kiemelkedő eredményt elért hazai és határon túli amatőr művészeti csoportok mutatkoznak be. A gyerekek és a játékos kedvű felnőttek a magyar értékek és hungarikumok játszóházában játékos formában ismerkedhetnek a magyarság csúcsteljesítményeivel, és részt vehetnek az értékünnephez kapcsolódó pecsétgyűjtő játékon is. Az eseménynek különös méltóságot ad, hogy délben a megyék egy-egy jellegzetes mezőgazdasági terményét ökumenikus szertartás keretében áldják és szentelik meg. Az esti ünnepi szentmisét követően, az egész napos rendezvény megkoronázásaként a Szent István Bazilikában a nap szellemiségéhez illeszkedő, ünnepélyes kórus- és orgonahangverseny várja az érdeklődőket a Magyar Rádió Gyermekkórusa és Virágh András Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, Érdemes Művész közreműködésével. B. K. A bizonytalan, érzékeny gyerkőcök könnyebben válnak bántalmazás, zaklatás áldozatává Gyerekekről szólt a Bűnmegelőzési Tanács ülése SZEKSZÁRD Az ősz az iskolakezdésről szól. A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács is a gyerekekkel kapcsolatos előadásokra hívta a szakembereket, akik megtöltötték a megyei önkormányzat tanácstermét.- Digitális bevándorlók vagyunk a kibertérben, ahol a gyerekeink bennszülöttek - mondta dr. Tausz Katalin szociológus, gyermekjogi képviselő, az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatója a gyermekek közötti zaklatásról tartott előadásán, ahol kitért az internetes zaklatás, területére is. Hozzátette, a bizonytalan, érzékeny gyermekek könnyebben válnak bántalmazás, zaklatás áldozatává, ami lehet egy közösségi oldalon történő támadás is. A zaklatok általában azok közül kerülnek ki, akik ki akarnak tűnni társaik közül és gyenge empatikus képességeik vannak. Hazánkban akár minden harmadik gyermeket érinthet ez a probléma, és csak kevesen kérnek segítséget. A szakellátás problémáiról beszélt Baksa Csaba, a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa. Kiemelte, a nevelő-Köszöntőt mondott Ribányi József, a közgyűlés alelnöke F.: Ótós R. szülőknél nevelkedő gyermekek száma folyamatosan nő a gyermekotthoni ellátáshoz képest. Komoly gondot jelent, hogy a testvéreket nem tudják mindig együtt elhelyezni, és a nevelőszülők nagy része 51 év feletti. Problémaként írta le a korosztály lázadó magatartását, a kötődés kialakulásának problémáját, az alacsony iskolázottságot, valamint az engedély nélküli távozásokat is. Tavaly 566 csellengő gyerek volt, idén ősszel ez a szám már elérte az 523-at. A kódorgó fiatalok könnyebben kriminalizálódhatnak, áldozattá válhatnak. B. L. Szeretni Juhász Péter, a Budapesti Javítóintézet igazgatója szerint szigorúan, de szeretni kell. A bekerülő fiatalokról elmondta, nem ismerik az egyértelmű határokat: mi az, ami zaklatásnak számít, milyen cselekedetnek lehetnek jogi következményei. Kiemelte, hogy alulról jövő kezdeményezés eredménye, hogy 1996 óta az előzetes fogvatartásból a javítóintézetbe kerülnek a gyerekek. Ez az egyedülálló megoldás számos európai ország számára jelent mintát.