Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-23 / 223. szám
2017. SZEPTEMBER 23., SZOMBAT Szekszárdot is érinti a másfél milliárdos fejlesztés A bátai kegyhelytől a molyhos tölgyig Szekszárdon a Belvárosi templom déli főlépcsője eléggé elhasználódott, nem méltó a templomhoz Fotó: Mártonfai Dénes Másfél milliárd forintos támogatást nyert a Pécsi Egyházmegye arra, hogy négy településen, öt helyszínen hajtson végre fejlesztéseket vallási turisztikai céllal. Munkatársunktól teol@teol.hu TOLNA MEGYE „Pretiosus Sanguis: A bátai Szent Vér Kegyhelytől a bátaszéki molyhos tölgyig - A bátai Szent Vér Kegyhely komplex turisztikai fejlesztése” - ezt a címet kapta az a pályázat, amelynek révén öt vallási helyszín újulhat meg Báta, Szekszárd, Mohács és Bátaszék településeken. A Pécsi Egyházmegye mintegy másfél milliárd forintos támogatással megvalósuló projektjének fő célja egy olyan vallási turisztikai hálózat létrehozása Báta, Bátaszék, Mohács és Szekszárd között, amely elsősorban a kulturális és vallási turisták igényeinek megfelelően járul hozzá a magyarországi kulturális értékek bemutatásához. Az egyházmegye közleménye szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében elnyert támogatásból Bátán felújítják a Szent Vér kegytemplomot, a teljes homlokzatot és a templombelső egy részét. Sor' kerül a templom közvetlen környezetének rendbetételére is, ami tartalmazza az új szabadtéri oltár építését, a terület rendezését és parkosítását, az egykori apátsági templom falait A Szent Vér Kegyhelyeket Európa-szerte nagy érdeklődés övezi, különös tekintettel a vallási turisztikai céllal a helyszínre érkezők között. Dr. Udvardy György megyés püspök, felismerve a lelki, vallási hely hiánypótlóan fontos szerepét, újraindította a kegyhelyre irányuló gyalogos zarándoklat évszázados hagyományát. Azért is és dimenzióit bemutató falrekonstrukció készítését, parkoló kiépítését. A meglévő plébánia épületet is felújítják és jelentősen átalakítják, hogy a zarándokok fogadására, valamint turisztikai célokra alkalmassá váljon. Ebből kifolyólag turisztikai központi épületet ‘létesítenek, amelynek az emeleti részén 14 látogató számára tudnak majd szállást biztosítani. Bátaszéken a Szent Orbán-kápolna teljes külső és belső felújívált sürgetővé a projekthelyszínek állapotának orvoslása, mert egyre fokozódó figyelem és érdeklődés irányul a kegyhelyre és a gyalogos zarándoklatok kiindulópontjaira, állomásaira. A teljes projekt kivitelezési munkálatai még 2017-ben elkezdődnek, és a fejlesztés várhatóan 2019-ben zárul. tása valósul meg. Arra fokozott figyelmet fordítanak, hogy a munkák során a helyszín értékét, vonzerejét adó molyhos tölgyet (Az év európai fája - 2016) megóvják, és csak a legszükségesebb mértékben változtatnak az épített környezeten. Szekszárdon a Belvárosi templom rekonstrukciójakor sor kerül a homlokzat, a nyílászárók felújítására, a kőfelületek és kőkeretek átcsiszolására, újragyártására, a templom déli főlépcsőjének újrakészítésére, a toronysisak felújítására, javítására, a faanyagok védőréteggel bevonására. A templomtérben található, leromlott állapotú freskók restaurálása is a projekt részét képezi. A Remete-kápolna külsőleg és belsőleg is megújul. Átépítik a külső oltár nézőterét, átfestik az oltárépítményt, szerelhető padsorokat építenek be, és restaurálják a templom freskóit. Mohácson a Fogadalmi emléktemplom épületének teljes körű építészeti rekonstrukciójára kerül sor. Fokozódó figyelem irányul a zarándoklatok állomásaira A fa akár kétszáz éves is lehet, és alapvetően egészséges Berkenye bűvölte a botanikust SZEKSZÁRD Dr. Sonnevend Imre hosszú évek óta megkülönböztetett figyelmet szentel a berkenyének. A Veszprémben élő okleveles erdőmérnök, nyugdíjas botanikai felügyelő könyvet is írt Elfeledett gyümölcseink: A háziberkenye és a barkócaberkenye címmel. Nem véletlen tehát, hogy tegnap Szekszárdra vezetett útja; mivel tudomást szerzett arról, hogy a Remete-kápolna közelében egy lenyűgöző házi berkenye tör a magasba. Olyan híreket is hallott, hogy a fa állapota már nem a legjobb. A helyszínen először is megállapította, hogy ez a berke-Dr. Sonnevend Imre (szemben) a berkenyénél Fotó: Makovics K. nye nagyon szép, országos léptékben is impozáns jelenség. Életkora mindenképpen száz év fölötti, az erdőmérnök szerint az sem kizárt, hogy százötven-kétszáz éves. Egyik ágának belseje valóban korhadt, de a fa többi része, tehát több mint kilencven százaléka egészséges! Azaz, dr. Sonnevend Imre szerint még nagyobb vihar esetén sem kell tartani attól, hogy kidől. A botanikai felügyelő ezúton is kéri, hogy a 30/491- 0084-es telefonszámon keressék meg őt azon olvasók, akik berkenyeügyben érdekességgel, különlegességgel szolgálhatnak számára. Sz. Á. MEGYEI KÖRKÉP 3 Hűség Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu K önnyű szoknya volt az asszonyon. Átsütött rajta az alacsonyan járó őszi nap. Hűvös, de biztató reggelen siettünk a buszhoz. Szeptember. Ilyenkor már más szépségeket keres az ember, mint a ficánkoló tavaszban vagy a buja nyárban. Ilyenkor már elmélázni jó. Számba venni a termést, rántottéhoz hagymát vágni s a szokott módon feltörni néhány friss tojást, megcirógatni a felcseperedő gyermekek fejét, akkurátus mozdulatokkal fényesre dörzsölni egy piros almát, nosztalgiázva végignézni a tájon, ahol élsz. Könnyű szoknya volt az asszonyon. Rajtam meg megkopott, öreg farmergatya. Az, amelyikben 27 éve rendszert váltottam, az, amit csak néha hordok, emlékekkel teli napokon. Az, amelyik figyelmeztet, hogy velem már nemigen történik csoda. Mert az elementáris erejű, látványos szikrázások és bukások ottragadtak a múltban, ahol a kamaszhév, ahol az első csók, ahol a bűnre való rácsodálkozás. Maradt a pörgés nélküli lét, a mások örömének örülés, a bölcsnek tetsző visszafogottság, az ősz. Könnyű szoknya volt az asszonyon. Formás combjai kirajzolódtak alatta, mert átsütött rajta a nap. A buszhoz siettünk, körülöttünk hulló falevelek vitorláztak. Andalítóan idilli és hátborzongatóan szürrealista volt ez a reggel. Romantika nem vész el, csak átalakul. Idomul a lehetetlen lehetőségekhez. Az aszszonyt néztem és a feleségemre gondoltam, akit már számtalanszor láttam így lépkedni az őszi verőfényben. Ez lehet a hűség? Szoknyáján átsütött az alacsonyan járó őszi nap Kijavították, és most figyelik a vezetéket PAKS Helyreállították a szakemberek a szerdán, majd csütörtökön ismételten meghibásodott úgynevezett SENTAB-vezetéket Pakson, a Domb utcánál - közölte a Mezőföldvíz Kft. Tájékoztatásuk szerint - ha nyomásingadozással is, de - a város egész területén helyreállt a vízellátás. Mint írták, „a kritikus környezet” továbbra is a Malom hegy térségének megtáplálása. A szolgáltató péntek délutáni közlése szerint munkatársai továbbra is figyelemmel kísérik a helyreállított SENTAB-vezeték szakaszait, miközben a műszaki stáb további megoldást keres a vízellátás stabilizálására. A tározók feltöltése folyama• tos. Mint korábban írtunk róla, szerdán megsérült a Boc-hegyi magastározó 500-as átmérőjű vezetéke. A hibát csütörtökön hajnalra kijavították, de szinte azonnal újabb csőtörés történt, így városszerte szolgáltatáskimaradás és nyomáscsökkenés volt tapasztalható. Bővebb információt az esetlegesen szükséges műszaki beavatkozások függvényében ígért a Mezőföldvíz Kft. V. T. HIRDETÉS Bármit megteszünk azért, hogy szeretteink életét jobbá tegyük. így van ez az életünket megkönnyítő teherautóinkkal és járműveinkkel is. Mi a Korrekt-Kútnál a legjobb vállalkozói megoldásokra törekszünk, ezért fejlesztettük ki a minőségi standard, Business Diesel gázolajunk mellé az Easy és Premium Diesel termékeinket. Ha Ön is a legjobbat akarja, akkor válasszon minket és a kiváló Premium Dieseleinket. Korrekt-Kút Kft. Nyisson velünk a világra