Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-27 / 226. szám
12. MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 27., SZERDA Tolnai hadosztály a Don-kanyarban: ott voltak a pusztító harcok sűrűjében Több mint négyezer magyar katonáról van adat a kötetben A szekszárdi gyalogzászlóaljak búcsúztatása az I. Béla király téren 1942. június 4-én Beküldött kép Másfél évtized elteltével ismét megjelent egy könyv, mely a II. világháborúban a keleti fronton harcoló Tolna megyei katonákról szól. A tolnai hadosztály a Don-kanyarban című, szép kiállítású kötetet az Aradi Gábor- Szabó Péter szerzőpáros jegyzi. A nemrég Szekszárdon, a megyei Levéltárban is bemutatott kiadvány egy év közös munkáját, annak eredményét tartalmazza. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Aradi Gábor a Tolna Megyei Levéltár munkatársa, ezen njinó'ségében számos elsődleges forrást tanulmányozott át és közölt a könyvben.- Szabó Péter hadtörténész és Szilágyi Mihály helytörténész közös munkája, a Tolnai honvédek a Donnál 2002-ben jelent meg - mondta el lapunknak Aradi Gábor. - A mi kötetünk annyiban ad újdonságot, hogy nemcsak a Tolna megyei honvédekkel foglalkozik. Hanem bemutatja a XII. könnyűhadosztály más megyékből, így Fejérből és Baranyából is besorozott katonáit. Mindezen túl létrehoztunk egy olyan listát, mely több mint négyezer, frontra vitt személy legfontosabb, anyakönyvek által is pontosított adatait tartalmazza. S még valami: Szilágyi Mihály könyvében több - ma már ugyancsak néhai -, a Doni ütközetekben részt vett személy életrajzát olvashatjuk. Esetükben is - egy-két kivétellel - megtörtént az adatpontosítás, sőt, a rokonok, leszármazottak segítségével valamenynyiükről készítettünk egy rövid életrajzot is - mondta Aradi Gábor. - Ezek ugyancsak szerepelnek a kiadványunkban. Mindent összegezve, Szilágyi Mihály nyomdokaiba lépve, az általa felrajzolt képet igyekeztünk levéltári forrásokkal, korabeli sajtóanyaggal kiegészíteni. Az idő könyörtelen múlik. Ezt mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a másfél évtizede Szilágyi Mihály által megszólaltatott, egykori frontkatonák közül már senki sincs az élők sorában. Sőt, Aradi Gábor már azzal volt kénytelen szembesülni, hogy a leszármazottak, így a gyermekek is egyre kevesebben vannak. Ez nemcsak önmagában szomorú, hanem távlataiban is: hiszen örökre ismeretlen marad számos olyan történet, mely hozzájárulhatna egy drámai kép további élesítéséhez. Aradi Gábor azért így is találkozott több érdekes, figyelemre méltó adalékkal.- A besorozás nem volt éppen örömteli dolog a sorkötelesek számára. - Mégis, a leszármazottak elmondásából kiderült, hogy édesapjuk, bár nem lelkesedett a háborúért, mégis keményen küzdött, akkor is, ha éppen másodjára, avagy harmadjára hívták be és vitték egyből a frontra. Mert ilyesmi is előfordult, nem is egyszer. Azaz, a legénység egy része már az 1942-43-as doni csaták előtt is részt vett a terület-visszafoglalást megvalósító hadjáratokban. Sőt! Azok, akik szerencsésen viszszatértek a Don mellől, egy újabb behívóval, 1944-45-ben is harcolhattak. Akadt, aki írnokként szolgált, de egy kritikus megjegyzés miatt - míg mi a golyózáporban szenvedünk, addig ti itt hátul könynyen elvagytok - az első vonalba kérte magát. Súlyosan megsérült, fejlövést kapott: ha a lövedék akár csak egyetlen milliméterrel is eltért volna a röppályától, akkor azonnal meghalt volna... Olyan katonáról is tudunk, aki a doni ütközetben szerzett sebesülése miatt idehaza, Tolnán rokkantosítva lett. Szovjet parancsra, már 1945 januárjában utazott be Szekszárdra, pechére: mert azonnal lefogták és kivitték a Szovjetunióba, hadifogságba. Ami a két szerző közötti munkamegosztást illeti: Szabó Péter írta meg az összes hadtörténeti-katonai vonatkozást, Aradi Gábor pedig - idézzük szóhasználatát - rabszolgamunkával igyekezett az anyakönyvekben minden személyes adatot ellenőrizni. A levéltáros a rá jellemző szerénységgel és példaértékű kollegalitással azt is hangsúlyozta, hogy Szabó Péter tervei alapján haladtak, ő irányította a munkát. A témakörben való, ilyen mély megmerülés után, ennyi adat birtokában vajon lesz-e folytatása a műnek?- Miután a levéltári területen megtörtént az összevonás, azóta rendszeresen érkeznek Frontnaplók, feljegyzések A kötet - mely a Honvédelmi Minisztérium százszázalékos költségviselésével, a Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg - egy sajátos összeállítású forráskiadvány. Mint a fülszövegben olvasható, a tárgyalt események kronologikus sorrendjét követve, minden egyes fejezetét egy hadtörténeti feldolgozás, illetve a Hadtörténelmi Levéltárban és a különböző családi archívumokban őrzött korabeli hadiokmányok, személyes frontnaplók, visszaemlékezések, feljegyzések és sajtóhíradások alkotják. A kötet második felében katonai személyek harctéri szolgálatára koncentráló és második világháborús kitüntetéseiket is tartalmazó rövid életrajzok találhatók. A CD-mellékleten azon honvédek és munkaszolgálatosok adatait publikáljuk, akik az egykori vagy a jelenlegi Tolna megye településein, illetve Sárbogárdi és Pécsi járásokban születtek, és akik a 2. hadsereg kötelékében, a keleti hadszíntéren hősi halált haltak, hadifogságba estek, illetve nyomtalanul eltűntek 1942-1943 folyamán. hozzánk múltkutatással kapcsolatos központi felkérések - válaszolt Aradi Gábor. - Tavaly például 1956 Tolna megyei vonatkozásait dolgoztuk fel kollégáimmal együtt. Hozzám egyébként amúgy is a huszadik század második felét követő időszak áll közel, az 1945 utáni korszak fordulópontjaival együtt. Éppen ezért jelenleg az 1957 utáni kollektivizálás, akkori megfogalmazás szerint a mezőgazdaság szocialista átszervezése dokumentumait rendszerezem. Ez a munka eltart egy jó darabig, akár a két év múlva esedékes nyugdíjazásomig is. Sajnos sok adat; történet veszett el örökre az idők során Voltak diáktársak, akik hosszú évtizedek óta nem látták egymást, és a Duna-parti várost Előkerültek a régi képek és a szép emlékek PAKS Ötvenöt év után először találkoztak az egykori I. számú általános iskola 1962-ben végzett diákjai. Az, hogy ez megtörtént, tulajdonképpen egy piacon odavetett mondatnak köszönhető. Bálint íózsefné Simon Évát találta meg egy volt osztálytársa azzal, hogy „bezzeg gimnáziumi találkozót szervezel ötévente, de általános iskolás sohasem volt”. Ez a mondat aztán egy nagyjából egyesztendős adatgyűjtést indított el, amiben és minden egyéb szervezésben Polgár Zoltán is segítségére volt Évának. Valójában nem is osztály, hanem évfolyamtalálkozót szerveztek. ’61-ig külön lány- és fiúosztályba jártak, az utolsó évben kerültek koedukált osztályokba. A szisztematikus adatgyűjtés eredményeként 79 diáktársuk nyomára bukkantak, de közülük huszonhárom sajnos már nem él, ahogy tanáraik, Borbélyné Éva és Vadász Pál sem. Kilencen, akik elsősorban egészségügyi okok miatt személyesen nem vehettek részt az összejövetelen, értesítették a volt diáktársakat életük alakulásáról, harminckilencen pedig együtt ünnepelték az újbóli találkozást. Mint Együtt az egykori I. számú általános iskola diákjai. A képből azok is kapnak, akik nem tudtak elmenni Éva mesélte, a Paksi Halászcsárdába mentek, még ahhoz is ragaszkodtak, hogy a teraszon kapjanak helyet, hiszen - különösen az elszármazottaknak - nagyon fontos volt az onnan eléjük táruló Duna. Előkerültek a féltve őrzött régi képek és persze az emlékek is. Olyan jól sikerült a találkozó, hogy már a folytatásban is megállapodtak: három évenként rendezik meg az évfolyamtalálkozót. A mostaniról készült csoportképet pedig azok a régi barátok is megkapják, akik most valamilyen okból nem lehettek itt, tette hozzá a szervező. V. T.
